III. Emlék Sorok
III. Emlék Sorok
Magyarország s ezzel kapcsolatban a szabolcsi ev. ref. egyház évezredes ünnepélyéről
Magyarország ezeréves fentállásának emlékezetére ünnepet ül; még pedig oly ünnepet, melyet minden e hazában élő ember, ki magát magyarnak vallja, vallásfelekezeti külömbség nélkül a Magyarok ünnepének ismer el.
Hosszú ideig tartó ünnep ez, melynek napjaiban minden magyar úgy érzi mintha ereiben felfrissülve buzogna a vér, mert egy sajátságos hőséget, –
a hazaszeretet melegét érzi átfutni idegein. Ennek hatása alatt azután a legparányibb község lakossága is épen úgy mint a nagy városok népe erejéhez mérten külsöleg is emlékezetessé óhajtotta tenni eme nagy napokat.
Ezért készült azután az egész nemzet ez ünnepélyre a mely mig egyrészről a magyar nemzet hálaadása a Magyarok Istenének addig másrészről egy erejének s szellemi képességeinek öntudatával bizó nemzetnek figyelmet keltő szava a világ minden népeihez.
Kicsiny nemzetnek tengereken túlható erős szava ez, melyet meghallva, sietve jönnek a nagy nemzetek, hogy megnézzék a kiáltozót. Eljönnek a hivó szóra a nemzet szivébe Budapestre, a hova ekkor már összegyűjtötte a magyar az ő kincseit lovagiasságának és vitézségének ősi ereklyéit, műveltségének és tudományának fényes alkotásait.
A ki azután idejőve alkotásainkban látott bennünket, az megértette hogy miért kiáltottunk oly erősen s hazatérve azt regélte övéinek hogy: „Volt egyszert egy igen beteg nemzet a melynek török, tatár és német folyton ásta sírját – söt sokszor még maga is segitett nekik – de azért eltemetni mégsem tudták; mert felgyógyult és él és élni is fog mindenha.”
A szabolcsi ev. reform. egyház tagjai is élükön lelkipásztorukkal Tomori András tiszteletes úrral, áthatva a hazaszeretet buzgó érzetétől, örök emlékezetüvé tették e minden magyar elött úgy is feledhetetlen ünnepet. Azon napon ugyanis a melyen minden magyar községből hálaadó fohász szállott fel az egek urához, Szabolcs is megemlékezett a honszerző örökösről s az ő dicső tetteik emlékezetére kétnapig tartó ünnepélyt rendezett.
Az elő napon azaz május 9-én az iskolás gyermekek ünnepélye folyott le. Olyan ünnep volt ez a melynek lefolyása alatt az öreg magyar fejével bolintgatva mondogatta magában hogy: „Bizony csak sast nemzenek a sasok.” És valóban a ki látta ezeket a kipirult arczu és ragyogó szemű gyermekeket a mint hazafias szellemben irott rövid versecskéiket elmondogatták,
a ki hallotta az énekeket amelyektől a magyarnak vére pezsdül, az bátran elmondhatta hogy: Örökké élni fog a magyar!
Az iskolai ünnepély sorrendje a következő volt:
Reggel 8 órakor isteni tisztelet, a melyen a község és egyház elöljárói, valamint a gyülekezet tagjai is teljes számban részt vettek. Isteni tiszteletünk végeztével nemzeti szin zászló alatt mindannyian a csinosan feldiszitett iskolaterembe vonultunk, a hol a gyermekeknek egyszerű, de lelkesedéssel elmondott beszédjök, mindenkire jó hatást gyakorolt. Ezután az iskolás gyermekek a község lakosaitól kisértetve, zászlójuk alatt énekelve körüljárták a falut. Majd a vároldalra fölmenve annak ormán mintegy esküképen hangzott ajkaikról a „Tied vagyok, tied hazám e sziv e lélek” cimű szép magyar dalocska.
Ezzel az iskolás gyermekek ünnepélye véget ért. Folytatásképen következett azonban a gyermekek számára rendezett közös étkezés a melyen a jelenvolt öregebbek is látható örömmel szemlélték az iskolában, most az egyszer nem papiros galuskát falatozó muzsafiakat.
Délután pedig az egész gyermeksereg tanítója vezetése alatt Balsára rándult át, a hol is a balsai gyermekekkel együtt a zeneszó mellett vigan aprózták a magyar ember legkedvesebb tánczát, a csárdást.
A második napon azaz május hó 10-én következett a tulajdonképeni ünnepély. Már kora reggel sürgött-forgott a falunépe. Az öregebbek összeültek s elbeszélgettek azokról a régi jó idökról a melyet csak úgy híréből ismertek. Olyan formát is beszélgettek, hogy szükség esetén még ők is lepiszkálnának egyet kettöt a vároldalra kapaszkodó ellenségből.
A legénység ezalatt szintén nem hagyja magát hanem ugyancsak igyekszik felállitani azt a hatalmas árboczot, melyröl a tetejébe erősitett zászló ellátszik legalább is Balsáig. A gondatlanabb rész ezalatt azon tanakodik hogy vajjon soká jön e még a czigány és hogy huzza e majd kivilágos kivíradtig.
Míg ezek ilyen s ehhez hasonló dolgokkal vannak elfoglalva, addig a leánysereg az ő gondos természetéhez hiven igyekszik a házat és udvart minél csinosabban rendbeszedni, közbe-közbe pedig meghányják-vetik, hogy milyen nagy ünnep is ez a mai nap.
Legboldogabbak azonban a gyermekek a kik egyre magasztálják az ősöket, a miért épen ezer évvel ezelött foglalták el e hazát, mert igy legalább ma nem kell menni iskolába.
Egyszerre csak megkondulnak a harangok s imádkozni hivják azokat a kiknek az Isten véghetetlen kegyelmessége megengedte, hogy e napot, – mely a honfoglalás ezredik évfordulója – azon boldog tudattal érje meg, miszerint nemzetünk a békesség utain haladva a legjobb reménységgel lépheti át a második ezredév küszöbét. A harangok hivó szavára csakhamar egybe is gyült az egész község lakossága a reform. templomban, a hol mindenki áhitattal hallgatta szeretett lelkipásztorunknak alkalmi szónoklatát, melyben az ősökről megemlékezve, a most élő nemzedéket is a hazának mindenek fölött való szeretetére buzditja. Eme lelkesitő szónoklat után praesbyteri diszgyülés tartatott, melyről is a felvett jegyzőkönyv a 112-ik oldalon olvasható. A praesbyteri diszgyülés után a község minden lakosa, egy magyar banda által kisértetve és a nemzeti szin zászló alatt énekelve a várba vonult; Itt az egyházi énekkar elénekelte a „Hymnuszt” mely után Tomori András lelkész úr felolvasta „Szabolcs község Története” czimű müvét a melynek egy másolata az emlékéül ültetett diófa tövébe egy olajos üvegben lett elhelyezve.
A felolvasás bévégeztével a várban községi diszgyülés tartatott, melynek tárgya, a vármegye diszgyülésére küldendő póttagok választása volt.
A jelenvoltak egyhangulag Tomori András, Ragályi Gedeon és Vattay András urakat választották meg, kik is a küldetést illetve megbizatást köszönettel elfogadták.
Diszgyülés után az előbbeni sorrendben a tanítói lakhoz tértünk vissza, hol is a községi pénztár hozzájárulásával és egy a község lakosai által összeadott összegből mindnyájunk számára közös ebéd készittetett.
Ebéd után következett a táncz, a melyet délután egy igen kedves jelenet szakasztott rövid időre félbe. Ugyanis Balsa község hazafias lakossága, az ottani ünnepély bevégeztével Szabolcsra vonult át. A mint a mulatozó szabolcsiak hirét vették a balsaiak közeledésének, abba hagyva a mulatságot zászlóikkal és a zenészekkel elibök siettek. Éppen a falu végén találkozott a két csapat a hol is összeölelkezve úgy üdvözölték egymást mint szerető testvérek. Innen azután együtt indultak a várba a melynek ormán a balsai énekkar egypár gyönyörű dallamú hazafias énekkel áldozott az örök emléknek.
A várból újra a tanitói lak udvarára tértek vissza és mindenki mulatott tánczolt, mig csak kedve tartotta.
| Szabolcs 1896 május 19. | Vargha János egyh. jegyző |
