III. SZÍN.
Hát bizonyos vagy, hogy Bohemia
Sivatagán szállt meg hajónk?
Igen, |
S vihar gyülekszik. Istenemre, tán
Nem szíveli, a mit teszünk, az ég,
S ránk mordúl így.
Legyen meg akaratja! |
Ott leszek én is.
Csak siess, uram. |
S különben is félelmes a vidék
Vad állatok miatt.
Csak menj, fiam, |
Könnyebb a szivem, |
Hogy nélkülem történik ez! | (El.) |
Jerünk |
Hogy a halottak lelke visszajár.
Ha ez való, az éjjel úgy anyád jött
Hozzám. Az álom a valóhoz ily
Rokon so’sem volt. Egy alak jöve, –
Csüggedt feje majd jobb-, majd balra hajlott.
Ily bú edényét nem láttam soha,
Csordultra telve! Hófehér ruhában
– Mint a szüzesség, – jött szobámba, hol
Fekvém. Felém háromszor meghajolt.
Ajkán a szókkal mély sóhaj vivódék,
És két patak lőn két szeme. Azután
Fájdalma kimerűlvén, – így beszélt:
„Jó Antigonus, kedved ellen, a
Sors úgy akarván, hogy kis csecsemőmet
Esküd szerint te tedd ki: puszta hely
Sok van Bohemiában, – tedd le ott,
S hagyd sírva; s mert örökre elveszettnek
Hiszik: nevezd őt Perditának. E
Vad tett miatt, mit urad rád bizott,
Te sem látod viszont Paulinát,
Nődet, soha!” – S jajgatva légbe oszlott.
Rettenve, csak későn jövék magamhoz.
S azt hittem, ez való, nem álom. – Az
Álom bolondság; – ám ez egyszer én
Vakon teszem parancsát. Azt hiszem,
Hogy Hermione halált szenvedett.
S Apoll’ akarta, hogy e gyermeket, ha
Csakugyan Polixenestől származott –
Élet s halálnak itt tegyem ki, a
Valódi apja földén. | (Leteszi.) |
Kis rügyecske! |
szerencse kedvez, im elég, miből
Növelve légy s maradjon kincsed is.
(Csomagot tesz mellé.) |
Bizonytalannak, veszni, így kitéve!
Isten veled! Az ég jobban borúl!
Hajh, zord lesz első altató dalod!
Még nappal ily setét nem volt soha.
(Medveordítás.) |
Hah! itt a vad! Elvesztem, jaj nekem!
(A medvétől űzve elszalad.) |
Bárcsak a tíz és huszonhárom év közötti kor ne volna. Vagy bár a fiatalok azt elalunnák! Mert az egész idő alatt egyebet sem tesznek, mint leányok után futkosnak, öregeket csúfolnak, lopnak, verekednek. Nézze bár akárki! ugyan ki más, mint ilyen tizenkilencz s huszonhárom között levő eszeveszettek vadászhatnak ily zivatarban! Elriasztották két legjobb juhomat; félek, a farkas hamarább rájok akad, mint a gazda. Ha valahol, a tenger parton találhatom meg, ott legelészhetnek. Jó szerencse, légy velem! Hej, mi ez itt?
(Fölveszi a csecsemőt.) |
Ifjú juhász jön.
Hollá! hó!
Hát ily közel vagy? Ha olyat akarsz látni, mit még akkor is megemlegess, mikor már meghaltál s elrothadál: jer ide! No, mi bajod, ficzkó?
Láttam én két olyat, tengeren és szárazon! De nem is mondhatom, hogy tengeren, – mert az is csak ég, – egy tűhegy sem fér el a kettő között.
No, s mi az?
Csak láttad volna, hogy forr, hogy zajog, hogy csap át a parton! De ez még kicsinység! Oh szegény nyavalyások, hogy jajgattak! Majd láttam őket, majd ismét nem láttam! A hajó egyszer a holdat szúrta árboczára – másszor meg úgy a hab és tajték alatt volt, mintha egy dugót sörös kádba dobnának! Hát még a szárazon! Hogy szakította ki a medve szegénynek a vállpereczét! Hogy ordított segítségért! Azt mondta Antigonusnak hívták, nemes ember volt. De hogy ismét a hajót mondjam: – látni, hogy nyelte be a tenger; – de előbb hogy bőgtek szegény emberek, a tenger csak csúfolódott velök. A szegény nemes is csak bőgött, s a medve csak csúfolta! pedig hangosabban bőgtek azok is, ez is, mint a tenger s a medve.
Irgalom atyja! Mikor történt ez, fiam?
Most, most. Meg sem mukkantam, mióta ezeket láttam. Azok még meg sem pihentek a tenger fenekén; emezt még félig sem falta föl a medve; most rágódik rajta.
Csak ott lehettem volna, segítni szegény öreg embernek!
Bár ott lehettél volna a hajón, – annak segítni! Úgy igazán feneketlen lett volna jószívűséged!
Nagy dolgok! nagy dolgok! De ide nézz gyerek: lám, te ott jársz a hol haldoklók, – én a hol újszülöttek vannak. Ezt már méltó megnézni. Nézd csak! Nemes ember gyermekének való keresztelő ruha! Nézz ide. Vedd föl, vedd föl fiam! Bontsd ki csak. Hadd lássuk; meg van jövendölve, hogy tündérek által jutok kincshez. Ez valami kicserélt gyerek. Bontsd ki csak, mi van benne, fiam?
Szerencsés öreg ember vagy! Ha ifjúságod bűnei meg vannak bocsátva, jó napokat fogsz látni. Arany, merő arany!
Ez tündérkincs, fiam, majd meglátod. Kösd be, szorítsd meg jól! Haza vele, haza a legrövidebb úton. Szerencse fiai vagyunk, – s hogy azok maradjunk, csak hallgatnunk kell. Hadd menjenek a birkák! Jere fiam, csak egyenesen haza!
Menj csak apám, egyenest haza, a holmival. Én elmegyek, megnézem, elment-e már a medve az öreg úrtól, vajjon mennyit evett meg belőle? Csak addig hamis, a míg éhes. Ha hagyott belőle valamit, legalább eltemetem.
Azt jól teszed, fiam. Ha a maradványából kiveheted, hogy ki s mi volt, szólíts engem is, hadd lássam.
Jó, jó. Legalább te is segítsz elásni.
Ez szerencsés nap volt, fiam; hadd tegyünk mi is valami jót rajta! | (Elmennek.) |