Világkiállítás

Teljes szövegű keresés

Világkiállítás
A legújabban „Utak a jövőbe” címet viselő budapesti Expo eredeti ötlete még 1981-ben merült fel. A Hungexpo vezetése egy élelmiszer-ipari szak-világkiállítás helyszínének utóhasznosításával kívánta megoldani a lerobbant budapesti vásárváros korszerűsítését vagy nívósabb környezetbe költöztetését. 1986-ban – mivel akkortájt Ausztriában is egy világkiállítás terveit szövögették – az osztrák szövetségi kancellár felvetette a közös rendezés gondolatát. Alig 1 év elteltével, 1987. szept.-ben Grósz Károly miniszterelnök és Franz Vranitzky kancellár elvi megállapodást írtak alá az 1995-ös Bécs–Budapest Világkiállítás megrendezéséről, s 1988. máj. 18-án a 2 ország képviselői be is nyújtották pályázatukat Párizsban a Világkiállítások Nemzetközi Irodájához, a BIE-hez. Miközben Bécsben adott volt az Expo leendő helyszíne – a Donau Park, az ENSZ-város környéke –, Budapesten csak ez idő tájt kezdődött meg a helyszínkiválasztás a Fővárosi Tanács vezetésével. A felmerült 19 helyszín közül az első körben 5 maradt versenyben – a Kőbányai Vásárváros, Aquincum, Gazdagrét, Csepel, Csepel-Lágymányos –, melyek közül nov. 9-én a fővárosi testület a legköltségesebb infrastruktúra-fejleszlést igénylő Gazdagrétet jelölte ki.
A parlament először 1989. márc.-ban foglalkozott érdemben a kérdéssel, amikor is 15 ellenszavazattal, 15 tartózkodás mellett elfogadta a kormány beszámolóját az előkészületekről, gyakorlatilag áldását adva a „Hidak a jövőbe” elnevezésű Bécs–Budapest Expo 1995-ös megrendezéséhez. E szándéknyilatkozat azután a nov.-i ülésszakon újabb megerősítést nyert.
Közben az első többpárti választások előszele az Expo ügyét is megérintette: az ellenzéki pártok közül az MDF és a Kisgazdapárt a világkiállítás mellett, az SZDSZ és a Fidesz ellene foglalt állást. Szakmai körökben is megoszlottak a vélemények, a gazdaságkutató intézetek egymással homlokegyenest eltérő álláspontra helyezkedtek, s időközben az Expo feltétlen hívei között is vita kerekedett, elsősorban a helyszínről. Ennek eredményeképpen az érdekeltek hallgatólagosan érvénytelenítették a Fővárosi Tanács gazdagréti helyszínkijelölését, és 1989. dec.-ben a Csepel-sziget északi csúcsából, valamint a lágymányosi egyetemvárostól és a Boráros tértől délre húzódó vasúti területből álló helyszínben egyeztek meg. Nyilván a sok nyitott kérdés és vita miatt a Világkiállítások Nemzetközi Irodája (BIE) 1989-ben kétszer is elhalasztotta döntését az Expo-rendezés jogának odaítéléséről.
1990-ben a szabad választások nyomán megalakult kormány gyakorlatilag az előző rendszer egyetlen pozitív örökségének tekintette az Expót – kivéve annak 100 milliárd Ft-ot meghaladó költségvetési támogatás-igényét –, és júl.-ban határozatot fogadott el a rendezvény „vállalkozói alapon történő” finanszírozásának kidolgozásáról, melynek határidejét nov. közepében jelölte meg. Ennek részeként a Világkiállítási Programiroda nemzetközi pénzügyi felhívást tett közzé, amelyben a dél-budapesti kiállítási helyszín fejlesztésének 500 millió, a kiállítási pavilonok 300 millió, az Expóhoz közvetlenül kapcsolódó alap infrastrukturális és idegenforgalmi program 2 milliárd USD-s, valamint az ún. „nyílt infrastruktúra-fejlesztési program” nem kevesebb, mint 6 milliárd USD költségű projektjeire keresett befektetőket. Nemsokára az „eredményt” is közzétette a Programiroda, mely szerint összesen 8,5 milliárd USD befektetését ígérik a felhívásra beérkezett szándéknyilatkozatok. Ezzel azonban nem sikerült meggyőzni a kétkedőket: a helyhatósági választások után – okt. végén – megalakult Fővárosi Közgyűlés pl. kételyeit hangoztatta az Expo 1995-ös megrendezhetőségével kapcsolatban, és felkérte a kormányt, hogy Budapest nevében és terhére semmiféle elkötelező nyilatkozatot se tegyen. A bécsi városvezetés ekkor bejelentette: akár a magyarokkal, akár nélkülük, de mindenképpen megrendezi az Expót. Mindezek után a kormány, bár kinyilvánította, hogy a budapesti önkormányzat egyetértése nélkül nem támogatja a világkiállítás megrendezését, kérte az Expo feltételes bejegyzését a BIE-től. Alig 1 héttel később a Fővárosi Közgyűlés határozatot fogadott el, melyben egyértelműen elutasította a világkiállítás 1995-ös megrendezését, ám nem zárta ki, hogy 1 évvel később, 1996-ban, több feltétel együttes teljesülése esetén támogatná az Expót. A BIE pedig előbb dec.-re, majd dec.-ről a következő máj.-i közgyűlésére halasztotta a döntést.
Ilyen előzmények után 1991 végképp az ellentmondások, meglepetések, pálfordulások és bizonytalanságok éve volt Expo-ügyben. Márc.-ban került nyilvánosságra a Magyar Nemzeti Bank szakértői véleménye, mely szerint a szándéknyilatkozatokból nem lehet kiolvasni a kormánybiztos által meghirdetett dollármilliárdokat, azok 90%-a pénzügyileg egyáltalán nem értékelhető. Az MNB nagy vihart kavart megállapítását cáfolandó Baráth Etele ezután újabb független szakértőket kért fel a szándéknyilatkozatok és egyáltalán az Expo finanszírozhatóságának vizsgálatára. Az eredmény ezúttal döntetlen volt: 2 bankvezető aggályosnak látta e szándéknyilatkozatokra alapozni az Expót, az IPOSZ és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szakértői viszont meggyőzőnek találták az ajánlatokat. Az Expo-pártiak érveit erősítette továbbá a Pénzügykutató Rt. nagy hozamokat ígérő tanulmánya, az Állami Számvevőszék viszont nem találta az Expót finanszírozhatónak.
A viták „gyümölcse” ápr.–máj.-ra ért be: a kormány – megszegve korábbi ígéretét, hogy tudniillik a főváros ellenére nem lesz Expo – ápr. 18-i ülésén áldását adta az 1995-ös világkiállításra, s e célra kilátásba helyezett 30 milliárd Ft-nyi költségvetési támogatást is. A fővárosi önkormányzat viszont éppen ellenkező következtetésre jutott: minthogy a testület tagjainak többsége úgy ítélte meg, nem teljesülnek az általuk korábban előírt konkrét jogi és szervezeti feltételek, ezért a máj. 9-i közgyűlésen úgy döntöttek: sem 1995-ben, sem 1996-ban nem támogatják a budapesti világkiállítás megrendezését. Az igazi meglepetést azonban a bécsiek okozták: a máj. 14-én megtartott népszavazáson az urnáknál 44%-os arányban megjelenő polgárok 65%-a elutasította az 1995-ös Expo tervét. Eközben a magyar kormány rövid időn belül kétszer is hitet tett a világkiállítás mellett: először – éppen a bécsi eredmény ismertté válása előtt néhány órával – az 1995-ös Bécs–Budapest Expo megrendezésének szándékát erősítette meg, majd – 1-2 órával a bécsi döntés után – már egy 1996-ban egyedül Budapesten megvalósítandó világkiállítás mellett foglalt állást. A kormány határozatát azután jún. elején a parlament is megerősítette: 192 szavazattal 72 ellenében, 24 tartózkodás mellett felhatalmazást adott a kormánynak arra, hogy kezdje meg a konkrét tárgyalásokat a befektetőkkel és a megrendezéshez szükséges törvényjavaslatot 1991. szept. 30-áig terjessze az Országgyűlés elé.
A BIE ezúttal is megadta Budapestnek az immáron menetrendszerű haladékot, de már nem minden fenntartás nélkül. A szervezet néhány tagja júl.-ban „magánemberként” Budapestre látogatott és egy kompromisszumos megoldást sugallt a magyar előkészítőknek. A külföldi szakemberek kifejtették, hogy – az eredeti 40 hektár és 6 hónap helyett – egy legfeljebb 25 hektáros, a dél-budapesti területre és az idegenforgalmi főszezon 3 hónapjára korlátozott Expót látnak a BIE döntéshozói által is megvalósíthatónak és méltánylandónak. A korábbi nagyszabású terveket elsősorban a finanszírozás nehézségeire, a pénzügyi kockázat beláthatatlanságára hivatkozva javasolták elvetni, hozzátéve, hogy információik szerint a szak-világkiállítások iránt az utóbbi időben mind a kiállítók, mind a látogatók érdeklődése csökkent. Felhívták továbbá a rendezők figyelmét, hogy a témát lehetőleg „ne a kultúra köréből válasszák”, hanem az valamilyen nagyon gyakorlati kérdés legyen, elsősorban a városfejlesztés területéről, mint amilyen pl. az épületfelújítás, a városi és városok közötti kommunikáció vagy a víztisztítás. A BIE szakemberei azt is hangsúlyozták: a szervezet előírása szerint a vállalkozói finanszírozáshoz is hatósági – állami vagy központi banki – garancia szükséges.
Bécs visszalépése után úgy tűnt, mintha Budapest álláspontja kissé elmozdult volna a korábbiakhoz képest. Demszky Gábor főpolgármester hangsúlyozta, hogy a Fővárosi Közgyűlés érvényes elutasító határozata kizárólag a Bécs–Budapest Világkiállításra vonatkozik, a budapestivel kapcsolatban még „nyitott” a testület, annak ellenére, hogy a programiroda által kidolgozott tervezetet tárgyalásra alkalmatlannak ítéli. A kormány ekkor ismételten biztosította a főpolgármestert: Budapest ellenére nem lesz Expo. A kormány szept. 26-i ülésén azonban a főváros tudtán kívül megtárgyalta az Expo-törvényjavaslat többször módosított változatát és sürgősséggel a parlament elé terjesztette azt. A főpolgármester a kormányülés után 1 nappal úgy nyilatkozott: a tervezet elolvasása megerősítette azt a meggyőződését, hogy változatlanul az Expo elvetését kell javasolnia a közgyűlésnek; ezt a testület 33 igen, 26 nem és 6 tartózkodás mellett teljesítette is. Két nappal később a kormány szóvivői nyilatkozatban jelentette be: „lemondott az 1996-os világkiállítás megrendezéséről, mert a főváros részvétele nélkül nem lát esélyt a sikerre”. Kádár Béla külgazdasági miniszter viszont „fekete napnak” minősítette okt. 10-ét, amikor a főváros nemet mondott az Expóra, s ezzel úgymond a kormányt is e lépésre kényszerítette, Palotás János MDF-képviselő, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke, az Expo egyik legelkötelezettebb pártfogója pedig az Expo megmentésének reményében országos aláírásgyűjtésbe kezdett, népszavazás kiírása érdekében.
Bár a népszavazás kiírásához szükséges 100 ezer aláírás összegyűlt, a kezdeményezők az év végéig mégsem nyújtották be azokat a parlament elnökének. Igaz, az események kedvük szerinti fordulatot vettek; a kormány, korábbi nemleges határozatát puszta állásfoglalásnak lefokozva, mégiscsak az Expo mellett döntött, s 2 szavazat híján kétharmados többséggel erre áldását adta a parlament is – köztük azok a kormánytagok is, akik korábban fenntartásaikat hangoztatták. Ezúttal azonban a BIE okozott meglepetést: többszöri, magyar kérésre elfogadott halasztás után a szervezet végrehajtó bizottsága most maga kért 3 hónap türelmet a budapesti Expo ügyében meghozandó végső döntésig.
Ha febr.-ban a BIE jóváhagyja a magyar terveket, akkor 1996-ban 6 hónapon át tart majd nyitva a budapesti szak-világkiállítás, melynek témáiként „a kultúrák találkozását”, „a feltámadó környezetet” és „a békés kommunikációt” jelölték meg a magyar előkészítők. Az Expo rendezője az elfogadott törvény szerint a magyar kormány, amely e feladatát a költségvetési intézmény formájában működő programiroda útján látja el. A világkiállítás megvalósításához az állami költségvetésből 1996-ig, éves ütemezésben, 1990. évi áron 17 milliárd Ft juttatását írja elő a jogszabály, amely összeg – a Kupa-program inflációs előrejelzéseit figyelembe véve – a korábban ígért 30 milliárd Ft-os, folyó áron számított finanszírozásnak felel meg.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT