Protestáns egyházak
Protestáns egyházak
A katolikus egyház belső bajainak orvoslási szándéka a 15. sz. elején reformmozgalmak kibontakozásához vezetett. E törekvések képviselői a világias, anyagias és laza fegyelmű, hatalmaskodó és a néptől távol kerülő egyház ellenében az igazi, ősi kereszténységhez való visszatérés programját fogalmazták meg. Elsőként a német Martin Luther lépett fel 1517-ben közzétett 95 pontos reformjavaslatával; ezt követően néhány évtized alatt látványos hitújítás bontakozott ki Európa nagy részén: a nyugati egyházat immár végérvényesen megosztó reformáció.
Luther célja az egyházban tapasztalt visszaélések orvoslása volt, mozgalma azonban hamarosan túllépett az egyszerű reform keretein. Ennek egyik oka a reformátori elvek egyre szélesebb körű és határozottabb radikalizmusa volt, a másik pedig a katolikus egyház vezetőinek merev ellenállása. Luther eredetileg a búcsúcédulák árusítása ellen lépett fel és a liturgia nemzeti nyelvűvé tételét követelte. Programja hamarosan kiegészült a szerzetesrendek feloszlatásának gondolatával, a püspöki egyházszervezet elvetésével, a mise és a papi rend elutasításával. A reformátorok nemzeti nyelven tanító egyházat hoztak létre, prédikátoraikat pedig a gyülekezet választott testületeinek (presbitérium) rendelték alá. Hitforrásként csak a Bibliát fogadták el és elvetették a hagyomány tekintélyének elfogadását.
Luther és a reformátori teológiát kidolgozó tanítványai elvetették a misét s helyette olyan istentiszteleteket vezettek be, amelyek lényege az ima, a zsoltáréneklés és a bibliaolvasás. Ezzel együtt bevezették a két szín alatti áldozást, az úrvacsoravételt, a katolikus teológia hét szentsége helyett pedig csak kettőt, a keresztséget és az úrvacsorát fogadták el. A reformátorok kezdettől tagadták a hierarchikus egyházszervezetet és elutasították a pápa egyházfőségének – szerintük a Sátántól származó – gondolatát. Eltörölték a gyónást, megszüntették a templomokban az oltárt, egyszerűsítették a szertartások rendjét. A reformátorok tagadták a szentek és főként Mária kultuszának jogosságát; a gyülekezeti helyekről száműzték a festett és a faragott képeket. A katolikus egyház gyakorlatának elutasításával elfogadták a házasság felbonthatóságának gondolatát és megszüntették a papi nőtlenség követelményét.
A reformáció hitelveit elsőként az 1530-as Agostai Hitvallásban foglalták össze, s ezt több más hitvallási irat, így a reformátusok 1563-as Második Helvét Hitvallása követte. A reform kezdetben gyorsan terjedt Németországban. A pápa Luther kiátkozásával válaszolt. A régi és az új hit követői között vallásháborúk robbantak ki Németországban, amelyek kis szünetekkel másfél évszázadon át tartottak s két (katolikus és protestáns) részre osztották Európát. Luther mozgalmát a kezdetektől támogatták a német fejedelmek, a városok polgársága és a parasztság tekintélyes része is. Gyorsan terjedtek az új eszmék Svájcban is, ahol Zwingl állt a hitújítók élére, a skandináv országokban pedig, uralkodói kezdeményezésre, alig néhány év alatt győzedelmeskedett a reformáció. Thomas Münzer és hívei, a radikális anabaptisták felnőttkeresztséget hirdettek, és szociális követelésekkel kapcsolták össze a hitújítást. Ennek eredményeként robbant ki a német parasztháború, amelyet csak véres terrorral sikerült leverni. A francia reformáció élére Jean Calvin állt, aki az 1530-as években adta ki a hitújító teológia foglalatát adó nagy munkáját, majd Genf városában a reformáció elvein épülő államot hozott létre. Calvin véleménye szerint a megigazulás alapja – Pál apostol nyomán – egyedül a hit; Isten az ember sorsát eleve elrendelte, mindannyiunkat eleve kárhozatra vagy üdvösségre szánt, s cselekedeteink ezen nem képesek változtatni. Tagadta az ember szabad akaratának létezését, mondván, hogy az eredendő bűn miatt elveszett. Calvin és követői, a kálvinisták vagy reformátusok, puritán etikát hirdettek s erkölcsi elveikben a szorgosan gazdálkodó polgár létének alapelveit fogalmazták meg.
1534-ben Angliában is hitújításra kerül sor, amelynek első lépéseként VIII. Henrik király magát nyilvánította az angol államegyház fejének. Utódai uralkodása alatt a Rómától való függetlenség mellett a lutheri-calvani egyházfelfogás hatása is széleskörűen érvényesült, s az új, anglikán egyház református vonásokat vett fel, de megtartotta pl. püspöki egyházszervezetét. E sokszoros kihívásra a katolikus egyház belső reformokkal és az ellenreformáció kibontakoztatásával válaszolt, amelynek eredményeképpen a reformáció kezdeti térhódítását sikerült némileg mérsékelni. Az elkövetkező vallásháborúk során kialakult Európa mai vallási térképe: a kontinens északi, északnyugati része zömmel protestánssá lett, a földközi-tengeri régió katolikus maradt, Európa középső területei (Németország, Csehország, Magyarország) pedig vegyes felekezetű területekké lettek.
A reformáció egyházai az elkövetkező századokban kialakították szervezeti és hitrendszerüket. Időközben újabb szakadások történtek; kialakult a baptista, a múlt században a metodista és az adventista egyház, amelyek a hagyományostól eltérő módon értelmezték a reformáció elveit. Az irányzatokra tagolódás folytatódott. Több száz önálló protestáns egyház jött létre az európai és az amerikai kontinensen. A reformált egyházak általában nemzeti egyházak, amelyeket századunkban életre hívott felekezeti világszövetségek kapcsolnak össze. A protestáns hívek száma ma világszerte megközelíti a 300 milliót, s befolyásuk, különösen a harmadik világban, az utóbbi időben is növekedett. A legnépesebb evangélikus (lutheránus), református és anglikán egyházak híveinek száma egyenként eléri a 70-80 milliót, de igen jelentős gyülekezeteket alkotnak a baptisták, metodisták, pünkösdiek, unitáriusok, adventisták is.
