9
9
A vendégek óvatosan beszélgettek, csak a postamester volt egy ártatlan és tiszta ember, akiről látszott, hogy ő nem avatkozik bele semmiféle pletykába.
Filep, a derék postamester, ez a sovány, hosszú ember a hegedűjét babusgatta. Kipakolta a tokból s a nagykendőből, mert az volt a véleménye, hogy a hegedű megfázik, s télen nem is lenne szabad a fűtött szobából kivinni; de persze nem mondhatott nemet, mikor meghívták, különben is szívesebben hagyta otthon a feleségét, mint a hegedűjét: az asszony nem is jöhetett el, mert rosszban vannak a jószágigazgatóékkal a pletyka miatt: azt beszélte, hogy Doby nem jószágigazgató, nem is lesz az soha, csak tiszttartó, hanem valamikor a csúf vén grófnő szép kocsisa volt, hát kiszúrták a szemét a címmel. S ez a pletyka visszakerült szóról szóra, s annyira sértette a jószágigazgatónét, hogy nem fogadta többet a postamesterné köszöntését, sőt azt üzente vissza neki; hogy a pulykáját küldje vissza. Tudniillik valaha, ezelőtt húsz évvel az történt, hogy valami váltón összetűztek (kifizették, hogy a postamesterné ne beszélhessen), s azokban a napokban ő egy pulykát megismert a postamesterné falkájában, s azóta tolvajnak tartja ezt az asszonyt. De persze a postamester nagyszerű ember, úgy hegedül, hogy az valami, s vele ki is békültek, csak épp az asszonnyal van harag.
Csoportok itt is, ott is, adomák, amelyek az első kupica, étvágycsináló pálinka mellett a lelkeket fűtik s a nagy eseményhez, ami mingyárt kezdődik, az evéshez:
- Osztán kitegyél magadért, Filep bátyám - mondta a jegyző a postamesternek.
- Oh, az bizony csak szalmázás lesz, ahogy én cincogok.
Szalay Péter felnevetett, s már kész volt az adomájával. Minden magyar szóra volt egy adomája.
- Szalmázol, mint szegény Varga Gyuri, a bökönyi kálomista pap? ismeritek az öreget? Húsvétkor ott volt a templomban a sógora, én is ott voltam. Ebédkor dicsérni akarom: hallottátok, micsoda beszédet mondott Gyuri barátunk? Megszólal a sógor:
- Az csak olyan szalmázás vót.
Aszondgya Varga Gyuri:
- Mikor vótál utoljára templomba, sógor?
- Megállj csak - azt mondja a sógor -, szöget ütöttél a fejembe. Zsuzsi húgom lányának az esküvőjén voltam most három éve.
Erre megböffen Varga Gyuri bátyánkurunk nagy pietással:
- Pihent marhának szalma is jó.
Óriási nevetés lett. De adoma adomát szül, és Filep a maga száraz modorában szintén hozott egyet:
- Mindig a papok mondják a legjobbakat. Szoboszlón, mikor ott fiatal postagyakornok voltam, kérem, volt ott két pap, mert nagy a helység, sok a halott, két papjuk volt, egyik Módra volt, a másik pedig Sághy. Hát ez a két pap mért, mért nem, kérem, összeveszett egymással, s körülbelül harminc évig nem beszéltek egymással, csak ha hivatalból muszáj volt. Egyik vasárnap egyik prédikált, más vasárnap a másik. Felmegy egy vasárnap Sághy nagytiszteletű úr a katedrára s elkezd beszélni ilyenformán: "Kedves keresztény híveim, azért vigyázzatok a bűnnek csábítására mert aztán így cselekszik az ember szamár módra! ostoba módra! marha módra...!"
Mindenki megértette a viccet s nevettek a Módra nagytiszteletű úr rovására.
- Igen, de rögtön hírül vitték a hívek Módrának a prédikációt, s ő se hagyta magát: másik vasárnap felmegy a katedrára, mond egy szép beszédet s ezzel fejezi be: "Kedves keresztyén atyámfiai, ilyenek az embernek az ő szamár-sági, buta-sági, marha-sághy!"
Így folytak az adomák aztán, egyik a másik után, csak úgy ömlött, úgyhogy valóban teljes kedéllyel várták már az asztalhoz ülést.
Most mindnyájan látták, ahogy Pogány Imre Annuska után vadászik. Összemosolyogtak.
- A vallás magánügy - mondta Szalay Péter mosolyogva.
Mindnyájan értették s vele nevettek.
- Én azt mondom, egész jó magyar ember!
- Lehet belőle.
- Ha pláne egy jó magyar menyecskét kap.
- És befogadja a társaság.
Bele is egyeztek.
- Az is lesz a vége - szólt Péchy doktor -, a zsidóság a németeknél éppolyan jó német, mint a junker, a franciáknál a nacionalista, az angoloknál puritán és moralista. Szegények nem is tudnak mit csinálni. Nincs nyelvük, nincs közös társadalmuk. Van egy belső érzelmi életük, és a külső életben kénytelenek olyanok lenni, mint az az állam, amelyiknek a tagjai.
- Ki kell keresztelkedniök.
- Erre nem lehet senkit kényszeríteni.
- De igen, ki kell keresztelkedni! Ez éppolyan kötelező, mint elit-bálon a frakk.
- Ha bele akar tartozni az exkluzív társaságba.
- Bornírtság ez az egész zsidókérdés.
Így intézték el e pillanatban közös megegyezéssel a dolgot, mert látták a fiatalok kedves összeillését.
Pogány Imre ugyanis elcsípte Annuskát. Amit könnyen tehetett, mert a lány volt az, aki horogra akart kerülni. Annuska tudniillik kint járt a konyhában, és ott hallotta, hogy Pogány Imre Mihóknak adta oda a lovát. Most meg volt ijedve, hogy a Péterke dolgát megtudta. Visszajött azért a szobába, és úgy került-fordult, hogy Pogány Imrének alkalma volt rá, hogy belekaphasson.
- Mondja, Annuska, itt lesz a gróf?
A lány ránézett ártatlan, tiszta szemekkel, azt nézte, vajon tud-e valamit vagy nem.
- A gróf? - mondta és körülnézett a társaságon. A tekintete egy kissé zavaros lett, mert látta, hogy itt bizony mindenki mindent tud, de aztán eszébe jutott valami meleg gondolat, hogy ezek nem árulták el az idegennek.
- Miért lenne itt?
- Miért - mondta Pogány Imre. - Hát édesapa azt mondta a papámnak, hogy itt lesz.
Annuska lesütötte a szemét.
- Á, minek lenne itt, én nem akartam, hogy itt legyen. Pogány Imre nevetett. A nevetésben volt valami jó, erős megnyugvás.
- Lássa, ez szép magától - mondta, s azt gondolta tovább: inkább ne sikerüljön az a szerződés, minthogy nagyon is sikerüljön. - Ugye, Annuska kisasszony! Mit törődünk mi a szerződéssel!
Annuska, mint aki semmiről semmit nem tud, ártatlanul nézett rá.
- Milyen szerződéssel!
Pogány Imre hallgatott, meggondolta: akkor ő se beszél róla. Annuska ebben a pillanatban oly szép volt, olyan ártatlan, természetes, édes, hogy a szíve csiklandozott örömében. Ő az apja parancsára bejelentette, hogy hozomány nélkül nem veheti el Annuskát. Az öregúr erre keresetlen őszinteséggel azt mondta: "Márpedig kedves, akkor fel is út, le is út, mert én ugyan nem tudok hozományt adni a lányomnak, hanem mondok valamit, a bábazugot a gróf bérbe akarja adni. Hát én garantálom azt, hogy ezt az ezerkétszáz holdat te fogod megkapni bérbe." Meghányták-vetették a dolgot és az öregek azt mondták rá, hogy jó lesz akármilyen föltételekkel is. Csakhogy az öreg jószágigazgatónak már nagyon szűk volt a szavahihetősége az ő szemükben, ezért azt kívánták, hogy a gróf garantálja ezt a szerződést, s akkor azonnal meg lehet az eljegyzés. Az öregúr jó komaésszel e célból rendezte a mai István-estét, gondolta magában, majd csak lesz valahogy, azt a tacskót sarokba szorítja, s majd csak tesz valami ígéretet. Nem is gondolt semmire komolyan, mert hozzá volt szokva ahhoz, hogy a tervek úgyse válnak be, viszont így nagyon szép volna, hát istenem, elég, hogy negyven esztendeig dolgozott a számukra, és ha még úgy el volt is adósodva, de az uradalommal szemben egyetlen fillér elszámolatlan dolga soha nem volt: hát a legkisebb, amit a grófnak meg kell tenni, hogy ezt a házasságot ilyenformán elősegítse.
- Semmilyen szerződéssel - mondta Pogány Imre elkomolyodva, és megveregette az Annuska kezét. És most ő hagyta ott a lányt a pillantásával.
Annuska azonban nem fogadta el, hogy őt valaki csak úgy otthagyja, s egyszerre hideg lett, mint egy jégcsap.
- Az fontos, egy szerződés, ugye? - mondta ártatlan színnel.
Pogány Imre kicsit elpirult.
- Fontos a szerelem, kezit csókolom.
De ő nem fogta fel a pillantását, úgy látszik, fáj. Hiszen mindent jól tudott, nem közölte ugyan vele senki, de hát az ő apja, anyja nem szokott négyszemközt megbeszélni semmit, inkább olyan hangon beszélgettek, hogy az a harmadik határba is elhallatszott. És most értette a Pogány Imre elkomolyodását, fáj a szerződés elvesztése.
- Ha fáj, hadd fájjon. Gombház, lesz más! - mondta magában, s szokott könnyelmű, trillázó nevetéssel otthagyta, és továbbperdült.
Pogány Imre utánanézett a lánynak. Valami fanyarság volt a szája ízében, úgy nézte, mint valami ízes gyümölcsöt, amelyik minden pillanatban eltűnik előle; fütyörészni kezdett.
- Mi az testvér? - csapott a vállára a jegyző, s erőszakosan nevetett a szemébe - hamis a lány?
Nem válaszolhatott rá, mert a Szalay Péter hangja túlharsogta a beszédüket.
- Hogy a sok evéstől fehér a nyelvünk? - mondta szónoki hangon. - Barátom, addig boldog Magyarország, míg fehér a nyelvünk. Mert addig van ennivalónk. De nemcsak imilyen-amolyan, hogy éppen elüssük vele az éhséget és valahogy fenntartsuk a testi állapotot, hanem olyan válogatott, finom, nemes ennivalók, aminek még a félholt sem tud ellenállni! És ezért élünk, hogy ezt a fehér nyelvet fönntartsuk, barátaim!
Nevettek, s most minden figyelem Szalay Péterre fordult. Aki, hogy megragadta a figyelmet, nem is engedte el.
Ott állott, a fehér asztalnak dűlve, abban a kedves, vacsoraváró hangulatban, amikor egy-két pohár snapsz és egy-két falat megsózott, megpaprikázott harapás kenyér mellett a magyar úri társaság fimon ízes beszélgetéssel csinál étvágyat magának.
- Mert már az maga vallás - mondta emelt hangon -, ahogy a magyar ember a szép fehér abrosszal leterített asztalhoz ül, és áhitattal megeszi azt a jó sárga tyúklevest, avval a jó mennyei ízű csigatésztával, s utána azt a felséges kolozsvári káposztát és a rózsapiros csörögét, és issza azt a jó meszes kellemes szilágysági bort, és szíjja a pompás tajtékpipából a jóízű dohányfüstöt, s azt kifújja, és nagyokat böfög!
- No, a böfögést elengedem - mondta a háziasszony, aki maga is elfeledkezett a bajokról egy percre.
- Ilyen vékonypénzű harmatlelkű gyöngéd asszonyi személyeknél igen! - replikázott Péter bácsi - de nálunk, vastag, igazi emberfajta férfiembereknél soha!... Mondom, ez is vallás: csak hit legyen benne! szent és nagy hit! hogy ez szép és jó és ez az isteni rendeltetés az életben.
- Igen, a Jézus is jelen volt a kánai menyegzőn.
- Nagyon helyes - kiáltotta Szalay Péter -, és azért lett ő isten: mert ember volt!... Megtörte a kenyeret, és adá az ő tanítványainak, és akkor vette a poharat, és azt mondta: ez az én testem és ez az én vérem! Bizony jelen volt a kánai menyegzőn, és megszaporítá a bort az emberek örömére: és ez barátom, ez egy nagy isteni cselekedet volt.
S mivel már mindenki rá figyelt, poharát megemelítve, így kezdett beszélni:
