A fehér barátok foglyai

Teljes szövegű keresés

A fehér barátok foglyai
Újvári Imre özvegye, Sigray Borbála férje halála után két évtizeden át volt úrnője a településeknek. Acsára katolikus német családokat telepített, Alcsúton pedig rendezett úrbéres viszonyok kialakítására törekedett. 1717-ben tizenkilenc egész telkes és tizenhét féltelkes gazdacsalád népesítette be a települést. A földesúrnőnek évente száz forint földbért fizettek. Bél Mátyás leírásából tudjuk, hogy a XVIII. század elején a mezőgazdasági termelés igen elmaradott volt. Közepesnél jobb termést kedvező időjárás esetén és a földek trágyázása után remélhettek a földművesek.
Újváriné a számára terhes földesúri kötelezettségektől és férje halálának okozóitól, az acsai és alcsúti jobbágyaitól úgy szabadult meg, hogy 1732-ben adásvételi szerződést kötött báró Schmiedegg Frigyessel. Az uradalom 27 ezer forintért, valamint néhai Újvári Imre még ki nem fizetett adósságainak törlesztéséért (ezerháromszáz forint) cserélt gazdát.
A Körmöcbányáról származó Schmiedegg család ősei bányászattal foglalkoztak, tagjai között a XVII. század közepétől evangélikus lelkészeket is találunk. A família tekintélyének és vagyonának megalapozója Schmiedegg Tamás Tivadar, akit I. Lipót 1687-ben bárói rangra emelt, 1699-ben Zólyom vármegye főispánjává nevezett ki. 1705-ben Rákóczi hívei között találjuk; igaz, csupán néhány esztendeig szolgálta a fejedelmet, 1709-től már az uralkodó rendíthetetlen híve. Ez idő tájt tért át a katolikus hitre, miután a család a XVI. század végétől az evangélikus vallást követte.
Schmiedegg Tamás Tivadar fia, Frigyes volt az acsai és alcsúti birtokszerző. III. Károly 1738. február 7-én emelte grófi rangra. Gyermekei: Ferdinánd egri kanonok, László császári és királyi kamarás, a somogyi nemesi felkelő sereg ezredese, Tamás császári és királyi kamarás.
Schmiedegg Frigyes nemcsak földesúr, hanem céltudatos gazda is. Három évtized alatt közel húszezer forintot fordított a majorsági földek termőképességének növelésére, gazdasági épületeket emeltetett és újíttatott fel. Birtokainak további fejlesztését a pesti pálos rezidencia házfőnökének birtokigénye zavarta meg. A pálosok és Schmiedegg között per kezdődött, amelyet aztán békés egyezséggel zártak: a fehér barátok kifizették gróf Schmiedegg Frigyesnek a vétel és a beruházás összegét, ötvenezer forintot. A gróf Acsa és Alcsút „elvesztéséért” azzal kárpótolta magát, hogy a Fejér megyei Ladányban (Nádasdladány) a család birtokában levő uradalomba fektette be az összeget. (Megjegyzendő: az újabb per során fel sem merült, hogy a pálosok jogigénye a két falura alaptalan.)
1753-ban immár másodszor lettek a pálosok Alcsút földesurai. Tekintsük át az egyetlen magyar alapítású rend történetét, és kísérjük figyelemmel gazdálkodásukat mindaddig, amíg II. József (1780–1790) fel nem oszlatta a rendet, és birtokait a vallásalap kezelésébe nem utalta.
A XIII. század első felében az Ágoston-rendi remeték mellett megjelent egy másik remeterend Magyarországon: Remete Szent Pálé, másképpen a pálosok rendje, amelyet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapított. Hazánkban már a tatárjárást megelőzően többen remeteéletmódot folytattak. Elsőként a Mecsekben összegyűltek tömörültek kezdetleges szervezetbe. Mégsem közülük egy, hanem az előkelő nemesi családból származó Özséb (1200 körül született) esztergomi kanonok rakta le a rend alapjait. Lemondott kanonoki javadalmáról, és a Pilisben élő remetéket közösségbe tömörítette. A Szent Kereszt tiszteletére 1250 körül kolostort alapított. Özséb az esztergomi érseki tartomány területére kiterjedő hatáskörrel a remeték egybegyűjtője és tartományi perjelje lett. 1256-ban az esztergomi zsinaton már mint Remete Szent Pál szerzetének provinciálisa vett részt. Boldog Özséb 1270-ben halt meg. Az általa alapított rend a XIV. századtól a mohácsi csatáig élte virágkorát.
Pápai megerősítést 1308-ban kaptak, 1329-ben Károly Róbert kérésére XXII. János pápa megadta nekik azt a jogot, hogy olyan „prior generálist válasszanak, aki fel van ruházva a vizitáció és a fegyelmezés hatalmával, az excommunicatio alól pedig feloldhat”. Más kiváltságokban is részesültek: saját földjeik után nem kellett tizedet fizetniük, s nem kellett az egyházmegyei zsinatokon megjelenniük.
Hazánkban a legdinamikusabban fejlődő rend a pálosoké volt. Nem kis szerepet játszott ebben a rend magyar eredete és a XV. század végéig töretlen fegyelme. Ez az a vonzerő, amely ezreket vezetett kolostoraiba itthon és külföldön egyaránt.
A pálosok virágzása 1308-ban azzal kezdődött, hogy Gentilis bíboros, pápai követ megszerezte számukra a pápai exemptiót, és a rendet az Anjou-ellenes táborból Károly Róbert oldalára állította. A rend magyar jellegét V. Márton pápa véglegesítette: 1417-ben elrendelte, hogy a rend generálisait Magyarországon kell megválasztani. Központja kezdetben Pilisszentkereszt volt, ezt a szerepet a XIV. században a budaszentlőrinci kolostor vette át, ahol időnként több száz remete is élt. A XVI. század első évtizedeiben Magyarországon a rend tagjainak száma megközelítette a háromezret. Európa más országaiban is igen gyorsan terjedt: így Németországban, Lengyelországban (Czesztochowa), Ausztriában, Spanyolországban, Portugáliában, Itáliában, majd az újkor elején eljutott Dél-Amerikába is.
A pálos rend a XVII. század elején „a sír szélén állt”. VIII. Orbán pápa 1632-ben „megkegyelmezett”, tagjai fegyelemben és buzgóságban megújultak, és a század második felében a lelkipásztorkodásban ismét eredménnyel munkálkodtak. Az újjáéledés közép-dunántúli központja Veszprém megye egyik jelentős városa, Pápa lett, ahol gróf Csáky László Lippay György esztergomi érsek ösztönzésére 1648-ban a pálosokat letelepítette; templomot, kolostort és iskolát létesített. A római katolikus hitélet újjászervezésében nemcsak Pápán, hanem a közép-dunántúli térségben is jelentős szerepet játszottak.
A rend címere ovális, barokk díszítésű, aranykeretes pajzs kék mezejének közepén, zöld talajon természetes színű pálmafa áll. A fa tetején fekete holló ül leeresztett szárnyakkal. Csőrében egy darab kenyeret tart. A fa törzsét, előretartott lábakkal, egymással szemben állva két ágaskodó hím oroszlán támasztja. A rend jelmondata: „Duplicavit Annonam.” (Megkettőzte a táplálékot – utalás arra, hogy a Remete Szent Pált kenyérrel tápláló holló kétszeres adag kenyeret hozott, amikor a vendég Remete Szent Antal is ott volt. Átvitt értelemben azt jelenti, hogy a szükségben Isten megkettőzi a segítséget.)
A rend tagjainak viselete: fehér habitus, ezt széles fehér, fonott szövetöv fogja át. A ruha felett széles skapuláré, felette vállgallér, hátul kis csuklyával. Az övön rózsafüzér függ. A fejtetőn kis, fehér, kerek sapkát viseltek. A rendi viselet domináns fehér színéről a népnyelv fehér barátoknak nevezte a pálosokat.
A rend 1753 tavaszán, nem uralkodói adománnyal lett Alcsút és Acsa birtokosa, hanem „közönséges” adásvétellel. Arra törekedtek, hogy a Schmiedegg Frigyesnek kifizetett ötvenezer forintot földbér, természetbeni szolgáltatások, robotkötelezettség révén és a majorsági földek hozamából mielőbb bevételezzék a központi pénztárba.
Páter Keresztes János, a pálos rend provinciálisa 1753. április 17-én kötött úrbéri szerződést az alcsúti adózók képviselőivel: Komáromi Sámuel törvénybíróval, Kesztyűs István bíróval és az esküdtekkel, Csúti Jánossal, Imre Jánossal, Tóth Jánossal és Vécsei Mihállyal.
A kontraktus véget vetett az úrbéri szolgáltatásokat illetően a parttalan követeléseknek és az ebből adódóan évről évre visszatérő konfliktusoknak. Határt szabott a gazdatisztek által megkövetelt ingyenmunkának, meghatározott keretek között tartotta a jobbágyközösség éves szolgáltatásait.
Áttekintve a tizenegy pontból álló szerződést megállapíthatjuk, hogy a földesúri elvárások maximuma és a faluközösség teljesítőképességének minimuma között az arany középutat követték. Az alcsútiak évente száz rajnai forintot fizettek a földek használatáért. „Minden lakosok” ötven napot robotoltak, nem egyenlő megterheléssel, hanem a tavaszi, nyári és őszi munkák időszakában hetente két napot, azaz a legsürgősebb paraszti munkák időszakában az uradalom igényeinek teljesítése került előtérbe.
Az ingyenmunka időtartama sem kerülte el a provinciális figyelmét; a robot „nap föl keltétől fogvást nap nyugtáig” tartott.
Eltérően az ebből az időszakból fennmaradt szerződésektől nem tettek különbséget a jobbágyok gazdasági ereje és teljesítőképessége között, azaz egyértelműen nem határozták meg – telkek arányában – a robotkötelezettséget. Továbbá nem szövegezték meg az ingyenmunka módját: gazdasági eszközökkel, igásállatokkal avagy kézi erővel történő teljesítését.
Az elmondottak ellenére az 1753. évi szerződés másfél évtizeden át változtatás nélkül határozta meg a földesúr és a jobbágyközösség gazdasági kapcsolatát. Elégedettek voltak vele a pálosok és az alcsútiak is.
Ugyanezt nem mondhatjuk el az úrbéri pátens végrehajtása során 1768-ban megszövegezett urbáriumról. Egy esztendő multával, 1769-ben a faluközösség már a régi, azaz az 1753. évi szerződés visszaállítását követelte.
Az 1768. évi urbárium szerint mindössze tizenegy és fél egész telket műveltek a jobbágyok, amely mennyiség 43 gazdaság között oszlott meg. (Lásd: Függelék VI.) 1715-től, az Újvári ellen elkövetett gyilkosságtól a jobbágyok használatában levő földek jelentősen megcsappantak, a tizenkilenc egész telkes és tizenhét féltelkes gazdaságból 43 „alig telkes” családfő lett. A belsőség területe (házhely, kert) megközelítette a tizenkettő, a szántóké a 215 magyar holdat, rétjeiken 68 szekérre való termett. A szántókat tekintve egy jobbágygazdaságra mindössze öt magyar hold jutott. A török kiűzésétől eltelt nyolc évtized alatt tehát az örökös jobbágyi sorba taszítottak gazdasági lehetőségei, erőforrásai, életkörülményei alig változtak.
Változásokra a következő esztendőkben sem került sor. II. József 1786-ban feloszlatta a pálos rendet, birtokait lefoglalta. Az alcsútiak az egyházi birtokos jobbágyaiból az állam jobbágyai és robotosai lettek.

Bél Mátyás

A Schmiedegg család címere

A pálos rend címere

A pálosok címere a vértesacsai templom falán

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT