Bevezető
Bevezető
Annak ellenére, hogy a leszerelés, a fegyverzet-korlátozás, ill. -csökkentés tulajdonképpen már az I. világháborút követő időszakban, a 20-as években napirendre került, érdemi eredmények csak a fegyverkezési verseny erőteljesebbé válásának idejétől, a 60-as évek elejétől születtek.
E furcsa ellentmondás az atomfegyverek széles körű elterjedésével magyarázható, s talán azzal is, hogy az atomfegyvereket fejlesztő országok közül a döntő hányadot birtokló két világhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió felismerte az atomfegyverek által teremtett veszélyt, amely totális atomháború esetén az emberi civilizáció teljes pusztulásával járna.
Ez utóbbival magyarázható, hogy a fegyverzetkorlátozásnak mindmáig legjelentősebb eredményei az atomfegyverekre vonatkoznak, s az első igazi fegyverzetcsökkentési megállapodás, az 1987 decemberében aláírt szovjet-amerikai szerződés a közepes és a rövidebb hatótávolságú szárazföldi telepítésű rakéták és robotrepülőgépek felszámolásáról az atomfegyverek két osztályát érinti.
Napjainkban a leszerelés a szó valódi értelménél jóval tágabb fogalom. A leszerelés témakörébe sorolják manapság a fegyverzet és a haderő csökkentésén kívül a fegyverzet-ellenőrzést és a fegyverzetkorlátozást, sőt a biztonság- és a bizalomerősítő intézkedéseket.
A fegyverzet-ellenőrzés tulajdonképpen az ellenőrzött körülmények között folyó fegyverkezést jelenti, a fegyverkezési verseny mérséklésének eszköze. A fegyverkezés ellenőrzése ugyanis megakadályozza az indokolatlan túlfegyverkezést, a fegyverkezési verseny egyik alapvető ösztönzőjét.
A fegyverzetkorlátozás a valódi leszereléshez vezető legfontosabb lépcső, amely egyfelől eltilthat különféle fegyverfejlesztéseket, másfelől pedig meghatározza, hogy a különféle fegyverzet-kategóriákban hol, mennyi, ill. milyen hatóerejű tartható szolgálatban. A fegyverzetkorlátozás kiterjedhet a fegyverzet fejlesztésének, a különféle fegyverkísérletek gyakoriságának, ill. helyszínének szabályozására is.
A biztonság- és a bizalomerősítő intézkedések közvetlenül nem jelentenek haderő- és fegyverzetcsökkentést, ám a nemzetközi légkör javításával kétségkívül elősegítik a nemzetközi biztonság vagy a biztonságérzet erősödését, s ilyenformán a leszerelés ügyét.
A tényleges leszerelés fegyverzet- és haderőcsökkentést jelent, erre azonban az elmúlt időszakban nem sok példa volt, de a folyamat napjainkban kétségtelenül beindult.
Következő összeállításunk elsősorban a leszerelés különböző területein elért eredményekkel, tehát a hatályban levő egyezményekkel foglalkozik. Az összeállítás ezenkívül érint néhány – két- és többoldalú – tárgyalást (ill. tárgyalási fórumot).
