Magyar–román kapcsolatok
Magyar–román kapcsolatok
A lakosság körében eléggé elterjedt vélemény szerint a magyar külpolitika – és tágabban értelmezve az egész politika – egyfajta irányváltoztatást, pályamódosítást hajtott végre a romániai magyar nemzetiség problémájának kezelésében. Kétségtelen, hogy a nemzeti kisebbségek ügyében folytatott gyakorlatban minőségileg új szakasz kezdődött, amelynek lényege egyrészt a határokon kívül élő magyarság érdekeinek egyértelmű képviseletében, a nyíltabb kiállásban, másrészt a politika törekvéseinek nyilvánosságra hozatalában ragadható meg. 1988 februárja óta folyamatossá és rendszeressé vált a tájékoztatás a Romániában élő magyar nemzetiség életkörülményeinek alakulásáról is magyar politika ennek megváltoztatását célzó kezdeményezéseiről, az érdekeik nyílt vállalásáról és képviseletéről.
Magyar részről a kétoldalú párt- és államközi csatornákon már korábban is szóvá tették a romániai magyarság aggasztó helyzetét. Ez a „csendes” diplomácia – a hivatalos reményekkel ellentétben – nem vezetett eredményre; bebizonyosodott, hogy nem képes megakadályozni az erdélyi magyarság sorsának romlását.
A kétoldalú kapcsolatoknak a holtpontról való kimozdítására az elmúlt egyéves időszakban az első kísérletre a magyar és a román párt külügyekért felelős KB-titkárainak 1987. júniusi budapesti találkozóján került sor.
Magyar részről az együttműködés sokoldalú fejlesztése céljából 21 pontból álló javaslatot terjesztettek elő azokra a lépésekre, amelyekről a két ország érintett szerveinek célszerű lenne mielőbb megállapodásra jutniok. Többek között hangsúlyozták a gazdasági kapcsolatok erősítésének fontosságát, szorgalmazták a turistaforgalom ösztönzését és az azt gátló problémák megoldását. Kívánatosnak tartották a kulturális kapcsolatok mennyiségi és minőségi javítását – beleértve a Magyar, ill. a Román Kultúra Házának kölcsönös megnyitását –, a könyvek és kiadványok cseréjének növelését, a közös könyvkiadás korszerűsítését és fejlesztését, a hivatásos és amatőr művészegyüttesek cseréjét. A javaslatok között szerepelt a tudományos akadémiák közös kutatási programokban való részvétele, a tájékoztatás színvonalának javítása egymás sajtójában, a rádiók és televíziók közötti együttműködésről kötendő megállapodás. Felvetették a vízügyi szervek környezetvédelmi együttműködésének kialakítását, a közlekedési lehetőségek javítását – menetrend szerinti autóbuszjáratok és személyvonatok indításával – és a közvetlen tárcsázású telefonhívásos rendszer bevezetését a két ország között. Ismételten javaslatot tettek a jogsegélyegyezmény korszerűsítésére és a közép- és felsőfokú oktatási intézmények által kiállított bizonyítványok kölcsönös elismerésére.
A román fél ígéretet tett a javaslatok tanulmányozására. A válaszban azonban mindössze két gazdasági témájú igényt fogalmaztak meg, miközben folytatták a vádaskodásokat. A problémák elmérgesedéséért és a nemzetközi porondon való megjelenésükért a magyar félre igyekeztek hárítani a felelősséget. A kapcsolatok javulását csak a magyar magatartás megváltozása esetén tartották lehetségesnek.
A találkozó óta eltelt időszakban az említett 21 pontos javaslatra a román fél nem tért vissza, sőt „érvénytelennek” minősítette azt. A magyar politikát azzal vádolták, hogy románellenes akcióknak ad teret, sőt segédkezik bennük. Az 1988. febr. 1-jén a budapesti román nagykövetség előtt rendezett tüntetés többszöri, vádaskodásokkal tarkított román tiltakozást váltott ki. 1988. febr. 5-én Ceauşescu főtitkár a Dolgozók Országos Tanácsának plenáris ülésén mondott beszédében úgy foglalt állást, hogy Románia kapcsolatai a szocialista országokkal jól fejlődnek, kivéve Magyarországot.
A romániai magyarok egy része – eddig több mint 20 ezer ember – az áttelepülésben keres kiutat. A magyar politika nem kívánja ösztönözni az áttelepülést, ugyanakkor erkölcsi kötelessége foglalkozni a Romániába visszatérni nem kívánók ügyével, segíteni beilleszkedésüket, letelepedésüket, s számukra ideiglenes tartózkodási engedélyt ad.
1988. febr. 25-én a Minisztertanács megalakította az áttelepülők ügyeinek intézését koordináló tárcaközi bizottságot, és anyagi segélyezésükre márc. 17-én, a Parlament döntése alapján, a költségvetési eszközök átcsoportosításával létrehozták a 300 millió forint értékű letelepedési alapot.
Az áttelepülők segítésében közreműködnek az egyházak, a különböző társadalmi szervezetek, így a Vöröskereszt, de pl. a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége is, továbbá a tudományos és kulturális élet jelentős személyiségei és a fontos szellemi műhelyek, köztük a Magyar Demokrata Fórum.
1988 tavaszán román részről újabb barátságtalan lépésekre, valamint a magyar nemzetiséget sújtó további intézkedésekre került sor. Ápr. 4-én a bukaresti magyar nagykövet nem kapott lehetőséget a korábban hagyományos tv- és rádióbeszéd elmondására. Ez a többi szocialista országban is megütközést keltett. 1988. ápr. 3-tól megtiltották a romániai nemzetiségi kiadványokban a helységnevek magyar, német és más nemzetiségi nyelvű használatát.
A „homogén” Románia tervének megvalósítását szolgálja az a minden eddiginél szélsőségesebb, közel 2 éve körvonalazott „területrendezési” elképzelés, amelyet 1988. márc.-ban Ceauşescu főtitkár a Néptanácsok Kongresszusán mondott beszédében konkretizált. A „településrendezési terv” megvalósítása során 2000-ig mintegy 8000 romániai falut – köztük nagyszámban erdélyi magyarlakta településeket – kívánnak buldózerrel megsemmisíteni, házastól, temetőstől, templomostól. A végrehajtást irányító bizottság vezetésével Dascalescu miniszterelnököt bízták meg. A tervről Ceauşescu főtitkár június elején a Dolgozók Országos Tanácsának kibővített ülésén is részletesen szólt. Arra hivatkozott, hogy a 3 szakaszban végrehajtandó program fő célja a falu és a város, ill. az ott lakók életszínvonala közötti, ma még lényeges különbségek megszüntetése. A kisfalvaknak a jövő Romániájában nincs perspektívájuk – mondta –, helyüket 558 városi jellegű agráripari központnak kell átvennie. A kistelepülések felszámolása mintegy 350 ezer hektárral növelné a használható földterületet – így az érvelés –, ami segítené a lakosság akadozó élelmiszer-ellátásának javítását. Az Előre c. romániai lap a tervet kommentálva úgy fogalmazott, hogy a „területrendezés a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének fontos feltétele” Romániában.
Ez a program a széles nemzetközi közvéleményben és Magyarországon is döbbenetet, tiltakozást váltott ki. Az Európa Parlament határozatban ítélte el a román kormánynak a nemzeti kisebbségek – kiváltképp a magyar és a német nemzetiség – ellen irányuló „brutális” politikáját. Az osztrák kormány emlékeztetőben hívta fel a román vezetés figyelmét a nemzetközi jog előírásainak és a helsinki záróokmány ajánlásainak Románia által is vállalt betartására. A bonni Bundestag külügyi bizottsága aláhúzta: parancsoló szükségesség, hogy az európai közvélemény figyelmét fokozott mértékben ráirányítsák a romániai belső viszonyokra; világossá kell tenni a román kormány számára, hogy Európában még inkább elszigetelődik, és nem számíthat együttműködésre, amíg nem adja fel a kulturális örökségek pusztításának szándékát. Shultz amerikai külügyminiszter egy szenátusi albizottság előtt megerősítette, hogy az Egyesült Államoknak júl. 3-tól nem áll szándékában továbbra is biztosítani Romániának a legnagyobb kedvezményes elbánást. A záró szakaszához érkezett bécsi utótalálkozón június végére világossá vált, hogy a 34 ország konszenzusán nyugvó záródokumentum tervezetét – különösen annak az emberi jogokra vonatkozó része miatt – egyedül Románia ellenzi. A küldöttségek ezt a magatartást többször, nyilvános formában is elutasították.
A román lépések kedvezőtlen hatására, a kapcsolatok romlására a magyar párt illetékesei többször felhívták a román fél figyelmét. 1988. ápr.-ban kifejtették a nemzetiségi jogokat magyar részről alapvető emberi jognak tekintik; ennek szerves része a szabad nyelvhasználat, mely érinti a személy- és a helységnevek használatának kérdését is. A romániai településrendezési tervek is szorosan összefüggenek az emberi jogokkal A magyar felvetésekre a román fél nem reagált érdemben, a problémák jelentőségének csökkentésére törekedett. A magyar–román kapcsolatok állásáért a felelősséget változatlanul és egyoldalúan a magyarokra igyekezett hárítani. Az előrelépés feltételének továbbra is a magyar magatartás lényeges megváltoztatását tekintette.
Ilyen szellemben fogalmazták azt a levelet is, melyet az RKP Központi Bizottsága májusban intézett az MSZMP Központi Bizottságához. A levélben azt állítják, hogy Magyarországon elferdítve mutatják be Románia eredményeit, a román párt nemzetiségi politikáját, amelyet szerintük valamennyi állampolgár jogegyenlőségének megvalósulása jellemez. A levélben kezdeményezik, hogy mindenekelőtt a gazdasági kapcsolatok áttekintése céljából találkozzék a két párt főtitkára. A kétoldalú kapcsolatok valamennyi területét felölelő korábbi konkrét magyar javaslatokra ez a levél sem tartalmaz utalást.
Az MSZMP KB jún. 23-án tartott ülésén foglalkozott a magyar–román viszonnyal. A tanácskozáson elhangzottak alapján a testület válaszolt az RKP KB említett levelére Az MSZMP KB hangsúlyozta, hogy erőfeszítései ellenére a kapcsolatalakítás feltételei sajnálatos módon tovább romlanak. A testület rámutatott, hogy a Román Szocialista Köztársaságban élő magyarok igényeinek kielégítése elsődlegesen Románia feladata és felelőssége, de változatlanul fontos kérdés a magyar nemzetiség általános helyzetének, egyéni és kollektív jogainak alakulása, aktív részvételének lehetősége a Magyarországgal folytatott kulturális együttműködésben, rokoni kapcsolataik akadálytalan ápolása.
A román megkeresést elfogadva az MSZMP KB javasolta, hogy mielőbb kerüljön sor a két párt külügyi KB-titkárainak megbeszélésére, amelyen áttekintenék a magyar–román viszony valamennyi összetevőjét. E tárgyalások eredményessége jó alapot teremthet a kormányfők, majd az MSZMP és az RKP főtitkárai találkozójának előkészítéséhez. A KB aláhúzta, hogy a legfelső szintű találkozásra való készség bejelentése őszinte szándékú, elvi megfontolásból történt. A látogatás létrejötte természetesen sokban függ az előkészítő munka eredményeitől, a román politikai gyakorlat alakulásától.
A területrendezési elképzelések, végső soron a romániai nemzetiségek felszámolását célzó intézkedések ellen különböző magyar szervezetek és egyesületek jún. 27-én Budapesten nagyszabású tüntetést rendeztek. A bukaresti vezetés a felvonulást ürügyként felhasználva, 48 órás határidőt adva bezáratta a kolozsvári magyar főkonzulátust, a bukaresti magyar Kulturális Központot, és az ott szolgálatot teljesítő diplomatákat kiutasították Románia területéről. Emellett számos, a már amúgy is jelentősen leszűkített lakossági kapcsolatokat tovább korlátozó lépést tettek.
A magyar Országgyűlés nyári ülésszakán megvitatta a magyar–román viszony kérdését. Az Országgyűlés állásfoglalásában egyebek között megállapította: „Az Országgyűlés osztja a közvélemény jogos aggodalmát. A romániai falvak felbecsülhetetlen történelmi és kulturális kincsek hordozói, Európa s az egész emberiség közös anyagi és szellemi örökségének elidegeníthetetlen részét alkotják. A »szocialista fejlődésre« hivatkozva felszámolásra ítélt települések értékeinek megsemmisítése nemcsak a magyar, a német és más nemzetiségűeknek, hanem a román népnek is pótolhatatlan veszteséget jelentene. A terv végrehajtása a romániai nemzetiségek számára anyagi és szellemi bölcsőjük elpusztítását, közösségeik szétszóródását, emberi tragédiákat, végső soron erőltetett, meggyorsított beolvasztásukat jelentené”. A testület kifejezte reményét, hogy a Román Szocialista Köztársaság kormánya felülvizsgálja szóban forgó elképzeléseit, és eltekint azok végrehajtásától, amivel jelentős akadályt hárítana el a magyar és a román nép közeledésének, barátsága elmélyítésének, a két ország internacionalista együttműködésének útjából. A magyar Országgyűlés felhívta a Román Nagy Nemzetgyűlést arra, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása szellemében tegyen meg minden erőfeszítést e súlyos problémák megnyugtató rendezésére. Végül megerősítette: Magyarország változatlanul kész az érdemi együttműködésre.
Ilyen előzmények után érkezett Nicolae Ceauşescu meghívása a két párt főtitkárának aradi csúcstalálkozójára. A román javaslat a magyar vezetést nem érte váratlanul. Váratlan a román kezdeményezés időzítése volt, mivel egy héttel korábban még elzárkóztak a tárgyalásoktól. Minthogy a legfelső szintű megbeszélés a korábban többször is hangoztatott magyar tárgyalási készség megvalósulását jelentette, a rendelkezésre álló igen rövid idő ellenére is sor került a találkozóra.
Az augusztus 28-i aradi tárgyaláson néhány kérdésben – a gazdasági együttműködés fokozása, a kulturális és történész vegyesbizottság tevékenységének felújítása, a turistaforgalmat gátló tényezők felszámolása – sikerült megállapodást elérni. Ugyanakkor a kapcsolatokat meghatározó három legfontosabb területen nem történt előrelépés. A nemzetiségi kérdést román részről továbbra is megoldottnak tekintik és kétségbe vonják Magyarország jogát, hogy felelősséget érezzen a Romániában élő magyarság sorsa iránt. A menekültek kérdését viszont kizárólag magyar ügynek tartják, de készségüket fejezték ki a családegyesítés kérdéseinek közös megoldására. Nem osztották az ún. településrendezési tervvel kapcsolatos aggodalmakat sem. E tekintetben csak arról született megállapodás, hogy ún. „ténymegállapító” küldöttségek tanulmányozhatják a helyszínen a terv gyakorlatba való átültetését.
