I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Olivia kertje.
Viola és a Bohócz, dobbal, jönnek.
VIOLA.
Isten tartson meg, barátom, s hangszeredet is. Dobocskád mellett éldegélsz?
BOHÓCZ.
Nem, uram, én az egyház mellett éldegélek.
VIOLA.
Egyházi ember vagy?
BOHÓCZ.
Nem afféle vagyok, uram: az egyház mellett éldegélek, mert házamban élek, házam pedig az egyház mellett fekszik.
VIOLA.
Akkor azt is mondhatnád, hogy a király a koldusasszony mellett fekszik, ha a koldusasszony közel lakik hozzá; vagy hogy az egyház a dobod mellett fekszik, ha a dobod az egyház mellett áll.
BOHÓCZ.
Te mondád, uram. Lássa az ember e kort! Elmés embernek egy-egy mondat csak kecskebőr-keztyű: mily gyorsan fordíthatni a visszáját kifelé!
VIOLA.
Az már bizonyos: a kik ügyesen játszanak a szavakkal, gyorsan elforgathatják azokat.
BOHÓCZ.
Ép azért szeretném én, uram, hogy a húgomnak neve se volna.
VIOLA.
Miért, földi?
BOHÓCZ.
Hát, uram, az ő neve szó, s e szóval való játék könnyen elforgathatja húgomat. De, valóban, a szavak nagyon semmirekellők, mióta a kötelezettségek gyalázatba keverték.
VIOLA.
Hogy bizonyítod?
BOHÓCZ.
Biz’ uram, azt nem tehetem szavak nélkül, s minthogy a szavak oly hamisakká lettek, nincs kedvem azokkal fogni a bizonyításhoz.
VIOLA.
Fogadni mernék, te olyan víg czimboraféle vagy, és semmivel nem törődöl.
BOHÓCZ.
Nem épen, uram, törődöm én valamivel; hanem, lelkemre mondom, uram, nem törődöm te veled: ha ez annyi, mint semmivel törődni, uram, szeretném, hogy ez téged láthatatlanná tenne.
VIOLA.
Nem az Olivia kisasszony bolondja vagy?
BOHÓCZ.
Valóban nem, uram: Olivia kisasszony semmi bolondsággal nem bír; nem fog bolondot tartani, míg férjhez nem megy; s a bolondok úgy hasonlítanak a férjekhez, mint a szárdella a heringhez, a férj a vastagabbik. Valóban, nem vagyok bolondja, hanem csak szóferdítője.
VIOLA.
A minapában Orsino grófnál láttalak.
BOHÓCZ.
A bolondság, uram, az egész világot körüljárja, mint a nap: mindenütt fénylik. Sajnálnám, uram, ha a bolond ép oly gyakran meg nem fordulna a te gazdádnál, mint az én kisasszonyomnál. Úgy gondolom, láttam ott a te bölcseségedet.
VIOLA.
No, ha gúnyolódol, nem maradok tovább veled. Nesze, egy kis költség.
BOHÓCZ.
Küldjön ezért neked Jupiter, ha legközelebb bőviben lesz a szőrnek, szakálat.
VIOLA.
Igazat szólva, mondhatom, nagyon is epedek utána, habár nem szeretném, hogy a magam álán nőjön. Ott ben van-e kisasszonyod?
BOHÓCZ.
Nem szaporítna ezekből egy pár, uram?
VIOLA.
Igen, összetéve és kamatra adva.
BOHÓCZ.
Játszanám a phrygiai Pandarust, uram, hogy e Troilushoz egy Kressidát kerítsek.
VIOLA.
Értelek, pompásan koldulsz.
BOHÓCZ.
Úgy gondolnám, uram, nem nagy dolog egy koldusnőért koldulni: Kressida koldusnő volt. Kisasszonyom ott ben van, uram. Értésére adom, honnan jösz; ki vagy, s mit akarsz, az nem tartozik az én légkörömhöz – mondhatnám: elementumomhoz; de ez a szó már elkopott.(El.)
VIOLA.
Elég észszel játszodja a bolondot;
S jól tenni ezt, kell némi elmeél:
Ismerni kell azok szeszélyeit,
A kik felett tréfál, időt, személyt,
S lecsapni kányaként minden pöhölyre,
A mely szemébe tűn. Ez oly nehéz
Foglalkozás, mint egy bölcs működése:
Mert a bolondság, bölcsen ejtve, élez;
De a bolonddá lett bölcscsel mit érsz?
Böffen Tóbiás és Keszeg Andor jönnek.
TÓBIÁS.
Jó napot, fiatal ember.
VIOLA.
Jó napot, uram.
ANDOR.
Dieu vous garde, monsieur.
VIOLA.
Et vous aussi; votre serviteur.
ANDOR.
Remélem, te az enyim, én meg a tied vagyok.
TÓBIÁS.
Meg akarod tisztelni a házat? Húgom kiváncsisága, hogy lépj be, ha vele van ügyed.
VIOLA.
Kötelezettje vagyok húgodnak, uram: úgy tartom, mostani útam czélja épen ő.
TÓBIÁS.
Kiséreld meg a lábadat, uram; tedd mozgásba.
VIOLA.
A lábam jobban ért engem, uram, mint én értem, mit gondolsz az alatt, hogy tegyem mozgásba a lábamat.
TÓBIÁS.
Azt gondolom, indulj, uram, lépj be.
VIOLA.
Indulással s belépéssel válaszolok. De megelőztek.
Olivia és Mária jönnek.
Legkitűnőbb, hasonlíthatatlan hölgy, illatot harmatozzon reád az ég!
ANDOR.
Ez ifjú ritka egy széptevő. „Illatot harmatozzon!" Szép.
VIOLA.
Az én ügyemnek nincs szava, kisasszony, csupán a te legnyájasabb, kegyteljes füledre nézve.
ANDOR.
„Illat,” „legnyájasabb,” és „kegyteljes”: mind a hármat feljegyzem magamnak.
OLIVIA.
Tegyétek be a kertajtót s hagyjatok el, hadd hallom.
(Tóbiás, Andor s Mária el.)
Add a kezed’.
VIOLA.
Szolgálatodra, itt állok, kisasszony.
OLIVIA.
Hogy hívnak?
VIOLA.
Cesario szolgád neve, szép grófnő.
OLIVIA.
Szolgám, uram? Bús a világ, mióta
Aljas hizelgés bók néven forog.
Te az Orsino gróf szolgája vagy.
VIOLA.
S ő a tiéd, az övé hát tiéd:
Szolgád szolgája, grófnő, a te szolgád.
OLIVIA.
Nem gondolok rá: bár inkább üres
Volna emléke, mint velem betölt.
VIOLA.
Grófnő, épen szives figyelmedet
Reá fordítni jöttem.
OLIVIA.
Hagyd el azt:
Sohsem mondám, hogy ismét róla szólj;
Hanem ha tán más ügyben látogatsz,
Sürgessed azt, s szivesben hallgatom,
Mint a sphaerák zenéjét.
VIOLA.
Szép kisasszony –
OLIVIA.
Engedd csak, kérlek. A mint itt utóbb
Bájolva megjelentél, egy gyürűt
Küldék utánad: így ámítgatám
Magam’, szolgámat, s félek, téged is.
Most várom szigorú itéleted’,
Azt kötve rád szemérmes cselfogással,
Miről tudtad, hogy nem tiéd. Mit is vélsz?
Becsületem’ nem vetted czélba, nem
Uszitgatál rá minden bősz gyanút,
Mit zsarnok szív növelhet? Ime, már
Belátásodhoz mérve, eleget
Mutattam. Szivemet nem is kebel,
Csak egy fátyol borítja. Most te szólj.
VIOLA.
Én szánlak.
OLIVIA.
Ez egy lépés a szerelemhez.
VIOLA.
Nem, egy vonal sem: hisz van példa rá,
Hogy szánni szoktuk elleninket is.
OLIVIA.
Így hát, hiszem, megint mosolyghatunk.
Oh mily hamar lesz büszke a szegény!
Ha zsákmányul kell esni, mennyivel
Jobb oroszlán, mint farkasok előtt!
(Az óra üt.)
Idővesztést hány szememre az óra.
Ne félj, jó ifjú, nem kellesz nekem;
Pedig ha ész és ifjuság megérik,
Nőd könnyen egy derék férjet arat.
Itt van utad nyugatra.
VIOLA.
El nyugatra!
Kisérje nagysádat üdv s jó kedély.
Uramnak grófnő, mit se küldsz tehát?
OLIVIA.
Megállj!
Ugyan mit hiszesz rólam? monddsza csak.
VIOLA.
Azt, hogy te azt hiszed, nem az vagy, a mi.
OLIVIA.
Ha azt hiszem: rólad is azt hiszem.
VIOLA.
Helyes: nem az vagyok, a mi vagyok.
OLIVIA.
Bár volnál az, a minek én szeretném.
VIOLA.
Jobb volna akkor, mint mi most vagyok?
Bár volna úgy: mert bolondod vagyok most.
OLIVIA.
Oh! mennyi gúny tekint rám bájosan,
Haragvó ajka megvetésiben!
Gyilkosság sem derül ki hamarabb,
Mint a titkolt szerelem: mert éje nap.
Cesario, a tavasz rózsáira,
A szüz becsűlet s hűség lángira
S mindenre mondom, úgy szeretlek én,
Bár büszke vagy, hogy ész vagy érzemény
Nem gátolhat. Ne mondd, hogy nincsen ok
Kérned, ha már kérő magam vagyok;
Inkább okoskodjál akként, hogy édes
Szerelmet kérni, de találni édesb.
VIOLA.
Szelid ifjúkoromra eskhetem.
Egy szívem, egy keblem van s egy hitem,
S nem birja azt nő, és e földtekén
Nem is leend úrnője más, csak én.
S Isten veled. Többé tehát, kisasszony,
Gazdám könyét előtted nem panaszlom.
OLIVIA.
Csak jőjj! talán ellenző szivemet
Iránta még te fölmelengeted.(El mind.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem