MARÓTI LAJOS (1930–1982)
1513MARÓTI LAJOS (1930–1982)
(ERDÉLYI KISS MIHÁLY)
(ERDÉLYI KISS MIHÁLY)
Maróti Lajos alkotói útja a regény- és esszéformától a rádiójátékokon át vezetett a drámához. Első színpadi műve, Az utolsó utáni éjszaka (1972) a történelmi újkor hajnalán kivégzett tudóst, Giordano Brunót választja hőséül. A valóságos történelmi keretek között – mint azt a meghökkentő műfaji megjelölés tudtul adja – "abszolút történelmietlen játék" bontakozik ki: Giordano Bruno az egy nappal elhalasztott kivégzése előtt megtudja, hogy a világegyetem végtelenségéről vallott nézeteiben megelőzték. Mégpedig nem más, mint VIII. Kelemen pápa. Utolsó, illetve "utolsó utáni" éjszakáján a pápa meglátogatja Brunót, és bevallja neki, hogy régóta tisztában van a Bruno-hirdette tanokkal, de azoknak bevezetésében bíborosai, püspökei, teológusai megakadályozták. Most azonban, felfedezői elsőbbségét bizonyítandó, még a máglyahalált is hajlandó vállalni Bruno helyett. Ennek a kétségtelenül eredeti ötletnek írói kivitelezését a dráma második részében érezzük igazán sikerültnek. Itt a Shaw iróniáját és dialógustechnikáját idéző gondolat-összeütköztetésekből igazi drámai feszültség teremtődik. Maróti szellemes érvrendszerrel arról győz meg, hogy a történelmi szerepek mégsem cserélhetők föl. Nem a pápa, hanem Giordano Bruno vállalja a máglyahalált, így a tudomány mártírjává válik, de történeti nagyságát – sugallja a darab – gondolkodói magatartásában, gondolkodásának autonómiájában kell látnunk.
Hogy mennyire a gondolkodás autonómiája, a megszerzett gondolkodói szuverenitás jellemformáló ereje izgatja Maróti Lajost, azt másik három színműve is tanúsítja. A Vénasszonyok nyarának (1972) hatvanas években élt vénlánya, az Egy válás történetének (1977) értelmiségi hőse, A számkivetett (1978) című monodráma politikai emigránsa is – makacsul ragaszkodnak a gondolkodás valamiféle autonómiájához, mindannyian az alkotó gondolkodás elkötelezettjei.
Maróti groteszk drámának, történelmi játéknak, play-nek nevezi színműveit. Műfajmegjelölései mindig ki is fejeznek valami jellemzőt. E művek alapszövetét filozofikus tartalmú, meditatív jellegű párbeszédek alkotják. A Maróti-hősöket nem ragadja el szenvedély, forró érzelmi kitörések nem kerítik hatalmukba, mindig az elemző hűvösség pozíciójából beszélnek, beszélgetnek egymással. Konfliktushelyzeteik is az epikus szcenírozás lassú egymásraépüléséből fejlenek ki.
