I. Jeles nemzetségek, híres falubeliek
I. Jeles nemzetségek, híres falubeliek
A Hódosi (Hodosi, Hodosy, Hodossy) család nemessége az Árpád-korig vezethető vissza. Az 1720-as évek végén megindult újjátelepítésben kiemelkedően fontos szerepet betöltő família őse 1287-ben nyert donációt a Pozsony megyei Hodosra. A XVIII. század elején Hodosy Mihály fiai: Dávid, János és Mihály Polgárra, majd Kenderesre költözött. Az 1754–55. évi összeírás a kenderesi nemesek között említi Hodosy Gergelyt, Istvánt, Jánost, Mihályt és Pétert, de az idősebb Hodosy János családja a Károlyi-örökösökkel kialakult viszály miatt ekkor már Nádudvaron élt.
Hodosy János, a falu újjátelepítője a Rákóczi-szabadságharc alatt Károlyi Sándor seregében harcolt, és innen származott a generális haláláig tartó bizalmas kapcsolatuk. Első feleségétől megözvegyülve 1744-ben feleségül vette az ugyancsak özvegy Magyary-Kossa Juditot, míg fia, ifjabb Hodosy János Judit asszony leányával kötött házasságot. A parasztság között élő földesurat új rokonsága eleinte lenézte, újdonsült feleségét és leányát pedig megszólta a kettős házasságkötésért. A Magyary-Kossa és a velük rokon Borbély atyafiság a darabos modorú, de a birtokigazgatáshoz nagyszerűen értő Hodosyt megvetette, apját Borbély Sándor az egyik levelében egyszerű juhásznak titulálta. Hodosy János bizonyos fokú deákos műveltséggel rendelkezett ugyan, kifinomult stílussal azonban még nem. Latinos kifejezésekkel teli, mégis nehézkes fogalmazású levelei legalábbis ezt tükrözik. Fia, ifjabb Hodosy János már műveltségben is magas szintre jutott el. Az ifjú nemes iskolái elvégzése után az 1730-as években Károlyi Ferenc huszárezredében szolgált, hadnagyi rangot szerzett, és rövid ideig mint hadbíró működött. A déli végeken vívott háborúban török fogságba esett, de 1738-ban szerencsésen megszökött onnan. Az idősebb Hodosy Kenderesen rövid időn belül annyira meggazdagodott, hogy amikor Károlyi Sándor és fia, Ferenc pénz dolgában megszorultak, tőle kértek kölcsön hatezer forintot, melynek kamatjául négy évre átadták a Csongrád megyei Csány pusztájukat. Hodosy János jövedelmét elsősorban birtokvásárlásokba fektette, és 1749-ben Bihar megyében megszerezte a kereki, az ádányi és az ártándi birtokrészeket. Fösvénységgel határos takarékossága rokonsága körében közmondásossá vált, ám a feleségét, Magyary-Kossa Juditot rajongásig szerette. Nejét a birtokszerzésekkor tulajdonostársként szerepeltette, hogy Judit aszszony első házasságából és tőle származó két-két gyermeke egyaránt örököseik legyenek. Kapcsolata később új rokonaival rendeződött, sőt sógorával, Magyary-Kossa Istvánnal barátsággá mélyült. Életmódja azonban továbbra is inkább módos telkes jobbágyra, mint nemes úrra vallott. Parasztbundában járt, maga fuvarozott, ugyanakkor grófokat segített ki jelentős pénzkölcsönökkel.
Borbély Mihály, a vidék egyik leggazdagabb földesura Hodosy kortársa és jó barátja volt. Nagyapja, Borbély György a XVII. század közepén jött Abádra. Ennek fia, Balázs részt vett a török elleni harcokban, és 1687-ben Eger várának visszavételében, melyért I. Lipót királytól armálist nyert. II. Rákóczi Ferenc vitéz ezereskapitánya 1703-ban a kuruc csapatok élén elfoglalta a császáriaktól Szolnok várát, ezért a következő évben a fejedelemtől Tiszaburát kapta ajándékba. Ő volt a család tulajdonképpeni megalapítója, eleinte Abádon, majd Tiszaroffon és Jászapátin élt. Fia, a már említett Borbély Mihály III. Károlytól Abádot, Tomajt és Bánhalmát, Mária Teréziától pedig többek között Tiszaroffot szerezte meg: innen származik a család megkülönböztető „roffi” előneve. Borbély Mihály és leszármazottai Bánhalmán sohasem laktak ugyan, de a puszta szórványos benépesítésében és a gazdálkodás megindításában úttörő szerepet vittek. Az idősebb Hodosy szeretett volna a gazdag, szomszédos földbirtokossal atyafiságba kerülni, és ezért agglegény sógorát, Magyary-Kossa Istvánt sikeresen összekommendálta Borbély Mihály Zsuzsanna leányával. A Borbély család később az 1848–49-es forradalomból és szabadságharcból is derekasan kivette részét. Borbély Lajost a mezőtúri választókerület országgyűlési képviselőjévé választották. Testvére, Antal mint nemzetőr százados több jelentős ütközetben harcolt. A család XX. századi legnevesebb alakja, roffi Borbély György 1901 és 1905 között a törökszentmiklósi választókerület szabadelvű párti országgyűlési képviselője volt, és egyben a képviselőház legfiatalabb tagja. Jász-Nagykun-Szolnok megyét 1927-től a felsőházban képviselte, 1932-től pedig az 1939-ben bekövetkezett haláláig vármegyéje főispánja volt. Az anya- és csecsemővédelem fejlesztése, a tiszai hajózás fellendítése és a kisbirtokosok termelési-értékesítési gondjainak megoldása végett számos hathatós intézkedést tett. 1933-ban az ő kezdeményezésére szervezték meg a Széchenyi-emlékhajóutat a Tiszán, s a kormányzót és a megjelent minisztereket szemléltetve ismertették meg a vidék súlyos agrárproblémáival. A családot a nagybányai Horthy nemzetséghez rokoni szálak fűzték: Horthy István, a kormányzó nagyapja 1827-ben Puky Amáliát, roffi Borbély Borbála leányát vette feleségül.
A Magyary-Kossa család ugyancsak kiemelkedő szerepet játszott a település múltjában. A Csallóközből származó, később öt ágra szakadt nemzetség 1599-ben Rudolf királytól kapott címeres levelet. Leszármazottaik a kenderesi határban, Kakaton 1780 körül jelentek meg mint birtokosok és a Borbély örökség részesei. A XIX. században a Horthykkal ők is rokonságba kerültek, mivel Magyary-Kossa István, a volt 48-as honvédfőhadnagy 1855-ben feleségül vette Horthy Jolánt, a kormányzó édesapjának nővérét. István fiuk Bécsben, Zürichben és Párizsban szerzett korszerű mezőgazdasági ismereteit elsősorban nyolcszáz holdas tiszaroffi birtokán kamatoztatta. Messze földön híres, angol-arabs keresztezésű telivér ménest tartott. Az 1930-as években sajnos idős kora ellenére a szélsőjobboldali politikai irányzathoz csatlakozott, és Meskó Zoltán nemzetiszocialista pártjának megyei elnöke lett. Bár a több községben birtokos család székhelye Tiszaroffon volt, Kakatpusztán a Magyary-Kossák két földszintes kúriával is rendelkeztek.
A Halasy család a XVIII. század végén jelent meg a kenderesi földbirtokosok között. Ősei Erdélyben, majd Komárom megyében éltek, és címeres levelet 1618-ban II. Mátyástól nyertek. Halasy Márton 1774-ben a Pozsony megyei Dunaszerdahelyről költözött Heves megyébe, hogy elfoglalja a vármegye alispáni állását. Az Esterházy püspök bizalmasának számító nemes 1778-ban Dévaványán udvarházat és birtokot vásárolt, innen származik a család „dévaványai” előneve. Halasy Márton 1792-ben jutott a kenderesi Károlyi-örökség negyedrészének birtokába, amikor gróf Haller Antal, Károlyi generális dédunokája földjét és nemesi udvarházát elzálogosította. Az egyébként rendkívül tehetséges Halasy 1786-ban lemondott alispáni tisztségéről, mert II. József reformjaival nem értett egyet, de a király halála után késő öregkoráig ismét meghatározó személyisége lett a vármegyének. Több mint két évtizeden át Heves- és Külső-Szolnok vármegye országgyűlési követe volt. 1812-ben az országgyűléshez báró Orczy Lőrinccel együtt beadványt intézett, s ebben a magyar nyelv hivatalossá tételét szorgalmazták. Noha a kezdeményezésből nem született törvény, Heves megyében a hivatalos ügyintézés nyelvét latinról magyarra változtatták. Halasy Márton gyermekei közül Károly fiát 1805-ben Heves megye alispánjává választották meg. Az ő fiai közül Gáspár alispáni, József pedig, aki Horthy Miklós kormányzó anyai nagyapja volt, főszolgabírói tisztséget töltött be.
A Nemes grófi család – erdélyi származású família – a XIX. század második felében szerzett Bánhalmán birtokot. Az első világháború után települt át Magyarországra Piret de Bihain francia báró, aki gróf Nemes Annát vette feleségül. 1923-
ban a francia arisztokrata tiszteletbeli magyar állampolgárságot kapott, és később nevét Piret-Bihari Istvánra magyarosította. Eklektikus stílusú, szép kastélyát, ahol 1949-ben a Közép-tiszai Állami Gazdaság irodáit helyezték el, jelenleg is Piret-kastélynak nevezik, jóllehet még a századfordulón a Nemes grófok építették.
Kenderesről számos, országos hírnevűvé vált személyiség származott el. Így például az 1843-ban született Csiky Kálmán, aki fiatal korában újságíróskodott, majd a budapesti műegyetemen a közigazgatási jog professzorává nevezték ki. Tudományos művei mellett verseket is írt és szakfordításokat végzett. Többek között Werbőczy Tripartitumát is magyarra fordította. Öccse, az 1852-ben ugyancsak itt született Csiky Lajos bölcsészeti és református teológiai tanulmányai után rövidebb időre Tisza Kálmán családjánál vállalt nevelői állást. 1878-ban a debreceni teológiai és jogi akadémia tanára, 1885-ben igazgatója lett. A Csiky testvérek édesanyja Debreceni Pap Istvánnak, a falu krónikaíró református lelkipásztorának a leánya volt.
A község híres szülöttjei közé tartozik Kiss Ferenc (1862–1948) református teológus professzor, az 1914-ben alapított Debreceni Tudományegyetem első rektora. Kiss Ferenc hosszú életpályája során széles körű teológiai irodalmi munkásságot fejtett ki, 1920-ben pedig kisgazdapárti programmal nemzetgyűlési képviselővé választották.
Kevésbé szerencsésnek mondható az ugyancsak Kenderesről származó, egyesek által magyar Göbbels-nek aposztrofált Antal István (1896–1973) életútja, aki Gömbös Gyula, majd Imrédy Béla és Bárdossy László kormányában igazságügyi államtitkár, a Kállay-kormányban nemzetvédelmi propagandaminiszter, végül a német megszállás idején a Sztójay-kormány igazságügy-, vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. A nyilas hatalomátvétellel és a Szálasi-kormánnyal azonban szembehelyezkedett, ezért rövid időre a Gestapo fogságába került. 1946-ban mint háborús bűnöst életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és csak 1960-ban szabadult közkegyelemmel. A Kenderesről elszármazottak közül Horthy Miklós után Antal István karrierje emelkedett a legmagasabbra, de ő a kormányzóval ellentétben szülőfalujával nem tartott szoros kapcsolatot.
A községben letelepedett értelmiségiek közül elsősorban a református lelkipásztorok szereztek maguknak országos hírnevet. A kisújszállási lelkészcsaládból származó Győry Lajos esperes (1848–1925) számos teológiai és pedagógiai cikket írt neves folyóiratokban. Közel ezeroldalas helytörténeti feljegyzései Kenderes múltjának mindmáig legfontosabb forrásai. Kormos László (1919–1996), aki 1959-től a helyi református gyülekezet lelkésze, majd 1973-tól a debreceni egyházkerületi levéltár igazgatója volt, önálló kötetekben írta meg Kenderes és Kunmadaras történetét, de a Nagykunság néprajzáról és történetéről is számos publikációt jelentetett meg. Szalay Pál, a község jelenlegi református lelkipásztora hazai és külföldi lapokban rendszeresen közöl bibliamagyarázattal kapcsolatos és más vallásfilozófiai írásokat. Bázelben tudományos ösztöndíjasként folytatott tanulmányokat, két szemesztert pedig Münsterben töltött. Doktori disszertációját A klaszszikus pietizmus problémái témakörben készítette el.
(Forrás: Győry, Kempelen, Magyary-Kossa, Nagy Iván, Scheftsik, Szederkényi, Szilágyi, továbbá a Magyar életrajzi lexikon kötetei [Budapest, 1976, 1981.] a legfontosabb források. Győry és Kormos részlegesen feltárta a Károlyi család és a pálos rend iratanyagát a MOL-ban. Szórványos adatok találhatók a családokról és személyekről Kenderes község iratanyagában és jegyzőkönyveiben az SZML-ben, 1883–1949.)
Részlet a Hodosy család leszármazási táblájából
A Halasy család címere
