X. Részlet az 1738. április 12-én Magócsy Mihály alispán utasítására tartott határvizsgálat jegyzőkönyvéből

Teljes szövegű keresés

X. Részlet az 1738. április 12-én Magócsy Mihály alispán utasítására tartott határvizsgálat jegyzőkönyvéből
Kérdések:
1. Tudja-é a tanú, hogy a Sarkantyús hegyen meglátott Hármashatár hegyek oly igaz határhegyek legyenek, melyeknek az egyike Alberti, fele az Alberti határt, az középső a pándi határt, az harmadik pedig a szentmártoni határt egymástúl megkülönböztessék?
2. Tudja-é a tanú, hogy a bicskei határ azon hármas határon nem mégyen, sőt inkább pro?
3. Az hármas hányástúl elkezdvén, az mely határhegyeket már megmutatott a tanú, esméri-é, emlékezetitűl fogva tudja-é oly határhegyeknek lenni, hogy azok egyfelől, tudniillik Szentmárton felül a szentmártoni határt a Pánditúl megkülönböztessék, úgyhogy jobbra ami esik szentmártoni, aki pedig balra esik pándi határnak tartatott-é lenni mind ez ideig?
4. Onnét amely utat most a Berek völgynek látott a tanú és amely Ceglédrűl most Pánd felé járatik az Kis György erdeje felé, Pándra, igaz az, hogy azon út nem a régi ceglédi út és nem régen kezdették járni, s annak, hogy járják hány esztendeje lehet?
5. Tudja-é, hogy arra azelőtt soha nem volt Pánd felé út?
6. Amint a Berek völgyétűl Szentmártonon át által jön az ceglédi út, tudja-é a tanú azt, hogy azelőtt hajdani üdőben nemes Kiss György erdeje felé volt, hanem mind a Berek völgy fölött volt éppen a fekete Berekig, s onnét szintén az Őrhegyig, a régi ceglédi útig,
7. Való-é az, hogy az végső nem régen hányattatott szentmártoni határnak kezdődik, bicskei határnak szentmártonival szomszédsága?
8. Látta-é az tanú, hogy a ceglédi út mellett ezelőtt nyolc, s kilenc esztendővel feles hányások voltanak, melyek az pándi és bicskei határokat megkülönböztették?
9. Nem de nem azon hányások közül egynéhányat bicskei uraimék azáltal együtt felszántottak, lássa meg azt a tanú, s mutassa meg is, hol voltak azon régi hányások?
10. Ugye, hogy amely hányásokat megmutatott a tanú a régi ceglédi útnál, a Fekete berekben és a bicskei haraszt fölött, egészen az Őrhegyig, azon útnál azok legyenek az pándi és bicskei határokat megkülönböztető igaz határjelek?
11. Ugye, hogy azon darab föld, mely a ceglédi igaz óúttól fogvást bal kézre Pánd felé egészen az Őrhegyig fekszik, ezelőtt circiter kilenc-tíz esztendővel a pándiaktúl minden háborgatás nélkül bírattatott?
12. Tudja-é a tanú, hogy csak nyolc esztendővel ennek előtte bicskei komposszeszorok által foglaltatott el, erőhatalommal, s fegyveres kézzel?
13. Kit tud mindezekre jó tanúnak lenni?
Ferencz Mihály üllői lakos vallja 1: Sarkantyús hegyen meglátott három határjel felől, mely helységeknek határjokat különben teszik, nem lévén arra gondja, jóllehet Pándon laktában elégszer látta, semmit sem tud, hanem hallotta, hogy az alberti útig mindenkor bírták a pándiak, a magok határát. 2: Nem hallotta, hogy odajönne a bicskei határ. 3: Határt nem mutatott, nem is tud, hanem csak azt jól tudja, hogy az alberti útig tartották a pándi határt. 4: Amely utat most Berek völgynek látott a tanú, melyrűl Ceglédről most Pánd felé, a Kiss György erdeje felé Pándra járnak, tudja azt bizonyosan, hogy az nem régi ceglédi út, mivel ott ezen tanú, úgymint gyöpön eleget kaszált, és nem régen a pándiak csapták arra az utat, lehet annak circa 11 esztendeje. 5: Tudja bizonyosan, hogy annak előtte soha sem volt út, amint a följebb megvallotta, mivel kaszált is ottan. 6: Annak előtte a régi Ceglédre menő út Pándrúl volt, a Pap erdeje alatt, a Fekete bereknek, ki a szentmártoni völgyeknek, a Berek völgyeknek, ara járt ezen tanú maga is sokszor. 7: Nihil. 8: Határok felől semmit sem tud, hanem, hogy a Fekete Berekig, az ceglédi útig, amint följebb vallotta, addig bírták a pándi határt. 9: Nihil. 10: Jól tudja azt, hogy a Fekete Berekig bírták a pándi földet, arra is jól emlékezik Pándon laktában, mihelest a bicskeiek marhája általjött az Fekete berken, azontúl a pándiak béhajtották. 11: Jól tudja azt, hogy ennekelőtte 9 esztendővel Pándon béresszolga lévén, aminémű darab földet, mely a ceglédi úttúl fogvást balkézre Pánd felé esik, melyet most bicskeiek bírnak, azon földeket a pándiak bírták, amint ezen tanú is két esztendőben szántott ottan, pándi lakos gazda számára. 12: Hallotta ennek előtte mintegy 8 esztendővel foglalták el Bicskéhez azon földeket. 13: Nihil.
Szabó János kb. 50 éves üllői lakos vallja 1: Amidőn ezen tanú Pándon bujtárkodott és lakott, akkor Dobos Pál mutatta ezen tanúnak azon hármashatárt, mondván ez egyike szentmártoni, a másika alberti, a harmadika pándi határ és amidőn vadászni jártak, ezen tanút emlékezetre ott megverték. 2: Pándon laktában soha nem hallotta, hogy bicskei határ azon hármashatárhoz menne. 3: Amint a hármashatár-jelektűl az alberti úton mentünk, amely határjelt a Berek völgynek fölső farkán mutatott, úgy onnét ugyanazon alberti úton menvén az út mellett, amelyeket a bicskeiek most újonan elhányattak, tudja bizonyosan, hogy azok határok igaz pándi és szentmártoni határok voltak, ezen tanú Pándon laktában, mint azon határjelekig tudja, hogy szabadosan bírták a pándi lakosok, úgy hogy ,a melyik föld esik jobbra a szentmártoni földhöz tartozandó, amely pedig balra, pándi határnak tartatott, most ezen tanú úgy tartja. 4: Tudja azt bizonyosan, hogy azon Berek völgynek mutatott Ceglédrűl Pándra jövő út nem régi, mivel a pándi lakosok csapták azon utat, amidőn Szentmártonon kaszáltak, azon hordták Pándra a szénát, hány esztendeje lehet, hogy arra csapták azon utat, arról nem emlékezik, hogy ott derék országos járt út soha sem volt annak előtte. 6: Tudja bizonyosan azt, hogy az régi országos ceglédi út a bicskei erdő völgynek a farkán, a Fekete berek mellett és onnét szintén az Úrhegy farkáig volt, amint ezen tanú megmutatta, sokszor Pándon laktában azon a régi úton járt. 7: Nihil. 8: Azon ceglédi út mellett tudja azt, hogy voltak feles hányások, amelyeket még el nem szántottak a bicskeiek. meg is mutatta és azon határjelek pándi és bicskei határokat különböztették. Pándon laktában mindaddig tudja, hogy szabadosan bírták a pándi lakosok. 9: Amint ezen tanú most szemlélte, s tudja azt bizonyosan, hogy azon hányásokból az bicskeiek egynehányot azon régi úttal együtt felszántottak, mind mostani oculátának alkalmatosságával, amely hányásokat ennek előtte Pándon laktában tudott és látott, azokra nem akadhatott, mert föl vannak szántva. 10: Amely hányásokat megmutatott régi ceglédi útnak a Fekete berekben, az bicskei Erdővölgy farkán, egészen az Úrhegyig, azok legyenek a pándi és bicskei határokat megkülönböztető igaz határjelek, mivel Pándon laktában mindaddig szabadosan bírták a pándi lakosok, mint magok földit. 11: Azt is jól tudja, hogy azon darab föld a régi ceglédi óúttúl fogvást balkézre, Pánd felé egész az Úrhegyig, melyet most a bicskeiek bírnak, ennek előtte circiter 10 esztendővel a pándiak bírták és marhájokkal élték. 12: Amint hallja, ennek előtte circiter 8 esztendővel hallotta, hogy elfoglalták a bicskeiek a pándiaktúl. 13: Nihil.
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem