IV. Debrői György története az Egri csillagokban
IV. Debrői György története az Egri csillagokban
Dobót elkedvetlenítette az összeszólalkozás.
Ahogy a két tiszt két különböző irányban eltávozott, odafordult Ceceyhez:
– Mi lesz velünk – mondotta –, ha a tisztek egymásban is ellenséget látnak? Hogyan harcolnak ezek együtt? Össze kell őket békíteni!
– Ördög vigye el ezeket a kassaiakat – felelte Cecey. – Az én fiam jól beszélt.
Gyalog mentek át a piacon. A kocsmából nótázás hallatszott, s éppen mikor odaértek, kidülöngélt az ajtón három katona. Egymás nyakába kapaszkodva, Laokon-mozdulatokkal dallikóztak a kaszárnyasor felé.
A középső Bakocsai volt. Az a nóta végén nagyot kurjantott:
– Saósa halunk meg!
Mikor a jókedvűek meglátták Dobót, eleresztették egymás, s álltak, mint a pizai torony. Pislogva hallgattak.
Dobó elment mellettük szótlanul, s a kocsmaajtó előtt megállt. Bent is daloltak. Török László a sebre való kendőjét lobogtatta. Komlósi az asztalt verte a bádog kupáva. Soncy Szaniszló a síposokért ordított. Mellettük még három közvitéz segített a bátorság jutalmának elivásában.
Dobó az apródjához fordult:
– Hívd ide a két kocsmárost.
Egy perc múlva ott állt a két ember: Debrőy György felgyűrt ujjú ingben, Nagy László melledzős két kötényben. A két ember zavarodottan állt a főkapitány haragos szeme előtt.
– Kocsmárosok! – harsogott rájuk Dobó. – Ha még egyszer részeg katonát látok a várban, azt a kocsmárost, akinél az ember megrészegedett, felakasztatom!
S megfordult és továbbment.
(Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Bornemissza Gergely élete. Budapest, 1993)
