Polgárt nevelő iskola | Száz Magyar Falu

Polgárt nevelő iskola

A földesúri kastélyban a középkorban is dolgozott tanító, sőt tanítók, persze a házitanítók hagyományos szerepében. A humanizmusnak, a reformációnak és a katolikus megújhodásnak köszönhető az a változás, amely felismerte a köznép oktatásában rejlő lehetőségeket.

Az evangélikus Beythe István a Bakicsok idején, 1556-ban érkezett Hédervárra tanítónak, saját könyvébe írt bejegyzése szerint: „Anno 1556 Hédervárium veni 1. mart.” Baáni Jadoczi Simon 1614-ben volt a községi iskola rektora. Héderváron a katolikus tanítónak először az 1634. évből van nyoma. A plébános tartotta el, az iskolamester pedig a pap jobbkezeként dolgozott. 1805-ig ide jártak a darnói és zselii gyermekek is, mivel falujukban nem volt iskola. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek 1714-ből Kis János, 1731-ből Kalóczy Pál nevét jegyezték fel. Ekkoriban igen szegényesen éltek, az oktatás fő tárgya a hittan volt, és néha még a harangozó is besegített a tanításba. 1714-ben egyébként azt jegyezte be az egyházlátogató, hogy Kis János a mester Héderváron. Kora 45 év, katolikus magyar ember, kinek szűk iskolája és lakása van. Ebben az évben viszont elmondhatja: „Scholasticos nullos habet”, azaz éppen egyetlen tanítványa sincsen. Egyébként az oktatásért 25 dénárt kapna. Nagyon szegényesen élt, a falubeliek látták el élelemmel. Az üres iskola nem volt éppen ritka a falvakban, a gyerekek gyakran elbújtak, féltek odamenni, a szülők meg inkább munkára fogták őket – nagy szükség volt minden kézre a ház körül és a mezőn is.

A helyi történetírás, Körös József Historia Domusa az első tanítót Pacsulik András személyében tiszteli, aki 1753-ban oktatott Héderváron, a plébánia szolgálatában, a templom mellett. Az oskola egy kis falusi viskó, fenntartását a falu vállalta. Pacsulik magyarul és szlovákul is tudott. Birtokolt egy kis házat és földet. Az olvasni tanulóktól 25 dénárt és egy kenyeret, az írni tanulóktól 35 dénárt kapott.

A tanító rendelkezett ebben a korban a legbiztosabb írás-olvasás tudásával, ezért is emlékezik meg róla az 1786. évi vagyonleltár a következőképpen: „Notariusnak az oskolamester, Nagy Mihály confirmáltatott”. Ez irányú, jegyzői tevékenységét évente 25 forinttal honorálták.

Számon tartjuk még Hobza György tanítói szerződését, amelyet 1818-ban kötött. „Mi alább írt, T[ekintetes] N[emes] Győr Vármegyében helyeztetett Hédervári Mezővárosnak bírái és esküdt tanátsi Presentibus recognoskáljuk, hogy Hobza Györgyöt mostani Eöttevényi Praeceptort megfogadván jövendőbéli Hédervári Mezővárosunk oskolamesterének és ugyan azon mezővárosunk nótáriusának, kinek is az teendő szolgálattyáért lészen fizetése…” minden gazdától fél mérő búza és 30 krajcár, a falu lakói egy forintot, az urasági cselédek dupla stólát fizettek. Egy temetés alkalmával öregért harminc, gyerekért tizenöt krajcárt, ha búcsúztatót is mondott, versenként még egy garast is kapott a tanító.

„Oskolába járó gyermekektül egy kántorra 21 krajcár, egy kenyér, aki pedig írást, vagy számvételt tanul, attul jár fizetés 24 krajcár, egy kenyér és a téli kántorokra öt kéve rőse, fűtteni. De mester emberek gyermekeitül, amint megalkusznak.” Az uraságtól kapott tűzifát, a községtől szénát. Az iskolamester földje hét mérős, két tagban feküdt, ennek szántását a városi communitas –közösség – végezte. Requiem mise alatti orgonálásért tizenöt krajcár járt neki. A jegyzői feladatokat huszonhét krajcárért látta el. A communitas szándékára naponta el kellett mondania Szent Vendel és Szent Antal imáit, ezt tizenkét forinttal, az uraság szándékára szintén mindennap a holtak litániáját mondta el, ezt újabb tizenkét forinttal jutalmazták. Korántsem volt tehát kevés dolga, és ha végig gondoljuk, rossz sora sem a kántortanító-jegyzőnek.

Hédervár mezővárosban 1838-ban az iskola mellett az uraság jóvoltából már óvoda működött, minden bizonnyal az elsők között az egész országban. Brunswick Teréz ugyanis csak 1834-ben alapított egyesületet az óvodaügy előmozdítására, az itteni óvoda napirendje pedig négy évvel később már a megye nemesi közgyűlése előtt is ismert volt.

Az „oskolának” nevezett óvoda egy urasági házban kapott helyet, és ebben az évben nem kevesebb, mint 55 gyermeket „jegyeztek fel” benne. A felvétel a szülők akaratától függött, semmi sem kötelezte őket a „beíratásra”. A tanítást és felügyelést a tanító és felesége együtt végezte, nevüket sajnos nem tudjuk. A tanítás általában magyar nyelven folyt, elvei szerint pedig inkább játszva, mint erőltetve. Az intézet felkészítőként szolgált a falusi iskolába. Ennek megfelelően „betűzni” és számolni egyaránt megtanított. A gyermekek megismerték a háziállatokat, egypár tételt a katekizmusból, és énekeket-nótákat is megtanulhattak.

Erkölcsi tekintetben az alapvető etikai szabályokat „oltották a kicsik szívébe”, úgymint a hazugság és restség ártalmaira való figyelmeztetést, az elöljárók iránti tiszteletet, a felebaráti szeretetet. Az iskolára felkészítés része volt a rendre és tisztaságra szoktatás, hangsúlyozva a másik ember megbecsülését. Mindezek célja az volt, hogy a gyerekek az iskolába hétéves korukban tisztességes magaviselettel és alapvető ismeretekkel lépjenek, ne pedig félelemmel. Az intézet nem tanító, hanem óvó – hangsúlyozza a napirend, hiszen attól kezdve, hogy a munkába igyekvő szülők beadják gyereküket, gyakran kora reggel öt-hat órakor, a kicsik inkább játszanak, mintsem hosszú tanórákkal kifárasszák őket. „A’ Tanító ’s Nője egészen az Uraság költségén tartatik, és meg van néki tiltva a’ Jobbágyoktul valamit elfogadni.”

Komlóssy Ferenc iskolatörténeti kutatásai 1840-ig nyúlnak vissza. Szerinte akkor egy Szitkovics nevű személy a tanító, őt Horváth György követte, majd Füleki Antal. Füleki mint kántortanító és mint jegyző is tevékenykedett, ennek megfelelően a tanítást elhanyagolta. Hogy mulasztását valahogy pótolja, saját költségén állandó segédtanítókat alkalmazott. Később „önkényesen” lemondott hivatásáról, mivel jegyzővé választották Zámolyon, s tisztét Erdélyi Károly töltötte be. 1885-től Felber József működött tanítóként, az ő fizetése 588 forintot és 12 krajcárt tett ki. A népiskolai törvény megszületése után a tanítók segédtanítókat vettek maguk mellé, így az oktatás színvonala is emelkedett. „A segédtanítói állomás 1886-ik évben rendszeresíttetett 300 frt fizetéssel, mely összeget a segédtanító a községi pénztárból havi részletekben utólagosan kapja.”

Az iskolaként működő alacsony kis házikó közvetlenül a templom mellett állt. A XIX. század közepére lett olyan szűkös, hogy a mezőváros vezetősége úgy döntött, hajlandó száz forintot áldozni telekvásárlásra. Egy tágas házhelyet vettek az uradalomtól, itt épült fel az iskola 1862-ben, egy osztállyal, hullámzsindely tetőzettel.

Komlóssy Ferenc iskolatörténet író meleg szavakkal emlékezik meg a hédervári iskolaügyet támogató uradalmi tiszttartóról: „Mivel a tanköteles gyermekek száma folyton nőtt, a királyi tanfelügyelő felhívása és sürgetésére 1886-ik évben az akkora teljhatalmú uradalmi tiszttartó Fricse József, aki mindenkor nem csak szóval, de tettel is a népnevelésnek legszentebb ügyét szívén és lelkén hordozta, a kor igényeinek megfelelő szép mintaiskolát építtetett. A költségek ugyan közadakozás útján lettek volna fedezendők, de az építkezésekre fölmerült hiányzó összeget a kormányzó tiszttartó ajánlatára az uradalom födözte. Az építkezés körülbelül 1500 frtba került.”

A kántortanítói lakást az iskolaépületben helyezték el. „Szép tágas lakás, tágas iskola, s hatalmas udvar, melynek alsó része a kántortanító használatára, a felső pedig a tanulók részére fordíttatik. Van két tanterem, 1 segédtanítói és 2 kántortanítói szoba, 1 konyhával, 1 pinczével s 1 éléstárral, istálló és kocsiszín. Mindenikben 2 osztály van s 1-1 tanító működik. Az egész épület téglából van építve s cserép és fazsindellyel fedve. A felszerelés elég jó. Könyvtár van, mely 1895-ben lett alapítva.”

Testgyakorlótérnek az udvart használták, ahol azonban tornafelszerelés nem volt. De így is nagy fejlődést jelentett, mivel a környező falvak mind szerény, egytermes iskolákkal rendelkeztek még ekkoriban.

Khuen-Héderváry Károlyné grófnő karácsony táján mindig adakozott a település szegényei, a gyerekek javára. 1889-ben 25 forintot adott a plébánosnak, hogy azt az iskola javára fordítsa. A tanulók kis műsorral hálálták meg jószívűségét. Felber József három színdarabot tanított be nekik: a Titkos pajtáskodás, A felsült cselszövők és A nagybácsi címűt.

A modern társadalom létrejöttéhez egy tanult rétegnek is ki kellett alakulnia, tagjai a falu népéből is kikerülhettek. Ebben a fejlődési folyamatban az iskolának kiemelkedő szerepe volt. A népszámlálási adatok azt is szemléltetik, hogy a múlt századok folyamán, az intézmény hathatós közreműködésével hogyan szorult vissza az analfabetizmus. 1881-ben Héderváron az összlakosság 984 fő, ebből írni-olvasni 510-en tudtak (51,8 százalék), 1900-ban 937-ből 570-en (60,8 százalék) és 1910-ben 1065 fő közül 686-an rendelkeztek ilyen tudással (64,4 százalék). Az analfabéták aránya tehát a lakosság feléről a harmadára csökkent vissza szűk húsz esztendő alatt. Azonban ezen a téren az igazi áttörést a XX. század közepén az általános iskolai program jelentette.

A második világháború előtt a tanköteles tanulóknak mindössze a fele végezte el a hat elemit. Ennek döntő oka az volt – mint másutt is –, hogy az uradalomban a gyermekeket tavasszal és az őszi munkák idején is rendszeresen dolgoztatták. Nagy részük a második-harmadik elemi után ki is maradt az iskolából. A tankötelezettség tehát papíron maradt, nem sok valósult meg belőle.

1938-ban az elemi oktatás egy római katolikus „mindennapi népiskolában” és egy községi gazdasági továbbképzőben folyt.

1946-ban öt pedagógus: Neupor Iván, Villányi Lajos, Márnai Miklós, Gálicz József és Reizinger Mária megkezdte Héderváron az állami általános iskola szervezését. Kezdetben a kastélyban működött, a felekezeti iskolával párhuzamosan. Az alsó tagozatot az egyházi, a felsőt az állami iskola rendszeresítette. 1947-ben került át Bognár Margit és osztálya a kastélyba, így az állami iskola alsó és felső tagozata már együtt volt. Az iskolák államosítása után a felszerelést Páli Ferenc, a szövetkezet vezetője segítségével sikerült megvenni. Első igazgatója Neupor Iván volt.

A már említett általános iskolai Nékosz-kollégium néhány évig működött. Feladata volt a tanyasi gyerekek nevelése, akiknek korábban csekély esélyük volt a tanulásra. A kollégiumban élt tizenkét csehszlovákiai magyar gyermek is. Alapítója Márnai Miklós tanár volt, aki Keresztury Dezső vallás- és közoktatási miniszter megbízásából Somogy, Vas, Győr és Sopron megye területén azokat a kastélyokat vette számba, amelyek alkalmasak voltak iskola vagy kollégium elhelyezésére.

A sors iróniája, hogy Márnai Miklós a párizsi Sorbonne Egyetem francia– német szakos hallgatójaként annak idején találkozott Khuen-Héderváry Sándorral, Magyarország akkori francia nagykövetével, 1946-ban pedig ő indította útjára a Héderváry grófok kastélyában a népi kollégiumot.

Különösen az első időszak volt nehéz, eleinte még az élelmezés sőt a hálóhelyek kialakítása is gondot okozott. Egy évig tartott a kollégium megszervezése. Hatvan-hetven tanulóval indult, Máriamajorból, Zsejkepusztáról, Novákpusztáról és a környező községekből verbuválódtak a gyerekek. A kollégiumot és az iskolát is Neupor Iván vezette 1947-ig, majd utána Suha Jenőné és Márnai Miklós megbízottként, 1948-tól igazgatóként. A kollégisták közül többen tanultak tovább főiskolákon, egyetemeken. Még 1947-ben megalakult a Dolgozók Polgári Iskolája, az első évben Hédervárról és a környező településekről 75-en iratkoztak be ide, s több mint hatvanan sikeresen végezték el.

Márnai Miklós, a kulturális élet akkori szervezője 1948-ban indította meg a felnőttek továbbképzését szolgáló úgynevezett szülők iskoláját. A „tömegelőadások” sokáig folytatódtak, minden évben októbertől áprilisig hétvégeken, pénteki napokon rendezték meg őket, műsorral, vetítéssel, bábelőadással egybekötve. Átlagosan hatvan-hetven fő látogatta.

1947-ben Somschich Klára óvónő kezdeményezésére a tömegszervezetek támogatásával társadalmi úton megszervezett és fenntartott óvoda kezdett működni. A napközi otthonos óvoda élelmezéséhez szükséges anyagokat az óvónő néhány MNDSZ–aktívával gyűjtötte össze, a tennivalókat évekig társadalmi munkában látták el. Az állam 1952-ben vette át a kész intézetet, és nevezte ki az első óvónőt, név szerint Botlik Máriát. Ma napközi otthonos óvoda négy óvónővel, negyven-egynéhány óvodással.

1976-ban szép ünnepség keretében emlékeztek meg a községben a népi kollégium megalakításának harmincadik évfordulójáról. A június 6-i rendezvényen Márnai Miklós, a volt szervező és az akkori igazgató az egykori tanárok és tanítványok több mint négyszáz fős seregének jelenlétében leplezte le az emléktáblát a kastély falán. Az egyszerre állít emléket a kollégium és az általános iskola harminc évvel azelőtti születésnapjának.

Bár igazán jó helye volt az iskolának a szép műemlék épületben, a kastélyban, a községi vezetés igazi iskolaépület létrehozásáról döntött. Akkor a lakosságszám már elérte az ezerháromszázat, s természetesen folyamatosan növekedett a tanulói létszám is. 1983-ra épült fel a diákoknak az új emeletes, modern otthon, nyolc tanteremmel, két szakfoglalkoztatóval, tornateremmel. Járulékos beruházásként 68 helyes étteremmel bővült az óvodai konyha is. Ez azt jelenti, hogy komplex gyermekintézménnyel rendelkeznek: szinte egy udvarban az iskolával, óvodával. Az intézmény azóta is körzeti iskolaként működik, s a falu kulturális életének egyik központja. Tanárai tevékeny résztvevői a helyi egyesületeknek.

Napjainkig rendszeresen szervezi készség- és ismeretterjesztő programjait, így tanulói – köztük a lipótiak, hiszen a szomszéd faluból ők is ide járnak – részt vettek és részt vesznek helytörténeti, tantárgyi és sportversenyeken, kirándulásokon. Ma nyolc osztályban tizenegy pedagógus a 132 tanuló oktatását úgynevezett nívócsoportos bontásban végzi.

A faluban a kultúrház mellett hatezer kötetes könyvtár működik, az eredményességet tükröző mutatókkal.