Ákos mester munkássága
Ákos mester munkássága
Miután Anonymus műve – egyelőre ismeretlen okokból – a 13. század magyar írástudói előtt nem vált általánosan ismertté, a kizárólagosan dinasztikus szemléletű 11–12. századi gestairodalomnak az oligarchia érdekei szerint való revíziója a 13. század második felében is időszerű maradt. Elődje munkáját nem ismerve, ilyen feladatra vállalkozott az Ákos-nemzetségbeli Ákos mester. 1244-ben udvari káplán volt, később székesfehérvári őrkanonok és királynői kancellár, végül 1254-től 1272 táján bekövetkezett haláláig budai prépost. Akárcsak Anonymus, ő is elégedetlen volt a 10. század eseményeire vonatkozó régi gesta-szövegezésekkel. Gyökeresen új történeti mű megírására mégsem vállalkozott, csak a fejedelmek korára és Szent István uralkodása első időszakára vonatkozó régi gesta-szöveg gyökeres átdolgozását tűzte ki célul. Az így keletkezett munkát a 14. századi krónika-változatok csaknem teljes egészében megőrizték.
84Ákos mester nem a fehér ló-mondán akadt fenn, mint Anonymus, hanem azt sérelmezte, hogy az előtte fekvő 11. századi gestaszöveg Árpáddal együtt csupán hét vezérnek tulajdonította a honfoglalást. Felháborodottan kérdezi ezért művében, hogy hol voltak akkor a többi nemzetségek ősei, nem mulasztva el számonkérni az Ákos-nembeliek szerepét sem. Legfőbb feladatának ezután azt tekintette, hogy a honfoglalást követően megemlékezzék a 13. századi oligarcha-családok elődeiről. Külön fejezetekben ismerteti nemcsak az ősi magyar, hanem a jövevény nemzetségeket is, nem riadva vissza vaskos anakronizmusoktól (pl. II. Endre korában beköltözőknek a 10. századba való visszahelyezésétől) sem. Ákos mesternek köszönhető a kalandozásoknak részben külföldi források, részben még élő hagyományok, esetleg hősi énekek nyomán való részletesebb megírása is. A kalandozásokat ugyanis az egyes magyar vezérek saját szakállukra folytatták, s így az önálló politikára törekvő 13. századi tartományurak szószólója számára a Géza fejedelmet megelőző anarchikus évtizedek eleve rokonszenvesek lehettek. Az irodalom szerencséje, hogy ennek során Lehel és Botond mondája is megörökítésre került, méghozzá jól sikerült, ügyes fogalmazásban. Ákos mester elfogultságát jól jellemzik a székesfehérvári, illetve az óbudai egyházak alapításáról írott fejezetei is. Ezekben ő maga viselt tisztséget, s ezért szükségesnek vélte annak különös hangoztatását, hogy azokat Szent István alapította (ami az óbudai egyház esetében nem felel meg a valóságnak), részletesen felsorolva mindazokat a kincseket, melyeket ezek az egyházak az ő szolgálata idején bírtak.
Ákos mester művében az oligarchikus osztályérdekeket híven kifejező társadalmi-jogi álláspont jut kifejezésre a magyarok ősi communitasának, vagyis egyenlőségen alapuló közösségének a hangsúlyozása által. Ez a római jogból, illetve a skolasztikus társadalomfelfogásból kölcsönzött fogalom csak látszólag hordoz nála demokratikus tartalmat, valójában az író által magasztalt állítólagos régi nemzetségeknek, a 13. századi főurak őseinek a hatalomban való közösségét jelenti. Ebben a felfogásban a honfoglaló hét vezér s köztük a dinasztiát alapító Árpád csak méltóságban álltak feljebb a többieknél, valójában nem különböztek tőlük. Ez az ősi "communitas", az arisztokráciának ez a visszaálmodott egykori demokráciája Ákos szerint Géza fejedelem uralkodásáig tartott. Miként a 11. századi gestaszöveg és Anonymus, úgy Ákos mester is Géza uralkodásában látja a nagy történeti fordulópontot, ezt azonban ő reakciós módon már egyértelműen negatívan értékeli, a szabad communitasnak szolgasággá való átváltoztatásaként értelmezi. Az országot részekre szabdaló, anarchiába süllyesztő 13. századi oligarchiának ez a tudós képviselője így próbálta történetileg igazolni a királyi hatalom korlátozására irányuló törekvések jogosságát.
Eddig csak olyan történeti művekről számolhattunk be megnyugtató bizonysággal, melyek a magyar történet valamely kisebb-nagyobb korszakáról szóltak. Az 1270-es években azonban már vitathatatlanul létezett egy – V. István halálával (1272) záródó – összefoglaló történeti munka, amely valamennyi későbbi krónika-változatnak alapjává vált. Ez Ákos mester eredeti művén kívül magában foglalta az I. Endre kori gestát, valamint egy kivonatot a Gesta Ladislai regisből, más gestaszövegekkel összeolvasztva. Összeállítója a ///. István kori gestát nem ismerte, a 12. század eseményeire vonatkozóan mindössze egy szűkszavú, a koronázásokra és temetésekre szorítkozó királylajstrom 85(ilyet minden nagyobb egyházban és kolostorban vezettek) állt rendelkezésére, s a 13. század eseményeiről is csak igen kevés mondanivalója volt. Egyelőre bizonytalan, hogy e fontos kompilációnak az összeállítását s a 13. századi sovány fejezetek megírását is Ákos mesternek tulajdoníthatjuk-e. Annyi azonban bizonyos, hogy ennek az oligarchikus történetírónak a műve csak ebben az összefüggő s úgy-ahogy az egész magyar történetet áttekintő krónika-szerkesztménynek a keretében vált ismeretessé.
A biztosan Ákos mesternek tulajdonítható gestaegység, s ugyanígy az egész 13. századi kompozíció, nem árul el kiemelkedőbb írói kvalitásokat. Az író (vagy írók) kizárólagos célja osztályérdekeik nyers és határozott hangsúlyozása, s azok történeti igazolása volt.
