Oskolák, iskolák, óvodák
Oskolák, iskolák, óvodák
Fülöp (?) Jakab „ludi magister”, iskolamester tanított 1690-ben a lutheránus iskolában. (A tanítók és iskolaigazgatók névsorát a Függelék V. tétele alatt közöljük.) Ez az első adatunk a nagybörzsönyi iskoláról. További híradást e tárgyban az 1694-es egyházlátogatási jegyzőkönyvben olvashatunk. E szerint a községben nem volt katolikus iskola, csak lutheránus, melynek tanítója 16 rajnai forintot kapott fizetésként. Az iskola egy jobbágyházban működött (in domo colonicali). Az 1730-as canonica visitatio említi, hogy az esztergomi egyházmegye rendelkezett a katolikus iskolaépület mielőbbi felépítéséről. 1697-ből ismert tanítójának neve is, tehát ekkortól egy ideiglenes épületet használhattak.
Az iskolák 1770/71-es helytartótanácsi összeírásakor még közös, egy tanteremből álló iskolába jártak – aratástól szüretig szünet volt – a katolikus és az evangélikus vallású diákok. A fő cél az volt, hogy mindenki megtanuljon olvasni, s néhányukat, nyilván a tehetségesebbeket hazai nyelven olvasni is, s ismerkedjenek meg a a katekizmussal. A tanítás reggel hét órakor kezdődött, délelőtt tízig tartott, majd délben folytatták a tanulást. A felmérés megjegyzi, hogy jó lenne elválasztani a tanítói és a községi jegyzői hivatalt, vagyis mint az országban a kisebb településeken, itt is egy írástudó személy látta el e két feladatot. Sőt a kántori feladatok végzése mellett a tanító arra is rákényszerült, hogy saját maga művelje meg a földjét, ami a tanítástól vonta el a figyelmét. A tandíjat a gyerekek borban rótták le, minden tanuló után fél csöbör bort fizettek. A felmérés idején 84 iskolaköteles gyerek volt.
Az evangélikusok a gyülekezet 1784-es törvényes újraindulásakor nem választottak tanítót, a gyerekek továbbra is a római katolikus iskolába jártak. 1789 áprilisában kezdeményezték az evangélikusok külön iskola tartását. A Batthyány prímáshoz eljuttatott kérelmüket a vármegye tanfelügyelője vizsgálta ki egy katolikus és egy evangélikus tanító kíséretében. Az engedélyt – a katolikusok tiltakozása ellenére – megkapták, és 1790 januárjától külön működött a római katolikus és az evangélikus iskola. Az első tanító Kempf János helybeli bognármester volt, aki a kántori feladatokat is ellátta. Az első „igazi” tanítót Klinger János személyében 1790-ben választotta meg a gyülekezet. Az iskolaépület bővítésére 1844-ben került sor.
1793-ban a katolikus iskolát a jegyzői házban helyezték el, tehát még ekkor sem különült el a jegyzői és a tanítói hivatal. Fennmaradt egy 1842. évi felmérés az iskoláról, érdemes szemügyre vennünk legfontosabb megállapításait: „Jelenleg az oskolatanító a helység jegyzője is, és az orgonistai szolgálatot is viszi… Az oskola fűtéséhöz magok a gyermekek hordgyák a fát. [Tanító] Boszner András, 37 éves, a Praeparandia [tanítóképző] elvégzésérűl bizonysággal ellátva… A tanító, ki egyszersmind jegyző, lakása egy lakószobábul, egy oskolaszobábúl, egy kamrábúl és egy istállóbul áll, melly épületnek a teteje igen rossz karban van. Háza mellett pedig vagyon egy kis kert, azon kívül vagyon egy pintze, egy présház a tanító számára. Az épület javítására szükséges naturáliákat az uradalom, munkásokat pedig a község ád. ... A tanulók, fiúk és leányok együtt járván, az ifiabbak betű ösméretét, foglalást, olvasást és kis katekizmust, a nagyobbak pedig olvasást, írást, számvetést, középső katekizmust, Bibliát és Föld leírását tanulnak… Az oskolai év Mindszent naptól [november 1.] Szt. György napig [április 24.] tart, és vasár- és ünnepnapokat kivéve soha recreatis [szünidő] nints, a tanítás pedig naponkint reggel 3 [órán át] és délután 3 óráig tartatik… A próbatételek az oskolai év végével szoktak nyilván[osan] tartatni, mellyekhez az ifiúság szüléik is meghívattatnak... Közönségesen 6-tól 11 éves korig szoktak az iskolába járni... A tanítás ... magyarul és németül [folyik] ... Járatják ugyan, de némellyek robottok végzésére, némellyek pedig ruha hiányon fogva gyakran szokták a gyermekeiket az oskolábúl kifogni... Mintegy 15 találtatik ollyan gyermek, kik részint ruha hiánybúl nem járhatnak, részint mezei apróbb munkák felsegéllésére használtatnak. ... Könyvekre, írószerekre, vagy megkülönbözött tanulású gyermekekre ... vagynak alapítványok. [A segédtanító] a mester által fizettetik, és mind élelemmel, mind mosással és lakásval ellátatik. Protestáns vallású gyermekek … nem járnak börzsönyi iskolába. A luteránus megtagadta minden oskolás gyermektől járó 1/4 bort, mintegy 30 akót.”
A magyarországi iskolarendszer állapotának felmérése és ideiglenes átalakításának megkezdésére már a neoabszolutizmus időszakában sor került. Palugyay Imre egy római katolikus és egy evangélikus iskolát említ, az előbbiben három, az utóbbiban négy osztály volt. A 103 fiú- és 104 leánytanulót egy-egy tanító oktatta.
Az 1850-es években viszonylag sok iskola épült fel az országban, köztük 1857/58-ban az egy tantermes nagybörzsönyi római katolikus és az evangélikus elemi iskola is, melyben voltak padok, falitáblák, földabroszok, földgömbök és szemléltető képek. Nem az az 1854-es elképzelés valósult meg, melynek tervrajza megtalálható a prímási levéltárban. E szerint a Bányásztemplomot osztották volna ketté, templomra és iskolára, s nyitottak volna ajtókat és ablakokat az épület oldalán.
A polgári Magyarország iskolarendszerét hosszú időre az 1868. évi XXXVIII. évi törvény szabályozta, amikor bevezette a tankötelezettséget 6–12 éves kor között. E törvény politikai szempontból egyetlen nemzetnek tekintette az országot, és a nemzetiségeknek anyanyelvi és kulturális jogokat biztosított.
Gyürky Antal már 1870-ben megállapította, hogy „némiképp terjedt a magyar nyelv ismerete”. S ezt a folyamatot segítette elő, hogy országos szinten 1879-ben vezették be a magyar nyelv kötelező tanítását is a nemzetiségi iskolákban, s ekkortól magyar és német nyelven folyt a tanítás, például a Madzsar-féle magyar-német nyelvgyakorló könyv és Jókai Mór Magyarország története a népiskolák számára képekkel című könyvek alapján. A katolikus iskolában az 1880-as években külön tanító oktatta a magyar, illetve a német nyelvet.
1888-ban Kovács József kerületi esperes mint tanfelügyelő szorgalmazta a plébánosnál – a magyarosító célzatú országos rendeletek hatására –, hogy az alsó négy osztályban csak magyarul tanítsanak, s az V–VI. osztályban magyarul és németül is. Azzal indokolta kívánságát, hogy „a kétnyelvű oktatás nehézségeivel” nem tudnak megküzdeni a tanulók. Ezt a többségében magyar nemzetiségű magyar családok is szorgalmazták.
Valószínűleg egy izraelita család megtelepedése a községben már az 1840-es évek közepén megtörtént. 1865-ben 36 zsidó lakott a községben, mégis viszonylag későn van csak arra adatunk, hogy gyermekeiket iskolába akarták járatni. Nem valószínű, hogy magániskolát tartottak fenn maguknak, talán egy-egy szülő foglalkozhatott a gyerekekkel, vagy rendszertelenül látogatták valamelyik tanintézményt. Mindenesetre csak 1882-ben kérték hivatalosan a római katolikus iskolatanácsot, hogy gyermekeik iskolába járhassanak. Ez meglehetősen különös kérés volt, mivel az izraelita felekezetű gyerekeket, ahol nem volt önálló iskolájuk, általában a protestáns felekezeti iskolákba járatták. 1884-ben engedélyezte az iskolatanács a zsidó gyerekek felvételét. Ők azonban ezt megelőzően is látogathatták az iskolát, mert a tanács határozata utal arra, hogy mivel eddig a zsidó családok nem járultak hozzá az iskola fenntartásához, ezután minden beíratott gyermek után kötelesek öt forintot fizetni.
1882-ben népiskolai könyvtárat is létesítettek, a faiskolában pedig a tanulók mezőgazdasági ismereteit gyarapították. Az 1880-as évek elejétől vált rendszeressé az V–VII. osztályban az ismétlőiskolai oktatás.
Az 1910-es évek elején ismét egy időben fejlesztette tovább iskolaügyét a két felekezet. 1910-ben két új tantermet építettek a katolikusok (Petőfi utca 13.), és 1911 körül épült fel az evangélikus alsó tagozatos iskola is, az ún. „kisiskola”.
1919-es szerepe, direktóriumi tagsága miatt indított eljárást Böschatt plébános a római katolikus tanító, Puchardt Győző ellen, akit öt éven át tartó eljárás után 1924-ben mentett fel hivatalából a kultuszminiszter.
1929-ben a képviselő-testület ötven évvel a tagosítási egyezség megkötése után átengedte a két felekezetnek fele-fele arányban az iskolai alapvagyon jövedelmét. Ennek ellenére az iskolák továbbra is anyagi gondokkal küszködtek, mert az 1930-as évek vége felé a katolikus plébános bejegyezte a háztörténetbe a községi iskolaügy szomorú állapotát. Mint írta, a tanítók évek óta nem kapták meg járandóságaikat, az „iskola kopott, rongyos”, a tanítók lakása szűk.
Egy 1935-ös és egy 1937-es rendelet alapján 1938. szeptember 1-jétől országosan megszüntették az 1927-ben bevezetett „A” (a tannyelv a nemzetiségi nyelv, a magyar nyelv kötelező tantárgy), a „B” (fele-fele arányban tanítanak nemzetiségi és magyar nyelven) és a „C” (a tannyelv a magyar, a nemzetiségi anyanyelv kötelező tantárgy) típusú kisebbségi népiskolai oktatást, és az érintetteknek dönteniük kellett arról, hogy a nemzetiségi területen levő iskolák magyar anyanyelvű diákjai csak magyarul tanulhassanak, illetve hogy a magyar–német vegyes oktatási rendszert vezessék-e be. Nagybörzsönyben 1938 januárjában ült össze a római katolikus egyházközségi tanácsülés, hogy határozzon az ügyben. „Nagybörzsönyben ... az egyháztanács mint iskolaszék jó magyarnak vallja magát, nem engedi, hogy a ... nem magyar származásúak között különbség tétessék.” E meglehetősen furcsa logikán alapuló határozattal tértek át a katolikus iskolában a tisztán magyar nyelvű tanításra. Az evangélikus iskola – melynek hagyományosan többségében német származású tanulója volt – szintén bevezette a magyar tannyelvű oktatást; e döntés körülményeit azonban nem ismerjük. Egy 1943/44-es kimutatás szerint az evangélikus iskola kilencven tanulójából negyven volt a magyar és ötven a német anyanyelvű, de az iskola minden tanulója tanulta a német nyelvet is. 1940-ben már mindkét felekezeti iskola – országosan – nyolc osztályos, két-két tanítóval és két-két tanteremmel.
A két egykori felekezeti iskola az 1948/49-es tanévet már mint összevont állami iskola kezdte meg. Az egyesülés nem volt problémamentes, mert a két felekezet tanulói nem akartak egymás mellé ülni. Az első igazgató Mercs Sámuel volt, az egykori evangélikus iskola tanítója. 1956-ban hat (!) helyen működtek az iskolák, s ezen az áldatlan helyzeten javítottak, amikor 1961-ben felépült az egyemeletes, öt tantermes új épület a Széchenyi utcában, ahol a felső tagozatosok tanulnak napjainkban is. Az alsó tagozatosok használták és használják még ma is a régi evangélikus iskolaépületet. 1960-ban indult az első – ezt követően nem rendszeres – dolgozók általános iskolája, 1964-ben hozták létre az iskolai napközi otthont és 1973-ban indították el az első, német tagozatos osztályt.
1988-ban nevelési központtá kívánták továbbfejleszteni a Széchenyi utcai épületet, ide telepítve óvodát, az összes tantermet, tornatermet és műhelyeket, de az ehhez szükséges három tanterem nem készült el. Napjainkban ezért még mindig két épületben tanítják a 76 diákot, az alsó tagozatosokat a Hunyadi téri, a felsősöket a Széchenyi utcai épületben.
Az első, német nyelvű, csak a nyári időszakban működő óvodát az evangélikusok szervezték meg az 1940-es évek első éveiben, s feltehetően ennek hatására kezdeményezték 1942-ben egy magyar nyelvű községi óvoda megnyitását is. Ennek azonban teljes költségét kellett volna viselniük, ezért 1943-ban a község inkább egy magyar nyelvű állami óvoda felállításának tervét terjesztette fel Hont vármegye alispánjához. A belügyminiszter az állami óvónő alkalmazását, míg a község a dajkatartás költségeit vállalta.
Az 1950-es években működött egy idényjellegű óvoda, de csak 1956 szeptemberében szervezték meg az első állandó napközi otthonos óvodát a kultúrotthon melléképületében. Új épületet 1976-ban kapott az iskola udvarán.
Az egykori római katolikus-, a mai „kisiskola”
A Bányásztemplom és az iskola alaprajza 1854-ből (EPL)
A katolikus iskola tervrajza 1910 körül (EPL)
Az új általános iskola
