Bikal Összefoglaló
Bikal
Összefoglaló
Összefoglaló
Baranya északi peremvidékén, a tolnai megyehatár közelében, a dombok lankái alatt meghúzódó Bikalnak a története közel hét évszázadra, az 1330-as évek elejéig vezethető vissza.
A középkori településről és népéről ugyan viszonylag kevés adatot őriztek meg a korabeli források, de a helység és a környék birtokosairól (Szente-Mágocs nemzetség, Treutel, Cseh és Országh família) már jóval többet tudunk.
A török hódítók az 1540-es évek közepére a Mecsek északi oldalára is eljutottak, vidékünk is hódoltsági területté vált. A csaknem másfél évszázadig kettős adóztatás szorításában élő, megfogyatkozott népesség kegyetlensorsa az úgynevezett felszabadító háborúk (1686–1687) során teljesedett be, Bikal és környéke szinte teljesen elnéptelenedett. A pusztává lett települést az uralkodó által újraadományozott terület birtokosai (előbb a Rindsmaul, majd – s főként – a Petrovszky család) újranépesítették horvát és német telepesekkel. A telepesek és utódaik fejlett gazdálkodási módszereket honosítottak meg a vidéken, különösen a dohánytermesztés számottevő.
Katolikus templomát, Winkler Mihály apát-plébános nagyvonalú áldozatkészségének köszönhetően, 1797. július 26-án szentelték fel, Szent Anna tiszteletére. A környék egyik legszámottevőbb evangélikus közösségének temploma pedig 1869-ben épült fel a faluban.
Az 1840-es évek végén építtette lakhelyét Bikal új földesura, báró Puchner Antal. A kastély többszöri átalakítását követően a XIX. század végén nyerte el végleges, ma is látható, kései historizáló stílusú formáját. A polgári korszakban a település és népesség gyarapodása mellett, az „elnémetesedés” az egyik legjellemzőbb sajátossága a községnek.
A vasút nyomvonala elkerülte a helységet, s ez, valamint az amúgy sem jó közúti közlekedési viszonyok valamelyest visszavetették fejlődésében, megakadályozták abban, hogy az idegenforgalomban és vendéglátásban szerephez jusson. A falu hagyományosan és jellemzően mezőgazdasági jellegű maradt. Körjegyzőségi központ rangja viszont megkülönböztetett helyet biztosított számára a környék települései sorában.
A település műveltségi viszonyaiban meghatározónak bizonyult a két felekezeti (katolikus és evangélikus) iskola fenntartása. A viszonylag szerény egyesületi életből a bikali olvasókör (1903–1938) működését kell kiemelnünk.
A második világháború 75 áldozatot követelt Bikaltól, akik a harcokban, a hadifogoly illetve munkatáborokban haltak meg. Ugyancsak súlyos kataklizmát jelentett a település történetében a német lakosság nagyarányú kitelepítése, melynek során 1947–48-ban több mint négyszáznegyven falubelit kényszerköltöztettek Németországba. A kitelepítettek helyét Szlovákiából áttelepített magyar családok, valamint Zala megyéből, illetve Hódmezővásárhely környékéről ide költözők foglalták el.
A település jelentősen kicserélődött lakossága, s az új rend a birtokviszonyokat is gyökeresen átalakította. A földosztást követően, hamarosan termelőszövetkezetek jöttek létre, illetve 1949-ben létrehozták a térség egyik legjelentékenyebb állami gazdaságát Bikal székhellyel. Ettől kezdve a Bikali Állami Gazdaság és a helység sorsa összefonódott. A fokozatosan fejlődő gazdasági nagyüzem a település és az itt élők gyarapodását is biztosította. Gyümölcs- és komlótermelése, országos hírű halgazdagsága, valamint nyúltenyésztő ágazata évtizedekig a jólét forrása volt.
A rendszerváltás, illetve az állami támogatás fokozatos csökkenése az állami gazdaság válságához, majd felszámolásához vezetett (1994). A település is súlyos válságba került, amelyből a kivezető utat az életképes kisvállalkozások jelentették, illetve jelenthetik.
Ezek részben a tradicionális mezőgazdaság-élelmiszeripari szférához, részben a kereskedelemhez kapcsolódnak. E téren új színfolt a Puchner-kastély szállodaként és konferenciaközpontként való megjelenése, amely az ugyancsak a közelmúltban kialakított termálfürdővel, szép, nyugodt környezetével az idegenforgalom fellendülésének esélyét is magában hordozza.
