Szemléletének forrásai: tudományos haladás és lélektan
Szemléletének forrásai: tudományos haladás és lélektan
Az első szellemi hatás: a tudomány fejlődéséé. Korai írásaitól az Utazás a koponyám körül (1937) zárókövéig töretlen a bizalma a tudomány fejlődésében. Korlátlannak látja a technika lehetőségeit: a Holnap reggel (1916) című korai darabjában is már egy fantasztikus operáció foglalkoztatja. A tudomány képességeit, jellemzően, mindig a fantasztikum eszközeivel vetíti elénk, miként mestere és társa, Verne vagy H. G. Wells. Ez a bizalom elvileg a századvégen divatossá vált evolúciós elméletből nyerte igazolását – a felfedezések szaporodását nem gátolja semmi, a társadalmi környezet ugyan hamis felhasználhatóságot is eredményezhet, de maga a kutatás nincs alávetve a társadalmi környezetnek. Karinthy felfedezői és tudósai a véletlen segítségével döbbennek rá új találmányukra – s konfliktusuk az, hogy a technikai tökéletesedés gyakran szembekerül a lélekkel és emberséggel.
Műveinek másik forrása a lélektan. Freud műveinek hatása szélesebb az irodalomra, mint a természettudományos világképé. Az ösztönélet feltárása több misztikumot rejtett magában és nagyobb összhangban volt azzal a borúlátó kétségbeeséssel, mely az európai polgárságon mindinkább eluralkodott. Technika és lélektan felfedezéseinek meghonosítása egyszerre és párhuzamosan: ellentmondáshoz vezetett Karinthy életművében. A lélektan mintegy idealista bírálata lett ösztönös racionalizmusának: természettudományos optimizmusára a freudizmus kételkedéssel felelt. A hatás már korai humoreszkekben jelentkezett (Tanulmányozom a lelket, 1913) – de nem volt olyan tartós, mint a természettudományé. Míg ez utóbbi a fiatalkori novelláktól (l. Grimasz [1914] című kötet: Marslakók a földön) egészen haláláig mintegy vezérmotívuma életművének – a pszichológiai iskolák bírálatához a húszas években jut el, s a Kötéltánc (1923) című regényben már élesen bírálja őket.
Igaz viszont, hogy a lélektan nyomán nyílik meg Karinthy számára az őrület és az álom ábrázolási területe. Sajátos vízióit, a téboly groteszk szemléletét mintegy a lélektan felszabadító befolyására találta meg: s ez számos alkalommal a szatíráig engedte. Nem véletlen, hogy Franz Kafka levelei utalnak Karinthyra – bizonyos novelláik rokonságot mutatnak, s ez a rokonság a szorongás alapélményének megszólaltatása (1. az őrület és a téboly ábrázolására A rossz álom, Feltámadás, Az ítélet című írásokat).
360Lélektan és természettudomány, racionalizmus és kétkedés, bizalom és pesszimizmus, tréfa és szorongás egymással vitatkozó szólamait Karinthy művében számos ok magyarázza. Elsőnek egy szubjektív ok: Karinthy műveltségre szomjas szelleme a kor számos áramlatát befogadta – olykor minden kritika nélkül. Különleges érzékenysége az elvontság iránt s írásművészetének távolsága a hétköznapi valóság jelenségeitől egyaránt vonzotta az absztrakció minden lehetőségéhez. Így formailag kétségtelen rokonság érezhető tudomány és lélektan között: mindkettő bizonyos tudományos általánosítások felől közelíti meg a valóságot s a fantasztikum világába vezet.
Karinthy nem volt rendszeres gondolkodó – s az ötletek hézagai ellentmondó filozófiai építmények töredékeinek is helyet adtak. Véleményeinek, állásfoglalásának ingadozása pedig hol az egyik, hol a másik hatásnak nyitott utat.
