39. A KLASSZICIZMUS MÁSODIK HULLÁMA (PÁNDI PÁL)
39. A KLASSZICIZMUS MÁSODIK HULLÁMA
(PÁNDI PÁL)
(PÁNDI PÁL)
A 18. század végén, a 19. század első két évtizedében megerősödik a görög-római irodalom hatása. A magyar írók fokozódó figyelemmel fordulnak az antik eszmények felé; valóságos divatja támad a görög és latin költők fordításának. A költészetben egyre nagyobb teret kap a mitológia; a versformák között mind nagyobb tekintélyre tesznek szert a klasszikus strófaszerkezetek. A klasszicizáló törekvések e külsőleges jelenségei mögött megtaláljuk az antik minták magatartásbeli, szemléleti követését is. A harmónia imádata, a szép kiegyensúlyozottság hirdetése, a horatiusi életelvek térhódítása, az elvont humánum eszménye, a tiszta esztétikum klasszikus szabályainak igézete, az antikos emelkedettség: mindez szembetűnően jellemző a klasszicizmusra.
Ezeknek a hazai törekvéseknek legfőbb mozgatója, tekintélye: Kazinczy Ferenc. Nemcsak a maga munkáival, hanem hatalmas levelezésében osztogatott tanácsaival, kritikai megjegyzéseivel is a klasszicizmus térhódításét segítette. Kazinczyra mély hatással volt Winckelmann, Herder, Klopstock, Wieland antikvitás-kultusza, s különösen Goethét tekintette példaképének a klasszikusok ápolásában. "Goethében görög lélek lakik – írta Bölöni Farkas Sándornak. – Az én bálványom mindenben ő… A többinek félve higyj, Goethének… vaktában." Döbrentei Gábort program-értékű szavakkal irányítja Kazinczy: "A Szép Mesterségekben az jár bátran, akinek míve legközelébb jár a Classicusok miveikhez." Más helyen pedig: "Az az igazán szép, ami Görög és Római módhoz hasonlít." De törekvéseinek lényegét talán nem is ezek a kijelentések mutatják a legvilágosabban, hanem esztétikai normái, a németes-klasszicizáló példák nyomán kialakított széptani elvei.
Ez az a lényeg, amely ráirányítja figyelmünket a Kazinczy és a triász klasszicizmusa közti különbségre. Mert az antik formák s bizonyos antik eszmények közös kultusza mellett (az ifjú Kazinczy rajongva olvasta Baróti Szabót!) nyilvánvaló a különbség is a hazai klasszicizmus e két "hulláma", változata között. A triász törekvései elsősorban az antik vers metrikáját hangsúlyozták, s ennek, a formának a kultiválásán keresztül, a magyar vers formai gazdagításán (s nem jelentéktelen stíl-tömörítésen) keresztül szolgálták az irodalom polgárosulását. Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy ez a közvetett szolgálat a triász tagjainál gyakran konzervatív, haladásellenes nézetekkel 259párosult. Kazinczy klasszicizmusa magába öleli az "első hullám" formai eredményeit, de nem áll meg ezeknél: az ő hangsúlya a pusztán metrikai kultusz mellett vagy inkább helyett a klasszicizmus esztétikai és etikai eszményeit teszi nyomatékossá. Ezek a normák és eszmények Kazinczy gondolati műhelyében kilépnek az antikvitás keretéből, s korszerű igényekkel színeződve, aktuális jelentést kapnak. Ezek az eszmények és normák Kazinczynál már tudatosan- ötvöződnek az irodalmi-ízlésbeli-szellemi polgárosulás törekvésével, s éppen ebből a szempontból jellemző és jelentős Kazinczy klasszicista Goethe-kultusza. Úgy is mondhatnánk: Kazinczy "modern" klasszicizmusa tudatos szembefordulás a feudális-provinciális szellemiséggel.
A klasszicista irányzat természetesen kölcsönhatásba kerülhet a kor más áramlataival. "A szentimentalizmus átveszi a klasszicizmus nyújtotta és a felvilágosodás megőrizte művészi formákat, és új tartalommal tölti meg azokat, pl. a pásztorköltészet klasszikus kereteit (Gessner), a klasszikus elégiát, didaktikus költészetet (Delille, André Chénier), a klasszikus ódát (André Chénier, Matthisson)" – írja Horváth Károly. Kazinczynál is a klasszicizmus oldott változatával találkozunk, nem pedig doktrinér antikizálással. A németes-érzelmes költészet hatása éppúgy megfér klasszicista irányzatával, mint az érzelmes levélregények kedvelése vagy a realisztikus pályaemlékezet. Befogadó klasszicizmus ez, amely csak az önmagát megsemmisítő, felszámoló befogadásra nem "vállalkozott"; nem jutott el Csokonai és Fazekas népiességének érdemi elismeréséig.
Ez a befogadó jelleg, amely Berzsenyi klasszicizmusát a teret követelő személyiség dinamikájával, Kölcsey művét már egy új kor törekvéseivel gazdagítja, erényeivel és gyengéivel egyaránt a hazai polgárosulás szülötte. A klasszicizmus 1795 után, pontosabban Kazinczy szabadulása (1801) után erősödik fel. Ebben kétségtelenül szerepe van annak, hogy a bécsi kormányzat elfojtotta a nyílt és felvilágosult politikai megnyilatkozás lehetőségeit, a köztársasági mozgalom bukása már csak jelezte a közvetlen politikai cselekvés lehetetlenségét. A polgári törekvések a reakciós restaurációban közvetett utakra kényszerülnek, ezért válik történelmileg dinamikussá a nyelvújítási harc a 19. század első két évtizedében, s ettől növekszik meg az irodalmi törekvések és küzdelmek fontossága ebben a korszakban. Ennek a nyelvi-irodalmi polgárosulásnak öntudatos vezéralakja Kazinczy Ferenc. Klasszicizmusa tehát távolodás a felvilágosodás eszméinek közvetlen képviseletétől, a maradandó értékek keresése egy változékony korban, ugyanakkor összefonódik a polgárosulás lehetséges útjával, tehát magában hordozza az újítás, a korszerűsítés energiáit.
Ez a klasszicizmus azonban nem hidalhatta át a korszak jellegzetes ízlésellentétét, amely Kazinczynak Csokonaival és Fazekassal kapcsolatos fenntartásaiban, illetve elfogultságában fejeződött ki. Kazinczy arisztokratikus, szellemi polgárosulása, amely nemcsak az európai horizontokra tekintett, hanem a társadalmi ranglétra felsőbb fokaira is, nem fért meg Csokonaiék polgári öntudatával, amely szintén európai távlatokkal mérte a világot, de közben figyelemmel volt a népre is. Kazinczynak igaza volt akkor, amikor bírálta a provincializmust, korszerűtlenséget, elmaradottságot. De Csokonai és Fazekas hasonlíthatatlanul több volt, mint az Árkádia-pör résztvevőinek provinciális tábora. Amit Kazinczy még nem tudott elérni, azt a mestert 260túlhaladó tanítvány, Kölcsey kezdi majd megvalósítani, egyelőre inkább elvi, mint gyakorlati eredménnyel: a népdal iránti műköltői figyelem hangsúlyozásával, a nemzeti hagyományokra mutató gondolataival.
