IV. Szilágynagyfalu nyelvjárása
IV. Szilágynagyfalu nyelvjárása
Nyelvjárásunknak legszembetűnőbb sajátságai figyelhetők meg a Tövisháton és a Berettyó-mentén – írta Petri Mór, a Szilágyság kitűnő ismerője. Tájnyelvünknek egyik igen fontos jellemzője az i-zés és a zárt ë megléte. Szilágynagyfalu és környéke az északkeleti magyar nyelvjáráshoz, az i-ző alegységhez tartozik, mint ahogy egyébként az egész Berettyó mente falvai: Alsóvalkó, Borzás, Bagos, Bürgezd, Zovány, Ipp, Kémer és Lecsmér. Az i-ző alegység nem teljesen azonos jellegű. Megkülönböztető az ë és az e ~ e fonéma, bár nem mindenki beszédére jellemző. Néz – níz, kender – kendër, mókus – móukos, evett – ett ~ evëtt.
Röviden a nagyfalui nyelvjárás jellegzetes vonásairól, a hangtani és alaktani jelenségekről. Olyan szavakban, amelyekben i hangot kell a köznyelvi norma szerint ejteni, é hangot mondanak. Például: véz – víz, téz – tíz. Idegen szavakban é hangot ejtenek a szabályos i hang helyett: szelvész – szerviz, készlet jelentésben. Gyakoriak az i helyett ejtett e-é hangok: geleszta – giliszta, mindég – mindig, amég – amíg, vagy e hang helyett é-t ejtenek, például téj – tej, téjfel – tejfel.
Jellemző az ú-zás, ű-zés: lú – ló, hun – hol, otthun – otthon. A toldalékokban: -bul, -bül, -rul, -rül, -tul, -tül /-ból, -ből, -ról, -ről, -tól, -től. pl. lű – lő, bűr – bőr, kű – kő, üjjű – héja. Más hangot ejtenek, vagy betoldanak egy-egy hangot a szó szabályos hangalakjába. Például: bihaly – bivaly, tángyír – tányér, Bérékjó – Berettyó, fücfa – fűzfa. Jellegzetes a megnyújtott magánhangzó használata. Ha az e hangot még egy mássalhangzó követi, elhagyják az e hangot: szíp, nígy, víge, lípés, vendíg, pínz, díl, ilőlény és így tovább. Itt kell megemlítenünk, az u és ü jelentkezését szóvégi ó, ő és ű helyén. Például: lu, kü, csü, lü, szü és így tovább.
Az is jellemző a szilágynagyfalui nyelvjárásra, hogy a hosszú ó, ő és ű helyén rendszerint diftongust – ou, öü, éi, ié – ejtenek, akárcsak az északkeleti nyelvjárás többi részében. Például: jou – jó, vout – volt, drout – drót, fout – folt, kéis – kés. Az alaktani rendszer terén a Berettyó-felvidéki nyelvjárás egyik jellegzetes vonása még, hogy az ad, hagy, kel, lel igetöveket megőrzött régiségként hosszú magánhangzóval ejtik: ád, hágy, kél, lél. Nagyon gyakori jelenség a -ból, -ből l-jének lekopása is: házbú, házru, kerbü, embertü stb. Ugyancsak megőrzött régiségként még hallható a -ni és a -nu határozórag. A -ni rag -nál, -nél, -hoz, -hez, -höz helyett. Például megyek nagymamámni – nagymamámhoz, voltam Borini – voltam Borinál. Józsiékni van – Józsiéknál van, Józsiékni ment – Józsikékhoz ment, Józsiékni jön – Józsiéktól jön.
Az igeragozásnál az ikes személyragok csaknem teljesen háttérbe szorulnak az iktelen igékkel szemben. Például: eszek, eszë – eszel, eszik; ennék, enné – ennél, enne; egyek, egyé – egyél, egyen. Jellegzetes a birtokviszonyt jelölő birtokos jelzős szószerkezet is. Például: Feri házok – Feriék háza, Klári kutyájok – Kláriék kutyája.
Jellemző a tájszavak széles körű használata. Például: málé – kukorica, kolompir – burgonya, csukos – dölyfös, bróza – szódabikarbona, lozsbátol – pancsol, palozsma – csalitojás. Puju – bivalyborjú; frissen kifeslett, kihullott gesztenye. Zok – a megfelelően meg nem kelt, emiatt nagyon tömör kenyér vagy kalács. Pillangósig – telt edény, azaz annyira megtöltötték, hogy már-már kirepül belőle a folyadék.
