HUSZADIK SZAK. Illendők.
268HUSZADIK SZAK.
Illendők.
Illendők.
Közelebb az üng, mint a’ suba.*
Midőn a’ Törökök ellen tanácsot tartana Mátyás király: azt mondotta Bátori István: (egy hadi Vezér) hogy valamit tanácsot akarna anni e’ katonaságnak. De tanácscsának hasznát másképpen nem lehetne venni, hanem: ha egy két nap nagy titokban maradna. Kérte is a’ királyt: hogy nevezzen ki egygyet fő emberei közűl, kivel a’ tanácsot közöllye. Erre a’ király Magyar Balázst rendelte; mert ennek emberségérűl régen meg vala immár győződve. Ki mentenek ekkor ezek ketten a’ gyülekezetbűl, és Bátori igy kezdette elő adni tanácsát: ha mi egy két nap reá beszéllhetnénk falusi leányainkat: hogy a’ törökökhöz szökvén, őket szerelmeskedéseikkel meg gyöngíthetnék, akkor éjjeli üdőben reájok eshetnénk, és őket bizonyosan meg vernénk. Ezt halván Magyar Balázs, viszszá tért a’ gyülekezetbe, és a’ királynak azt mondotta: hogy Bátorinak tanácscsa hasznos ugyan, de nem tisztességes. Erre a’ király: közelebb az üng, mint a’ suba, azt értvén ez által: a’ suba hasznos ugyan akármikor, de az üngnek hordozássa tisztesség, ha bár nem annyira haszon is, mi Balázs maradgyunk meg a’ tisztesség mellett inkább, mint a’ haszon mellett: mert a’ böcsületes emberhez közelebb van a’ tisztesség, mint a’ haszon.
Rosz tűkör a’ hízelkedés, hamisat mutat.
269Fel fordított kártyával játszani se mulatság, se haszon.
Nem lehet a’ szúnyognak vérét csöbörrel venni.
Szűr vágja a’ fát, ködmen hozza haza, palást rakja a’ tüzet, bunda nyugszik mellette.
Igaz barátságot bográcsban nem főzik.
Túróval jó a’ rosz káposzta is.*
A’ túró név alatt disznót értenek a’ Magyarok, mivel az is túr orrával. A’ köz mondás is csak azt akarja ki jelenteni: hogy akár minő rosz legyen a’ káposzta, csak abba szalonnát jól rakjanak, és úgy főzzék meg, jó válik belőlle. Közönségesen így értődik: akkor jó minden, midőn minden hozzá való meg adatik néki.
Nem a’ jámborokért rakták a’ várakat.
Az idegen ökör is haza felé bőg.
A’ teve, ha rühes is, többet ér a’ leg jobb szamárnál.
Többet ér a’ vén sas az ifiú bagojnál.
A’ majom, ha leg szebb is, még is rút.
A’ mi rút, csak rút az.
A’ ki pojvát rostál, nem szolgálja meg a’ napszámot.
Sár fazékra sár, vasra vas födő.
A’ kemény fát kemény ékkel hasíttyák.
Fösvénnek, disznónak holttok után hasznok.
Nem főtt tojásbúl kél ki a’ csirke.
Nincsen a’ hadban semmi Péter bátya.*
Midőn Szabacs alatt Mátyás királyt elsőben meg verték a’ Törökök, gyanakodni kezdett Vezérjei ellen: hogy akár ki közüllök, de a’ titkos rendeléseket alattomban a’ Törököknek meg jelentette. Eleget mentegették magokat a’ Vezérek, azt adván a’ király elejébe: hogy a’ hadban semmi Péter báttya nem lenne; az az: egy formán mind nyerhetnének, mind veszhetnének mind a’ két felek. De ezen haszontalan beszédekkel nem sokat gondolván Mátyás király, mivel az árúlónak ki nyomozására másképpen nem juthatna, meg parancsolta valamennyi jelen lévő Vezérjeinek, hogy a’ következendő napon hozzája jöjjenek, és hogy a’ katonaság fel adássában ártatlanok lennének, keresztényi módra meg esküdgyenek. Az eskünni akarók köztt vala Tóldi Miklós is, ki midőn le térdelt, őtet a’ király fel emelte, azt mondván: hogy esküvésse nélkűl is el hiszi néki, hogy fel nem adta a’ tábort. Lásd a’ Jeles Történetekben az én Tóldi Miklósomat, holott’ ennek a’ történetnek bővebb le írása találtatik.
270A’ liszt is el fogy, ha sok markon megy által.
Ki koncát meg ette, levét is hörpöllye.
Ki Rómába nem szándékozik, keveset értekezik úttyárúl.
Eb se rágódik a’ csonton, ha húsra talál.
Minden nagynak apró a’ kezdete.
Ha a’ Deákot kötve viszik az Oskolába, nem lesz Pap belőlle.
Ha fejét bé töröd a’ tojás meg állhat.*
Midőn Vespúcius a’ világ’ negyed részét meg találta: ezen dolgát (magának jelen léttében) nem igen nagyra böcsüllették egy gyülekezetben, azt mondván: hogy ezt más is hasonló képpen fel találhatta volna. Erre ő semmit se szóllott, hanem kevés idő múlva, minekutánna azt gondolhatta: hogy az öszsze gyűlttek az előbbi versengést el is felejtették, látván a’ vacsorára hozott tojásokat, egygyet fel vett, és kérdezte ócsáló társait, ki tudná ezt úgy fel állítani, hogy minden támasz nélkűl merevedten meg állyon. Eleget gondolkodtak amazok; de eszökbe semmi se jutott. Sőtt voltak ollyak is, kik azt lehetetlennek lenni állították. Ekkor Vespúcius tányérjára üti a’ tojást, és annak fejét bé törvén, szépen fel állította. Ekkor azt mondották a’ többiek: hogy ez igen könnyű mesterség légyen. Igen is felele Vespúcius midőn immár meg vagyon, Amerikát is könnyen fel találhatottnak lenni mondhattyátok; mivel azt én fel találhattam – Ennek a’ Vespúciusnak vezetéek Amerikus vala. Ettűl vette nevét Amerika.
271A’ halállal senki se ivott áldomást.
Senkit meg nem szégyenített az ígéret.
A’ jó macska tisztán tartya a’ kamarát.
Minden koldus maga bottyát őrzi.
Bojtorjános csikóbúl válik a’ jó paripa.
Kellemetes az olyan arany, melyet a’ várbúl hoznak ki.
Kölcsön hejébe kölcsönt várnak.
Ember emberrel jó.
Nincs annál nagyobb gané, melyet a’ gazda maga lábán viszen ki a’ szántó földekre.*
Az az: ha a’ gazda maga lát dolgához; mindenkor többet mozdít. Ez igen szépen ki világosodik egy Haris madárnak meséjébűl. Ez egyszer eledelnek keresésse okáért ki akarván a’ kaszállóbúl szállani, meg hagyta tollatlan fiainak: hogy halgatva maradgyanak, és ha valami magát elő adandgya viszszá téréssekor egyenesen meg mondgyák. Azomban a’ gazda fiastúl, oda érkezett, és a’ fünek meg érttét látván, azt mondá: fiam, a’ fű meg ért, izennyük meg jó barátinknak, hogy hólnap ide jöjjenek, és minket a’ kaszálásban segicscsenek. Ezt haza jött annyoknak el beszéllvén a’ Haris fiak, nékik az annyok azt mondotta: semmit se féllyetek, mert holnap a’ kaszállásból bizonyosan semmi se lesz. – Más nap ismét eledelért menvén az anya Haris előbbeni parancsolattyát ismét meg újjította. El jött másadszor is a’ gazda fiastúl, és baráttyait jelen lenni nem látván, fiának így szólla: avval az izenettel hogy barátink segíteni jöjjenek a’ kaszállásban semmire se mehetünk: mennyünk hozzájok magunk, és szépen kérjük őket a’ segítő kezekre. Ezeknek haza menttek után, szórúl szóra el beszéllették a’ fió harisok a’ második beszédet is, de ismét azt mondotta az anya Haris: hogy a’ kaszállásbúl semmi nem lesz holnapig. A’ harmadik reggelre ki jövén a’ gazda fiastúl, ismét nem látta a’ kaszállónál a’ baráti segítő kezeket. Ekkor a’ gazda azt mondotta végtére: fiam barátainkban hasztalanúl biztunk. Elő se adták magokat. Holnap reggelre (ha Isten segít) magunk fogjunk a’ dologhoz. Ezek haza mentenek ezután; de elő jövén az anya Haris, minekutánna a’ gazdának beszédgyét fiaitúl meg értette, nagy hamarjában azt mondotta fiainak! már most ne múlassunk fiaim: mennyünk máshová: mert a’ fű le kaszáltatik.
272Nősző legény nem kémélli a’ költséget.
Van a’ nagy Úrnak is Ura.
Minden mesterségre meg tanít a’ nyomorúság.
A’ kenyér mellett a’ túró is el csúsz.
A’ szolga is talál, kinek parancsollyon.
Csak utóllyára ne vessünk számot.
A’ fáradt ló is, farka elött jár.
Kakasokbúl válnak a’ kappanyok.
Hol a’ félelem, ott a’ szemérem.
A’ szent forrásnak égbűl az eredete.
A’ leg jobb törvényt leg roszszabb erkölcsökbűl származik.
273Farkárúl ösmeretes a’ róka.
Nem a’ szívbűl ered az ajakon nőtt szó.
Több a’ fa mint az erdő.
Szomjúnak kezében illik a’ pintes korsó.
Illik a’ konc után a’ levet is hörpölni.
Nem azé a’ nyúl, ki azt e’ bokorbúl ki ugrattya, hanem a’ ki el fogja.
Sokszor az állatok is hál’adatosak.*
Voltak Romában olyan játékok, melyekben az arra rendeltetett helyre egy fene állatott ki erőltettek a’ kerecsbe (Circus) utánna egy halálra ítéltetett gonoszt, ki vele veszekedgyék; ki, ha meg nyerte a’ fenét, élete meg maradott. Ezt az irtóztató mészárlást leg örömestebb nézték a’ Romaiak – Egyszer a’ Romaiak egy oroszlánt erőltettek ki, melynek termete irtóztató vala. Forgatta szikrázó szemeit, serénnyét meresztette. Fogait csikorgatta. Utánna a’ viadalra ki taszítottak valami Androklus nevű szolga embert kit Ura, ki a’ hadban tábornokságot viselt az ilyetén el vesztésre kárhoztatott. Ezt az oroszlán még meszszirűl meg látván elég üdeig nézte. Ingerelték őtet: de az álmélkodva, csak állott. Az után lassan lassan mint egy örvendezve hozzája indúlt, farkát csóválta, és, mint hizelkedő kutya, annak lábát és kezét nyalogatta. Ekkor Androklus ijedttébűl fel eszmélkedvén, viszszá venni láccattatott el andalodott lelkét. Már az oroszlánnak szemében is nézni merészlett. Meg ösmerték egy mást, és egy másnak örvendettek is. Tapsolt osztán a’ nép, és Androklust ki szabadúlttnak hangozta. A’ Császár magához híván Androklust, meg kérdezte az oroszlán’ meg szelídűléssének okát. Erre ő így szóllott: midőn az én Uram Áfrikában mindennapi halálos fenyegetéssei miatt tőlle el illantottam; és hogy valaha kezére ne keríthessen, a’ sükeretlen homokoknak térjeiben, a’ kő szikláknak vad barlangjaiban kerestem biztos helyemet. El végeztem azt is magamban: hogy, ha eledelt nem találhatnék; éhhel hallyak meg. Dél tájban egy barlangra akadtam, mely setétes volt, és el hagyattatottnak láccatott. Le terítettem magamat, ki is nyugtattam fáradt testemet. Nem sok üdő várva, bé jött azon barlangba egy írtóztató oroszlán: melynek egygyik lábábúl csurog vala a’ vér, mely miat el lankadva lenni láccatott. Szünetlen morgott magában, és úgy teccett, mintha ezzel baját adná előmbe. Az oroszlánnak elő látássára (hogy igazán ki mondom) nagyon meg ijedtem. De minekutánna benne azt tapasztaltam: hogy nagy szelidséggel közelítene hozzám, és lábát emelgetné előttem, mintha tőllem orvosságot várna: magamat meg bátorítván, bal kezembe vettem bal lábát. Láttam: hogy egy goromba tövis lenne talpában, pedig immár régi, mivel gönyetséget is gyűjtött. Ki húztam a’ tövist, ki nyomtam a’ gönyetséget is, és így lassan lassan gondot viselvén reá egészszen fel gyógyítottam. Ez után három esztendeig éltünk egymással. Ő azon prédának melyet vadászattyában, le vertt leg szebb részseit én elömbe hordotta. Én azokat mivel semmi tűz szerszámom nem volt a’ napon meg sütöttem, és így velek jól laktam. El úntam utóllyára vad életemet, és így minekutánna szokott vadászattyára meg indúlt az oroszlán a’ barlangbúl ki szöktem. Három napi földnél többet nem tehetvén; a’ Romai katonáktúl el fogattattam, és így a’ Tábornoknak (előbbi Uramnak) kezeibe jutottam; és Romába ide hozattattam. Uram engemet meg szökésöm miat erre a’ viaskodásra kárhoztatott; mert Áfrikában egy oroszlánt fogván, annak erejét rajtam akarta meg próbáltatni. Ez volt az az oroszlán, melyel én három esztendeig a’ barlangban oly barátságosan éltem. Meg ösmertem a’ talpan a’ seb helyt: mert hogy a’ kerecsben hozzám közelített, mutogatta talpát. Nékem úgy teccik: mint ha ebben a’ viaskodásban ő is úgy reám ösmert, valamint én rajta. És hogy e’ jelen való viaskodásban azzal kévánta volna meg hálalni el múltt jó tetteimet: hogy engemet nem bántott – El végezte szavait – Ki szabadúlt a’ veszedelembűl. Az oroszlán többé el távozni nem akart. Vele járt a’ Romai úccákon. Örömest látták őtet az emberek, de nem szerették a’ kutyák, kiket sokszor meg tépet.
274Adgyon Isten minden jót.
Feleséget szépet ’s jót.
Dió fábúl koporsót.
Feleséget szépet ’s jót.
Dió fábúl koporsót.
275Tudgya az Isten, kinek subát, kinek gubát.
Meg válik, kinek lova futósabb.
A’ mely kutyát éri a’ kő, az rivakodik el.
Ha a’ jövendőt tudnánk, kevesebbet hibáznánk.
A’ mén ló ritkán rugja meg a’ kancát.
Nyugodt főd jobban termi a’ búzát.
El tűri a’ papiros, akár mit írnak reá.
Nem minden főld terem meg mindent.
Nem minden halálnak orvos az oka.
A’ nap az árnyék székbe is bé szolgál.
Minden tehén maga’ borját nyallya.
Rívássárúl ösmérik meg a’ szamarat.
Kinek mi szívében, ki teccik szinében.
Nem terem a’ tövisen füge.
A’ szelid almának nagy, a’ vackornak kevés a’ böcse.
Az úri bicsak se illik mindég a’ ládába.
Ki magát a’ korpa közé keveri, meg eszi a’ disznó.
Akár mit is tanúlva tud az ember.
A’ napot nem költtén, hanem esttén dicsérik.
Nem mindennek Pap sajtya.
Nem minden nap Pap sajtya.
276Ugyan farára illik ám a’ Rása.*
A’ régi szoknyákrúl így ír Báró Apor Péter: abban az üdőben nagy fő aszszonyoknak Rása szoknyájok volt. Az ő övök öreg rend fekete klárisbúl fűzve. A’ nagy lakodalmakban, és nagy Solemnitásokban magok rend szerént cifrán öltöztek; de mindennap meg érték a’ Rása szoknyával. – Igyekezzél fogadni egy lotyó szolgállót (vagy nézd meg a’ paraszt leány szolgállókat is) ne is emlitsd néki a’ Brassai, vagy Szebeni egyszer ványoltt Posztó szoknyát, vagy mentét; hanem jó féle Rásabúl. Annak is az allyára három rendel arany mása csipkét, galandot, rokával prémzett, selyem gombokkal rakott Rása mentét, három forintos pártát, arra széles ezüstös pántlikát kéván. Értem: hogy a’ nemes aszszonyokon kívűl, nem volt (három aszszonyokon kívűl) mente. Azoknak is Brassai posztóbúl, bárány bőrrel prémezve, és béllelve. Értékes (úgymint szabad ló fű darabont Jobbágy embernek felesége és leánya) télben zekében, nyárban abroszt vagy kendőt kerítvén nyakok körűl úgy mentenek a’ templomba. Gyólcs rokojának, selyem pántlikának híre se volt közöttök. Most sok aszszony és leány kiknek férjek’ vagy apjók’ házánál nincsen egy falat kenyér, cifra mentében, gyólcs rokájában járnak. Drága a’ párta. Drága az aszszonyoknak aranyos szálű gyenge patyolattyok. Jobb volna: ha: a’ mit erre költenek, porcióba állanak, ’s járnának, úgymint a’ régi jámbor aszszonyok, és leányok.
Hasonlók a’ hasonlókkal hamar öszsze barátkoznak.*
Ezzel a’ köz mondással immár Mátyás királyunk is élt egy alkalmatossággal, melynek környűlménnyeit így írja le Marcius Galeottus. Mivel Magyar ország ennek előtte a’ Keresztény hitben állhatatlan volt, a’ szentséges Pápáktúl, és azoktúl a’ királyoktúl, kik a’ Szenteknek számok közé írattattnak, valami meg jobbitást vettenek. Mert a’ mint mondgyák a’ Magyar Fejedelmek azt a’ röndölést tették: hogy, kik a’ keresztet el nem fogadnák, nagy bűntetésre kárhoztassák azokat. Mert a’ keresztnek tisztelete, a’ kereszténségnek világos jele és bizonyítássa. Innent vagyon mely szokás most is meg tartatik: hogy a’ Magyar országi helységeknek úccáikon a’ meredt gerendákra sok feszűletek vannak fel függesztve, úgymint bé vételének jelei. A’ mi több: három királyok’ napján, szokásba jött a’ Magyaroknál: hogy a’ szent ruhákba öltözött Papok (minden embernek házába kezökben tartván a’ körösztöt) bé mennyenek, mint egy meg akarván a’ háznak lakosit késérteni: ha a’ régi szokás szerént a’ szent keresztet el fogadgyák é? vagy nem? Akkor valami imádságokat mondanak, és alamizsnát szednek – Tolna nevű helységben valánk egy üdőben. Ez nagy Mező város a’ Dunának partyán, három királyok napján a’ mint ott szokásban vagyon bé mentenek a’ Papok a’ királyi házba is. Imádkoztak, és osztán alamizsnát gyűjtöttek. A’ fölöstökömre mert ezen a’ tájon itallal is élnek némelyeket a’ nagy Urak közül némelyeket kézen fogva visz vala Mátyás király arra a’ részre, melyet a’ Püspöknek, és a’ világiaknak különösen el rendelt. Ezek között viszi vala a’ király Túz Jánost is a’ Püspököknek részökre. (Ez az ember okos lévén, deákúl, magyarúl, és tótúl, beszéllvén nagy dolgokban nagy méltósággal forgott valaha. Leg hálaadóbb volt mind a’ királyhoz, mind a’ király’ attyához. A’ királynak leg kedvesebb embere, kinek dolgában sok és terhes hivatalokat viselt. De most immár, meszsze hazájátúl, Veneciában magános életet él feleségével és gyermekeivel egygyütt, mely történetnek valóságos okát soha nem vehettem). Midőn mindnyájan csudálkoznának: mit akarna ezen erőszakjával a’ király: hogy amazon említett világiakat a’ Papoknak részszökre vitte: a’ király azt mondá: hasonlók a’ hasonlókkal könnyen öszsze gyüleköznek. Erre amazok azt mondgyák: hogy ők se Püspökök, se Papok nem volnának, még is hozzájok hosonlóknak mondattatnának. Könnyen se gyűlnének öszsze, mivel hozzájok erőszakkal vitettenek légyen. Erre a’ király ezeket mondotta. Igazat szolottatok ugyan: mert a’ világiak külömböznek a’ Papoktúl, de csak a’ szentségben. Közületek egynek sincs felesége mert ekkor Túz János is még nőtelen vala, nőtelenek a’ Papok is. Titeket tehát nőteleneket a’ nőtelen Papoknak részszökre vittetek, társaságunkba bé nem vittelek úgymint másféléket, és hozzánk nem hasonlókat. Hogy pedig könnyen is jöttetek a’ Papok’ gyülekezettyekbe, azt én leg jobban érzettem, mert midőn benneteket a’ Papokhoz vittelek, oda vittemben semmi fáradságomat nem érzettem. Igaz tehát a’ köz mondás: hogy hasonlók a’ hasonlókkal (tik a’ Papokkal) könnyen öszsze barátkoztatok. Mátyásnak e’ szavai után meg vidámútak minnyájan. Mert ebben a’ királyan igen kellemetes a’ tréfás beszéd. Ábrázattyát, szavát, és testte álladalmát mindenkor a’ dologhoz alkalmaztattya. Eddig Galeottus – A’ mi pedig három királyok napján a’ házak’ bé szenteléssét illeti, az Mátyás’üdejétűl fogva egészszen II. Jozsef üdejéig fenn maradott Magyar országban. Ez azon régi szokást (melyet gyermek koromban koledának neveztünk) egészszen el törlötte. Hallom mindazonáltal: hogy országunk, némely helyein, azt a’ szokást máig is gyakorollyák.
277Halál halálnak, élet életnek baráttya.
A’ sőrnek is bor az annya.
278A’ meg esett dolognak, leg jobb orvossága az el felejtés.
279Valaki meg szakad az Uraság’ dolgán. Olyat bőr haranggal fizetnek ki Budán.
Az ezüst korsónak cserepe is jó.
Minden mesterségnek arany a’ feneke.
Ki hideget ád, subát is ád hozzája.
Nem minden kevély, ki ünneplőben jár.
Ha a’ tó ki szárad magátúl is ki ugrik a’ béka.
Nem minden kúlcs nyit meg minden ajtót.
Minden szamár maga terhhét érzi.
Vak, ki a’ rostán által nem lát.*
Errűl ily verseket írt Baróthi Szabó Dávid.
Meg betegűle nagyon Bor iszák Borbála. ’S azomban
Égnek (ím’ ilyen szók köztt) emelíti kezét:
Szent Isten! nyavalyámat ha meg gyógyítod ez’ egyszer,
Szűnni ha testemben engeded ezt a’ hevet;
Nem fog látni szemem valameddig száz napot égen;
Mind addig fogadom (Jehova)! bort nem iszom.
Fél lábbal. Fogadást hogy tett Borbála; törödik
És fortélyt (ne mi bút hozna a’ fejére) kohol.
Rostát fog. Sűrű lukain a’ napra tekintget.
És: égen (úgymond) nézd imhol a’ száz nap! igyunk.
Égnek (ím’ ilyen szók köztt) emelíti kezét:
Szent Isten! nyavalyámat ha meg gyógyítod ez’ egyszer,
Szűnni ha testemben engeded ezt a’ hevet;
Nem fog látni szemem valameddig száz napot égen;
Mind addig fogadom (Jehova)! bort nem iszom.
Fél lábbal. Fogadást hogy tett Borbála; törödik
És fortélyt (ne mi bút hozna a’ fejére) kohol.
Rostát fog. Sűrű lukain a’ napra tekintget.
És: égen (úgymond) nézd imhol a’ száz nap! igyunk.
Kinek kinek maga’ nótája.*
Némely gyűlekezetben egy a’ hárfa’ hangot dicsérte; másik a’ hegedű zöngést, harmadik a’ duda zajt, mások pedig mást. Egy a’ társaságban hallgatván; midőn tőlle is meg kérdezték, minő hangot szeretne leg inkább? azt felelte: hogy a’ pecsenye forgatónak hangját.
A’ mi bővben büdös, szűkben jó illatú.*
Látván egy fogadóban Diogenes: hogy az akkori tékozló fiak közűl a’ leg hiresebb, csupán csak sajtot és kenyeret enne vacsorára, hozzá kiáltott e’ szavaival ha így ebédeltél volna ez előtt, most így nem vacsorálnál.
280Se a’ hal uszássát Se a’ nap forgássát. Soha el nem felejti.
Szidgyák a’ leányt: hogy a’ menny is tanúllyon.
Nagyobb az emberség a’ káposztás húsnál.
Kinek nem haj, annak nem jaj.
Kinek Isten nyulat ád, fűvet is ád hozzá.
Adál Isten fogat! adgy kenyeret hozzá.
A’ gyöngy csak gyöngy, ha a’ sárba esik is.
Az el felejtésnek És a’ nem értésnek. Csak egy bérét szabhatni.
A’ vér vizzé nem válik.
Az Isteni gondviselés tovább terjed a’ csirkénél a’ tojásbúl való ki pattanásánál.*
Ez igen gyönyörű köz mondás azon Magyaroknál, kik az Isten hatalmát jól értik. Ezzel azt akarják mondani: hogy az Isteni gondviselés nem csak addig tart, még az ember e’ világra jön, hanem az után is mind addég, még életében marad. Nem csak addég, még a’ csirke a’ tojásbúl ki pattan; hanem az után is mindenkor. Ha tehát a’ csirkére úgy vigyáz az Isteni gondviselés; hogy ne vígyázna nemessebb termetésseire. Ezzel az Istennek örök hálával tartozik az emberiség.
Föld is ki okádgya a’ titkoltt dolgokat.
Ha meg fogy is a’ hóld; meg marad neve.
El jön a’ hajnal, ha a’ kakas nem kukoríkol is.
Ki ártani akar, nem fenyegetődzik.
A’ ki jól él, királyt nem fél.
281A’ kit két nyúlat hajt, egygyet se vér.
Ki a’ mézet nyeli újját nyalogattya.
Ki mindenben tudós, mindenben gyanós.
Ki mindennek baráttya, mindennek bolondgya.
Ki mit szeret; azt félti.
A’ hamis lelkűt, a’ sánta koldús is uton éri.
Kinek gyapjú köll, utánna jár.
Kinél nincs baj, annál nincs jaj.
Ki Urával pöröl, prókátora Isten.
Ki a’ füstöt nem szenvedi, meg nem melegszik.
Jó lakhatni a’ fa tálbúl is.
A’ mesterség addég áros, még titkos.
A’ barát meg hal Szamara meg döglik. Apát urasága változik.
Rúzsához az illat, szűzhöz a’ szemérem.*
Némely gyütt ment Francia Gavallér el akarván venni egy régi vérbűl eredett nemes kis aszszont azt kérdezte tőlle: ha mindég jámborúl fogna é élni, erre a’ kis aszszon: ha el nem veszel is. Ezzel kosarat adott a’ Franciának; és néki hogy soha többé feléje se jöjjön erősen meg parancsolta.
Ígéret adománt vár.
A’ fekete főldben terem a’ jó búza.*
Evvel a’ köz mondással főképpen a’ fekete emberek, és főképpen a’ barna menyecskék szoktanak élni: hogy feketeségjöket, és barnaságjokat védelmezzék, és azt hasztalannak ne tartattassák.
Munkája dícséri meg a’ mestert.
A’ nagy dologban az iparkodás is dicső.
A’ lelki ösméret ezer tanú.
A’ dicsőség a’ keresőt kerűli; a’ kerűlőt keresi.
282A’ bűnt nyomban éri a’ bűntetés.
A’ főt bé nem töri a’ szó.
Fekete kézzel is keresik a’ fehér pénzt.
A’ ki nem kőlt, olyan, mint a’ ki keres.
Ha a’ parszt nem dolgozik a’ jó barát meg nem hizik.
A’ tarka lótúl, és a’ vemhes szamártúl vámot nem vesznek.*
Ez a’ köz mondás csak abban igaz: hogy se a’ tarka ló, se a’ vemhes szamár vámot nem fizetnek: hanem azoknak Uraiktúl kérik meg a’ pénzt.
A’ szükség beteg ágyadbúl is ki ugraszt.
A’ szükség vasat tör.
Tűz és a’ tudomány jó eledelt kéván.
Ki minden ruháját fel veszi, nem fázik.*
Ezt egy szolga mondotta volt Urának, midőn télen egygyütt vadásztanak. Az Úr nagyon meg fázván, csudállotta szolgáját: meg is kérdezte! az ő fázttában, mért nem fáznék ő? erre a’ szolga: ha az Úr is minden ruháját úgy fel vette volna magára, mint én; meg nem fázott volna. Mert az Úrnak temérdek sok ruhája vala de otthon, ennek csak kettő volt, de itthon a’ vállán.
A’ lopott lórúl a’ tenger’ közepén is le szállítanak.
Az Istennek szavát meg vetni nem alku.
Egygyütt tötték a’ tűzhöz, egygyütt egyék meg.
El tart mindent a’ főd, csak ennie legyen.
Minden nyavalyának leg jobb orvossága a’ tűr olaj.
Puha húsban terem meg a’ pondró.
Hol az érzékenység nyertes, vesztes a’ nyúgodalom.
Fazékas korongrúl, varga kaptájárúl.
Minden madár úgy szóll; mint az orra nőtt.
283Néha e’ paraszt is vitéz.
Iziben minden jó.
Keserő a’ tűrés, de édes a’ gyűmölcs.
Lány ágra szállott jószág, egy a’ bitanggal.
Magátúl is megyen a’ szekér, csak hájas legyen a’ kerék.
Meg nem állya szérdek a’ nyársat.
Nem a’ méreg szűli a’ szeretetett.
Két hig tojásnak közepe egy pohár bor.*
Mert minden hig tojásnak meg evésse után bé hozta azt a’ szokás: hogy egy poharat igyanak.
Több a’ nap, mint a’ kolbász.*
Az az: egyszerre nem jó a’ holnapit is fel falni. Mert holnapra is kell valami.
A’ pénz tartva tenyész; költögetve vész.
Kinek társsa van, Ura is van.*
Mert a’ társ előtt se lehet mindenkor minden titkot bátran ki nyilatkoztatni.
Minden hátnak egy a’ hasa.*
Ezt főképpen azoknak szokták mondani: kiknek mindenkor szájokban vagyon ez a’ szó: hát. Példáúl: ha mondgyák ezek hát hová lett ez, vagy amaz? ezeknek ez a’ felelettyök: minden hátnak egy a’ hasa.
Vártt leány várat vesz.
Álom után jó a’ nyugodalom.
Nem árt föllyebb aránzani a’ lővésben.
Kiki maga mesterségét leg jobban tudgya.
A’ kabnak nincsen zablája.
Az arany, ganéban is csak arany.
Kiki jó széllel indúl a’ tenger parttúl.
A’ halál szekere, minden bú bánatot el visz.
284Ember vólt, meg hólt.
Az el ásott kincsnek mi hasznát se venni.
Foly reá a’ nyála, de nem kopik álla.
A’ vad körtve is akkor jó, midőn meg érik.
Jó az Isten jót ád, kopasznak is hajat ád.*
Egy Alföldi nemes ember sokaknak, de nem mindeneknek tudtokra meg kopaszodott. Ezt a’ kopaszságot nem szenvedhetvén, fel talála Pestre menni, hogy ott magának más jó barátainak javallásokbúl vendég hajat csináltattasson, melyet németűl parókának neveznek. Ezt jó pénzen meg csináltatván; vele haza ment, és más nap a’ fejére tévén meg jelent Sz. Dömötör templomában. Ekkor azok, kik kopaszságát tudták, a’ gondolattal valának: hogy néki az Isten hajat adott.
Vad a’ szelíd gyümölcs is, még meg nem érik.
Mely követ sokszor hengergetnek, meg nem mohosodik.
Ki káposztáját nem szereti, húsát se érdemli.
Nem kell a’ serény lónak sarkantyú.
Nincs a’ bagolynak sólom fia.
Nem lehet a’ szót alá nyelni.
A’ borjúnak (még szopik) nincs neve.
Ha borjait meg eszed, keveset szántasz a’ Szőkén.
A’ szó zsebbe nem fér: nem hordozhatni.
A’ jó özvegyeket méltó meg böcsűlni.
Nem minden sovány alatt terem a’ szarvas gomba.
Nem mind szakács, kinek nagy a’ késse.
Dologra szegődik a’ szolga.
Viznek öregében fogják a’ nagy halat.
Ahhol ló nincs, szamár is el kél.
Hasznos munkában soha nem nagy a’ fáradság.
285A’ mester embernek ha piszkos is keze, még is aranyos.
A’ jó mester embernek egész világ hazája.
Egy jó lónak csak egy a’ lába.*
A’ lónak ugyan egy a’ lába; de, ha csak egyre meg sántúl, a’ többi három épnek is semmi hasznát nem vehetni. Ezt az emberekre fordítván, ha valaki egy dologban emberséges embernek nem találtatik, attúl mindég tarthatni; mert máskor is meg csal.
Ki másra bámúl, magárúl feletkezik meg.
Magyar ökör, Német kutya, Oláh disznó.*
Az az: a’ Magyaroknál leg szebb ökröket találni; a’ Németeknél leg szebb kutyákat, az Oláhoknál leg jobb disznókat.
Ha tunná a’ disznó: mért hizlallyák, talán meg döglene bújjában.
Ha az ökör tudná maga erejét; föl nem törné nyakát az iga.
Másutt is sóval sóznak a’ szakácsok.
A’ maga’ ügyében senki se hiteles tanú.
Nem minden virágbúl lesz gyümölcs.
Meg nyugszik a’ Tót is, ha a’ fárúl le húll.
Addég kapar a’ tyúk, még szemre talál.
Éhség a’ farkast is ki hajtya a’ bokorbúl.
Gyermek játszék, leány dolgozzék.
Ott is emlegetik az embert, a’ hol szidgyák.
A’ szomjú ökörnek zavaros víz is jó.
Szégyenlik nevöket Varga, Tót, és Hóhér.
A’ fehér tehén is éjjel fekete.
Se nyúl az agarat
Se légy a’ madarat
Nem szenvedi mellette.
Se légy a’ madarat
Nem szenvedi mellette.
286A’ jó szappanyozás fél beretválás.*
Ennek a’ köz mondásnak valóságát a’ beretvások tudgyák. Mindaz’által másképp is valakit meg szappanyozni annyit tesz mint meg feddeni. Ugyan azért, amazt a’ köz mondást: a’ jó szappanyozás fél beretválás; az erkölcsre vévén így esik: A’ meg feddés után; könnyebben bánni az emberrel.
Hideg a’ szél télen, ha a’ meleg kohbúl jön is.*
A’ Cigányok, kovácsok, lakatosok Kohnak nevezik azt a’ lukat, melybe a’ fúvóval fúnnak. Így tehát ők a’ vasat kohollyák, midőn (arra a’ tűzes lukra tévén) lágyittyák. Csufollyák is a’ dudásokat, hogy ezek a’ hideg lukba fúnnak, ők pedig melegbe. Innent őket elsőben Kohácsoknak mondották. Osztán csupa könnyebb ki mondás végett Kovácsoknak nevezik.
Nem minden fölhőbűl húll a’ menykő.
Nem mindenkor üt bé, midőn menydöreg.
Nem minden lövés talállya a’ tárgyat.
Nem kérdi a’ gyomor: hányat ütött az óra.
Az új éneket örömest éneklik.
Nincs oly magos hágó, melynek lejtője nem lenne.
Pallost pallossal, kopiát kopiával vernek viszsza.
A’ le borúlttakat nem bántya az oroszlán.
A’ diófának veréssel venni hasznát.
Fehérnek nem mutat feketét a’ tűkör.
Panaszos ételtűl csak a’ koca hizik.
Vasárnap’ font fonál péntekig meg nem áll.
Későn érő alma tovább tart.
Néha a’ szótalan hal is mondhat igazat.*
Némely furcsa eszű ifiú ebédet evett Pénteken Plébános attyafiánál. Mivel pedig a’ fel adattatott hal igen bűdös vala, tányérjára vett halhoz le le hajlott néha, mintha tőlle valamit kérdezne; néha a’ tányért jobb füléhez tartotta, mintha feleletét akarná hallani. Ennek okát kérdezvén a’ Pap bácsi; e’ feleletét vette öcscsének: egy nap előtt nékem bele hóltt a’ Tiszában egy igen jó barátom. Azt kérdém a’ haltúl: hallott é felőlle valamit? erre azt felelé: hogy semmit se hallott: mert több egy hetinél: hogy ki fogattatott.
A’ vékony gyapjúnak is vagyon árnyéka.
287Egy Német, egy Barát csak egy Magyar*
Mert a’ Németnek csak inge van, a’ Barátnak csak gatyája; a’ Magyar pedig mind a’ kettőt viseli. Ama kettőt tehát csak fél Magyaroknak tartya, magát pedig egésznek.
A’ régiséget senki se ette még meg csontostúl bőröstűl.
Rövid torkosság hoszszú fő fájás.
Ki ebűl kezdi, komondorúl végzi.
Egy kis gyönyörűség sereges jajjal jár.
Kinek csizmája nincs, bocskort kössön.
A’ méreg kóstolva se jó.
Még a’ főldben vagyon, nem használ az arany.
Lassan jár az Isten, de még is el érkezik.
Annak teccik a’ katonaság, a’ ki nem próbálta.
Egy ház nélkűl a’ koldus is el lehet.
Nincs oly tökélletes mester, melynél tökélletes sebbet nem találhatnál.*
Zeuksis a’ Görögöknél azt gondolta maga felől: hogy a’ kép festők között leg tökélletesebb. Volt is oka hogy ezt gondolta, mert úgy festette ki a’ gerezdet: hogy a’ seregélyek reá szállanának, és meg akarnák enni. Ezt Parrázius (ő is hasonlóképpen kép író) nagyra böcsüllötte, nagyobbra is maga remekjét. Tudniillik: gyalúlt táblára egy lepedőt festett, ’s nem egyebet. Midőn ezen munkát Zeuksis látta, vedd el (úgymond) tábládrúl a’ lepedőt: hadd lássam mit festettél reá. Felele: magad is szint’ úgy el veheted mint én. Hogy hozzá nyúlt maga meg csalattatássát észre vévén Zeuksis; így szóllott. Én tégedet nálamnál tökélletesebb kép írónak tartalak. Mert én a’ festet gerezddel az oktalan állatokat csaltam meg; te pedig engemet, én magamat okos állatnak lenni tartottam. Azután vettél é még más hibát az én gerezdes táblámban? nem vettem felele Parrázzius. Nagy ott a’ hiba. Nem vetted észre: hogy a’ gerezdet egy garabojba festettem, és melléje egy fiatal embert bottyával állítottam ki írva, mint ha a’ gerezdet valahová vinné. Láttam igen is felele Parrázius és azt a’ fiatal embert hasonló remeknek lenni mondhatom. Éppen abban vétettem monda Zeuksis, mert ha azt a’ fiatalt igazán ki festettem volna, tőlle a’ madarak, mint valami szőllő pásztortúl meg ijedtek volna.
288A’ ki nem vet, nem arat.
A’ mit az Istentűl szánsz, el viszi az ördög.
Önnön mesterét is agyon vágja a’ kard.
Másott’ is esznek búza kenyeret.
Nincs fűle a’ hasnak.
Nem elég a’ szó; ha nem elég a’ cipó.
A’ báránynak ízzét a’ fel falásban veszi a’ farkas.
A’ teve zsebbe nem fér.
Kecskét szakállárúl, szamarat fűlérűl.
A’ Magyar szájbúl a’ Német szó is magyarúl esik.
Bor és pénz tartva tart, kőltve fogy.
Maga orrát még senki se harapta el.
Az idegen szakács jobb ízű levest főz.
Ha bottal ütik, nem fogja a’ fegyvert.
Ha nem láttya magát, de érezi szagát.
Jobb a’ törvént fel bontani, mint a’ régi szokást el hagyni.
289Inkább meg teccik mocsok a’ tisztán, mint a’ fazék külön.
Mennél nagyobb a’ dér, annál csikorgosabb az út.
A’ könnyen futó se érhet mindenhová.
Ha eredett néznéd, sok forrást meg kellene útálnod.
Jámbor fiatalbúl válik a’ csöndös öreg.
Ha vastag a’ fa, meg kell bárdolni.*
Diogenesnek igaz köz mondássa. Midőn hozzája egy nemes Görög el hozta volna fiát, és annak gorombaságirúl szörnyűképpen panaszolkodnék, csak azt felelte néki Diogenes: hogy ha goromba vastag a’ fa, meg kell bárdolni. Elő fogta osztán (attya előtt) a’ gyermeket, és kegyetlenűl meg páholta. Viszsza adván atytyának, őtet arra kérte: hogy ha még gorombáskodik, hozzája hozza. A’ gyermek meg javúlt.
Nem főzik a’ babot csupán csak levéjért.
Ki előbb jön, előbb őröl.
A’ jó partéka vásár nélkűl is el kél.
A’ képet nem az aranyozás, vagy festés, hanem az imádás teszi bálvánnyá.
Kinek lova nincs, Bécsbe is gyalog jár.
A’ ki másnak vermet ás, maga esik belé.*
Ezt tapasztalta a’ szerencsétlen róka, mely hogy a’ madár husbúl egyszer édesdeden ehessék, magára úgy csalta a’ madarakat, hogy magát egészszen sárba keverte, szemeit is bé hunván, mint a’ dögöt a’ térre el terítette. Meg szaglotta azomban őtet a’ Júhász kutya, reá toppant, el is szaggatta.
Nem minden Pap, ki hoszszú ruhát kap.
Kinek foga fáj, rajta tarttya a’ nyelvét.
Ki községnek szolgál, egynek se szolgál.
A’ szökött szolgának bot a’ fizetésse.
290Igazság a’ birság.
Szabad a’ gazda maga házánál, ha az ágy alá fekszik is.
Ifiúságban erőnkkel; vénségünkre eszünkkel.
Tékozlónak ruhája végre koldús táskája.
A’ mit az ész meg nem gyógyíthat, meg gyógyíttya az üdő.
A’ nagy folyó vizek csendességgel folynak.
A’ záporok pedig lármával rohannak.
Munkának jó eleje, a’ dolognak veleje.
Az órjás csak órjás, ha a’ völgyben áll is.
Az engedetlen beteg kegyetlenné teszi az orvost.
Nem használ a’ jó ló, ha a’ kocsis nem jó.
Szebb az el esett, mint a’ meg szökött katona.
Lév tartya a’ gazdát, átok szitok a’ szolgát.
Hárman csendesen, ketten szerelmesen.
Hol a’ poharak csúsznak, sikámlanak a’ titkok.
Minden ösvények egy útra tartanak.
Minden folyók végre a’ tengerbe omlanak.
Ha a’ zabla szakadgya, a’ páca meg vágja.*
Ez a’ köz mondás nincs jól mondva magyarúl, de egy Oláhtúl hallotta Pázmány Péter. Lásd Hodoegus L. III. C. 4. §. 10. Azt akarta azzal mondani: ha a’ zabla el törik, ő pácáztatik meg. Kik zabla helyett szablát mondanak; a’ köz mondást így értik: ha el törvén a’ szabla, meg nem kard lapóztatik is, a’ pácát még se kerüli el.
Mely juh a’ báránt szereti, a’ kost se gyűlöli.
Száz esztendős kan verébnek hátúl van a’ farka.
Ha fel nem oldhatni a’ csomót, el vághatni.*
Ezt N. Sándor mondotta: midőn Gordiusnak szíjbúl fűzött csomóját kezébe vette. Meg vala jövendölve: hogy a’ ki azt fel oldaná, egész ország az övé leendene. Semmire se mehetvén a’ fel oldással, a’ csomót kardgyával el vágta.
291Ökrök nélkűl csak a’ Göncöl szekere fordúl.
Nem azé a’ sült, a’ ki forgattya.
Csak jó katona a’ Pálfi.
A’ setétben minden fehér feketét mutat.
Nem tud uralkodni, a’ ki engedelmeskedni nem tanúlt.
A’ fekete tehénnek is fehér a’ teje.
Fortéj űz minden mesterséget.
Fóttyárúl is meg ösmérik a’ zsákot.
A’ nagy asztag alatt meg nem tikkad az egér.
Magyar az ízre, Német a’ színre.
Többre észszel, mint erővel.
A’ holnapi nap senkinek sincs homlokára írva.
A’ bélesnek nem árt a’ vaj.
A’ haldokló is szereti az életet.*
Antistenes Filozofus meg betegedett egyszer. Tudván azt Diogenes: hogy ő nem tűrne semmit, senkit se szenvedne mellette; egy kardot vivén köpönyegje alatt, hozzája ment. Midőn bé ment, ezeket hallotta Antistenestűl: vallyon ki szabadíthatna meg engemet ezen nyavalámtúl? elő húzván Diogenes a’ kardot: e’ szabadíthat meg, úgymond. Erre Antistenes: nyavalámtúl mondám, nem életemtűl.
Vassal is élesítik a’ vasat.
Egy telet se evett még a’ farkas.
Egy üngbe gatyába se fázik meg az ember; csak üdő legyen hozzá.
Nem minden tarisznyába illik a’ kenyér.
A’ polgár, ’s paraszt kőzött csak a’ fal van közben.
292A’ templomhoz közelebb a’ sekrestye, mint a’ Bíró háza.*
A’ kurafinak ajtajára szatyorba akasztatta fiát egy aszszony. Ez a’ Bíróhoz menvén, kurafiságát tagadta, azomban a’ kurafinak gyermeke meg hólt, akkor mondta a’ Bíró: hogy annak keresztelésére közelebb lett volna a’ sekrestye, mint a’ Bíró’ háza.
Egy rókárúl két bőrt nem lehet le nyúzni.
Noha lehet azt is három késsel nyúzni.
Szegődött bér, osztott konc.
Az ártatlanságnak egész világon egy a’ szava.
El jön az üdő, meg ázik a’ tüdő.
Fiú magzat, hadi szerencse, jó házasság, csak az Isten’ dolga.
Három dolog ártalmas a’ háznál: a’ haragos aszszony, a’ sűrű füst, és a’ lukas tál.
El jő talán szép szóra.
A’ nagy bajuszú kétszer iszik.
Több szem többet lát. – Több kéz hamar kész.
A’ zsíros táskábúl szép pogácsa esik ki.
Cserép tálhoz fa kanál.
Bocskorhoz fa páca.
Szekérhez veszsző kas.
Oly tiszta a’ tűkör: hogy a’ lehellet se foghattya meg.
Mászszorra is kell az ember.
Pap se papol kétszer egy Prédikációt.
Ruha ékesség, pénz tisztesség.
Fóttal tartós a’ ruha, de ha itt is fót hátán fótot tesznek, el nevettetik.
Sokat végeznek Bécsben, de el rontyák az égben.
Néha a’ titok el rejtés többet ér a’ szóllásnál.
293Ha Isten akarja az ablakon is bé veti.
Nem mindenkor fúj az éjszaki szél.
A’ bagoj is Bír maga barlangjában.
Szembe mondás, nem ember szóllás.
A’ ki nem próbál, nem nyer.
A’ leány vásár tánccal végeződik.
Délben kémélt ebéd jó vacsora.
Kiki jámbor, midőn aluszik.
Nem jó a’ túró, ha nem jó a’ gyúró.
A’ hadban leg több a’ vágott hús, leg kevesebb a’ káposzta hozzá.
Ha Papot versz, ródd fel a’ napot.
Legyen lúd ha fehér, együk meg, ha kövér.
Németnek Bécs, Magyarnak Pécs.
Mikor Isten nyulat teremtett, a’ bokorrúl is gondoskodott.
A’ Jó Pap holtig tanúl.*
Jó Pálnak hivtanak egy Plébános Urat kit valahánszor ablakja előtt az emberek el mentek, mindég olvasni látták; innent őtet hólttig tanúlónak lenni mondották – Mások így beszéllenek errűl. Hogy egy Plébános Úr (éppen mikor breviáriumábúl imádkozott) a’ guta által agyon üttetett. Ezt hallván a’ nép oda csődűlt, és mellette a’ könyvet látván, ezt a’ jó Papot hólttig tanúlónak lenni mondották.
Hoszszú zsák hamar el dűl.
Kurta zsák hamar fel fordúl.
Ki bogár után indúl, kerengőbe készül.
Ki bogár után indúl, ganéba vezettetik.
Ki disznó után indúl, sárba kívánkozik.
Éh a’ jó lakottal nem egy aránt dúdol.
Otthon lakjék, ki kedvére akar élni.
294A’ mi egynek vétek, másnak se erkölcs.
Kinek mit ád Isten, azt más el ne fallya.
Sok jó ízűt ettem: hogy meg kövéredtem.
Jó a’ tréfa, de nem egész holtig.
Mikor a’ téjföl ikrádzik, rajta a’ köpűvel.
Nem minden rosz, a’ mi szokatlan.
Nem minden jó, a’ mi régi.
A’ reggeli vendég alkalmasint délig. De délen érkezett meg marad estvélig. Ha estefelé jön, nem távoz reggelig.
A’ ki továbbra vágy, nem igen szenvedik.
A’ jó mag porban is ki kél.
A’ jó ló télben is kapál magának.
A’ vér, és pénz leg drágább.
A’ leg jobb legény is csak a’ gazdájával jó a’ műhelyben.
Kinek Isten nem adott, attúl ember se várhat.
A’ királynak sincsen mindenkor egy aránt.
Verik a’ kölköt, hogy a’ medve érezze.
Néha a’ ház falnak is van szeme.
Leg későbbre érik, a’ mi leg drágább.
Szegedre dohányért, Debrecenbe pipáért.
Parlagon terem a’ gaz.
Mosdatlan láb nem csuda szagú.
Van oka, mért mozdúl cserfán a’ levél.
Nem veszik a’ lovat csupán csak szőréjért.
Kinek a’ meleg téj meg égette száját, a’ tarhót is fújja.
A’ jó nevelés soha se drága.
Lehet nagy Úr, ha Lázárnak hívják is.
Nem örűlnek a’ nyulak, midőn az agarak fiadzanak.
A’ hol leg több a’ tudomány, leg több a’ titok.
295Nincsen a’ füst tűz nélkül.
Mely fábúl horog akar lenni, üdején nő lefelé.
Nem indúl meg a’ nád szál fúvás nélkűl.
Nem röpül a’ madár, még tolla nincs.
A’ kétszeri sütés a’ liszten is el múl.
Nem szóll a’ harang is, ha nyelve nincs.
A’ macskát bőréjért szokták meg ölni.
Nem esik a’ forgács vágás nélkűl.
Koncon vesznek öszsze a’ kutyák.
A’ téjnek sincs fenékig föle.
Minden művest művje dícséri.
A’ közép út leg bátorságosabb.
A’ jó lovat az istállóban is meg keresik.
A’ ki gyalog jár, annak lovai mindenkor készek.
Nem kell a’ jó bornak cégér.
A’ méz maga magát nyalattya.
A’ jó leány farsang után is el kél.
Embert csinál néha az ékes ruha is.
El szakadhat a’ kötél, ha vastag is.
Nem leviért főzik a’ kukoricát.
Ha a’ sast láttya, le lapúl a’ tyúk.
Kinek hol fáj, ottan sajnállya.
Méz mellett fullánkot is találni.
Van a’ szelid galambban is epe.
Mennél puhább a’ hús, annál keményebb csonttya.
A’ szél se fújhat mindég kedvére.
A’ folyó víz vezeti embert a’ tengerre.
Az éles kasza bátrabban vágja a’ füvet.
Az éles borotva frisen bánik a’ szakállal.
Mézet akarsz enni, méhhét kell meg ölni.
Nem mindenkor ég, mikor a’ harangot félre verik.
A’ jó hegedűs nem szenvedi az énekest.
A’ Varga késnek nincs tokja, nem is lesz.
296A’ pásztor nyírni szokja, nem nyúzni a’ juhot.
Nagyobb a’ böcsület, mint a’ fordított kása.
Jó gyomor köll soknak meg emísztésére.
A’ régi kölcsönözés se ajándék.
Drága konyha a’ patika.
A’ jó bor hoszszú meséje az iszákosnak.
Nem egész világ baranya, laknak Somogyban is.
Tréfábúl is lehet igazat mondani.
El veszett böcsületet nem találni fel a’ bokornál.
A’ farkasok meg nem eszik egymást.
Azt jelenti az álom, hogy aludtál.
Sokba telik, a’ mit nagyra böcsülnek.
Néha libábúl is ki tör a’ lúd méreg.
Közelebb az üng, mint a’ mente.
Jó a’ jámborság, de azzal magával el nem élhetni.
Minden madár ösmeri a’ maga fészkét.
Élő élőnek, a’ hólt hóltnak baráttya.
Tűt a’ Szabónak, árt a’ Vargának.
A’ sas legyet nem fogdos.
Meg rágd a’ koncot, osztán vesd el a’ csontot.
Annyit a’ szájnak, a’ mennyire erszényed engedi.
A’ hamis szín ritkán igazúl.
Bor mellett hamar ki ugrik az igaz.
Vétek titkolás félig meg bocsátás.
A’ világ’ lépcsőin emez fel, amaz alá jár.
Szegénnek ajtaján nem őrzi a’ Manó.
Szalma férfi meg érdemel egy arany aszszont.
Szemes a’ bizonság.*
A’ ló lopáson rajta kaptak egy Cigánt. ’S midőn tagadná, azt mondották a’ Bírák: hogy hatan teszik le a’ hitelt, a’ kik látták. Ő azt kérte: ereszszék el őtet, hatvant is hoz, a’ kik nem látták.
297Ajándék a’ szemest is meg vakíttya.
Többet hisznek a’ szemnek, mint fülnek.
A’ borsnak Sz. Mártony a’ bírája.
A’ sűveg cúkor senkit se süvegel.
Süvegben is meg böcsüllik a’ cúkort.
Szagódónak bot az abrakja.
Ki anni, ki venni megyen a’ vásárba.
Jó, hogy mindennek szarva nincs.
Nem várhatni a’ vad fátúl szelid gyümölcsöt.
Nem kívánnyák tőlle, mint az Úr dolgát.
Dolognak a’ végén várhatni a’ butykót.
Szomjúságnak orvossága a’ kandzsó.
Leg tovább tart, a’ mi böcsületes.
Eső ellen köpönyeg.
Sár ellen palló.
Kinek káros, kinek hasznos a’ vásár.
A’ posztó szél szűken van a’ Varga úccán.
Tudgya minden szamár a’ maga terhét.
Mi se származtunk bogaraktúl.
Nem mind lencse a’ mi lapos.
Már a’ mász, ha nem csúsz.*
Ezt a’ köz mondást e’ helyett szokták mondani: De már az más.
Nem hajájért, hanem hájjáért hizlallyák a’ disznót.
Franciának haj por, Magyarnak jó bor.
Énekel előbb a’ deák osztán kap alamizsnát.
Nem rug patkót a’ bakkancsos lova.
Nem kell a’ mészáros kutyának korpa.
Fársáng farkán csúsz a’ fa szán.
298Nem szemeten szedik a’ gyöngyöt.
Nem minden kovácsbúl telik lakatos.
A’ hetes vászon nem válik tizenkettessé.
Vannak, kiknek csak a’ más világon vehetni hasznokat.
Nagyobb a’ böcsület, mint a’ velős konc.
Étel ital álom
Szükséges e’ három
Mindenféle állatnak.
Szükséges e’ három
Mindenféle állatnak.
Szőllőnek kapa a’ bikája.
A’ hasznos fáradság után esik a’ jó heverés.
Az alkonyodó nap fáradtak’ pártfogójok.
Ha a’ Cseh kőre leg szebb pecsétet meccenek; még se válik gyémánt belőlle.
Reménység, nyerség nincsenek mindég egy vágásban.
Ajándék marhának nincs odva fogának.
Ki útassal eszik, iszik, áldozik.*
Midőn még országunkban vendég fogadók nem vóltak, az útas emberek, vagy a’ pusztán, vagy az erdőkben háltak, vagy valami házba bé mentek. Örömest fogadták őket; elejökbe tették a’ miek volt, és ezt áldozatnak lenni gondolták.
A’ régi szolgának, a’ szó is vereség.
Ki álnokságot vét, bút arat.
A’ farkas után a’ holló is akar élni.
Csak ugyan meg vékonyodik az ember, ha gyakran faragják.
Az ígéret szép szó, ha meg adgyák akkor jó.
Ahhol a’ csóva, ott a’ tilalmas.
299Kovács is azért tartya a’ fogót: hogy kezét meg ne égesse.
Koszos a’ pár lugot gyűlőli.
A’ főld anya, a’ viz mostoha.
Azé a’ világ, a’ ki élheti, azé a’ menny ország, a’ ki el nyerheti.
Ki mennél kevesebbet aluszik, annál többet él.
Se nem nyer, se nem veszt, a’ ki nem játszik.*
Ez után a’ köz mondás után, azt szokták a’ tréfálkodók kérdeni: hogy lehetett az: hogy négyen játszottak egy alkalmatossággal pedig igen híres játszók, ’s egygyik se vesztett közűlök, hanem mind a’ négyen nyertek. Ezt ennek előtte lehetetlenségnek lenni állitották; de most meg igazodott négy hires Cigányokon, kik a’ korcsmán játszottak hegedűjökkel, kik semmit se vesztettek, hanem mind a’ négyen nyertek.
Elég egy templomban egy papoló.
El fogy a’ vagyon; ha nem keresnek reá.
El tart a’ főd, csak legyen a’ ki művellye.
El élheti, csak legyen mit enni.
Cúkor rágás, gyermek szokás.
Korán későn Orcájára kerűl embernek a’ nem jó, ha alattomban cselekedte is.
A’ cérnához tű is kell, ha valamit varnak.
Jó meg érett gyümölcs, melyet a’ darázsok meg dongnak.
Eleget tesz a’ kutya kötelességének, ha nem mar is; hanem ugat.
Ki Istenben bízik, meg nem csalattatik.
300A’ kávét főzik csak a’ leviért.
Ha a’ kerék jár, forog a’ malom is.
A’ veszedelmes igazságnak leg jobb rejtékje a’ szoros hallgatás.
Eb a’ kölkkét éh korában se szokta meg enni.
El jár a’ Pap a’ körösztel csendesen.
A’ lencse se lencse mindenkor.
Vége az Első Résznek.
