Iskolák, szabadművelődés, közművelődés | Száz Magyar Falu

Iskolák, szabadművelődés, közművelődés

Apátfalva iskolatörténetét, annak kezdeteit alig ismerjük. 1753-ban működött a faluban egy kántortanító, vagyis a plébánia megalakulásával egy időben a katolikus egyház a tanítást is megkezdte. Ilyen előzmények után 1766-tól Magyary István lelkész szabályosan szervezett iskolát működtetett.

1788-ban a kántori és a tanítói állást szétválasztották. Ekkor a tanító a földesúrtól kapott évente hat öl tűzifát, a községtől száz forint készpénzt, természetben negyven pozsonyi mérő vegyes búzát, húsz pozsonyi mérő árpát, egy hízott sertést, ötven fej káposztát, ötven font marhahúst, ötven font kősót, fűtéshez szalmát.

Az iskolaépület fontos tartozéka volt a harang – amelyet a tetőre emelt kis toronyban helyeztek el –, a gyerekeket ugyanis harangszóval hívták tanításra. 1839-ben vásároltak egy húszfontos harangot, amelyet Lonovics József püspök 1846. július 12-én áldott meg. Ennek a hangja nem hallatszott elég messze, ezért 1855. március 28-án egy 51 font súlyút öntettek Aradon. Fölirata: Apátfalva. Hőnig Fridrik öntötte Aradon. 1855.

1848. május 28-án Horváth Mihály kanonok helyezte el a második iskola alapkövét. Az épület falait Ferentsik András nagylaki kőműves föl is húzta, de a forradalmi helyzetben az építést abba kellett hagyniuk, ezért továbbra is egyetlen osztatlan vegyes osztályban folyt a tanítás, egy tanító irányításával. Az áldatlan állapotra jellemző, hogy 1851-ben 239 fiú és 234 leány, összesen 473 tanuló iratkozott be. Ilyen létszám mellett eredményesen tanítani nem lehetett. Az apátfalvi iskolaszék a vallás- és közoktatásügyi miniszternek még 1872-ben írt levelében erről az időszakról megjegyezte: „A tanítás leginkább oda volt irányozva, hogy a tanulók imádkozni, gyónni tudjanak, mi miatt világi élet fogalmaik szűk körű, nemesebb érzelmeik fátyolozottak maradtak.” A hadkötelezettek hetven százaléka semmit sem tudott írni, de a harminc százalék írás- és olvasástudása is rendkívül alacsony volt.

Valamelyest enyhített a katasztrofális helyzeten, hogy 1855-ben létrejött a második iskola, amely leányiskolaként működött. Mindkét épületben férfi tanítók oktattak. A fiúkat az élemedett korú, betegeskedő Szabados József tanította, aki csak úgy volt képes rossz egészségi állapota miatt a nagy létszámú osztályban helytállni, hogy saját pénzén segédtanítót alkalmazott. A leányosztályt Czímer János vezette.

Apátfalván is alapvető változás kiindulópontját jelentette az 1868. évi XXXVIII. t. c. megjelentetése. A mindennapi iskola hat-, az ismétlőiskola hároméves lett, vagyis az iskolalátogatás kötelezettsége tizenöt éves korig tolódott ki. Bár a hitfelekezetek továbbra is tarthattak fönn népiskolát, Apátfalván 1869-től az addigi római katolikus felekezetű iskolát községi iskolává nyilvánították.

Szilvássy István tankerületi iskolai tanácsos irányításával 1869. szeptember 20-án megalakult a községi iskolaszék, amely a nevelés ügyét volt hivatva kezében tartani. Az iskolaszék első tagjai: Szabados József plébános, Vertics Gyula iskolaszéki elnök, Lukács Mihály iskola gondnok, Czímer Mihály iskolaszéki jegyző, Szabados József fiúosztály-tanító, Herczeg István, Farkas Pál, Szigeti József, Szigeti Ferenc, Langó András, Varga A. János, Mátó P. János, Kardos Noé tagok.

A tanítók bemutatták a tankerületi tanácsosnak oklevelüket. Czímer Jánost, a leányiskola tanítóját állásában megerősítették. A betegeskedő Szabados József vállalta, hogy saját költségén az iskolaszék által elfogadott segédtanítót alkalmaz, hivatalában szintén megerősítették.

A helyi római katolikus egyház – nem kis áldozattal egy évszázadnál hosszabb ideig üzemeltette az iskolát – nehezen tudott beletörődni, hogy kivették a kezéből az oktatást, ezért Szabados József plébános szóval és nyomtatványokkal is ellenpropagandát fejtett ki. A plébánosnak önzetlen segítője támadt a szőregi születésű Bálint István újonnan megválasztott tanítóban. Az ifjú nevelő nyíltan ócsárolta a községi iskolában használt Gáspár-féle olvasókönyvet. Az iskolaszék fölszólította, hogy keressen másutt alkalmazást, de ő nem volt hajlandó eltávozni. Szent meggyőződésből ösz-szefogott a plébánossal a községi iskola megbuktatására. Az iskolaszék és köztük ádáz harc bontakozott ki. A rendkívül vallásos apátfalvi nép Bálint tanító mellé állt, az idős nemzedék még néhány évtizeddel ezelőtt is szeretettel idézte alakját.

A tanító elmozdítására az iskolaszék Csanád megye iskolatanácshoz fordult, de az 1872. július 29-én kelt határozatában a tanítót állásában megerősítette, az iskolaszéket pedig elmarasztalta, az elnököt megrótta és a megyétől megbüntetését kérte. Mire az iskolaszék elnöke lemondott, az iskolaszék pedig kimondta föloszlását. A minisztérium közbelépésével sikerült az ellentéteket föloldani. Az újonnan létrehozott iskolaszék is kinyilvánította, hogy mennyire fontosnak tartja a valláserkölcsi nevelést.

Az iskolaszék 1875. április 11-én az alábbi határozatot hozta: „1-ször hogy habár a helyi iskolák 1869-ben felekezetnélküli iskolákká nyilváníttattak, mindazonáltal ez nem olyan értelemben vétetett, mintha ezen iskolák vallásnélküli iskolául tekinthetnének, hanem a gyermekek valláserkölcsi nevelését a jövőben is mindenkorra ezen iskolákban eszközöltetni, előmozdítani kívánják, ennélfogva mindent, mi a valláserkölcsi nevelés hátrányára lenne, ez iskolákból elháríttatni kívánnak, következőleg a tanító uraktól megkívánják, hogy a valláserkölcsi nevelés eszközlésében közreműködjenek. 2-szor kimondatott, hogy midőn az iskolás gyerekek testületileg valahol megjelenni köteleztetnek, ott a tanítók is jelen lenni tartoznak. A tanítók kötelesek a gyermekeket vasár- és ünnepnapokon, tavaszi, nyári és őszi enyhébb időben hétköznapokon is az istentiszteletre elkísérni és ott reájuk felügyelni.” Ezzel az egyházi igényeknek eleget tettek, de megszüntették a nemek szerinti külön oktatást, újból vegyes osztályokat állítottak föl.

Bár a községi iskolák létrehozásakor az iskolaszék pálcát tört az egyházi felekezeti iskolában folyó tanítás színvonala fölött, néhány év múlva kiderült, hogy az új népiskolai törvény megvalósítása sem olyan egyszerű. Sümeghy István igazgató-tanítóban az 1876/77. tanév végén így tört föl a fölgyülemlett panasz: „Azt kell hangoztatni: Népnevelés, jöjjön el a Te országod! Itt még mindig papíron hever az iskolai törvény, itt még mindig vannak gátak, melyek e szent ügy elé gördíttetnek… Kik tehát a hibások? Erre egyszerűen azt felelem, hogy a hatóságok, kik a törvény végrehajtását nem eszközlik. Ha pedig ezen törvényt keresztül vinni vagy életbe léptetni nem lehet, úgy kár volt alkotni, maradtunk volna meg a régi schlendrián systéma mellett. Ha visszapillantunk a Bach-korszakra, hogy miként álltak akkor a nevelési viszonyok, fájó szívvel kell bevallanunk, hogy most sokkal hátrább vagyunk… A tanulók zöme október hónapban beiratkozik ugyan, de március végével ki is marad… elég, ha neve ott fungál a fölvételi naplóban, s minden második héten egyszer mutatja magát.”

A kincstár ellen folytatott úrbéri per lezárásakor, 1879-ben, a legelők kiosztásakor mindhárom tanítónak fél-fél jobbágyteleknyi legelőjárulékot biztosítottak a jó minőségű kákási közlegelőkből. Ennek mennyisége a továbbiakban nem változott, ezért – a nevelők számának gyarapodása után – bevezették a tanítók rangsorolását. Erre azért volt szükség, mert a rangsor élén álló három tanító illetményét képezte a fél-fél teleknyi föld.

A szülőknek és az iskolaszéknek az volt az álláspontja, hogy minden tanító egy osztatlan, vagyis I–VI. osztályú népiskolát vezessen. Bálint István ezt határozottan ellenezte, de a közóhajnak engedve kétévi próbaidőre elfogadta az osztatlan népiskola vezetését. Mészáros Lajos jegyző nem értett ezzel egyet, ő a korábbi beosztást pártolta. Végül megszületett az új rendszer. Korhetz Czelesztin vegyes, Bálint István és Sümeghy István fiú-, Aradiné Szabados Etelka leányosztályt vezetett, valamennyien az I–VI. osztályos osztatlan népiskolában.

Újra lazulni kezdhetett a templomba járás, ezért 1886-ban az iskolaszék a tanítók kötelességévé tette, hogy a tanulókat minden reggel misére, szombat délután vecsernyére kísérjék, az utóbbi alkalommal a tanulókat egyházi énekre tanítsák. Bálint István tanító szombat délután, a téli hónapokban ezt nem tudja vállalni, ugyanis ekkor az ismétlő osztályosokkal volt elfoglalva.

Közben Bálint István súlyos beteg lett; többen azon a véleményen voltak, a tanító gondoskodjon helyettesről. Sümeghy István szerint tizenhat évi szolgálat után kiérdemli a nevelő, hogy a község fedezze a havi 30–35 forintnyi helyettesítési összeget. Végül az iskolaszék a helyettesítés összegének felét átvállalta. Pár hét múlva, 1887. március 18-án Bálint tanító elhunyt. Helyére huszonheten pályáztak; Zabolyszky Mihályt választották meg.

A Helytartótanács 1865. augusztus 23-án és 1866. augusztus 6-án kelt intézkedésével elrendelte a harmadik iskola fölállítását. Mivel akkor a községet sok elemi csapás érte, a lakosok elszegényedtek, a község adóhátraléka 45 737 forint volt, elodázódott az iskolaépítés. A községi elöljáróság 1870-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz folyamodott kérelmével, és négyezer forint államsegélyt kértek új „tanoda” építésére. Bár az államsegélyt kilátásba helyezték, a község ezt be nem várva tanítói állást szervezett, ideiglenes megoldásként egy rozzant épületben megnyitották a harmadik elemit. Az államsegélyből 1874-ben azután fölépült a rozoga ház helyén az új iskola. Tervezője és kivitelezője Jókai István makói építőmester volt. A tanteremből, tanítói lakásból álló épület 4708 forint 98 krajcárba került. 1876-ban az iskolaszék megszervezte az igazgatótanítói állást. Erre a tisztségre október 1-jén Sümeghy Istvánt, polgári iskolai diplomával rendelkező nevelőt választották meg. A negyedik tanterem, a Magtár utcai tanítóház 1874-ben épült fel.

A kultuszminisztérium 1884. május 10-én egy zsidó magániskola fölállítását engedélyezte, amelyet a hitközség másfél évig üzemeltetett.

Apátfalva a bekai kincstári kaszáló megvásárlásával vagyonában gyarapodott, de a rövid határidőre fölvett tizenötezer forint kölcsön visszafizetése minden bevételt igénybe vett, mégis halaszthatatlannak tűnt egy újabb iskola létesítése. A magas tanulói létszám, a tantermek hiánya, a tanítók alacsony száma arra késztette az igazgatótanítót, hogy kérje a tanfelügyelőség közbenjárását az ötödik állás megszerzésére. „Minthogy pedig – írja – a községi képviselő-testület és az iskolaszék tagjainak zöme halálos ellensége az iskola építésének, egyedül a kényszer útján lehetne az ötödik tanítói állást létrehozni.”

A plébános és az igazgatótanító részvételével bizottságot alakítottak, eldöntendő, hogy új iskola a tanyákon vagy a községben épüljön-e meg.

A tanyákon lakó tankötelesek száma 1888-ban 122 volt, a belterületen lakó, de iskolába nem járó tanköteleseké elérte a 150 főt. Mivel a tanyaiakból mintegy 20–25 tanuló járhatott a községi iskolába, sőt jóakarattal a nagyszülőktől ugyanannyi, ezért újabb belterületi iskola létrehozását tartották fontosabbnak. 1888-ban az Új soron a Zöldfa vendéglőt Juhász Jánosnétól iskola és tanítói lakás céljára 2700 forintért megvásárolták. Így született meg az ötödik iskolaépület. A tanító évi javadalmazása négyszáz forint készpénzből, négy öl puha hasábfából, 36 forint szalmailletményből, tíz forint fűtési szolgálatból, szabad lakás- és kerthasználatból állt.

Az új iskolák létesítésével és a népiskolai törvény alkalmazásával fokozatosan növekedett a tanulók létszáma. 1851. évi 473 főről 1885-re 615-re emelkedett.

1892-ben vásárolták meg nyolcezer forintért, az összes költség viselésével a Templom utcában a Schatthelesz-féle házat iskola céljára, ebben a következő esztendőben megnyílt a hatodik tanterem. Ugyancsak 1892-ben kezdte meg működését a külső tanyai iskola. Szintén 1892-ben nyitották meg a kisdedóvót, amelyhez a következő esztendőben játszó- és munkatermet alakítottak ki. Az első óvónő Kornis Mária Margit volt, akit szorgalmas és áldozatos nevelőnek ismertek meg; két év múltán háromszáz forintos fizetését ötven forinttal fölemelték. Ez kizárólag személyének szólt, utódjának nem járt. 1894-ben építette meg Tóth Gergely makói iparos 3300 forintért a belső tanyai iskolát.

Nemcsak az iskolák létesítése okozott gondot a község elöljáróinak, de azok fönntartása is.

Korhecz Czelesztin tanító 1894-ben indítványozta, hogy az iskolákból távolítsák el a kemencéket, vaskályhákat szerezzenek be, a fűtési illetéket húsz forintra emeljék föl. Ez négy év múlva valósult meg.

A tanulók télen reggel hét, nyáron hat órára mentek az iskolába. A tanító kötelessége volt rájuk tanítás megkezdése előtt is fölügyelni. Október 1-jétől 15-ig kukoricatörésre a tanulóknak szünetet adtak. Ezt a tanfelügyelő 1893-tól megtiltotta, úgy vélte, nevelés szempontjából nem helyes, hogy az új tanév megkezdését követően két hétre kiessenek a gyerekek a tanulásból.

A tanítás eredményességére jellemző, hogy az 1895/96. évi tanév végén a belterületi iskolákba járó 556 tanuló közül 112 tudott jól írni és olvasni, a 125 tanyai növendék közül 37; vagyis kereken minden ötödik tanuló.

A millenniumi ünnepség előkészítésére az iskolaszék Zabolyszky Mihályt, Koller Istvánt és Bergman Adélt kérte föl. A költségekre községi támogatásból és gyűjtésből 11 forint 55 krajcár állt rendelkezésre. Nemzetiszínű zászlókat készítettek és a tanulókat is ebből ebédeltették meg. Az emlékirat elkészítésére Sümeghy István, Korhecz Czelesztin és Somogyi Béla kapott megbízatást. Május 17-én az ezredév emlékére tartott ünnepi hálaadó istentiszteletre a tanulók zászlókkal vonultak föl. Az iskolai ünnepélyt a Maroson túli erdőben tartották meg, amelyen a szülők is nagy számban részt vettek. A szereplő három tanulónak Munkácsi József jegyző egy-egy forintot ajándékozott. Attól kezdve hagyomány lett az évenkénti ünnepi kirándulás. Később a Fehérháznál rendezték meg, ahová a kicsinyeket kocsival vitték ki, a nagyobbak zeneszóval vonultak az esemény helyszínére. A népünnepélynek számító kiránduláson száz–százötven kocsi vett részt. Visszafelé nótaszóval meneteltek a községháza elé.

Sümeghy István igazgatótanító 1898-ban jelentette, hogy 109 növendékéből rendszeresen jár az iskolába 93 tanuló, de olykor a létszámuk hatvan– hatvanötre csökken. A szülők egy része rendkívül nehéz körülmények között él, gyerekeiket kiveszik az iskolából, és csekély bérért, sőt többnyire élelmezésért szolgálatra adják. Az iskolaszék elnöke – a szűk anyagi viszonyokra való tekintettel – kénytelen volt többeket a mindennapos iskolába járás alól fölmenteni. Somogyi Béla tanító 1900-ban javasolta, hogy a gyengeelméjűekkel külön foglalkozzanak. Sümeghy igazgató szerint a tanulók két–három százalékát teszik ki.

1899-ben szervezték meg a gazdasági ismétlőiskolát. Sümeghy István igazgatótanítónak 1912. április 2-án történt elhunytakor utódjául a már 24 éve itt tanító Koller Istvánt bízták meg.

Az első világháború kitörésekor katonai kórház céljára öt tantermet foglaltak le. A tanteremhiány az új tanév beindításakor nehézségeket okozott. A férfi nevelők bevonultak, az igazgató négy tanítónővel folytatta a tanítást. A fűtőanyag hiánya is hátráltatta munkájukat.

Az 1868. évi népiskolai törvény szellemében a háború alatt az iskolai félnapos szünetet szerda és szombat délután tartották meg. Az óvodákban szombaton biztosították a szabad fél napot.

A háborús közállapotok miatt a korábban tervezett beszerzéseket törölték. Az igazgatótanító külön irodahelyiség igényéről lemondott, de egyik lakószobájában az iskola fűtőanyagából szabad fűtést engedélyeztek számára.

A polgári forradalom idején a bál jövedelmét jótékony célra fordították, osztályonként két-két növendék segélyben részesült. A Tanácsköztársaság alatt a nevelők passzívak maradtak, egyedül Szomor József tanító vallott kommunista nézeteket. A direktórium közölte ugyan a vallásoktatás beszüntetését, a nemzeti és vallásos képek és jelvények eltávolítását, de azok végrehajtását a hitoktatók és a tanítók megtagadták. A direktórium ezért semmiféle megtorló intézkedést nem tett. A gyerekek viselkedése viszont szabadosabb lett. A proletárgyerekek bepanaszolták a direktórium előtt a tanítókat, ez okozott lazulást a fegyelem terén.

A háború alatt, majd a forradalmak és főleg az ideiglenes katonai megszállás alatt az iskolák fölszerelései, taneszközei nagymértékben megrongálódtak, sőt tönkrementek, egy tanteremből a padok eltűntek. A francia katonák fölnyitották a tantermek bezárt szekrényeit, a bennük elhelyezett földrajzi taneszközöket, természettani, vegytani szereket, a kézügyességhez használt szerszámokat elvitték vagy megsemmisítették. Az igazgatót a román megszálláskor kinevezték községi jegyzőnek. Ez annyira megviselte, hogy fölmentése után két hónapi szabadságot kért. A tantestület 1920. május 22-én rendkívüli ülésen tiltakozott a békeszerződés ellen. A trianoni békediktátum után menekült tanítók kaptak Apátfalván átmeneti beosztást, így: Gyarmati Imre gyulafehérvári, Szomorú Vilma barakonyi, Kölln Róza borossebesi, Schneider Péter bonctői, Dostál József tanítók és Griffel Irén állami óvónő.

A háborús évek alatt a beiskolázási kényszer meglazult. Fűtőanyag hiányában 1920. december 23-tól 1921. március 8-áig szénszünetet adtak ki. A rendszeres és teljes értékű nevelői munka 1921 őszétől folyt, ekkor a tanulói létszám 637 fő volt. Utasításra el kellett készíteni a tanítói rangsort, amely így állt össze: Koller István, Somogyi Béla, Benkóczy Sándor, Jánosi Erzsébet, Szűcs Ferenc, Imre József, Kollerné Sebeszta Jusztin, Novákné Hun Katalin, Fráterné Fendler Irén, Csikota József, Kerekesné Stibrányi Mária. A tüzelőhiány miatt öt régi tanteremben és a két tanyai iskolában ismét boglyakemencéket építettek.

1925-ben Kelemen András esperes-plébános, az iskolaszék elnöke és Zalai Ernő magyarcsanádi igazgató buzgólkodásából a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium engedélyezte a római katolikus polgári fiú- és leányiskola működését, amely 1926-tól 1931-ig a községháza melletti tanítói lakás épületében kapott helyet. A hatvan–hetven főnyi tanuló a battonyai polgári iskola vizsgabizottsága előtt tett magánvizsgát. Az évi tandíj 130 ezer korona volt. A községet anyagi hozzájárulás nem terhelte, négy tantermet biztosított.

Koller István nyugdíjba vonulása után, 1929-ben ismét jó kezekbe került az iskola irányítása. Imre József lett az igazgató, aki 1910-től tanított Apátfalván. Hivatástudata kitűnő pedagógiai érzékkel párosult. A közművelődés terén is hatékony munkát fejtett ki. (Függelék I.)

1941-ben testvériskolai kapcsolat jött létre a székelyföldi baróti népiskolával. A 2900 lelket számláló község polgári fiú- és leányiskolával, négy tanerős katolikus és négy tanerős állami elemi iskolával rendelkezett.

Kevés községben volt annyira szétszórt a tantermek megoszlása, mint Apátfalván. Az 1930-as évek végére hat épület tizenegy tantermében, két tanyai iskola két termében, két óvodaépület négy helyiségében folyt a nevelőmunka.

A második világháborúban a front átvonulása után, 1944. november 15-én kezdődött meg a tanítás. Mivel a nevelők közül négy katonai szolgálatot teljesített, három pedig a front közeledtekor elmenekült a faluból, a tanítást összevont osztályokban három tanító kezdte meg. Az iskolák 1948. június 26-i államosítása után minden pedagógus letette az esküt. A kiéleződő osztályharcban a pártközi konferencia javasolta Imre József iskolaigazgató fölmentését, mire az igazgató ügye kivizsgálását kérte. Erre fölszólították a falu népét, hogy akinek ellene bármilyen panasza van, jelentse be. Egyidejűleg a Makói Népújságban azzal vádolták, hogy üldözi a kommunista tanítót, és klerikális beállítottságú. A falu mellé állt, a Nemzeti Bizottság a vádakat elejtve, állásában meghagyta. Üldöztetése tovább folyt, ami aláásta egészségét, 1948-ban lemondott állásáról.

A tanulócsoportok számának növekedésével 1953-ban a község tulajdonát képező Glück-féle házat átalakították iskolává, így a tantermek száma hárommal növekedett. 1965-re az iskolának 12 tanterme, egy műhelyterme és egy szükségterme volt. A nevelők létszáma 24 lett. Mivel a község lakossága fölöttébb vallásos volt, a kommunista párt mindent megtett, hogy a hittan oktatását korlátozza. Ez viszont a szülők ellenállását váltotta ki.

A párt adminisztratív eszközök alkalmazásától sem riadt vissza.

1953-tól a dolgozók iskoláját is megszervezték. Főleg a VII. és a VIII. általános iskolai osztályok elvégzését szorgalmazták. A végzettek száma évente tíz–húsz között mozgott. 1956-tól működött napközi otthon is; kezdetben egy, majd két csoporttal.

Az 1956-os forradalom apátfalvi eseményeinek legfőbb szószólója és irányítója Keresztúri András tanító volt. A szervezőmunka nagy részét ő végezte. Apátfalva – mint a megye egyik legvallásosabb települése – népgyűlésen követelte a keresztnek az iskolákba való visszahelyezését és „a fakultatív hitoktatás bevezetését, s csak aki nem kívánja gyermekét hittanra járatni, azt jelentse”.

1956. október 29-én megalakult a makói pedagógusok ötös bizottsága az alábbi tagokkal: Vida Zoltán tanár, tanulmányi felügyelő; Pápay Endre gyógypedagógiai tanár; Csúthy Gizella általános iskolai igazgató; Varga Ernő tanár, Kiss Erzsébet gimnáziumi tanárnő. Október 30-án az alábbi körlevelet adták ki: „Az ötös bizottság, mint ideiglenes intéző szerv, felszólítja az összes igazgatókat és pedagógusokat, hogy a nyugalom biztosítása érdekében tartózkodjanak a helyükön és biztosítsák munkaterületük értékeinek megőrzését. Valamennyi iskolában az igazgatók munkájának megkönnyítése érdekében titkos szavazással válasszák meg a helyi intézőbizottságot egy–három tagú létszámmal az összes dolgozó bevonásával. Ezek az intézőbizottságok nem vehetik át az igazgatói jogkört, de valamennyi probléma megoldásánál a városi nemzeti bizottság, illetve a pedagógusok ötös bizottsága rendelkezéseinek végrehajtásában intézkednek.” Apátfalván az intézőbizottságnak három nevelő: Juhász Tibor, Joó Ferenc és Péli Pál lett a tagja.

A forradalom leverése után, a konszolidáció kezdetén az újabb termelőszövetkezeti szervezési kampány hatására a tanyai lakosság száma megcsappant, így a külterületi iskolákban kevesebb volt a tanköteles gyerek. Ez egyre jobban megkérdőjelezte a tanyai iskolák létét. A makói járás arról volt híres, hogy a pártelvárásokat túlhajtva hajtották végre. 1964-ben a külső, 1967-ben a belső tanyai iskola működését szüntették meg.

Az iskola 1968-ban ünnepelte százéves fönnállását. Varga Sinka József igazgatót kitüntették, nem sokkal utána a köztiszteletben álló vezetőt a hittanra járó tanulók magas száma miatt lemondásra kényszeríttették. (Függelék I.) Ekkor az iskola 560 tanulója hét különböző épületben tanult. 1972-ben épült föl az új, nyolc tantermes iskola.

Az önszerveződő közösségek a kiegyezés utáni szabadabb légkörben kezdtek megalakulni. Az Apátfalvi Polgári Olvasókör 1869-ben jött létre, amely 1895-ben 115 taggal működött. A Népkönyvtár állománya 1902-ben 195 kötetből állt. A község évi húsz korona összeget biztosított fejlesztésére. A földművelési miniszter az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben sorozat első 16 kötetével ajándékozta meg a könyvtárat. A kölcsönzést vasárnaponként az egyik tanító látta el. 1901-ben 1122 kötetet tett ki az éves forgalom, ebből 946 a téli hónapokra esett. Ennek nyomán a jegyző néhány év múltán észlelte, hogy a ponyvairodalom szinte kiszorult a községből.

1872. április 28-án alapították meg kölcsönös segélyezés céljából a Temetkezési Egyletet, 1897-ben 671 tagja volt. Későbbiekben az Apátfalvi Temetkezési Társulat nevet vette föl. 1912-ben alakult meg a Temetkezési Egyesület, miután 1937-ben föloszlott, tagjai átléptek a társulatba. Az Apátfalvi Önsegélyző Szövetkezet 1859-ben alakult 190 taggal.

Az Apátfalvi Önkéntes Tűzoltó Egyletet 1892-ben harminc taggal hozták létre. 1925-ben parancsnoka Koller István volt, titkára Molnár János.

A vallásos szellemiségű községben, Apátfalván az egyház keretében is szép számban működtek különféle egyesületek. A Szent Olvasó Társulat az 1870-es években alakult meg. 1929-ben jött létre a Római Katolikus Leányegyesület, 1935-ben a Római Katolikus Legényegyesület. Az utóbbi világi elnöke Bugyi Gyula malomtulajdonos volt. A leányegyesület élén Körmöczi Mátyásné állt, ifjúsági elnökként Antal Ilona. 1946-ban a plébános tiltakozott a katolikus egyesületek föloszlatása ellen. A kötelező hittanoktatás megszüntetése miatt alakították meg a – nem hivatalosan működő – Szülők Szövetségét. Az ifjúsági szervezetek megszüntetése után is foglalkozott az egyház a fiatalokkal. Például 1970 karácsonyán Máriai Franciska kántor (volt szerzetes) és Laczkó Ferenc segédlelkész misztériumjátékot mutatott be.

A község legnépszerűbb egyesülete az Apátfalvi Gazdakör volt. A 260 tagot számláló körnek 1937-ben a tisztikarát Tóth B. Mátyás elnök, Szabó Ny. István alelnök, Csikota József jegyző képezte. Felügyelőbizottsága négy, választmánya tíz tagból állt. A 37 tagú Gyümölcsészeti Egyesület alapszabállyal nem rendelkezett, a gazdakörben tartották szakelőadásaikat. A Méhészeti Egyesület szintén itt ülésezett.

A Hadirokkantak Országos Nemzeti Szövetsége (HONSZ) apátfalvi csoportja 1933-ban alakult meg. Tagságát 35 rokkant és 37 hadiözvegy képezte. Díszelnökei Nagy Gyula járási főszolgabíró, Lukács Béla községi jegyző, Kelemen András pápai kamarás, elnöke Papp József, alelnöke Zöllei József voltak. Az Országos Frontharcos Szövetség 56 tagot számlált. Az Apátfalvi Polgári Lövész Egyesület 86 tagból állt, alkalmi összejöveteleit a községháza tanácstermében tartotta. Az Országos Egészségvédelmi Szövetség apátfalvi fiókszövetsége 1941-ben 21 taggal alakult meg. Az elnöki tisztet Kelemen András pápai kamarás, a főtitkárit Puszta János látta el.

A kormányzat 1922-ben létrehozta és kiépítette az iskolán kívüli népművelés intézményét. Az apátfalvi bizottságot a plébános, a káplán, a tantestület, a községi orvos és a jegyzők alkották.

Az 1920-as években a népművelési előadásokat az iskola szervezte.

A községháza tanácstermében gyűltek össze, alkalmanként 60–150 érdeklődő vett részt. 1929-től a katolikus leányegyesület és a tűzoltó-egyesület önállóan is szervezett előadást. A téli hónapokban hetente gyűltek össze.

1929-től 1934-ig a legtudatosabb szervezeti élet a leányegyesületben folyt. A rendes tagok száma két év alatt 17-ről 178-ra növekedett. Hetente háromszor jöttek össze. Hétfőn és szerdán énekeltek és kézimunkáztak, pénteken tartották az ismeretterjesztő előadást. Egyesületi keretben működtek jóváhagyott alapszabály szellemében. A közgyűlés egyleti igazgatót, egyleti anyákat és tisztviselőket választott. Az egyleti igazgató Kerekes Józsefné Stibrányi Mária tanítónő volt. A műsoros vagy kabaréestek bevételét jótékonysági célra fordították. 1932-ben hatvan szegény sorsú tanuló részére varrtak ruhát. A műkedvelő előadások tiszta jövedelméből a férjhez ment tagoknak ajándékot vettek. Az 1930-as évek közepétől Körmöczi Mátyásné vette át az egyesület vezetését, ezután hetenként egyszer jöttek össze. Ettől kezdve az iskolában folyó népművelési tevékenység lett a leghatékonyabb. Az előadásokon húsz–negyvenöt, a vetített képes rendezvényeken kétszázan vettek részt. A téli hónapokban háromszor tartottak összejövetelt. Az előadásokat egyórás közös rádióhallgatás követte. A népművelési tevékenységet kiterjesztették a belső, majd a külső tanyai iskolára is. A népművelés irányítója Imre József igazgató-tanító volt, aki 1936–37 telén 63 rendezvényt szervezett, maga 21 előadást tartott. 1935-ben a legényegyesület is megalakult, ők keddi napokon jöttek össze.

Az iskolán kívüli népművelés keretében valláserkölcsi, nemzetnevelési, egészségügyi, állat-egészségügyi, háztartási, mezőgazdasági, művelődéstörténeti stb. témakörű előadásokat tartottak. Az előadók kizárólag helybeliek voltak, az a huszonöt–harminc személy, akik a szellemi elitet alkották a községben.

A Petőfi Kultúrotthont 1951-ben hozták létre. Az új kultúrházat 1959. november 7-én avatták föl. Működött benne színjátszó, mezőgazdasági, fotó-, honismereti szakkör, fúvószenekar, ifjúsági klub. 1959-től Beke Mihály tiszteletdíjas, 1961-től Dömötör István, 1979-től Dobai Zsuzsa, 1981-től Móricz Ágnes az igazgató. Tevékenységüket a hagyományápolás hatotta át, ezért hozták létre a citerazenekart, a tánccsoportot, hímzőkört. Móricz Ágnes szerkesztésében helyi sajtó jelenik meg, 1992-től Pátfalvi Szó, 1994-től vállalkozásban a Pátfalvi Szókimondó. A Szent Anna fogadalmi napon 1993-tól tartják a falunapot. Városi színvonalú kiadványokat jelentetnek meg. Nemzetközi (erdélyi és vajdasági) kulturális kapcsolatokat teremtettek. A helyi önkormányzat régi pecsétnyomó alapján megterveztette a község hiteles címerét. Díszpolgári címet adományoztak Varga Sinka Józsefnek (posztumusz), Borbély Andrásnak (posztumusz), Szigeti Györgynek, dr. Katona Istvánnak, Lukács Lászlóné Tápay Sárának és Klingler Gyulánénak.

A könyvtár 1950-ben alakult meg a járási könyvtártól kapott háromszáz kötet letétanyaggal. Előbb a Veszelovszki-házban működött, 1955-től községi könyvtárként a tanácsházán, 1957-től a jegyzői lakásban, 1959. november 7-től a Művelődési Házban. A könyvtár állománya 1974 végén 12 156 kötet volt, az olvasók száma 991, az éves könyvforgalom 37 000 kötet. A könyvtár vezetője 1950-től Arnóth József, 1953-tól Mátyás György. Negyven évig, 1954-től 1994-ig Czakó Józsefné Puszta Mária állt a könyvtár élén, még nyugdíjasként további két évig dolgozott korábbi munkahelyén. Nemcsak irodalmi esteket, előadásokat, előadás-sorozatokat, évfordulós ünnepségeket, vetélkedőket szerveztek, de a felsőbb osztályos és a tovább tanuló diákok, egyetemi hallgatók mint a község szellemi életének fontos műhelyébe ide útbaigazításért visszajártak. 1973-ban pályázat útján megszületett a zenei stúdió 1641 hanglemezzel. 1996-tól összevonták az iskolai könyvtárral, vezetője az iskola igazgatója, Oláh Sándor. Az összevont könyvtár a Varga Sinka-féle iskola három termébe költözött.

A község mozija Kovács Lajos tulajdonában volt. Az államosítás után a tanács, a fölműves-szövetkezet és a Mokép működtette.

Sport terén a futballnak voltak hagyományai. Az Apátfalvi Atlétikai Club 1922. augusztus 9-én 56 alapító rendes és pártoló taggal alakult meg. Az első tisztikar az alábbiakból állt: elnök Széll Sámuel malomtulajdonos, társelnök Sziebig Béla állomásfőnök, alelnök Veréb Tamás adóügyi jegyző, titkár Molnár János községi írnok, orvos dr. Ponyiczky Elek, ügyész dr. Koreck Aurél. Színük a zöld-fehér volt, jelvényük fehér emailpajzson zöld fölirattal A. A. C. A régi sportpályát Magyarcsanád felől, a vásártéren rendezték be. 1941-ben azon a helyen létesült, ahol az 1932. évi árvíz a házakat lerombolta. A pályához öltöző nem tartozott, a szomszédos házakban öltözködtek a sportolók. Az öltözők 1957-ben épültek Marczika András pénzügyi csoportvezető kezdeményezésére. A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Madisz) csapatától idegenkedtek, ezért 1946 tavaszán megalakították az Apátfalvi Munkás Testedző Egyesületet. A két csapat 1949-ben Apátfalvi EPOSZ néven egyesült. Magyarcsanád és Apátfalva egyesítésekor jött létre a Csanádi Sportkör, amely 1952-ben járási bajnokságot, a következő évben megyei bajnokságot nyert. Szétválás után Apátfalvi Sportkör (ASK) néven működött. A nagy hagyományú futballcsapat 1968-ban bekerült a megyei első osztályba, és bejutott a Magyar Népköztársasági Kupa 128 csapata közé. 1972/73-ban megyei bajnokságot nyertek, így bekerültek az NB III-ba. Két évig játszottak a megyei első osztályban. 1974-ben átszervezéssel visszakerültek a megyei első osztályba, ahol 1983-ig futballoztak. A női kézilabdacsapat 1978-ban bejutott a falusi spartakiád országos döntőjébe. 1978–81-ben megyei bajnokságot nyertek.