III. Életrajzok
III. Életrajzok
Arnold család
A család ősei a szomszédos Kisújbánya német fakitermelő lakosai között találhatók. Arnold József (Kisújbánya, 1862 – Magyaregregy, 1920) fivérével, Györggyel együtt a bonyhádi gimnáziumba járt, amikor a pécsi püspöki uradalom megszüntette a magánszemélyekkel történő fakitermeltetést. Arnold Fülöp, az apa az uradalom alkalmazottja lett, fiait nem tudta tovább gimnáziumba járatni. Szakmát kellett tanulniuk, molnársegédek lettek. Apjuk megvásárolta számukra Magyaregregyen az ún. Krajcár-malmot. A vállalkozás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért a fiúk újra szakmát változtattak. Arnold György vasúti alkalmazott lett, és csakhamar elhagyta a falut, Arnold József a faluban megvásárolt egy házat – a mai Arnold-ház elődjét –, és kocsmát nyitott. Feleségül vette a német nemzetiségű Guth Terézt. Hat gyermekük közül hárman maradtak életben, köztük Arnold Ádám (Magyaregregy, 1895. január 16.–Pécs, 1981. augusztus 10.), az üzlet örököse és továbbfejlesztője. Arnold Ádám hentessegédként, a budapesti Gellért szállóban megismerte a vendéglátás rejtelmeit, amit később odahaza kamatoztatott. Feleségül vette Schwarz Katalint, a bikali német vendéglős és szódagyáros lányát.
Az üzlet virágzott, ám tűzvész martaléka lett. Kölcsönöket vettek fel, amiből az épületet újraépítették. Az üzlet vitele azonban egyre inkább Guth Terézre és gyermekeire (Ádámra, Katalinra és Terézre) hárult. Az építkezés befejezése Arnold Ádámra maradt. A ma ismert Arnold-ház-hoz 1928-ban tánctermet, vágóhidat, kukoricagórét, jégvermet és más gazdasági épületeket épített, miután a kocsma mellett még Arnold József életében mészárszéket nyitott. A kétféle mesterség jól kiegészítette egymást. Az Arnold-ház fénykorát Arnold Ádám keze alatt élte, nehéz periódusok azonban ekkor is akadtak. Súlyosan érintette a vállalkozást az 1929–1933 közötti gazdasági válság, 1934-től következett ismét fellendülés, az Arnold-ház működésének évtizedes csúcspontja. A család beruházásokat hajtott végre. Új hűtőpultot vettek, Kárászon szőlőt és földeket vásároltak. Cséplőgép-garnitúrát is vettek magánjáró gőzkazánnal, ami a család tagjain kívül 12 részes cséplőnek adott munkalehetőséget. Magyaregregy gazdáinak egy része, valamint Vékény és Szalatnak gazdái dolgoztattak velük.
A gazdaság végkifejletében 16 katasztrális hold szántóból, két katasztrális hold szőlőből, kocsmából, mészárszékből, cséplőgépből, kertes családi házból és egy a beltelken lévő présházból állt.
Az Arnold-ház sikerének titka abban rejlett, hogy a felhasznált nyersanyag nagy részét maguk állították elő. A szőlő, a gyümölcsös, a konyhakert, a szántó adta a borokat, a zöldséget, a gyümölcsöt, a búzát és a takarmányt. A levágott és feldolgozott állatok nagy részét, a baromfit, a sertést is maguk nevelték. Csak minőségi árut vásároltak. Így a pécsi káptalantól, a szekszárdi, villányi történelmi borvidékekről származó borokat. A jószágokat lábon vették, kialkudott átalányáron. Az alku helyességét a lemért színhús súlyával ellenőrizték. A megvásárolt állatokat a vágás napjáig az erre a célra épített istállóban tartották.
A gazdaság, a kocsma és a vágóhíd szerves egységet alkotott. Sikerült házi, egyben a kocsmára is jellemző ízeket előállítani. Minden mindig friss, mindennek „Arnold” zamata, íze volt.
A kocsmai hangulatot a család nem rontotta el a zárórával. A cég működése alatt – mintegy száz éven át – sohasem volt záróra, a vendégeknek mindig rendelkezésére álltak.
A mészárszékben és a kocsmában nem kellett azonnal fizetni. Minden hónap 1. és 15. napján, a „kontókönyv” bejegyzése alapján egyenlítették ki a tartozást.
A kocsma az egyszerű vendéglátás mellett sokféle funkciót töltött be. Guth Teréz füvészkönyvéből különféle recepteket készített a panaszosoknak. Gyomorfájás ellen például finom pálinkába szárított ezerjófüvet tördelt, azt napokig állni hagyta. Oldatát itatta a betegekkel. A pálinkát bedörzsölésre is használta.
Lelki bajokat is gyógyítottak. Meghallgatták a panaszokat, az emberek kiönthették lelküket, feltárhatták titkaikat. Az érintett a jó ételtől és lelki vigasszal megtelve kellemes hangulatban térhetett haza.
Novembertől márciusig forralt bort is kínáltak. Emiatt a téli kirándulóknak is kedvelt úti célja lett az Arnold-ház.
A különféle mulatságokon a környék híres fúvószenekarai játszottak: a nagyhajmási, az izményi, a köblényi német zenekarok. Az Arnold-féle bálokat „német báloknak” is nevezték. Részben a zenekarok, részben a közönség miatt, ami elsősorban iparosokból tevődött össze. Származásuk ugyan német volt, de teljesen elmagyarosodtak. A község kocsmájában tartották a „magyar bálokat”, ahol a nők népviseletben jelentek meg. Itt népi fúvósok játszottak.
A korcsma egy kétágyas vendégszobával rendelkezett, ami egész évben foglalt volt. Hivatalos úton járók, turisták használták. Népszerű volt a geológusok körében, akik évtizedekig jártak ide kutató- és gyűjtőmunkájuk során.
A játékok közül a rulett, a kártya és a teke volt divatban. A tekepálya talaját marhavérrel kevert homokkal döngölték keményre.
Az Arnold család vállalkozása 1950-ben ért véget. Az ÁVH 1950 nyarán letartóztatta Arnold Ádámot, megbilincselve, láncon végigvezették Szalatnakon. Mögötte két teherautó „munkás” ordította: „Vesszen a kulák! Halál a kulákokra! Halál a nép ellenségeire!” Börtönbe került. Mindkét iparengedélyét bevonták, elvették a cséplőgépét, később földjeit is elvesztette.
Az Arnold-ház teljesen üresen maradt. Az épületet a tulajdonos többszöri kezdeményezésére múzeumi célra 1978-ban az akkori megyei tanács megvásárolta, felújította, majd a kezelői jogot Magyaregregy községnek átadta. Az épület kultúrház és kiállítóhely lett, így állítva emléket egykori tulajdonosainak.
Arnold József és családja 1910-ben
Keller János
(Magyaregregy, 1907. június 25.–Mecsekszabolcs, 1937. február 24.)
A Viktória bányatelepen laktunk Hosszúhetényben a Dunagőzhajózási Társaság kolóniáján. 1937. február 24-én a pécsi bányavidéken éhségsztrájk kezdődött. A nagyobb darab kenyérért folyt a harc. Elég nehéz sorsban élt a nép akkor. Elmentek munkára. Édesapám reggeli műszakban dolgozott. Délután Vasason a Fischer-kertnek mondott bányakaszinó nagytermében volt egy gyűlés. Elhatározták, hogy gyalog bemennek Pécsre, a bányakapitányságra.
A csendőrség átszólt Szabolcs faluba, hogy egy 400–500 fős tömeg jön, nem szabad őket továbbengedni. Édesanyám hét hónapos terhes volt a húgommal. Ő nem tudott elmenni. Este 9–10 óra között már idegeskedett a szomszédokkal együtt, hogy nem jönnek az emberek haza. Jött aztán egy futár, azt mondta, hogy nagy baj van! Mecsekszabolcs határában a temetőnél belelőttek a tömegbe. Egy szurdokban nyomult előre a tömeg, ahonnan a csendőrök nem engedték tovább, és beléjük lőttek.
Sajnos apámat is eltalálták. Három napig ott feküdt a hóban befagyva. A csendőrség nem engedte bevinni a bonctanra. Harmadik nap éjjel a bányászok úgy lopták el a holttesteket, lovas kocsira, szalmára rakva, és bevitték őket a mecsekszabolcsi ravatalozóba. Innét vitték őket aztán Pécsre, a bonctanra. Négy-öt nap múlva engedélyezték eltemettetésüket. Hosszúhetényben volt a temetés. A temetőbe senkit nem engedtek be, csak a közvetlen hozzátartozókat. Csendőrkordon vette körül a hosszúhetényi temetőt. A munkások, a barátok a csendőrök mögött körbeállták a temetőt, és munkásmozgalmi dalokat énekeltek. Ezt megunta a csendőrség, háromszor a levegőbe lőtt, és szétoszlatták az ott összegyűlteket.
A temetés után egy hónapra kilakoltattak bennünket. Az utcára kirakták azt a kis holmit, ami volt. Mivel szüleim magyaregregyi születésűek voltak, apai nagyapám kovácsmester volt a faluban, több fuvaros ember önként eljött értünk, és hazahoztak bennünket. Apám szülőházába mentünk lakni.”
Dr. Páter János
(Magyaregregy, 1905. április 5.–Budapest, 1976.)
Szülei, nagyszülei valamennyien egregyiek. Édesanyja egy jobbágysorban élő nemesi család sarja, anyai nagyapja patkolókovács. Édesapja mindenhez értő gépész Kühnel Márton alkalmazásában a szomszédos Kárászon.
Pályakezdő éveit a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultásán töltötte. Különös érdeklődést tanúsított a klimatikus tényezők emberre gyakorolt hatásai iránt. Hamarosan a MÁV Közegészségügy Szolgálat megszervezésében és gyakorlati munkájában vett részt. Tudományos tevékenysége mellett 1935-től kezdődően a MÁV kutatólaboratóriumának a vezetője 1963-ig, amikor a Pécsi Orvostudományi Egyetem Közegészségtani és Járványtani Intézete vezetését bízták rá, amit nyugdíjba vonulásáig, 1975-ig látott el.
Egyetemi magántanárrá 1943-ban habilitálták, egyetemi tanársegédként a Kórtani, majd a Közegészségtani Intézetben 1933–1944 között dolgozott. Szakképesítést laboratóriumi vizsgálatokból és sportorvostanból szerzett. Száznál is több tanulmánya jelent meg, több tudományos kötetnek társszerzője.
Számos tudományos egyesületnek volt aktív tagja vagy vezetője. Mindenekelőtt azonban „egregyi” maradt, itt érezte élete végéig otthon magát. Kötődése nemcsak lelkiekben, hanem aktív fizikai jelenlétben is megtestesült. Mindenki orvosa, János bácsija volt.
Pozsonyi Kornél
(Szászvár, 1909. március 2.–Pécs, 1970. július 1.)
A bonyhádi evangélikus reálgimnáziumban végezte tanulmányait. Községi közigazgatási tanfolyamot Szombathelyen végzett 1934-ben. Még ebben az évben a bikali körjegyzőség írnoka, majd Egyházaskozáron 1934– 1942 között segédjegyző, 1942–1950 között Magyaregregyen körjegyző.
A második világháború utolsó hónapjaiban, a Szovjetunió munkatáboraiba történő elszállítástól határozott fellépéssel megmentette falvai német vagy német eredetű lakosait. A front mögötti közmunkára egységes elvek alapján vezényelte ki az embereket, hazatérésüket pedig elősegítette, a munkáról megszökötteket is védelmezte. A jóvátételi beszolgáltatásokat a lehető legkisebb mértékre szorította. Tevékenysége során saját egzisztenciájával sem törődött, holott felettesei minden alkalmat megragadtak eltávolítására. Leglátványosabb fellépése a helyi német lakosságnak Németországba történő kitelepítése alóli mentesítése volt. Kezdeményezésére Magyaregregy lakosai egységesen aláírták azt a felhívást, amelyben a németek visszahagyását kérték. A kitelepítésre ítélteket a kárászi vasútállomásról visszahozta. A tanácsi időszak látványos tevékenységet nem kínált, de mindent megragadott annak érdekében, hogy a mezőgazdasági munkákra való kötelezést, a beszolgáltatást, az adózást enyhítse.
Fóris József
(Magyaregregy, 1895. augusztus 13.–Komló, 1981.)
Csók István növendékeként rajztanári diplomát szerzett. Álláshoz nem jutott, így szabad foglalkozásúként tevékenykedett. Elsősorban vallásos képeket, oltárképeket festett a kárászi, kisbattyáni, szalatnaki és más baranyai templomban. Magyaregregyen a kápolnához vezető stáció képeit festette. A családalapítás letelepedésre, tanári állás vállalására késztette Komlón. Csendes, visszahúzódó emberként kerülte – munkái bemutatását illetően is – a nyilvánosságot.
