V. Bizonyságlevél

Teljes szövegű keresés

V. Bizonyságlevél
Én alább meg írt Noszlopon lakozó Méltóságos Uraság Embere Áts Istvány meg ismérem ezen levelem által azt Hogy ez előtt egy nehány Esztendőkkel az minémű summa Pénzt úgymint 65 Forént 0 Pénzt az Tűzi veszedelem alkalmatosságával ÁtsJános Bátyám Uramtól N. Csizmadia Péter successori fel vettek, és azon fent meg írt summa én reám Áts Istványra háramlott, aszt pedik nékem N. Csizmadia Sámuel fogyatkozás nélkül mind Interessével együtt betsülettel le fizette, úgy hogy ennek utána sem magán sem maradékain, azon adósságért semmi keresetem nem lehet melyről adott ezen bizonyság tévő levelemet tulajdon kezem kereszt vonásommal Emberséges ember jelenlétében megerősíti
Noszlop Die 2 da Márty 1818
Én Áts Istvány
(Bíró Géza családi levéltárából.)
Az Nagy Érdemű Nagyságos Direktor Úrhoz úgy is mint a Devetseri Uradalom Nagy Érdemű tagjához nyújtandó alázatos könyörgő levele a belül meg nevezett személynek Panaszos meghalgatásáért
Nagy Érdemű Nagyságos Úr Direktor Uram nékem kiváltképpen való Nagy Uram!
Én alul megnevezett mélységes alázatossággal jelentem ezen Panaszomat Kegyes színe előtt ezen Levelemnek rendében a véget Hogy minek utánna én a Méltóságos Uraságot számos esztendőkig 27 esztendőkig híven és magamtul kitelhetőképpen szolgálván, melyet Eő Nagysága böltsen tudhat és az most utóbbi 1826dik Esztendőben helettem a Betsey Pusztában más Erdő őrző állíttatot és az én hív szolgálatomért fele Conventiom a Méltóságos Uraságtól ki rendeltetet böltsen tudhatja aszt is Eő Nagysága de mégmiolta a szolgálatomból ki estem semmit a részemre nem kaptam igaz az hogy a Devetseri Uradalom Nagy Érdemű tisztjeinek jelentettem de azok Eő Nagysága eleiben idéztetvén Instantiával mostanság meg is jelentem. Most annak okáért, egész magam meg alázásával könyörgök irgalmas és szegényeken szánakozó színe ellőt tekintvén meg élemedet öregségemet, és magam jó viselését, méltóztasson azon ki rendelt és holtomig járandó fele Conventiomat ki rendelni hogy magamat és tselédeimet abból táplálhassam. Melyet a midőn irgalmas Grátiájábol meg nyernék is Vagyok és maradok
Az Nagy Érdemű Nagyságos Úr
Direktor Uramnak Die 11 Decembris 1826
Alázatos hív tisztellő
fejhajtó szolgája mostanság Noszlopi lakos Tőke Istvány.
Hogy Noszlopi hejség elégett akkor Priszlet Jáger Úr aszt mondotta hogy a földek árondája el engedődik még is most a Méltóságos Uraság Emberei rajtam meg akarják venni
(Gróf Esterházy Károly Kastély és Tájmúzeum Történeti Adattára ltsz.: 63.10.2.29.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem