I. Nevezetes családok, jeles személyiségek
I. Nevezetes családok, jeles személyiségek
Kunoss Endre. Kevesen voltak az 1840-es években, akik nem ismerték az alábbi gyengéd, szívből fakadó melódiát. A Kitárul reszkető karom… kezdetű dal később, a századforduló iodején a kivándorlók körében lett különösen ismert: Kitárul reszkető karom / Ölelni földedet, / S reá záporkint hullatom / Fiúi könnyemet: / Szülöttidben csalatkozám, / De ez nem vétked, oh hazám. // Fogadd szent esküvésemet, / Fogadd el hát honom: / Hogy szende nyájas képedet / Szivemben hordozom, / S a míg koporsóm eltakar, / Leszek külhonban is – magyar. // S hogy álmom csendesebb legyen / Hazám határin tul, / Maroknyi port viszek velem / Siromba – vánkosul: / Igy, bármi távol ég alatt, / Tőled nyerem nyugalmamat.
A reformkor vége felé nádszál kisasszonykák, álmaikat szövögetve, a nagymama karosszékében, a kandalló pattogó tüze előtt, lágy zongoraszó mellett dúdolták: Képeddel alszom el, / Képeddel ébredek, / Ah, mondhatatlan az, / Mit érted szenvedek!
A fenti dalok szerzője, a költőóriás Berzsenyi árnyékában élt, méltatlanul elfeledett Kunoss Endre kenyérkeresetül a jogi pályát választotta, maradandót mégis az irodalomban és a nevelés terén alkotott.
1811. április 9-én Németh Pál evangélikus lelkész a Hetyével szomszédos Kissomlyón keresztelte meg N. Kunoss János és Illés Erzsébet gyermekét, Andrást. Ez volt az anyakönyvben a tizenhatodik bejegyzés abban az évben. Az édesanya az ismert Edvi Illés nemzetségből származott. A Kunoss családról Nagy Iván alapvető munkájában is olvashatunk. Annyi bizonyos, hogy a nemességet szerzett felmenőjük – János – Felsőőrről (ma: Oberwart, Ausztria) származott. A keresztszülők között ismert kemenesaljai nemesi családokból valókat találunk – Vargyaiak, Gömbösök, Ádámok és Káldyak – akiknek családi címere máig a kissomlyói evangélikus templom sekrestyéjében tekint le ránk a falról. Andrásnak (Endrének) két testvére volt: János és Erzsébet. Balogh Gyula írta róla a Pesti Hírlapban 1885-ben: „Kunoss Jánosék, költőnk atyjáék Egyházas Hetyén rezidenciális atyai házzal és mintegy 46 1/2 hold szántófölddel és réttel, a borgátai hegyen pincés szöllővel, s a kis somlyóin nemesi szöllővel bírtak.” (Csak zárójelben jegyzem meg: nagy valószínűséggel mindkét szőlőbirtok a mai Kis-Somlyó szőlőhegyen volt, az egyik a borgátai, a másik a Kissomlyó falu felőli oldalon. – M. L.)
A szerény kurtanemesi birtok arra elég volt, hogy Kunoss megfelelő neveltetésben részesüljön. Gimnázumba Győrött járt, majd elvégezte a királyi római katolikus akadémián a bölcseleti és jogi tanulmányokat. (Innen fakadhat az a félreértés, hogy Kunosst több életrajzírója is katolikusnak tekintette.) Tizenkilenc évesen már Pesten találjuk, ott jurátuskodik. Belecsöppen a reformkor pesti forgatagba, életre szóló barátságokat köt. Jogi tanulmányai befejezése után visszatért szülővármegyéjébe joggyakorlatra, Hrabovszky Sámuel tiszti alügyészhez. A gyakorlat után visszaköltözött Pest-Budára, ahol a joggal kapcsolatos tevékenységei mellett bekapcsolódott a hírlapírásba és az irodalmi életbe. Közben nevelősködést vállalt főúri családoknál, a Batthyányaknál és a Zichyeknél. Ez idő tájra esnek a neveléssel foglalkozó dolgozatai és németországi utazása.
1836–37-ben a Széchenyihez közel álló Jelenkor segédszerkesztője lett, majd 1838-ban saját ismeretterjesztő folyóiratot alapított Természet címmel. Ettől az aktustól számítják a hazai tudományos ismeretterjesztő folyóiratirodalom kezdetét. Kunoss 1835. július 7-én kapott engedélyt a Helytartótanácstól a folyóirat megindítására, amely feladatul a természettudományok megismertetését tűzte ki. Az ilyen vállalkozáshoz már abban a korban is jelentős tőke szükségeltetett. Kunoss elhatározta, hogy ha kell, akár atyai örökét is feláldozza a hazai tudományosságnak, és lekötvén egyházashetyei családi örökségét, Vas vármegyéhez folyamodott ezerforintnyi, a nemesi pénztárból kifizetendő kölcsönért. A lap féléves működés után csődbe ment, el kellett adnia hetyei földingatlanát, hogy a vármegyei hitelt és a nyomdát kifizesse.
Kunoss irodalmi debütálása fiatalon, alig húszévesen volt a Vörösmarty szerkesztette Tudományos Gyűjtemény irodalmi mellékletében, a Koszorúban, Bústavi írói álnéven. Mai ésszel szinte elképzelhetetlennek tűnő karrier elé nézett: huszonegy évesen nemcsak verseit, hanem jogi, nyelvészeti és természettudományi tanulmányait is közölte az ország egyetlen tudós folyóirata.
Értekezéseket írt a villanyról, a „levegői tüneményekről”. Versei és elbeszélései megjelentek az Aurorában, a Rajzolatokban, a Regélő-Honművészben, az Emlényben, a Hírnökben, a Hajnalban és a Magyar Életképekben, valamint saját lapjának, a Természetnek irodalmi mellékletében, a Lombokban. A Természetben cikkeket írt a gyümölcstermesztésről, a vetésmódokról, a szivárványról. Első kötete Dalfüzér címmel jelent meg Pozsonyban, a második (Kunoss versei címmel) nem sokkal halála előtt, 1843-ban látott napvilágot. Pozsonyhoz több szállal is kötődött, 1839–40-ben és 1843–44-ben is jelen volt az országgyűlésben mint a távollévő főrendek követe. (Szintén 1843-ban jelent meg mezőgazdasági témájú munkája, A selyemtenyészet kézikönyve, vagyis népszerű útmutatás a szederfák ültetése, ápolása és selyemhernyók tenyésztése ügyében.)
Hátramaradt műveiből is kitűnik, hogy mennyire izgatta a nyelvészet. Első ilyen tárgyú önálló műve 1834-ben, huszonhárom éves korában jelent meg, Szófüzér címmel, s ez volt „a tudomány, művészség, társalkodás és költészet újonnan alkotott vagy fölélesztett szavainak jegyzéke”. Több kiadást is megért. Összegyűjtötte korának azon új szavait, amelyeket maga is jónak tartott, és ahol hiányt érzett, új szavakat alkotott. A kötet előszavában kifejtette, „nemzeti kincsünket”, a magyar nyelvet szeretné alkalmassá tenni a modern kor követelményeire. 1835-ben ismét jelentős, közel ötezer szót tartalmazó szótárral jelentkezik Gyalulat, vagyis megmagyarosított jegyzéke azon idegen szavaknak, mellyek különféle nyelvekbül kölcsönöztetvén, a magyar beszédben és írásban korcsosítva vagy eredetikép használtatnak – ez a munka címe. Mára mindennapi nyelvhasználatunk részéve váltak szavai. Kinek jutna eszébe Kunoss, amikor például a bók, bohóc, egyéniség, gyakorlat, gyakornok, hangsúly, hanglejtés, hitszónok, jelenleg, népies, orgyilkos vagy óvszer szavakat kiejti a száján? Ugyanígy tőle eredeztetik a jogi szakirodalomban a bizonylat, elismervény, jelzálog, letét, szentesíteni, tanúsítani, telekkönyv szavakat.
A pedagógia szakterülete sem kerülhette el Kunoss színes, minden iránt érdeklődést mutató személyiségét. 1833-ban jelent meg műve Alapvonatok a honi nevelés köréből címmel, amelyet a következő levél kíséretében ajánlott szülővármegyéje figyelmébe:
„Tekintetes Karok és Rendek!
Azon munkámmal, mellyet nem régen e czím alatt bocsátottam közre: »Alapvonatok a honi nevelés köréből« s.a.t. azt óhajtom eszközölni, hogy nemzetünk a nevelés tárgyát kellő figyelemre méltassa, s az abban szinte megrögzött helytelenségeknek és századok lefolyta után is orvosolatlanul maradt hiányoknak esmeretére jutván: azokat távoztatni és kiegészíteni serénykedjék. Ily szándék sikeresítésére leginkább megkívántató, hogy munkám minél többek kezein megforduljon. Hogy pedig ezt annál bizonyosabban s nagyobb mértékben teljesedve láthassam: bátor vagyok a Tekintetes Karok és Rendek közönségét egy példánnyal ajándékozólag megkínálni s kérni, méltóztassék azt könyvgyűjteménye számára kegyesen elfogadni. Ha pedig, ezzel mindeddig talán nem diszeskedett: ne vonja meg csekély munkámtól azon megdicsőittetést, hogy az egy majdan felállítandónak alapjául szolgálhasson, addig is a Tekintetes megye levéltárába letétetve, az azt atolvenni óhajtóknak térítvény mellett kiadassék.
– Van reményem, hogy a Tekintetes Karok és Rendek közönsége, hazafiui igyekezetem tisztaságát elismerendi, s ennek bizonyságául kedveskedésem tárgyát elfogadásra méltatandja. – Ezt óhajtva, mindenkori kegyelmökbe ajánlott mély tisztelettel maradok
A Tekintetes Karoknak és Rendeknek
| Pesten, November 30-án, 1833. | alázatos szolgája |
Kunoss Endre
hites ügyvéd.”
Ha nem is olvasták el azon melegében legújabb munkáját a „Tekintetes Karok és Rendek”, az adományozás hatására talán meggyőződtek egy vármegyei közkönyvtár felállításának üdvös voltáról. Még egy neveléstörténeti vonatkozású műve is megjelent halála előtt egy évvel, 1842-ben, Budán, Dajkakönyv címmel.
Szerteágazó tevékenységéből máig élnek és hatnak, igaz, szinte számbavehetetlen átiratban bányászdalai. Ma már kevesen tudják, ő az a férfiú, akiben a bányászhimnusz szövegének szerzőjét tisztelhetjük, még akkor is, ha a ma ismert szöveg kissé elüt az eredetitől, amelynek első strófája így hangzott:
Szerencse föl! szerencse le! / Isten hozzád te szép világ, / Melly annyi bún, keserven át / Örömhez juttatál, / És kincseid legfőbbikét, / Mi nélkül oly szegény a lét, / Egy hű kebelt adál.
Ezt a Kunoss-féle eredeti szöveget őrzi egy 1850-es évekből származó vendégkönyv is a Soproni Bányászati Múzeumban.
Kunosst súlyos, akkor még gyógyíthatatlan tüdőbetegségben érte a halál gróf Zichy Ödön Fejér megyei, kálózi birtokán. Síremléke – amelyet tisztelői állíttattak 1846-ban – a református temetőben található: „KUNOSSnak – tisztelői – 1846” felirattal. Egykori szülőháza jeltelenül áll a hetyei Berzsenyi utcában. Később intézői lakás lett a Felsőbüki Nagy-uradalomban, majd állami gazdasági tulajdonba került. Ma magántulajdon, üresen áll az egykor jobb napokat látott impozáns épület.
Mozgalmas, lüktető, alkotó életet élt Kunoss angol jelmondatának megfelelően: action is life. Akció az élet.
Berzsenyi (Bersenyi) család.
Bodó család. Címerét I. Lipót adta Bécsben, 1675. március 12-én. Kék udvarban, zöld füvön emberi kar könyököl, kivont karddal. Sisakkoronáján ugyanaz az alak található. Felmutatta 1733-ban Bodó Pál Hetyéről.
Ceke (Cseke) család. Címerlevelüket II. Ferdinánd adományozta 1525. október 24-én, Bécsújhelyen. A címerben kék udvarban zöld téren, piros ruhás, fekete kalpagos magyar vitéz ül fehér lovon. Bal kezében a lova kantárát tartja, jobbjában kardot. A vért felső részén balra félhold látható, arany csillagtól kísérve. A sisakkoronán fél párduc látható tátott szájjal, kilógó vörös nyelvvel. Bal lábával ragadozásra készen, jobbjában görbe magyar kard, melyre török fő van tűzve. Felmutatta Ceke Ádám 1754-ben.
Csányi család. Keveset tudunk róluk. Nemesként igazolta magát Imre 1733-ban, János 1758-ban.
Gothard család. Nemeslevele 1715. július 15-én kelt. Kapták Mihály fiai: György és Ferenc. A család hetyei ágát György alapította. Pálffy Miklós nádor adományaként kapta a család Herényt és Egyházashetyét. 1831-ben István még Hetyén élt. A XIX. század közepén váltják fel a Gothardokat a Felsőbüki Nagyok.
Hetyey (Hettyey, Makos v. Makkos-Hetyey) család. Már Salamon királyunk alatt főispánságot viselt egyik tagja 1067-ben. Állítólag ebből a családból származott az a Vácz nevű remete, akiről Vác városa nevét kapta. Hethey Mihály fia Márton, a szolgagyőri vár jobbágya 1270-ben erősíttetett meg a nemességben. Zsigmond király kíséretében is találunk képviselőt a családból. Ezt bizonyítja a Hetyey család aragóniai címere, amelyre Fejérpataky hívta fel a figyelmet. A címert Hettyei (de Hethye) Péter fiai: Leustách, László, Illés és Balázs, Hettyei Miklós és Lőrinc kapták I. Ferdinánd aragóniai királytól. Aragóniai címerükről írta Fejérpataky: „…nem mondhatjuk, hogy annak ábrázolására a spanyol czimerfestészet büszke lehet. A kompoziczió heraldikailag nem szép, a kivitel gyarló. A czimeralak, a pajzsbeli leoprád, a pajzs szélességéhez képest igen nyurga, a pajzs mezejét nem tölti ki, a sisak a pajzshoz képest igen vaskos, alsó nyilása nincs arányban a pajzs felső szélével. A stilizálás és festés igen kezdetleges, Zsigmond király egykoru czimerlvelei mellé nem állítható. (…) Használta-e valaha a család az aragoniai czimert jelvényül, nem tudjuk, annyi azonban tény, hogy I. Ferdinand király parancsát, hogy az általa adott czimer ullo unquam tempore immutanda, a Hettyey-család nem igen tartotta kötelezőnek, mert ma, a hogy a Siebmacherből látjuk, a család czimere egészen más.” 1524-ben Hethey Mihály Tomori Pál segítségére siet, és a csatában maga is elesik. Bálint 1597–1605 között nádori ítélőmester, István 1845-ben Vas vármegye számvevője. Ismertebb tagja volt a családnak Hetyey Pál tüzérszázados, akinek művét 1912-ben adták ki Budapesten (A vitorla-sport). A család legismertebb tagja Hetyey Sámuel pécsi püspök volt (kimerítőbb életrajzát alább külön közlöm). 2000-ben hunyt el a család sarja, Hetyey Benjámin, aki a község alpolgármestere volt tíz éven keresztül. A család címerében kék mezőben zöld téren, fehér lovon vágtató, veres ruhás magyar vitéz, jobbjában kivont karddal, baljában levágott török fejet tartva.
Hetyey Sámuel esztergomi kanonok, pécsi püspök. Az ismert köznemesi család sarjaként született 1845. szeptember 22-én. A gimnáziumot Sopronban és Esztergomban végezte, majd ugyanide, a papnevelő intézetbe került. 1870. július 2-án szentelték fel. Pályafutását káplánként a csallóközi Somorján kezdte 26 éves korában. Képzettségével magára vonta Simor János hercegprímás figyelmét, ki csakhamar áthelyezte székhelyére, Esztergomba. Rövidesen kinevezték a nagyszombati főgimnázium tanárává, ahol a kortársak megállapítása szerint a „történetet tanította, hazafia szellemben”. Tanulmányi sikereinek köszönhette, hogy 1874-ben kinevezték az esztergomi szeminárium tanulmányi felügyelőjévé és tanárává, ahol tizenegy évet töltött. Érdemei elismeréséül 188?-ben a bécsi Pázmáneum tanára lett. Bécsben töltött nyolc éve alatt a kiváló modorú és nagy műveltségű férfiú szívesen látott vendége volt az ott lakó magyar főúri családoknak. 1893-ban viszakerült Esztergomba mint az érseki iroda igazgatója. 1894-ben kanonokká nevezte ki a király, majd 1896-ban, a millennium évében címzetes apát lett. 1897-ben lépett a pécsi püspökségbe, az elhunyt Dulánszky Nándor helyébe. A nyarat rendszeresen a Pécshez közeli szentlászlói nyaralójában töltötte. A szegény sorsú ifjúság és főleg a tanítók gyermekei számára bentlakásos tanintézetet alapított. 1899-ben a Pécsett felállítandó katolikus egyetem javára kétszázezer koronát adományozott. Ő kutatta fel a család aragóniai címerét. A kiváló főpap 1903. szeptember 1-jén halt meg Karlsbadban, ahová súlyos betegsége gyógyítása végett utazott.
Hetyei (Ecker) Szende József. 1875. május 23-án született Egyházashetyén. A bencés rendbe 1892-ben lépett be, ahol hat év múlva szentelték pappá. 1900-ig hitszónok és főiskolai tanár Pannonhalmán. Tanított Sopronban, Kőszegen, többször vállalt hivatalt Pannonhalmán. 1940. március 21-én hunyt el perjelként Bakonybélben.
Kovács (Sebestyén) család. Címerét II. Ferdinánd adta Sopronban, 1635. június 10-én. Benne vörös udvarban zöld téren természetes színű álló medve, mellső jobb lábában lópatkót tart. Ezzel igazolta magát 1733-ban Mihály nevű családtag Hetyén.
Kövér család. Nemességét III. Ferdinánd adta Regensburgban 1659-ben. Címerében kék udvarban zöld téren álló oroszlán, jobb első lábában leveles szőlőfürtöt tart. Az igazolást Kövér János mutatta fel 1733-ban.
Nagy (Felsőbüki) család. Felsőbüki Nagy Sándor révén, benősüléssel került Egyházashetyére, amikor Felsőbüki Nagy Sándor feleségül vette Herényi Gothárd Rózát. Felsőbüki N. S. több jótéteménye közül a legnevezetesebb a Kemenesaljai Közkórház alapítása volt Celldömölkön.
(Salfai) Szita család. Nemességét ifj. Szita Ferenc igazolta 1733-ban. Evangélikus nemes család, leszármazottai máig a községben élnek.
Tompos család. Márton 1745-ben igazolta a família nemességét. Hetye egyik legismertebb és legrégebbi családja. Gazdasága a Gothard(később Felsőbüki Nagy)-uradalom szomszédságában volt. Egykori úrilaka átépítve ma lakóház. Jelentős birtoka volt a Kis-Somlyó szőlőhegyen. Az egykori szebb napokra ma már csak az elhanyagoltságában is impozáns lakóépületes présház emlékeztet.
Tomsics család. Címerlevelét III. Ferdinán adományozta 1651-ben, Bécsben. Címerében zöld udvaron kék térben egymással szemben álló két oroszlán, bal mellső lábukat ragadozásra nyújtják, a jobbal egy zöld koszorút tartanak. Ismert családtag 1733-ból Tomsics Ferenc.
Vargyay család. Máig élő, ismert nemesi család. Címerét III. Károly adta Bécsben 1719-ben, benne kék udvarban zöld téren ágaskodó darumadár, jobb lábában kavicsot tartva. Felmutatták Hetyén 1733-ban György, János, Gergely és Ferenc.
(Kunoss Endre méltatlanul elfeledett személyére újabban Sámboki László hívta fel a figyelmet Szerencse föl! Szerencse le! Kunoss Endre [1811–1844] bányászdalai és a Bányászhimnusz eredete című tanulmánykötetében [Miskolc, 1995], Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái [Budapest, 1891– 1914] Kunoss-szócikke, a Négyesy László által írt szócikk Kunossról a Pallas Nagylexikonában [11. kötet, Budapest, 1895 ], Kóbor Iván: Kunoss Endre életéhez [Album a Szombathelyen felállítandó Berzsenyi-szobor javára, Szombathely, 1893 ], a Sárvári Járási Hírlap és a Kemenesalja 1912. májusi lapszámai.)
Kunoss születési anyakönyvi kivonata
Kitárul reszkető karom – az egyik legismertebb művévé vált
A szülőház ma is áll
