A dzsentri végső mérlege
A dzsentri végső mérlege
Az öregedő Krúdy számos művében állított emléket ifjúságának, legszebbet talán az N. N.-ben. Lírai önéletrajzát írta meg a "szerelem-gyermek" történetében; ha valahol, itt csakugyan fájdalmat zengenek a húrok. Arról a világról szól kendőzetlen bánattal, amelynek "ködös, életunt, hencegő" tájékáról ifjúságában elmenekült, – s ahová heves nosztalgiával a férfiszív visszavágyik. 383De nem a kúriába, nem a vadászkalapos dzsentrik közé, hanem a tanyaházba, ahol ifjúkori cselédszerelme járkálna körüle, s ahol gyermekemlékek kedves ízét, a patriarkális élet melegét találná. Aki ezt a művet írta, az már beláthatta Szemere dzsentri-mentő törekvéseinek hiábavalóságát, legfeljebb Justh Zsigmond-i vágy kísért benne. Anakronisztikusnak lát minden kísérletet, mely a nemesség erőit a "nemzet megmentésére" akarná egyesíteni. "Ne ábrándozzunk, hogy a régi alakban kiléphetnénk önként választott sírboltunkból, magyar nemesek! Sőt egészen új alakot kell öltenünk – az éjjel és nappal dolgozó, csupán a megélhetéssel törődő, a tíz körömmel verejtékes munkát végző magyar alakját, hogy életben maradhassunk. Hetven esztendeig kell dolgozni minden magyar nemes embernek, hogy helyrehozza a hibákat, amelyeket hetven esztendő alatt elkövettünk." 1922-ben, a Magyar tükörben írta a fenti sorokat s pár év múlva elkészíti a végső mérleget. Valakit elvisz az ördög (1928) – írja a regénybeli számadás fölé.
A vörös postakocsi a Nyírségbe gördül utoljára. Gazdája, az oly sok változatban ismert Alvinczi Eduard, a magyar középosztályt akarja megmenteni, – mint élő modellje, Szemere Miklós de genere Huba – s magát fejedelemmé választatni. Megmentésre érdemes, szép szomorú embereket keres, álmai alakjait, s mindenütt hamiskártyásokat, váltóhamisítókat, eszelősöket, élő-holtakat talál. A fejedelemségre pályázó Alvinczi maga is felsóhajt: "Hát ez volna az a magyar középosztály, amelyet én megmenteni akarok? Ezek a cégéres gazemberek?"
Krúdy iróniája itt már gogoli szatírává erősödik. Csicsikov holt lelkeket vásárolhatott, Alvinczi még hamis váltókat sem tud szerezni züllő nemeseitől, mert büszkék rájuk, mert a hamis váltó lett az életre jogosító "nemeslevelük", ott, az ármális faluban, ahol a házfal, az ablak, a kertek, az emberi szó, minden, de minden "csupa céltalanság, csupa életképtelenség, csupa feleslegesség". Az ördög kezdi elvinni ezt a világot. Alvinczi hívek és remények nélkül, kísértetként fordul vissza. A vörös postakocsinak nincs tovább útja.
1928-at írnak; Móricz Zsigmond a Kivilágos kivirradtig és az Úri muri után most fejezte be a Forró mezőket, ő is készül a mérlegzárásra. A két mérleg eredménye sokban egyező.
