KARINTHY FERENC (1921)
KARINTHY FERENC (1921)
(PÁL JÓZSEF)
(PÁL JÓZSEF)
A valóság iránti élénk érdeklődés, riporteri hevület, könnyedség, ember- és környezetismeret jellemzik Karinthy Ferenc munkásságát. Elegánsan vált műfajról műfajra, figyelmének szemhatára Lágymányostól a nagyvilágig terjed. Nemzedékének történelmi tapasztalatrendszerével a vállán a jelen dolgainak jelenségeinek hivatott számontartója, elemzője.
Akad darabja, mely 30–35 ország színpadán megfordult, antológiák a klasszikusoknak kijáró tisztelettel tartják számon néhány alkotását, színházi szakember volt Budapesten és vidéken.
Tanulságos az időpont, mikor írói pályáján a dráma műfaja szerephez jutott. Generációjának eszmélkedését a háborús esztendők fojtogatták, a helykereső ösztön természetességgel fordult a tovatűnt aranykor családi emlékei után (Szellemidézés), az egyén lehetőségét a tudósi magány ezoterikus világában látta (Kentaur). Az alkat mélyén munkáló realista szemlélet új égtáj alá kerülve, 1945 után könnyen azonosulhatott a közösségi életelvvel. A történelemalakító szerepre is jogot formáló írói személyiség hang- és szemléletváltása túlságosan sarkosra sikeredett. A sematizmus béklyójából való szabadulás jelei Karinthy Ferenc drámaírói munkásságában is megmutatkoznak. Amikor a Hazai tudósítások riportjainak egy darabjából az Ezer év (1955) című drámát fogalmazta, kettős eredményre jutott. A korábbi esztendők kritikátlan hurráoptimizmusa után – a peremre szorult "lelki szegények" felfedezésével – eljutott egy realistább valóságszemlélethez, s az írói egyéniség felszabadításával nemzedéki számvetést is végzett. Ez a kettős belső feszültség szinte követelte a színpadi formát.
A darab történeti jelentősége ma már vitathatatlan. Magyarország fehér foltjainak feltárása írói bátorság is volt akkor. A dráma – mint azt Pomogáts Béla megállapította – az ötvenes esztendők politikai módszereivel is vitázott.
A sematizmus korszakának angyalai és ördögei után hús-vér alakokkal találkozhatott a néző. A második felvonás pergő – krimiszerűen bonyolított – dikciójában vádlón tárult fel egy történeti tehertétel. A csecsemőgyilkos Ökrösné és Bencsikné, s az együgyűségig tudatlan Szanó lányok alakja a magyar történelem és társadalom nem szívesen vállalt jelenségeire irányította a figyelmet. A dokumentumelemekből építkező dráma nemcsak az írói út fejlődésében volt jelentős. A harmincas esztendők vádló hangú szociográfiáinak útján haladva a darab az évtizeddel későbbi, emlékezetes művek felé mutatott.
Az Ezer év kritikai fogadtatására az óvatoskodó elismerés volt a jellemző, de az író visszavonhatatlanul csatát nyert. A Szellemidézés (1957) szintén kész "nyersanyagból" építkezett. De míg az ostrom idején írt regény inkább a gyerekkor miliőjét érezte fontosabbnak, a drámában Donáti Sándor (az olvasó vagy a néző az apa alakját látja benne) személyisége került a figyelem fókuszába. A szellemi "asztaltáncoltatás" célja itt is kettős volt. A zseniális alkotóerejét sakkban tartó kettős kör (a tágabb család és környezet vegetatív szinten élő, egyszerre inspiráló és fojtó légköre, valamint az országgyarapítás mámorának rekedt réztrombitáin is 1472átütő embertelen barbárság fenyegetése) az önvizsgálat kényszerével nehezült a személyiségre. Az élete alkonyán járó Donáti Sándor nem csupán saját ifjúkorának hiteivel és terveivel szembesült. A dráma a fiú – Karinthy Ferenc – önvizsgálata is kívánt lenni.
A szerzőnek ez a "legszínszerűbb" darabja. Nyelvi humora eleven, ennyi sokszínű, életteli alakot sehol másutt nem tudott felmutatni. Hogy a dráma mégsem lett remekmű, annak oka a főhős alakjában keresendő. Létay Vera a darab felújított változatának (1972) bemutatása után mutatott rá arra, hogy Donáti ábrázolása töredékesre sikerült. Az olvasó nem tud szabadulni a tudattól, hogy az író családját és édesapját látja, s így fel sem igen tűnik, hogy az alak zseniális voltát csak a már máshonnan is jól ismert szójátékok és a nagyon didaktikusra formált monológok jelzik. Elmarad az igazi konfliktus, a darab inkább nosztalgikus életkép, mint dráma.
Karinthy Ferenc drámaírói munkásságának következő állomása egy méltán sikeres regény színpadra szánt átirata. A Budapesti tavasz (1965) ilyen formában sikertelen kísérlet maradt. Az alakokat nemhogy jellemezni, még körülírni sem igen tudta, a színpadi történés széteső.
Lényegesen több eredményt hozott a pályán az újabb korszakot jelző egyfelvonásosok világa: Bösendorfer (1966), Dunakanyar (1966), Víz (1968), Gőz (1968). A nemzetközi siker is jelzi, hogy Karinthy Ferenc ezekben az egyfelvonásosaiban egyetemes gondokról tudott érvénnyel szót ejteni. Az emlegetett négy egyfelvonásos szereplői partra szorult emberek. Beszédesek a helyszínek is: a bérlakás négy fala, egy útmenti, késő esti presszó a Duna-kanyarban, egy néptelen szeptemberi uszoda, egy izzóra hevített gőzfürdő. Sorsukkal elégedetlen, félsikerek nosztalgiáin csüngő, személyes és társadalmi konfliktusok tehertételeivel megvert emberek a szereplők. A Bösendorfer öncélú cinizmusba fulladt telefonbetyárja, a Dunakanyar kiüresedett, szétdúlt párkapcsolatok emlékével élő szereplői, a Gőz groteszkségig valószínűtlen – mégis élő – fürdővendégei, vagy a kiöregedett vízilabdázó egyaránt egy-egy sikertelen élet példázatai. A darabok közül három kétszereplős, a Víz öreg csatára pedig az emlékezetében élő alakokat mozgósítja Horthy Miklóstól volt feleségén át a végleg megsüketült apjáig. Ezek a művek meditatív, számvető jellegűek. Az egyedül maradt emberek magán- és közéleti drámái, vívódásai ütnek át a hol ironikus, hol szatirikus hangon. A bravúros szerkesztésű Bösendorfer mellett legemlékezetesebb a Víz. Az önéletrajzi elemekkel is hitelesített, személyes jelenlét erősíti fel az emlékezésből kicsendülő rezignációt, melankóliát, s valószerűsíti a felcsattanó mámoros dacot.
E darabok jelentős előrelépést jelentenek az írói pályán, rokonságot tartanak ezek a korabeli novellákkal, és az Epepe című regényével.
Az egész estét betöltő Gellérthegyi álmok (1970), valamint a Pesten (1971) és a Budán (1971) című egyfelvonásosok újra a történelem elemeiből építkeznek. Az utóbbi kettő szoros szálon kapcsolódik a már tárgyalt egyfelvonásosokhoz is. A Budán Farkas Bernátnéjának tragédiája a történelem ellentmondásaiban gyökerezik, az ötvenes években férjét bűntelenül internálták, de egyedül maradása már egy újfajta életérzés drámai alapszituációja. A vele szembesülő ifjú agitátorok naiv 1473lelkesedése mögött megbúvó egyéni sorskonfliktusok egyszerre utalnak egy tévesztett történeti út buktatóira, s a saját értékrendjével szembekerülő személyiség tudathasadásos állapotára. Erőtlenebb kísérlet lett a Pesten című komédia. A talaját vesztett színész-igazgató sorsában érlelődő konfliktust az író nem bontja ki teljes mélységében.
A világsikerré vált Gellérthegyi álmok Karinthy Ferenc legigazibb drámája. Az ostrom alatti Budapest romos gellérthegyi villája egyszerre a menekülés és a rettenet fészke. Hadbíróság és a faji törvények életveszélye fenyegeti az ide menekült fiatalokat. Körülfogja őket a félelem: félnek a becsapódó lövedékektől s félnek egymástól. A kölcsönös gyanakvás s a kibontakozó szerelem kettős, ellentétes érzései állandó, vibráló feszültséget teremtenek; a darab mesteri módon szerkesztett, s dramaturgiája bravúros. Itt is a személyesség forrósága emeli filozofikus távlatokba a történést. Az apa generációjának nyelvi játékai az élet rútságát elviselhetővé varázsoló "pótlékokból" – a szorított helyzettől meghatározottan – a lehetséges létezés szinonimáivá nőnek. A félelem és az árvaság ördögi körében forgó, – a túlélés vágyától hajtott fiatalok félbeszakított, újrakezdett, mindentmegjáró játékai az esztétikum erejével ható valóságot teremtenek a köznapok fölé. A rettegés s az élniakarás kettős szorításában előttünk csupaszodik csontig a játszó személyiség. A betört ablakok s a képzelt űrből látszó tűhegynyi pont – a gellérthegyi villa "távlati" képe – közötti ívfény jelzi: a valóságból kiszakadni csak az álmok útján lehetséges, mert a való a földre parancsol. A magukba roskadó emberek sorsa mégis nyitott marad: a darabot áthatja a félelem és az ebből kinövő élniakarás. A Gellérthegyi álmok alighanem az egyetlen Karinthy-dráma, melyben az író a jelenségek mögötti mélységet is teljességgel tudta fölmutatni.
A szerző a hetvenes évektől visszatér a többfelvonásos darabokhoz. A jelenségek felmutatását az elemzés korszaka követi (Hetvenes évek, Hosszú weekend). Megpróbálkozik új formákkal is. Ezt az utat rádiós jelenetei jelzik (Szegény Magyarország, Korallzátony, Hangok az űrben). Az utóbbiak – mondandójuk szerint – az ismertetett rövid darabokhoz kapcsolódnak. Az egyik központi mag az elidegenedés (Hangok az űrben), de a tematika határozottan mutat egy másik területre is. A világot járó Karinthy Ferenc sorra fedezi fel az idegenbe szakadt magyarságot. A már a Kék-zöld Florida novelláiban megpendített "disszidens" téma több darabjában jelentős szerephez jut. A Szegény Magyarország, a Korallzátony, a Hosszú weekend tartozik ide, de hasonló tematikájú a Hetvenes évek is.
Magány, elidegenedés és a hazától való elszakítottság együtt jelentkezik a Korallzátony talajtalan, hazasóvárgó, Ausztráliában élő hőseinek félmondatos emlékeiben és a Szegény Magyarország szereplőinek egymás mellett elsikló, értetlenségbe fulladt párbeszédeiben. E darabok informatív módon villantanak fel egy kóros jelenséget.
A Hosszú weekend című háromfelvonásos színmű tárgya a hetvenes esztendők első felének "külföldimádata". Bálint Edit, a könnyed s gondtalan életre vágyó magyar leány alapos leckét kap. Oscar Taylor és ide-oda csapódó barátainak társasági élete sivár, kiábrándító és posványos.
1474Péteri Dezső, a Hetvenes évek lassan már öregedő főhőse is menekül ebből a világból. Haza, Leányfalura, hogy szenvedélyének hódolhasson: a múltba réved, a rómaiak örökségét, emlékeit kutatja. Értetlenül áll a fiatalabb generáció előtt, akik számára idegenek, ridegek, nyersen számítóak. Talajtalanul kapaszkodik az emlékeibe, "hősi maszkban játszik egy komikus szerepet". Ifjú felesége elhagyja – szinte lemond róla –, veresége sem nem tragikus, sem nem fölemelő. Figurája erőtlen, igazi konfliktus nem jön létre a darabban.
Karinthy Ferenc drámaírói teljesítménye fontos része jelenkori drámairodalmunknak. A műveiben fel-felbukkanó "vándorszereplők" jelzik, hogy az író egy öntörvényű világot tud magáénak; ragaszkodik hőseihez.
A bevezetőben említett riporteri, krónikási szemlélet és alkotásmód a drámai jellegű művekben is uralkodik. Karinthy Ferenc általában erkölcsi nézőpontból közelít korunk feszültségeihez, s felelős, elkötelezett magatartással, nagy elhitető erővel munkálkodik ezek feloldásán. Hősei hús-vér emberek, majdnem mindegyikük alkalmas arra, hogy személyiségükben a kor fontos, megoldatlan kérdéseit általánosítsa.
