NYOLCADIK SZÍN
NYOLCADIK SZÍN
Prágában. A császári palota kertje. Jobbra lugos, balra csillagásztorony, előtte tágas erkély Kepler íróasztalával, székkel, csillagászeszközökkel, Lucifer mint Kepler famulusa az erkélyen. A kertben udvaroncok s hölgyek csoportokban sétálnak, közöttük Éva is mint Borbála, Kepler neje. - Rudolf császár Ádámmal mint Keplerrel beszédbe mélyedve áll. A háttérben egy eretnek máglyája ég. Estve, később éj. Két udvaronc az előtéren elmenve
ELSŐ UDVARONC
Ki az megint, ki ottan fűtözik,
Eretnek vagy boszorkány?
Ki az megint, ki ottan fűtözik,
Eretnek vagy boszorkány?
MÁSODIK UDVARONC
Nem tudom.
Nincs már divatban, hogy még érdekeljen,
Csak söpredék gyül a máglyák köré.
S nem őrjöng az sem már öröm miatt,
Csak hallgatag néz és morog magában.
Nem tudom.
Nincs már divatban, hogy még érdekeljen,
Csak söpredék gyül a máglyák köré.
S nem őrjöng az sem már öröm miatt,
Csak hallgatag néz és morog magában.
ELSŐ UDVARONC
Az én időmben ünnep volt az ílyes,
Ott volt az udvar, a nemes világ.
Ah, így fajúlnak el a jó idők. -
Az én időmben ünnep volt az ílyes,
Ott volt az udvar, a nemes világ.
Ah, így fajúlnak el a jó idők. -
Elhaladnak
LUCIFER
Ily hűvös estve e tűz jólesik,
Bizon, bizon már jó régen melenget.
De félek, hogy kialszik nemsokára.
Nem férfias határzattól eloltva,
Nem új nézetnek engedvén helyet,
De e közömbös korban nem leend,
Ki új hasábot vetne a parázsra,
S én fázhatom. - Minden nagy gondolatnak,
Hiába, ily kicsinyes a bukása. - -
El a toronyba
Ily hűvös estve e tűz jólesik,
Bizon, bizon már jó régen melenget.
De félek, hogy kialszik nemsokára.
Nem férfias határzattól eloltva,
Nem új nézetnek engedvén helyet,
De e közömbös korban nem leend,
Ki új hasábot vetne a parázsra,
S én fázhatom. - Minden nagy gondolatnak,
Hiába, ily kicsinyes a bukása. - -
El a toronyba
Rudolf és Ádám az előtérre lépve
RUDOLF
Állítsd fel, Kepler, horoszkópomat,
Rossz álmam volt az éjjel, rettegek,
Mi konjunktúrákban * van csillagom.
Baljóslatú jel tűnt fel udvarában
Már múltkor is, ott a kígyó ** fejénél.
Állítsd fel, Kepler, horoszkópomat,
Rossz álmam volt az éjjel, rettegek,
Mi konjunktúrákban * van csillagom.
Baljóslatú jel tűnt fel udvarában
Már múltkor is, ott a kígyó ** fejénél.
Az asztrológiában az égitestek egymáshoz viszonyított állása
Napéjegyenlőségi csillagkép
ÁDÁM
Meglesz uram, amint parancsolod. -
Meglesz uram, amint parancsolod. -
RUDOLF
Ha majd e klimakterikus napok ***
Elmúltak, a nagy műt is újra kezdjük.
Mely a minap sikertelen maradt.
Átnéztem újra Hermes Trismagistust,
Synesiust, Albertust, Paracelsust,
Salamon kulcsát és más műveket,
Míg rátaláltam az ejtett hibára.
Amint izzasztók a vénhedt királyt *,
Feltűnt a holló * s a veres oroszlány,
Utánuk a kettes mercur * kifejlett,
A két planéta egyesűlt hatásán,
S leszállt az ércek bölcseletsava.
De elhibáztuk a nedves tüzet,
Száraz vizet, s azért nem létesűlt
A szent menyegző ****, a dicső eredmény,
Mely ifjúságot önt az agg erébe,
Nemességet visz át a szürke ércbe.
Ha majd e klimakterikus napok ***
Elmúltak, a nagy műt is újra kezdjük.
Mely a minap sikertelen maradt.
Átnéztem újra Hermes Trismagistust,
Synesiust, Albertust, Paracelsust,
Salamon kulcsát és más műveket,
Míg rátaláltam az ejtett hibára.
Amint izzasztók a vénhedt királyt *,
Feltűnt a holló * s a veres oroszlány,
Utánuk a kettes mercur * kifejlett,
A két planéta egyesűlt hatásán,
S leszállt az ércek bölcseletsava.
De elhibáztuk a nedves tüzet,
Száraz vizet, s azért nem létesűlt
A szent menyegző ****, a dicső eredmény,
Mely ifjúságot önt az agg erébe,
Nemességet visz át a szürke ércbe.
Alkímiai kísérletekre alkalmatlan napok
Arany
Fekete massza
Higany
Az alkíniában az anyagok egyesülése
ÁDÁM
Értem, felséges úr.
Értem, felséges úr.
RUDOLF
Egy szóra még!
Rossz hír kering az udvarban felőled,
Hogy új tanoknak híveűl szegődtél,
Rostálod a szentegyház téteit;
Sőt most, midőn anyád mint rút boszorkány
Legsúlyosb vád alatt börtönben űl,
Méltó gyanúba jössz te is, midőn
Olyan nyakasan s ernyedetlenűl
Igyekszel őt kiszabadítani.
Egy szóra még!
Rossz hír kering az udvarban felőled,
Hogy új tanoknak híveűl szegődtél,
Rostálod a szentegyház téteit;
Sőt most, midőn anyád mint rút boszorkány
Legsúlyosb vád alatt börtönben űl,
Méltó gyanúba jössz te is, midőn
Olyan nyakasan s ernyedetlenűl
Igyekszel őt kiszabadítani.
ÁDÁM
Felséges úr! Hiszen fia vagyok.
Felséges úr! Hiszen fia vagyok.
RUDOLF
A szentegyház, fiam, igazb anyád,
Hagyd a világot, jól van az, miként van,
Ne kívánd kontárúl javítani. -
Nem halmozálak-é kegyekkel el?
Atyád, tudod jól, korcsmáros vala,
S nemességed kétség-fölűl helyeztem,
Pedig bizony elég bajomba telt.
Fölemelélek trónomhoz, s csak így
Jutál Müller Borbála szép kezéhez,
Azért, ismétlem, légy, fiam, vigyázó.
A szentegyház, fiam, igazb anyád,
Hagyd a világot, jól van az, miként van,
Ne kívánd kontárúl javítani. -
Nem halmozálak-é kegyekkel el?
Atyád, tudod jól, korcsmáros vala,
S nemességed kétség-fölűl helyeztem,
Pedig bizony elég bajomba telt.
Fölemelélek trónomhoz, s csak így
Jutál Müller Borbála szép kezéhez,
Azért, ismétlem, légy, fiam, vigyázó.
El. Ádám gondolatokba merülve erkélyének lépcsőinél megáll. Két udvaronc az előtérbe érve
HARMADIK UDVARONC
Nézd, mint mereng ismét a csillagász.
Nézd, mint mereng ismét a csillagász.
NEGYEDIK UDVARONC
A féltés bántja szüntelen szegényt,
Hiába, nem tud új körébe szokni,
Kirí belőle mindig a paraszt.
A féltés bántja szüntelen szegényt,
Hiába, nem tud új körébe szokni,
Kirí belőle mindig a paraszt.
HARMADIK UDVARONC
Nem fogja fel, hogy az igaz lovag,
Bár istenség gyanánt imádja a nőt,
Vérét odadni volna érte kész,
Ha rágalom érintené erényét; -
Ő hódolásban mellékcélt gyanít.
Nem fogja fel, hogy az igaz lovag,
Bár istenség gyanánt imádja a nőt,
Vérét odadni volna érte kész,
Ha rágalom érintené erényét; -
Ő hódolásban mellékcélt gyanít.
ÉVA
más csoporttal a két udvaronchoz csatlakozik, s nevetve
legyezőjével a második udvaronc vállára ver
Ah menj, lovag - az istenért! Kegyelmezz,
Tréfáidon halálra kell nevetnem. -
Nézd, itt e két úr mily szörnyű komoly. -
Talán megszállott már titeket is
Az újításnak átkos szelleme?
Úgy el szememből! Nem szenvedhetem
E fajt, mely oly epés, bús felfogással
Megírigyelte ezt a csillogó
Nyugodt világot tőlünk s újat eszmél.
más csoporttal a két udvaronchoz csatlakozik, s nevetve
legyezőjével a második udvaronc vállára ver
Ah menj, lovag - az istenért! Kegyelmezz,
Tréfáidon halálra kell nevetnem. -
Nézd, itt e két úr mily szörnyű komoly. -
Talán megszállott már titeket is
Az újításnak átkos szelleme?
Úgy el szememből! Nem szenvedhetem
E fajt, mely oly epés, bús felfogással
Megírigyelte ezt a csillogó
Nyugodt világot tőlünk s újat eszmél.
HARMADIK UDVARONC
Minket nem illet e vád, drága hölgy,
Ki vágyna ílyen körben változásra?
Minket nem illet e vád, drága hölgy,
Ki vágyna ílyen körben változásra?
ELSŐ UDVARONC
De hogyha nem csalódom, ottan áll
Egy férfi, arcán e sötét jelek.
De hogyha nem csalódom, ottan áll
Egy férfi, arcán e sötét jelek.
ÉVA
Férjem szegény? - Az istenért, urak,
Kíméljétek meg őt az ily gyanútól
Előttem, kit hozzá szent kötelék
Csatol. - Hisz ő beteg - nagyon beteg.
Férjem szegény? - Az istenért, urak,
Kíméljétek meg őt az ily gyanútól
Előttem, kit hozzá szent kötelék
Csatol. - Hisz ő beteg - nagyon beteg.
MÁSODIK UDVARONC
Betegje tán e súgárzó szemeknek?
Betegje tán e súgárzó szemeknek?
HARMADIK UDVARONC
Valóban, amit senki nem merészel,
Ő sértne-é meg féltékeny gyanúval? -
Oh, bár lehetne lovagod gyanánt
Szemébe kesztyűt dobnom a merésznek.
Ezalatt Ádámhoz érnek
Ah, mester! Épp jó, hogy találkozunk,
Jószágaimra kívánnék utazni,
Időjóslást szeretnék.
Valóban, amit senki nem merészel,
Ő sértne-é meg féltékeny gyanúval? -
Oh, bár lehetne lovagod gyanánt
Szemébe kesztyűt dobnom a merésznek.
Ezalatt Ádámhoz érnek
Ah, mester! Épp jó, hogy találkozunk,
Jószágaimra kívánnék utazni,
Időjóslást szeretnék.
ELSŐ UDVARONC
Én pedig
Fiamnak vágynám csillagát kitudni.
Éjfél után, múlt éjjel, jött világra.
Én pedig
Fiamnak vágynám csillagát kitudni.
Éjfél után, múlt éjjel, jött világra.
ÁDÁM
Reggel mindkettő készen vár, urak.
Reggel mindkettő készen vár, urak.
NEGYEDIK UDVARONC
A társaság oszol, menjünk mi is.
A társaság oszol, menjünk mi is.
HARMADIK UDVARONC
Lépcsője itt van, jó éjt asszonyom!
súgva
Egy óra múlva.
Lépcsője itt van, jó éjt asszonyom!
súgva
Egy óra múlva.
ÉVA
súgva
Jobbra a lugosban.
Fent
Jó éjt, urak. - Jőj, kedves Jánosom!
súgva
Jobbra a lugosban.
Fent
Jó éjt, urak. - Jőj, kedves Jánosom!
Mind elmennek. Ádám és Éva az erkélyre. Ádám zsöllyeszékbe dűl, Éva előtte áll. Mindinkább besötétedik
ÉVA
János, nekem szükségem volna pénzre.
János, nekem szükségem volna pénzre.
ÁDÁM
Egy fillérem sincs, mind elhordtad immár.
Egy fillérem sincs, mind elhordtad immár.
ÉVA
Örök szükséget tűrjek-é tehát?
Az udvarhölgyek pávaként ragyognak,
Szintúgy szégyellek köztük megjelenni.
Valóban, hogyha egy-egy udvaronc
Felém hajolva, mosolyogva mond,
Hogy a királyné köztük én vagyok,
Szégyenkezem miattad, aki a
Királynét így állítod udvarába.
Örök szükséget tűrjek-é tehát?
Az udvarhölgyek pávaként ragyognak,
Szintúgy szégyellek köztük megjelenni.
Valóban, hogyha egy-egy udvaronc
Felém hajolva, mosolyogva mond,
Hogy a királyné köztük én vagyok,
Szégyenkezem miattad, aki a
Királynét így állítod udvarába.
ÁDÁM
Nem fáradok-e éjet és napot?
Elárulom tudásomat miattad,
Megfertőzöm, midőn haszontalan
Időjóslást, horoszkópot csinálok,
Eltitkolom, mit lelkem felfogott,
És hirdetem, mit jól tudok, hamis.
Pirúlnom kell, mert rosszabbá levék,
Mint a szibillák, kik hivének abban,
Amit jósoltak, míg én nem hiszek.
De megteszem, hogy leljem kedvedet.
Hová teszem, mit bűndíjúl kapok?
Hisz nékem nem kell semmi a világon,
Csak az éj és tündöklő csillaga,
Csak a szférák titkos harmóniája,
Tiéd a többi. - Ámde ládd, ha a
Császár pénztára többnyire üres,
Sok kérelemre rendetlen fizetnek.
Tiéd lesz most is, mit reggel kapok,
S te hálátlan vagy, ládd, ez fáj nekem.
Nem fáradok-e éjet és napot?
Elárulom tudásomat miattad,
Megfertőzöm, midőn haszontalan
Időjóslást, horoszkópot csinálok,
Eltitkolom, mit lelkem felfogott,
És hirdetem, mit jól tudok, hamis.
Pirúlnom kell, mert rosszabbá levék,
Mint a szibillák, kik hivének abban,
Amit jósoltak, míg én nem hiszek.
De megteszem, hogy leljem kedvedet.
Hová teszem, mit bűndíjúl kapok?
Hisz nékem nem kell semmi a világon,
Csak az éj és tündöklő csillaga,
Csak a szférák titkos harmóniája,
Tiéd a többi. - Ámde ládd, ha a
Császár pénztára többnyire üres,
Sok kérelemre rendetlen fizetnek.
Tiéd lesz most is, mit reggel kapok,
S te hálátlan vagy, ládd, ez fáj nekem.
ÉVA
sírva
Szememre hányod, hogy mit áldozasz,
S nem áldozék-e én is eleget,
Miattad? Én nemes háznak leánya,
Midőn kétséges rangodhoz csatoltam
Jövőmet, és nem általam jutál-e
Jobb társaságba? Hálátlan, tagadd el. -
sírva
Szememre hányod, hogy mit áldozasz,
S nem áldozék-e én is eleget,
Miattad? Én nemes háznak leánya,
Midőn kétséges rangodhoz csatoltam
Jövőmet, és nem általam jutál-e
Jobb társaságba? Hálátlan, tagadd el. -
ÁDÁM
Kétséges rang-e hát szellem, tudás?
Homályos származás-e a sugár,
Amely az égből homlokomra szállt?
Hol van nemesség más ezen kivűl?
Amit ti úgy neveztek, porlatag,
Hanyatló báb, mit lelke elhagyott,
De az enyém örök-ifjú, erős. -
Oh nő, ha te meg bírnál érteni,
Ha volna lelked oly rokon velem,
Minőnek első csókodnál hivém,
Te büszke lennél bennem, s nem keresnéd
Kivűl a boldogságot körömön,
Nem hordanál mindent, mi benned édes,
Világ elé s mindent, mi keserű,
Nem tartanál fel házi tűzhelyednek. -
Oh nő, mi végtelen szerettelek!
Szeretlek most is, ah de keserűen
Fulánkos a méz, mely szivembe szállt.
Fáj látnom, mily nemessé lenne szűd,
Ha nő lehetnél; a sors semmivé tett,
Mely a nőt báb-istenként tartja még,
Mint istenül tartotta a lovagkor,
De akkor hittek benne, nagy idő volt,
Most senki sem hisz, törpe az idő,
S a báb-istenség csak vétket takar. -
Elválnék tőled, szívemet kitépném,
Ha fájna is, tán nyúgodtabb lehetnék,
S te is nélkülem boldogabb lehetnél;
De ott van újra a már meglevő rend:
Az a tekintély - egyházunk szava,
S együtt kell tűrnünk, míg a sír felold.
Kétséges rang-e hát szellem, tudás?
Homályos származás-e a sugár,
Amely az égből homlokomra szállt?
Hol van nemesség más ezen kivűl?
Amit ti úgy neveztek, porlatag,
Hanyatló báb, mit lelke elhagyott,
De az enyém örök-ifjú, erős. -
Oh nő, ha te meg bírnál érteni,
Ha volna lelked oly rokon velem,
Minőnek első csókodnál hivém,
Te büszke lennél bennem, s nem keresnéd
Kivűl a boldogságot körömön,
Nem hordanál mindent, mi benned édes,
Világ elé s mindent, mi keserű,
Nem tartanál fel házi tűzhelyednek. -
Oh nő, mi végtelen szerettelek!
Szeretlek most is, ah de keserűen
Fulánkos a méz, mely szivembe szállt.
Fáj látnom, mily nemessé lenne szűd,
Ha nő lehetnél; a sors semmivé tett,
Mely a nőt báb-istenként tartja még,
Mint istenül tartotta a lovagkor,
De akkor hittek benne, nagy idő volt,
Most senki sem hisz, törpe az idő,
S a báb-istenség csak vétket takar. -
Elválnék tőled, szívemet kitépném,
Ha fájna is, tán nyúgodtabb lehetnék,
S te is nélkülem boldogabb lehetnél;
De ott van újra a már meglevő rend:
Az a tekintély - egyházunk szava,
S együtt kell tűrnünk, míg a sír felold.
Fejét kezébe hajtja. Éva meghatva simogatja
ÉVA
No Jánosom, oly gyászosan ne vedd,
Ha mondok is egyet-mást néha-néha,
Nem akarálak búba ejteni.
De ládd, az udvar oly csodálatos,
És hölgyei oly büszkék, gúnyosak,
Mit kezdjek én dacolni ellenök?
Nincs már közöttünk, úgyebár harag? -
Jó éjt - reggelre ne feledd a pénzt.
No Jánosom, oly gyászosan ne vedd,
Ha mondok is egyet-mást néha-néha,
Nem akarálak búba ejteni.
De ládd, az udvar oly csodálatos,
És hölgyei oly büszkék, gúnyosak,
Mit kezdjek én dacolni ellenök?
Nincs már közöttünk, úgyebár harag? -
Jó éjt - reggelre ne feledd a pénzt.
Lemegy a lépcsőn a kertbe
ÁDÁM
Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.
Hej, famulus!
Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.
Hej, famulus!
Lucifer jő lámpával, s az asztalra teszi
LUCIFER
Parancsolsz, mesterem?
Parancsolsz, mesterem?
ÁDÁM
Időjóslatra és nativitásra *
Vagyon szükségem, készits íziben.
Időjóslatra és nativitásra *
Vagyon szükségem, készits íziben.
Jövendölés a csillagoknak a születés időpontjában megfigyelt állásából
LUCIFER
Természetes, csillámlót, fényeset;
Ki venne pénzért rideg valót.
Természetes, csillámlót, fényeset;
Ki venne pénzért rideg valót.
ÁDÁM
De ne olyant, mely szinte képtelen.
De ne olyant, mely szinte képtelen.
LUCIFER
Olyat nem is bírnék tán feltalálni,
Min megbotránkoznának a szülők,
Nem messiás-é minden újszülött,
Fénylő csillag, mely feltünt a családnak,
S csak későbben fejlik szokott pimasszá.
Ír
Olyat nem is bírnék tán feltalálni,
Min megbotránkoznának a szülők,
Nem messiás-é minden újszülött,
Fénylő csillag, mely feltünt a családnak,
S csak későbben fejlik szokott pimasszá.
Ír
Éva ezalatt a lugoshoz ért, a harmadik udvaronc elébe lép
HARMADIK UDVARONC
Mi rég epesztesz itten, oh kegyetlen.
Mi rég epesztesz itten, oh kegyetlen.
ÉVA
Talán neked nagy már az áldozat
Az éj hüvös szelét kiállni,
Míg én egy jó, nemes férjet csalok meg.
Az ég átkát, világ itéletét
Vonom magamra éretted, lovag?
Talán neked nagy már az áldozat
Az éj hüvös szelét kiállni,
Míg én egy jó, nemes férjet csalok meg.
Az ég átkát, világ itéletét
Vonom magamra éretted, lovag?
UDVARONC
Ah, az ég átka, világitélet
Nem hat titkába e sötét lugosnak.
Ah, az ég átka, világitélet
Nem hat titkába e sötét lugosnak.
ÁDÁM
merengve
Kívántam kort, mely nem küzd semmiért,
Hol a társas rend megszokott nyomát,
E megszentelt előitéletet
Nem bántja senki, hol nyugodhatom
És egykedvű mosollyal hagyhatom
Hegedni hosszú harcaim sebét. -
Megjött a kor, s mit ér, ha e kebelben
A lélek él - e kínos szent örökség,
Mit az egekből nyert a dőre ember -
Mely tenni vágyik, mely nem hágy nyugodni,
S csatára kél a renyhe élvezettel. -
Hej, famulus! Hozz bort, úgy reszketek,
Fagyos világ ez, kell, hogy feltüzeljem.
E törpe korban így kell lelkesülni
És elszakadni mocskoló porától. -
merengve
Kívántam kort, mely nem küzd semmiért,
Hol a társas rend megszokott nyomát,
E megszentelt előitéletet
Nem bántja senki, hol nyugodhatom
És egykedvű mosollyal hagyhatom
Hegedni hosszú harcaim sebét. -
Megjött a kor, s mit ér, ha e kebelben
A lélek él - e kínos szent örökség,
Mit az egekből nyert a dőre ember -
Mely tenni vágyik, mely nem hágy nyugodni,
S csatára kél a renyhe élvezettel. -
Hej, famulus! Hozz bort, úgy reszketek,
Fagyos világ ez, kell, hogy feltüzeljem.
E törpe korban így kell lelkesülni
És elszakadni mocskoló porától. -
Lucifer bort hoz, Ádám a szín végéig iddogál
Oh tárd ki, tárd ki, végtelen nagy ég,
Rejtélyes és szent könyvedet előttem;
Törvényidet ha már-már ellesém,
Felejtem a kort és mindent körűlem.
Te örökös vagy, míg ezt mind mulandó,
Te felmagasztalsz, az amaz lesújt.
Rejtélyes és szent könyvedet előttem;
Törvényidet ha már-már ellesém,
Felejtem a kort és mindent körűlem.
Te örökös vagy, míg ezt mind mulandó,
Te felmagasztalsz, az amaz lesújt.
UDVARONC
Borbála, oh, ha az enyém lehetnél!
Ha Isten elszólítná férjedet,
Hogy az eget jobban fel bírja fogni,
Miért éltében mindig fáradott.
Borbála, oh, ha az enyém lehetnél!
Ha Isten elszólítná férjedet,
Hogy az eget jobban fel bírja fogni,
Miért éltében mindig fáradott.
ÉVA
Hallgass, lovag, úgy sajnálnám szegényt,
Hogy könnyeim közt csók nem jutna néked.
Hallgass, lovag, úgy sajnálnám szegényt,
Hogy könnyeim közt csók nem jutna néked.
UDVARONC
Te tréfát űzesz.
Te tréfát űzesz.
ÉVA
Sőt valót beszélek.
Sőt valót beszélek.
UDVARONC
Ki érti ezt a rejtélyes kedélyt?
Borbála! Hisz te így nem is szeretsz.
Vagy mondd, ha volnék száműzött, szegény,
Mit volnál képes tenni hívedért? -
Ki érti ezt a rejtélyes kedélyt?
Borbála! Hisz te így nem is szeretsz.
Vagy mondd, ha volnék száműzött, szegény,
Mit volnál képes tenni hívedért? -
ÉVA
Valóban, azt mostan nem tudhatom.
Valóban, azt mostan nem tudhatom.
ÁDÁM
Oh, jő-e kor, mely e rideg közönyt
Leolvasztandja, s mely új tetterővel
Szemébe néz az elavult lomoknak,
Bíróul lép fel, büntet és emel,
Felkél és tántorogva az erkély szélére lép
Nem retten vissza a nagy eszközöktől,
Nem fél a rejtett szót kimondani,
Mely majd hatalmas görgeteg gyanánt
Haladni fog a végzetes uton.
S lehúzza tán azt is, ki őt kimondta.
A Marseillaise dallama hallik
Oh, hallom, hallom a jövő dalát,
Megleltem a szót, azt a nagy talizmánt,
Mely a vén földet ifjúvá teszi.
Oh, jő-e kor, mely e rideg közönyt
Leolvasztandja, s mely új tetterővel
Szemébe néz az elavult lomoknak,
Bíróul lép fel, büntet és emel,
Felkél és tántorogva az erkély szélére lép
Nem retten vissza a nagy eszközöktől,
Nem fél a rejtett szót kimondani,
Mely majd hatalmas görgeteg gyanánt
Haladni fog a végzetes uton.
S lehúzza tán azt is, ki őt kimondta.
A Marseillaise dallama hallik
Oh, hallom, hallom a jövő dalát,
Megleltem a szót, azt a nagy talizmánt,
Mely a vén földet ifjúvá teszi.
