Ami a jobbágyvilág megszűnését, majd a kiegyezést és a későbbi évtizedeket illeti, Fertőrákos továbbra is mezőgazdasági terület. A Helytartótanács rendeletéből 1865-ben – Magyarország művelési ágak szerinti terjedelme és földjövedelme címen – megjelent kimutatás alapján a Rákosra jellemző adatokat is összeállíthatjuk.
Rákos határának művelési ágak szerinti megoszlása 1865-ben
Összes katasztrális hold | 3814 |
A lélekszám terén a fejlődés egyenes vonalú 1785-től 1941-ig. Aztán a kitelepítés miatt csökkenés következik, majd lassú emelkedés és mára ismét csökkenés.
A népesség alakulása 1785 és 1990 között
év
|
lélek
|
1785
|
995
|
1850
|
1418
|
1870
|
1864
|
1880
|
1980
|
1890
|
2491
|
1900
|
2799
|
1910
|
2980
|
1920
|
3025
|
1930
|
3371
|
1941
|
3745
|
1949
|
2053
|
1960
|
2339
|
1970
|
2485
|
1980
|
2150
|
1990
|
2082
|
Az előbbi adatsorhoz 1785 és 1930 között sem vallási, sem nemzetiségi statisztikát nem érdemes hozzáfűzni, mert szinte kizárólag német és katolikus volt a lakosság. 1930-ban is még csak 132 magyart és három horvátot vettek számba. A folytatásról lesz még szó.
Nagy változást jelentett Rákos közigazgatásában a kiegyezés után, 1871-ben kihirdetett törvény a községek önkormányzatáról. Elvette tőle mezővárosi rangját és a vele járó privilégiumokat, viszont kiterjesztette a bíró hatalmát és mellé állította a képzett jegyzőt 1874-től.
Az eddigi „hivatalból” írástudó, a mesterjegyző – egyben kántortanító – ezzel megszabadult az adók kivetésétől és beszedésétől, a hivatalos kimutatások, levelezések, végrendeletek, szerződések, egyebek megszerkesztésétől.
A bírót és a jegyzőt segítették az esküdtek és a képviselő-testület, amelynek tagjai részben a virilisták – a legtöbb adót fizetők –, részben olyanok, akiket a falu választott.
Fontos személy volt még a kisbíró, a község szolgája. Dobszóval hívta föl magára a figyelmet, s bizonyos meghatározott helyeken felolvasta a közhírré teendőket, utasításokat. Fizetség ellenében magánszemélyek számára is hirdethetett, mint például a borsót, zöldbabot, uborkát felvásárló kereskedőkről azt, hogy hol, mikor és mennyiért veszik át a termést. (Olcsóbb megoldásnak bizonyult, ha egy-két fiú végigment a főutcán és kikiáltotta a rábízottakat.)
Az alábbi összeállítás 1881-beli. A „nem tud beszélni” valószínűleg a még beszélni nem tudó kisgyereket jelöli. Talány, hogy miért több a katolikus, mint az összes jelenlévő lakos.
A jelenlevő polgári népesség
A XIX. század vége felé került ide jegyzőként Thurner Tamás, Thurner Mihálynak, a híres soproni polgármesternek a testvére. 1930-ig – nyugdíjba vonulásáig – intézte az ügyeket. A legtöbbször a német származású nemes Reinprecht Mihály volt bíró. A XIX. század végén kezdte, de még az első világháború után is rá szavaztak a község választói. Családja nem volt itt őshonos, a Ruszton túli Okáról (Oggau, Burgenland) vándoroltak be.
A most már virágzó Rákos, egyesülve Megy-gyessel, 1902-ben nagyközséggé alakult. Pecsétjének körirata: „Rákos nagy-község Sopron vármegye”. Négy év múlva viszont: Sopron vármegye Fertőrákos község 1906. Mindkettő mezejében pajzs, felette növekvő alakban Szent Miklós, püspöksüveggel, pásztorbottal és könyvvel, a kerek talpú barokk pajzsban vízből cölöpösen kiemelkedő rák. Lényegében az, ami az 1640-ben készült pecséten látható. (A közölt felvétel egy 1777-ben kelt iraton lévő lenyomatot mutat be.)
A lakosság összetartására és segítőkézségére jellemző, hogy amikor a közeli Fertőbozon 1903. június 5-én a nagy szélben egy óra alatt 34 ház és harminc melléképület vált a tűz martalékává, köztük a templom és a nemrég épített cseréptetős iskola, Fertőrákos és a szomszédos községek szekérszámra vitték az élelmiszert a bajbajutott szegényeknek. A tüzet a fészerben játszó két gyerek okozta.
Odabent a Barlangszínházban lehet, hogy éppen a Trubadúr máglyájának vetített lángjai borzongatják a nézőt, de hála istennek az igazi tűz mostanság nem festi vörösre Fertőrákos egét. Nem úgy, mint régen. Falvak egyik legnagyobb veszedelmének tartották a „vörös kakast”. Rákoson nehezítette az oltást, hogy a patak ellenére vízszűkében voltak. Szakadékban folyt a víz, onnan vödrökkel felhordani az égő nádtetőkhöz nem kecsegtetett valami nagy sikerrel.
A Fertő is, a partján lévő források is messze estek a házaktól. A faluban pedig sokáig nem akadt kút. Egyetlenegy – a kastélyban. Nagy tűzvészek pusztítottak 1573-ban, amikor Miksa király a tűzkárt szenvedett rákosiaknak hatévi adómentességet adott, aztán 1590-ben, 1606-ban, 1683-ban, 1728-ban, 1770 körül. Az 1796. évi végre arra indította Fengler József püspököt, hogy 1797-ben a falu használatára kutat repesztessen a sziklába.
Az úgynevezett Speier-féle kocsma – Fő utca 172. – udvarán lévő vízvételi hely történetére emléktábla hívta föl a figyelmet. A latin szöveg magyarul: „A gyakori tűzvészek által pusztított Rákos mezővárosának, amit századok hasztalan vártak, sziklák robbantásával, kitartó munkával saját költségén először nyitott Fengler József győri püspök 1797-ben.” Az erősen elhanyagolt ház helyreállítását tervezik.
Hiába fúrtak később több kutat is a községben, a mindent elhamvasztó tűz még sem kerülte el Rákost 1843. július 27-én. Több mint száz ház vált a lángok martalékává. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kár jó részét egy Bécsben kötött biztosítás révén megtérítették.
A soproni Rösch Frigyes a XIX. század második felében előbb csak Sopronban, majd a környéken, végül országosan megszervezte az önkéntes tűzoltó-egyesületeket. 1889-ben a kismartoni járás valamennyi községében megalakult az Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A soproni járásban lévő Rákos csak 1892-ben követte a tőle északra lévő falvakat.
A tűzrendészeti szabályrendelet betartásával baj van. Láthatni köcsög méretű sajtárkákat a házak mellett az oltáshoz való víz számára, más helyen viszont káposztáshordókat alkalmaznak, „amelyeket ugyan el nem mozdít a helyéből senki egymaga”. A rendelet túlságosan óvatosan fogalmaz. Nem szabadna az előírásokban használni a tágan értelmezhető „lehetőleg” szót felszerelésre, felkészítésre.
Törvényi szigor kellene, hogy több gyakorlásra lehessen kényszeríteni a tagságot. 1904-ben fogalmaznak így. Évtizedekkel később sem változott sokat a helyzet. Az 1938. évi alispáni jelentésben olvasható, hogy Fertőbozon a tűzrendészeti felügyelő szokásos szemléjét nem lehetett megtartani, mert a tűzoltók túlnyomó többsége külföldön dolgozott. Máshol pedig a nyomócsövek beszerzése körül tapasztalhatók hiányosságok. Viszont a rákosiak mint „igen jól kiképzett egyesület” szerepelnek a jelentésekben.
Jó lett volna ennél maradni. Azonban a „kis” tűz után a nagy következett: az első világégés. Tanulságos, amit jelentésében ír a megye alispánja, Simonyi Hajas Antal: „Soha népszerűbb háborúnk nem volt. – Milyen különbség 1878 és 1914 között! Mikor 1878-ban Bosznia és Hercegovina megszállása miatt a részleges mozgósítás elrendeltetett, többek között a 76-os házi ezredünk is (ezek között magam is) mozgósítva lett. – Nem volt akkor vígság és nem volt ének! […] – Bezzeg másként volt most! […] Énekelve s zászlóval és virággal fellobogózva, feldíszítve, örömmel és jó kedvvel indultak fiaink a csatába…”
A részleges mozgósítást július 28-án hirdették ki, az általánost pedig augusztus 4-én. Az alispáni jelentésben a soproni járás főszolgabírája, Blaschek Vilmos beszámolójából kiderül, hogy a hirdetményeket azonnal kivitték a falvakba, s a különböző intézkedéseket dobszóval is a lakosság tudomására hozták. A híreket nagy nyugalommal fogadták, mert – állapítja meg Blaschek – olvassák az újságokat és tájékozottak a politikában.
Egy büki regruta írja haza, hogy nem lévén számukra hely a városban, Fertőrákoson húzták magukra a mundért. A behívóparancsnak mindenki eleget tett, karhatalmat egyetlen esetben sem kellett kirendelni. A lovak és szekerek rekvirálása is rendben megtörtént.
A község a háború folyamán rendkívüli eseménnyel nem hívta föl magára a figyelmet. Az innen besorozottak javarészt Sopronba, a cs. és kir. 76. sz. gyalogezredhez vonultak be, tehát osztoztak annak további sorsában. Az alakulatnak összesen 8625 halottjáról tudunk. 101 fertőrákosi hősi halott emlékét ápolják, erről később még lesz szó. 1918 őszén aztán a megbomlott erkölcsű, szétzilált gazdaságba visszatértek frontról, fogságból a szakadt ruhájú férfiak. Fegyelemről, nyugodt munkáról, közbiztonságról jó darabig szó sem lehetett.
Az első világháborút a hátországban elsősorban a drágulás, az egyre növekvő gazdasági nehézségek jellemezték. Érzékletes sorokat olvashatunk erről az 1922–1924. évekről készült alispáni jelentésben. A nehézségekre már az is bizonyíték, hogy legutóbb az 1917. évről tettek közzé ilyen összeállítást. Rábapordányi Gévay-Wolff Lajos 1925-ben papírra vetett alispáni jelentésének bevezetőjéből idézek: „A vármegyének a háborúban hozott áldozatai, a közellátás kérdésének megoldása, a háború hirtelen befejeződése kapcsán bekövetkezett fölfordulás és ennek hatása a közigazgatásra, a zavargások, a katonaság fölbomlása, a karhatalom kérdése, a nemzetőrség megalakítása, a forradalmi kormány intézkedései, a nemzeti tanácsok megalakulása és működése, a nemzetiségi kérdés kifejlődése, a törvényhatósági bizottság működésének felfüggesztése, a szociálista párt mindinkább fokozódó befolyása a közigazgatás irányítására, a szociálista agitátorok működése, a kommunista uralom, a direktórium, intéző bizottság, különféle bizottságok és munkástanácsok megalakítása és működése, a vörös katonaság, az ellenforradalom és annak áldozatai, a kommün bukása és a Peidl-kormány, a karhatalom szervezése, a kormánybiztosságok és azok intézkedései, a békeszerződésnek vármegyénket illető rendelkezései, a nyugat-magyarországi kérdés, a vármegyei székház kiürítése, a felkelők, a velencei egyezmény és annak végrehajtása, a népszavazás és az elcsatolt területek átadása képezik az egyik időszakot, az átadás befejezésével és a központi hivatalok visszaköltözésével kezdődő konszolidáció és békés alkotó munka a másikat.”
Javasolja, hogy a felgyülemlett óriási adathalmaz feldolgozását bízzák valaki másra, mert a hivatali apparátusnak a mindennapi munkában erre nincs ideje, viszont érdemes és tanulságos lenne. Hiszen a háború alatt nem lehetett mindent megírni, például a veszteségekről, a közellátás tényleges helyzetéről, aztán „ma már” sok esemény más színben tűnik föl, mint akkoriban.
Községpecsét 1906-ból
Három korszak pecsétjei: 1640, 1902 körül, 1906
A falu önkéntes tűzoltói 1923-ban