Sárarany
Sárarany
A Hét krajcár – akármilyen korszakos jelentőségű Móricz Zsigmond pályáján és az egész magyar próza fejlődésében – inkább csak ígéret volt. Egy fényes tehetség első "körülpillantása" a valóságban. Felrajzolt típusokat, ráérzett problémákra, de felgyülemlett élményeinek és gondolatainak csak töredékeit adta benne a fiatal Móricz. A gyors és egyszerre való kifejezéshez nem volt elég a novella nyújtotta lehetőség. Ezért is kezdhetett mindjárt a Hét krajcár Nyugat-beli megjelenése után, 1908 őszén – Osvát Ernő biztatásától is 165hajtva – regénybe, "Feszülten és gondolattal megtermékenyülve" "s éjjel-nappali rohamban." "A regénynek már a címe: Vér – in statu nascendi szökött ki belőlem, mint a megszúrt emberből" – írja.
Ebből a műből egy sort sem ismerünk, elégette Móricz, mert elégedetlen volt vele. Nyomban utána megírta a Sáraranyt.
A Sárarany (1910) is "in statu nascendi' szökött ki belőle. Nekiszilajodva, azzal a hittel írta: megmutatja az igazi falut, és az illetékesek azonnal meghozzák a kellő intézkedést… Regény jobb is van irodalmunkban, Móricz életművében is nem egy, de nincs egyetlen prózai mű sem, mely a koncepció szélességéért, a problémák gyökerükben való megragadásáért folytatott küzdelemnek a Sárarany minden elemet művészetté olvasztó hőfokát, drámai feszültségét elérné. Az önmagával és a világgal harcban álló harmincéves ifjú ember ebben a művében írja ki felgyülemlett tapasztalatát és forrongó belső világát; a lázadó és hőkölő falut, a forradalomra érő és elvetélő erőket, a maga személyes, megélt és elsorvadt életét. Művészetének legnagyobb problémáit pendíti itt meg: a magyar Ugar, a kipányvázott lelkek gondolatát; mi a sorsa a sárba került aranynak, a kicsinyes viszonyok közé került nagy léleknek. Turi Dani arca újra és újra felkísért faluban és kisvárosban, értelmiségi és dzsentri hősökben, a jelenben és a történelmi múltban. A két asszony, a hű feleség és a vonzó szerető is számtalan változatban, regények, novellák, drámák sorában. Ezért a Sárarany, minden kiforratlansága ellenére is, mintegy kulcsa Móricz művészetének és világnézetének.
A Sárarany problémája: a mostoha körülmények között elsikkadó népi tehetség sorsa. A téma szinte általános a kelet-európai irodalmakban, hisz e társadalmak egyik alapvető problémáját tükrözi: a demokratizmus hiánya, a kasztokba való megmerevedés lehetetlenné teszi a tehetség kibontakozását. Móricz a magyar hagyományokhoz képest elmélyíti, teljes tragikumában ábrázolja a Sárarany problémáját.
A Sárarany faluját Kiskarának hívják. Fatornyán kakas hirdeti, lakossága színmagyar. Azt meg a neve, hogy a Karay grófok birtoka, nyolcezer holdas határából csak hatszáz a parasztoké. Két százada élnek itt csaknem egyforma életet. Történelem alatt élő nép, mit sem tud az idő múlásáról. Ősállandóságú világ, egy darab Ázsia.
Ebből a világból növeli fel Móricz Zsigmond a mozdulatlanság ellen lázadó hősét. Turi Dani "földet akar szerezni magának és éhező, soknépű falujának". Életstílusa is forradalom: a faluban, ahol házasember csak savanyú, szerelemtől végképp elbúcsúzott lehet: ő nyalkán, asszonyt szeretve él.
Turi Dani az egész parasztság képviselője, amikor a legszegényebbek vágyainak a megszólaltatójaként, a polgárosodni akaró milliók követeként, a sanyargató nagybirtok ellen harcba indul. Szavaiban ugyan egyetlen motívum sincs, amely a századforduló körüli agrárszocializmus szótárából lenne kölcsönözve, de legbensőbb tartalmában mégis azok demokratikus törekvéseire visszhangzik.
Turi Dani további útja, a regény befejezése azonban mintha mást mondana: mintha a Dózsa György-ös indulatokkal induló Turi Danit megölné a zabolátlan vére, s a regény is indokolatlan rémségekbe, naturalisztikus jelenetekbe fúl. Turi Dani útja valójában logikus, gyilkolása nem naturalista rémregény-motívum, és nem ösztönei, hanem a kietlen valóság kergeti pusztulásba. 166Ösztönei csak siettetik bukását. Asszonyéhsége nem ok, inkább csak okozat. A megrekedt, kicsinyes és nyomorúságos élet következménye, amelyben nincs más kiélési tere az erőnek és életkedvnek, csak a csók. A magyar Ugar, a nagybirtok az igazi oka Turi Dani bukásának: az építésre hivatott, szép néperő elfecsérlődésének, sőt rombolásba fordulásának. A bebörtönzött Turi Danival zsoltárosan komor szavakba foglaltatja Móricz a megrendítő tragédiát: "Örök ítélet kezében van immár a fáklya, mely arra való volt, hogy világítson s lőn gyujtogatóvá."
Ez Turi Dani tragédiája. Az elmaradott, szűkös viszonyok miatt lett a fáklya gyujtogató: világosság helyett tűzvészt és romlást hozó. Az "istencsúfoló erő" a félfeudális keretek között nem találhatott teret méltó cselekvésre. Turi Dani hatalmas energiája nem bontakozhatott ki olyan törpe világban, amelynek szélső határát a kastély nyoszolyája jelzi. Itt a Dózsa Györgynek születettek útját is a Don Juanokéhoz hajlítja a sors: az eposznak induló történetből tragédia, sőt tragikomédia lesz. A paraszt nyár indulójából ének a "rokkantak halmán". A Sárarany azt mondja prózában, amit a magyar Ugar költője versben: "Ki magyar földön nagy sorsra vágyik… rokkanva ér el az éjszakáig".
Így volt, a század eleji paraszti mozgalom szintén ezt az utat járta.
A Sárarany faluképe nyersebb és szociális vonatkozásban erőteljesebb, mint a Hét krajcáré. A túlzások (paraszti erotika, őserő-romantika, naturalista foltok) s nyerseségek kíséretében az igazi falu szinte a maga teljességében jelent meg a magyar irodalomban. A falu nem mint idill, nem mint naivitás, nem mint külön világ, hanem mint a válságokkal terhes, múlt és jövő küszöbén álló magyar sors cselekvő és szenvedő része, s a paraszt az emberré nőtt, sorsát irányítani akaró egyéniség, aki már nem nyugszik bele tehetetlenül a van-ba, a lefojtottságba, aki a meglevő nyomorulttal szemben újat, mást akar; földet, emberséget magának és egész fajtájának. Ezt a parasztot nem ismerte a korábbi magyar irodalom, nem is nagyon ismerhette. Ebben a parasztban, ha anarchikusan is, a demokratikus új Magyarország álma, a "másképpen lesz holnap" hite munkál.
