A légkör rétegződése

Teljes szövegű keresés

A légkör rétegződése
Bár a légkör – anyagi összetételét illetően – nagy magasságig egynemű, nem ez a helyzet például a hőmérséklet függőleges menti eloszlásánál. Éppen ennek a meteorológiai elemnek a magasság szerinti változása alapján osztható a légkör rétegekre (szférákra).
A legalul fekvő troposzférában – vastagsága nagyjából 10-12 km – felfelé haladva km-enként 6 °C-kal csökken a hőmérséklet. Míg a talajfelszínen a hőmérséklet átlagosan 15 °C, addig e réteg felső határán megközelíti a –60 °C-ot. Ebben a rétegben zajlanak le az időjárásunkat közvetlenül alakító folyamatok: felhő- és csapadékképződés, ciklonok, frontok keletkezése és vonulása stb. Fölötte, a sztratoszférában felfelé haladva először alig, majd 30 km-től 50 km-ig felfelé jelentősen emelkedik a hőmérséklet, megközelíti a 0 °C-ot. Azután újra csökken; az 50 és 80 km között elhelyezkedő mezoszféra tetején –80, –90 °C van, ez légkörünk leghidegebb része. Fölötte a hőmérséklet újabb és igen erőteljes emelkedése figyelhető meg. Erről kapta nevét is: termoszféra. Ebben a rétegben a gázok jórészt ionizált állapotban vannak, ezért szokás ionoszférának is nevezni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem