Az 1945 utáni évtizedek
Az 1945 utáni évtizedek
A második világháború befejezését követően – amint azt Márkus István 1946 őszén feljegyezte – Kvassay iskolaigazgató „maga köré gyűjtötte a többi értelmiségit, a tekintélyesebb gazdákat és néhány, baloldali hírében álló embert, olyanokat, akik a községért felelősséget éreztek, s megalakították Martonvásár első koalíciós elöljáróságát pártkeretek nélkül, a rendfenntartás és a legfontosabb dolgok elintézése céljából”. A pártok közül elsőként a kommunista párt alakult meg 25–30 taggal. Márciusban a kisgazdapárt is „hirtelen kinőtt a földből”, s pár hét alatt 280 tagot jegyzett be. A martonvásáriak szerint az lett „kisgazda”, aki nem akart kommunista lenni. A pártszempontok azonban ekkor még alárendelődtek a közérdek szempontjainak.
Az első szilárd, immár kormányrendeleten alapuló községi vezető testület, a nemzeti bizottság 1945. április 28-án tartotta alakuló ülését. Elnöke Székely Géza, titkára Tóth Sándor lett. Vezetőjegyzővé Hamar Gyulát, községi bíróvá Cvikli Györgyöt választották meg. Júliusban létrejött a kisiparosságot magában tömörítő Szociáldemokrata Párt, amelyet a Nemzeti Parasztpárt megalakulása követett.
1945. november 4-én voltak hazánkban a nemzetgyűlési választások. Martonvásáron a választásra jogosultak 89 százaléka, 1649 fő ment el szavazni. Szavazataik 63 százalékát a Független Kisgazdapárt, 16 százalékát a Szociáldemokrata Párt, tíz százalékát a Nemzeti Parasztpárt, nyolc százalékát pedig a Magyar Kommunista Párt kapta, míg a Polgári Demokrata Pártra 35-en voksoltak, hét szavazat pedig érvénytelen volt. A választás nem zavarta meg azt a közös munkát, amelynek Martonvásár – Márkus szerint – a földreform zavarmentes végrehajtását, a gazdasági élet gyors talpra állítását és az ország első fogyasztási szövetkezetének kialakítását köszönhette. Vegyük ezeket sorra!
A Martonvásári Földigénylő Bizottság elnöke a kisgazdapárti törpebirtokos Varga János lett. Az uradalomból májusban 2818 holdat osztottak ki a cselédek, napszámosok, törpebirtokosok és a nagycsaládos kisgazdák fiai között. A martonvásáriak a megmaradt ötszáz hold szántót „a kastéllyal együtt közakarattal felajánlották a földművelésügyi minisztériumnak és a kultuszminisztériumnak azzal, hogy a mezőgazdasági kultúra fejlesztését szolgáló intézményt létesítsen rajta”. Így került sor az erdőháti tangazdaság kialakítására. A kastélyban más intézetek (gyógynövény-kísérleti, burgonyakutató) is helyet kaptak, ezek sorsa azonban eldőlt, amikor 1949 júniusában (Agrobiológiai Intézet néven) megalakult a mai Mezőgazdasági Kutatóintézet jogelődje.
A nagybirtok jelentős része 1944 őszén megműveletlen maradt, a földosztásra viszont csak májusban került sor. Ezért termelési bizottság alakult, amely a kényszerű közös vetést és aratást sikerre vitte. A martonvásáriak harmadik s a jövő szempontjából legjelentősebb tette a szövetkezet lett volna, ha az a tervek szerint valósul meg. 1945 augusztusában felröppent a hír, hogy öt község termelői tizenkétezer holdon szövetkezetet alapítanak, amely termelő, beszerző és értékesítő szövetkezetként fog működni. A maga nemében országosan is első szövetkezet alakuló ülésére a filmhíradó is kivonult. A szép kezdeti sikerek után az aszály, a hitelhiány és a politikai viszonyok kiéleződése a szövetkezet sorsát megpecsételte.
A községben eközben véget ért a korábbi kispolgári társadalom összetartásán alapuló békés időszak. Márkus István 1946 októberében jól érzékelte azoknak az „ellentétes irányú és ellentétes radikalizmusú” erőknek a jelentkezését, amelyek elsősorban a kommunisták és a kisgazdák viszonyában mutatkoztak meg. Az 1947. évi országgyűlési választáson Martonvásár a Váli járás 7. kerületébe tartozott. Az 1526 érvényes szavazatból a legtöbb szavazatt a Szociáldemokrata Párt kapta (373) a Független Kisgazdapárt (306), a Független Magyar Demokrata Párt (270) és a Magyar Kommunista Párt (222) előtt.
1949. július 23-án a képviselő-testület rendkívüli közgyűlésén a járási főjegyző bejelentette, hogy az új képviselő-testületbe a Magyar Dolgozók Pártja tizennégy, a kisgazdapárt három, a Nemzeti Parasztpárt egy, az EPOSZ pedig három tagot küldhet. Ők választották meg az új elöljáróságot. A bíró Kőhalmi János lett; ő volt a legutolsó a község bíróinak sorában. Az 1950. október 22-én tartott első tanácsválasztáson a lakosság egésze – mert nem tehetett mást – a Függetlenségi Népfrontra voksolt.
A szocializmus építéséről, a begyűjtési versenyekről és az 1949-ben elkezdett termelőszövetkezet-szervezésről sokat olvashattunk. Nem esett szó viszont a B listára kerültek és a kulákká nyilvánított gazdák és családtagjaik megpróbáltatásairól, a földjüktől megfosztott és erőszakkal a termelőszövetkezetbe kényszerített földművelők gyötrelmeiről. Mindezek feltérképezése a jövő feladata.
1949 után a kommunista hatalomátvételbe sokan nem tudtak beletörődni. Voltak, akik fordulatban reménykedtek. A keresztényszocialisták országos szervezkedésének az volt a célja, hogy a remélt változás után aktív párttal léphessenek a porondra, a hatalom azonban lecsapott rájuk. A szervezkedés martonvásári résztvevőit 1953 őszén besúgó juttatta ávós kézre. A postai tisztviselő Kiss Emil vezette csoport tagjai Bencze József, Csizmarik László, Gerendai János, Illés Lajos, Nemeskéri László, Petróczi Antal és Tóth Iván voltak. Össze-összejöttek beszélgetni, és a Szabad Európa Rádiót hallgatták. Mindezért (elveikért) a zárt tárgyaláson hozott ítélet szerint 4–14 év börtön várt rájuk. Cellájuk ajtaja 1956-ban nyílt meg. (Kiss Emilt utóbb még három évre bebörtönözték.) A tanár Tóth Iván a legutolsók között szabadult. Amikor október 31-én hazaért, Martonvásár a forradalom mámorában égett.
Az itteni események október 24-én délelőtt kezdődtek, amikor megérkeztek a községbe a fővárosi röplapok. Ezt követően a forradalom tizenkét pontja a Nemzeti dallal együtt Varga László tolmácsolásában a hangosbeszélőn át községszerte felhangzott. A következő hetekben több megmozdulásra (tüntetés, nagygyűlés, fáklyás felvonulás, élelmiszer-szállítás a pesti forradalmároknak) került sor. A vezető szónokok Szabó Vencel, a nevelőotthon igazgatója és a körzeti orvos, Grimm Lóránt voltak. A tömeg a forradalmat éltette és a községi tanács lemondását, valamint a rendőrség lefegyverzését követelte. Az ünnepségekre az akkor még a park bejáratánál álló első világháborús szobornál és az országzászló előtt (a mai Emlékezés terén) került sor. Megalakult a nemzeti bizottság és a nemzetőrség, a gépállomáson és a kutatóintézetben pedig munkástanács jött létre. Október 27-én a községbeliek egy csoportja a fehérvári úton barikádot épített a közeledő szovjet csapatok megállítására, ezt azonban a páncélosok gyorsan szétverték. Néhány párttag lakásán házkutatást tartottak, a szovjet emlékműről pedig leverték a csillagot.
A kutatóintézet „mindenre elszánt ellenforradalmárai” (az egykorú évi jelentés szerint) Rajháthy Tibor és Rédei György voltak. A munkástanács november 3-án az ő javaslatukra leváltotta az intézet igazgatóját, hat dolgozót pedig el akart bocsátani. Tettlegességre itt sem került sor, sőt az intézetben nálunk rekedt orosz kutatót is rejtegettek.
A megtorlás Martonvásáron sem maradt el. Az egykorú jelentés szerint a községi nemzeti bizottság három tagja fejtett ki különösen aktív tevékenységet. Szabó Vencel a gyűléseken rendszeresen felszólalt és éltette a forradalmat, ezért hathavi börtönre ítélték. Az intézetben dolgozó Varga László fő bűnéül azt rótták fel, hogy „elszavalta a Talpra magyart”. (Őt rendőri megfigyelés alá helyezték.) A jelentés szerint Rajháthy Tibor, az intézet munkástanácsának motorja „november 3-án meg akarta szervezni a szovjet csapatok ellen az ellenállást”, őt azonban nem tudták megbüntetni, mivel több munkatársával együtt külföldre menekült.
1957. március 7-én Martonvásáron megfélemlítő akcióra került sor. Megjelent egy teherautónyi pufajkás, akik a párttitkár által jóváhagyott lista alapján összegyűjtöttek a községből és a környékből, jórészt találomra, negyven–ötven embert. Vallatták és durván bántalmazták, majd pedig rendőri megfigyelés alá helyezték őket. Az intézetiek közül ez a sors érte a nyugalmazott igazgató Friedrich Bélát, továbbá Kiss Árpádot és Kükedi Endrét (őt utóbb Fehérváron tíz napig vizsgálati fogságban tartották), akik kutatói pályafutásuk során a következményeket sokáig viselték. (Friedrich Béla már nem érhette meg az 1997. évi kutatói fórumot, amelyen az intézet mindhármukat rehabilitálta.)
A forradalom leverése és a rendszerváltás közti időszakban a község lakóinak száma négyezer fölé emelkedett. Martonvásár 1977 óta nagyközség. 1958-ban került sor a Beethoven Múzeum, 1960-ban pedig a szigeti hangversenykert átadására; ezt követően lett a község a hazai Beethoven-kultusz központja.
1970 után Martonvásár kulturális életében nagy szerep jutott a kluboknak, amelyek közül két klub tevékenysége a kulturális szférán, jelentősége pedig a községi kereteken messze túlmutatott. Az erdőháti gazdaságban működő Széchenyi István Klubot Bogdán Emil vezette. A hiteles emberek, köztük számos erdélyi művész vendégül látása, a magyar sorskérdések feszegetése, a nyílt eszmecserék olyannyira felkeltették a hatalom nemtetszését, hogy 1975-ben a klubot betiltották.
A másik a Brunszvik Klub volt. Alapítása visszanyúlt az intézetalapítást követő időkig. Sokáig „nevenincs” szakszervezeti klubként működött. 1976-ban történt névfelvételével a klub a hely szellemére (genius loci) akart utalni, amely a honteremtő, haladó gondolkodású, művészetpártoló Brunszvik családot ugyanúgy felöleli, mint a birtok hajdani jobbágylakóit. A Somodi István vezette klub a Széchenyi Klubéval azonos „nyomvonalon” haladt, óvatosabb politizálásával azonban elkerülte annak sorsát.
A „Brunszvik-klubos” szellemiség a községre is hatott. Ezt bizonyították a parázs hangulatú, kokárdás március 15-ék a honvédsírnál díszőrséget álló katonák jelenlétében, ezt a községi könyvtár magyarságtudatot erősítő, színvonalas irodalmi estjei, és erről tanúskodtak a halottak napján tartott ünnepségek is, amelyekre a meghívó évről évre október 23-i dátummal készült. 1983-ban a község példás összefogással ünnepelte meg az óvoda századik születésnapját. 1988. november 2-án pedig a martonvásáriak merész kezdeményezésére, ökumenikus istentisztelet keretében a közadakozásból elkészült második világháborús emlékmű leleplezésére is sor került. Aztán, amikor 1990 után „kitört” a szólásszabadság, a Brunszvik Klub csendben kimúlt. „Kevés ilyen hely volt az országban, mint Martonvásár. A nehéz időkben idejártunk szabadsággyakorlatra. Sok merész és szükséges gondolatot itt mondtunk ki először nyilvánosan” – írta Csoóri Sándor.
1990. március 25-én végre az első szabad parlamenti választás napja is beköszöntött. A martonvásári választópolgárok 69 százaléka ment el szavazni. A községben a legtöbb szavazatot a Magyar Demokrata Fórum (47,1 százalék) kapta. A választókörzet parlamenti képviselője a Demokrata Fórum jelöltje, Varsányi András lett.
Martonvásáron 1990. szeptember 11-én volt az utolsó tanácsülés. Szeptember 30-án, a helyhatósági választáson 1498-an voksoltak. A polgármesterjelöltek közül 1019 szavazattal Horváth Ottó győzött.
1990-ben a martonvásári Beethoven Általános Iskolában, ahol a magas színvonalú ének-zene és néptáncoktatás több évtizedes múltra tekint visz-sza, önálló zeneiskola alakult, amely 1991-ben a zenén kívül a tánc, valamint a képző- és iparművészet intézményes oktatását is magára vállalta. 1998 óta az intézmény Művészeti Iskola néven társulási formában működik, amit Martonvásár, Vál, Tordas, Baracska és Kajászó községek összefogása tesz lehetővé. A martonvásári néptáncoktatás eredményeként alakult meg 1979-ben a Százszorszép táncegyüttes, amely azóta Martonvásár hírnevét külföldön is nagyban öregbítette.
1991 júniusában Horváth Ottó polgármester a következőket írta az immár Forum Martini című községi lapban: „Az idei egyik legnagyobb vállalkozásunk is erőt adhat mindenkinek, hogy elhiggyük: a szűkös anyagi lehetőségek között is lehet fejlődni. Mi ez a vállalkozás? A »Martonvásári napok« rendezvénysorozat. Ez évtől rendszeressé szeretnénk tenni annak érdekében, hogy Martonvásár nevét jobban megismerje ország-világ, hogy polgártársaink közelebb kerüljenek egymáshoz, ismeretségek, barátságok, üzleti kapcsolatok kötődjenek, hogy ösztönözzük magunkat településünk csinosítására, közterületeink szebbé tételére…”
A polgármester, aki álmodni mert és „tenni, tenni”, ma már nincs az élők sorában. Az élet azonban megy tovább, s a község a millennium évében a tizedik Martonvásári Napok rendezvényeire készül.
Martonvásár az ötvenhatos forradalom napjaiban
Szabó Vencel, a nevelőotthon igazgatója és a Himnuszt vezénylő Papp Jenőné (Angyal néni) az 1956. november elsejei ünnepségen
Brunszvik Klub a 80-as években. (A vendégek között: Fekete Gyula, S. Hegedűs László, Csoóri Sándor, Für Lajos, Győrffy Sándor, Kósa Ferenc)
A Dobos Károly vezette nyugdíjasklub a második világháborús emlékmű felavatására készül (1988)
A Baienfurt és Martonvásár közötti testvérvárosi szerződést aláíró polgármesterek, Robert Wiedemann és Horváth Ottó (1994. július 31.)
