III. SZÍN.
Az erdő.
Rozalinda és Celia jönnek.
Nos, mit szólsz most? Nem múlt két óra el? s Orlando még nincs itt.
CELIA.
Biztosítlak: szűz szerelemmel s megzavart agyvelővel fogta iját és puzdráját s elment – aludni.
(Silvius jön.)
Biztosítlak: szűz szerelemmel s megzavart agyvelővel fogta iját és puzdráját s elment – aludni.
(Silvius jön.)
SILVIUS.
Üzenetet hozok neked, szép ifjú.
Szép Phoebém küldi tőlem ezt neked:
Nem ismerem tartalmát; ámde sejtem,
Zord arczából s bosszus viseletéből,
Melyet írás közt mutatott, hogy mérges
Hangon fog szólni. Énnekem bocsáss meg,
Én büntelen küldött vagyok csupán.
Üzenetet hozok neked, szép ifjú.
Szép Phoebém küldi tőlem ezt neked:
| (Levelet ad át.) |
Zord arczából s bosszus viseletéből,
Melyet írás közt mutatott, hogy mérges
Hangon fog szólni. Énnekem bocsáss meg,
Én büntelen küldött vagyok csupán.
ROZALINDA.
A türelem maga megbokrosodva
Fölforrna erre: tűrd el ezt, s tűrsz mindent.
Szép nem vagyok? És módot nem tudok?
Kevélynek mond, s hogy nem szeretne, ha
Oly ritka voln’ a férfi, mint a phoenix.
Ej lánczos! hajlama nem az a nyúl,
Mit én űzök: mért ír nekem ilyet?
Juhász, tőled került ki e levél.
A türelem maga megbokrosodva
Fölforrna erre: tűrd el ezt, s tűrsz mindent.
Szép nem vagyok? És módot nem tudok?
Kevélynek mond, s hogy nem szeretne, ha
Oly ritka voln’ a férfi, mint a phoenix.
Ej lánczos! hajlama nem az a nyúl,
Mit én űzök: mért ír nekem ilyet?
Juhász, tőled került ki e levél.
SILVIUS.
Nem, esküszöm: tartalmát nem tudom.
Ő írta, Phoebe.
Nem, esküszöm: tartalmát nem tudom.
Ő írta, Phoebe.
ROZALINDA.
Ej bolond vagy, és
A szerelem túlságra vitt. Kezét
Én láttam: bőr keze van, téglaszín
Keze; én azt hittem valóban, ócska
Kesztyű van rajt’, pedig csak keze volt:
Szolgáló keze van; de nincs szó erről.
Azt mondom: ezt nem gondolta ki,
Ez férfinak eszméje s férfikéz.
Ej bolond vagy, és
A szerelem túlságra vitt. Kezét
Én láttam: bőr keze van, téglaszín
Keze; én azt hittem valóban, ócska
Kesztyű van rajt’, pedig csak keze volt:
Szolgáló keze van; de nincs szó erről.
Azt mondom: ezt nem gondolta ki,
Ez férfinak eszméje s férfikéz.
SILVIUS.
Bizonynyal Phoebeé.
Bizonynyal Phoebeé.
ROZALINDA.
Rakonczátlan és ádáz stylus ez:
Radókhoz illik; gyűlöl, mint török
Keresztyént. Nők szelíd agyában ily
Vad eszme nem terem, ily szerecsen
Szavak lényökben feketébbek, mint
Színökben. Nem kivánod hallani?
Rakonczátlan és ádáz stylus ez:
Radókhoz illik; gyűlöl, mint török
Keresztyént. Nők szelíd agyában ily
Vad eszme nem terem, ily szerecsen
Szavak lényökben feketébbek, mint
Színökben. Nem kivánod hallani?
SILVIUS.
Ha tetszik: mert még nem hallám, habár
Sokat is Phoebe kegyetlenségéről.
Ha tetszik: mert még nem hallám, habár
Sokat is Phoebe kegyetlenségéről.
ROZALINDA.
No, engem Phoebe főbe ver. Figyelj,
Hogy ír a zsarnok.
„Pásztor, képben vagy-e isten,
Ki lángot gyújt a lány-szivben?”
Hát nő gunyolhat így?
No, engem Phoebe főbe ver. Figyelj,
Hogy ír a zsarnok.
„Pásztor, képben vagy-e isten,
Ki lángot gyújt a lány-szivben?”
Hát nő gunyolhat így?
SILVIUS.
Ezt gunynak mondod?
Ezt gunynak mondod?
ROZALINDA.
„S istenségedet elhagyva
Nő-sziv ellen kelsz-e hadra?”
hallottál-e valaha ily gúnyt?
„Férfi-szem esenge értem,
De bosszuját még nem értem.”
Mintha én is nem volnék férfi.
„Hogyha bennem ily szerelmet
Szép szemed haragja keltett:
Ah velem még mit tehet,
Ha szelíd tekinteted?
Míg szidál, szerettelek:
Hátha kérsz, mit nem teszek?
Az előtt még ismeretlen,
Ki hírül viszi, szerelmem.
Bízd te is rá titkodat:
Hogy hű ajánlatomat
S a mit csak tehetnék néked,
Elfogadja szendeséged;
Vagy tagadd meg hű szerelmem’,
S én tudom, sírom’ hol leljem.”
„S istenségedet elhagyva
Nő-sziv ellen kelsz-e hadra?”
hallottál-e valaha ily gúnyt?
„Férfi-szem esenge értem,
De bosszuját még nem értem.”
Mintha én is nem volnék férfi.
„Hogyha bennem ily szerelmet
Szép szemed haragja keltett:
Ah velem még mit tehet,
Ha szelíd tekinteted?
Míg szidál, szerettelek:
Hátha kérsz, mit nem teszek?
Az előtt még ismeretlen,
Ki hírül viszi, szerelmem.
Bízd te is rá titkodat:
Hogy hű ajánlatomat
S a mit csak tehetnék néked,
Elfogadja szendeséged;
Vagy tagadd meg hű szerelmem’,
S én tudom, sírom’ hol leljem.”
SILVIUS.
Ezt te szidásnak nevezed?
Ezt te szidásnak nevezed?
CELIA.
Ah, szegény juhász!
Ah, szegény juhász!
ROZALINDA.
Oliver jön.
| Te szánod őt? Nem, ő nem érdemel szánalmat. Ily asszonyt akarsz szeretni? Mit? hangszerré tennéd magadat, hogy hamis nótákat játszanak rajtad? Kiállhatatlan! Jó, menj, lódulj hozzája (mert látom a szerelem szelidített kigyót csinált belőled) és mondd neki ezt. hogy ha szeret engem, parancsolom neki, szeressen téged; ha nem akar, akkor nekem soha sem kell, kivéve, ha te kérsz érte. El most innen, ha hű szerető vagy, és szót se, mert jönnek. | (Silvius elmegy.) |
OLIVER.
Jó reggelt, szépeim. Ugyan kérnélek,
Hol áll ez erdő szélin egy olaj-
Fákkal körülszegett juhász-tanya?
Jó reggelt, szépeim. Ugyan kérnélek,
Hol áll ez erdő szélin egy olaj-
Fákkal körülszegett juhász-tanya?
CELIA.
Innen nyugatra, le a szomszéd telken:
A fűz-sor ott a csörgő patakon,
Jobb kézre hagyva, ép oda vezet.
De most a ház maga őrzi magát:
Nincs otthon senki.
Innen nyugatra, le a szomszéd telken:
A fűz-sor ott a csörgő patakon,
Jobb kézre hagyva, ép oda vezet.
De most a ház maga őrzi magát:
Nincs otthon senki.
OLIVER.
Ha szem tanulhat nyelvtül, úgy ismernem
Kén’ titeket hallás után: ily mez
És ily kor: „A fiú csinos, lányarczu
S idősb nőtestvérként tünik fel inkább;
A lány bátyjánál barnább s alacsony.”
Vaj, nem ti vagytok-é gazdái tán
A háznak, melyről kérdezősködém?
Ha szem tanulhat nyelvtül, úgy ismernem
Kén’ titeket hallás után: ily mez
És ily kor: „A fiú csinos, lányarczu
S idősb nőtestvérként tünik fel inkább;
A lány bátyjánál barnább s alacsony.”
Vaj, nem ti vagytok-é gazdái tán
A háznak, melyről kérdezősködém?
CELIA.
Nem kérkedés, kérdésre mondva, hogy
Azok vagyunk.
Nem kérkedés, kérdésre mondva, hogy
Azok vagyunk.
OLIVER.
Kit Rozalindnak hí, az ifjunak
E véres kendőt küldi: Te vagy az?
| Orlando üdvözöl. |
E véres kendőt küldi: Te vagy az?
ROZALINDA.
Igen. És mit kell ebbül értenünk?
Igen. És mit kell ebbül értenünk?
OLIVER.
Gyalázatom hírét. Ha tudni vágytok,
Hogy mi vagyok, s hogyan s hol és miért
Lett véres e kendő –
Gyalázatom hírét. Ha tudni vágytok,
Hogy mi vagyok, s hogyan s hol és miért
Lett véres e kendő –
CELIA.
| Kérlek, beszélj. |
OLIVER.
Midőn Orland’ utólszor ment el innen,
Egy óra múlva ismét visszajönni
Igérkezett, s mint az erdőn bolyong,
A képzelet édes fanyar falatján
Rágódva, im, mi történt! Félre néz,
S vigyázzatok, mit látott: az idő
Mohába burkolt törzsü, sudarán
Aszott vénségtől kopasz tölgy alatt,
Egy rongyos, szerencsétlen, szőt-benőtt
Ember feküdt hanyatt: nyaka köré
Aranyba játszó zöld kígyó fonódott,
Sűrű fenyegetéssel nyilt szájához
Hordván fejét; de hirtelen meglátván
Orlandót, lefonódott s pikkelyes
Testével félre, bokorba osont.
De e bokor árnyán nőstény-oroszlán
Feküdt, szárazra kiszopott emlőkkel.
Fejét a földre nyújtva, macska-szemmel
lesvén, nem mozdul-é az alvó ember,
Mivel e vad nemes természete,
Hogy azt nem bántja, mi halottnak látszik.
Orland’ az emberhez közelg, ezt látva,
Kiben testvérére, bátyjára ismer.
Midőn Orland’ utólszor ment el innen,
Egy óra múlva ismét visszajönni
Igérkezett, s mint az erdőn bolyong,
A képzelet édes fanyar falatján
Rágódva, im, mi történt! Félre néz,
S vigyázzatok, mit látott: az idő
Mohába burkolt törzsü, sudarán
Aszott vénségtől kopasz tölgy alatt,
Egy rongyos, szerencsétlen, szőt-benőtt
Ember feküdt hanyatt: nyaka köré
Aranyba játszó zöld kígyó fonódott,
Sűrű fenyegetéssel nyilt szájához
Hordván fejét; de hirtelen meglátván
Orlandót, lefonódott s pikkelyes
Testével félre, bokorba osont.
De e bokor árnyán nőstény-oroszlán
Feküdt, szárazra kiszopott emlőkkel.
Fejét a földre nyújtva, macska-szemmel
lesvén, nem mozdul-é az alvó ember,
Mivel e vad nemes természete,
Hogy azt nem bántja, mi halottnak látszik.
Orland’ az emberhez közelg, ezt látva,
Kiben testvérére, bátyjára ismer.
CELIA.
Ó, e testvérről ő beszélt nekem;
S az élők közt legtermészetlenebbnek
Festette őt.
Ó, e testvérről ő beszélt nekem;
S az élők közt legtermészetlenebbnek
Festette őt.
OLIVER.
Jól tette: én tudom,
Hogy ő természetlen vala.
Jól tette: én tudom,
Hogy ő természetlen vala.
ROZALINDA.
Orlandóra: ott hagyta őt az éhes
És kiszopott oroszlán tápjaul?
| De térj |
És kiszopott oroszlán tápjaul?
OLIVER.
Kétszer fordúlt meg ily szándékkal; ám
A jámborság, mely bosszunál nemesb,
S a természet, mely a jó alkalomnál
Erősb, nyilat lövettek a vadra vele,
S a vad lábához hullt legott: a zaj
Silány álmomból felvert engem is.
Kétszer fordúlt meg ily szándékkal; ám
A jámborság, mely bosszunál nemesb,
S a természet, mely a jó alkalomnál
Erősb, nyilat lövettek a vadra vele,
S a vad lábához hullt legott: a zaj
Silány álmomból felvert engem is.
CELIA.
Te vagy testvére?
Te vagy testvére?
ROZALINDA.
| Téged mente meg? |
CELIA.
Te vagy, ki annyit tört megölni őt?
Te vagy, ki annyit tört megölni őt?
OLIVER.
Voltam, de nem vagyok. Nem is szégyenlem.
Bevallani, mi voltam: mert oly édes
Nekem, megtértnek, az, a mi vagyok.
Voltam, de nem vagyok. Nem is szégyenlem.
Bevallani, mi voltam: mert oly édes
Nekem, megtértnek, az, a mi vagyok.
ROZALINDA.
De hát a véres kezkenő?
De hát a véres kezkenő?
OLIVER.
Midőn elsőtől végig, kölcsönösen,
Könyben fürösztők, elbeszélésinket,
Hogy én miként juték e puszta helyre:
Ő a nemes herczeghez vezetett,
Ki tiszta mezt adott és eledelt,
Öcsém szeretetére bízva engem,
A ki mindjárt lakába vezetett,
Hol ő levetkezett; de az oroszlán
Megtépte, itt karán, a húst s a hely
Mindeddig vérzett; ő alélni kezd,
S a mint alél, kiáltja: Rozalind!
Majdan felkeltém s elkötém sebét,
S egy kis vártatva fölszedvén magát,
Ide küld idegen létemre is,
E történettel, hogy te szószegését
Bocsásd meg, és hogy adjam át e kendőt,
Mely vérét itta, az ifjú juhásznak,
Kit tréfából hív Rozalindájának.
| Azonnal. |
Könyben fürösztők, elbeszélésinket,
Hogy én miként juték e puszta helyre:
Ő a nemes herczeghez vezetett,
Ki tiszta mezt adott és eledelt,
Öcsém szeretetére bízva engem,
A ki mindjárt lakába vezetett,
Hol ő levetkezett; de az oroszlán
Megtépte, itt karán, a húst s a hely
Mindeddig vérzett; ő alélni kezd,
S a mint alél, kiáltja: Rozalind!
Majdan felkeltém s elkötém sebét,
S egy kis vártatva fölszedvén magát,
Ide küld idegen létemre is,
E történettel, hogy te szószegését
Bocsásd meg, és hogy adjam át e kendőt,
Mely vérét itta, az ifjú juhásznak,
Kit tréfából hív Rozalindájának.
CELIA.
Ho hó, nos Ganymed, jó Ganymed!
Ho hó, nos Ganymed, jó Ganymed!
| (Rozalinda elájul.) |
OLIVER.
Ha vért látnak, sokan ájulnak el.
Ha vért látnak, sokan ájulnak el.
CELIA.
Több rejlik ebben. Öcsém! Ganymed!
Több rejlik ebben. Öcsém! Ganymed!
OLIVER.
Ni, föleszmél.
Ni, föleszmél.
ROZALINDA.
Csak volnék otthon.
Csak volnék otthon.
CELIA.
Oh, kérlek, nem fognád meg őt karon?
| Elviszünk haza. |
OLIVER.
Légy jó kedvű, fiatal ember. Te férfi? Nincs benned férfi-sziv.
Légy jó kedvű, fiatal ember. Te férfi? Nincs benned férfi-sziv.
ROZALINDA.
Beismerem, nincs. Ah, pajtás, valaki azt gondolhatná, hogy ez aztán jól tetette magát. Kérlek, mondd testvérednek, hogy mily jól tetettem magamat. Ah, óh!
Beismerem, nincs. Ah, pajtás, valaki azt gondolhatná, hogy ez aztán jól tetette magát. Kérlek, mondd testvérednek, hogy mily jól tetettem magamat. Ah, óh!
OLIVER.
Ez nem volt tettetés: szined nagyon is jól bizonyította, hogy komoly földindulás volt.
Ez nem volt tettetés: szined nagyon is jól bizonyította, hogy komoly földindulás volt.
ROZALINDA.
Biztosítlak, tettetés volt.
Biztosítlak, tettetés volt.
OLIVER.
Jól van hát, szedd össze magadat s tettesd, mintha férfiú volnál.
Jól van hát, szedd össze magadat s tettesd, mintha férfiú volnál.
ROZALINDA.
Jó, de valóban, igazság szerint akár asszony lehettem volna.
Jó, de valóban, igazság szerint akár asszony lehettem volna.
CELIA.
Gyerünk, mindinkább sápadsz; kérlek, menjünk haza felé. Jó sir, gyere velünk.
Gyerünk, mindinkább sápadsz; kérlek, menjünk haza felé. Jó sir, gyere velünk.
OLIVER.
Megyek, mert választ várnak otthon arra, hogy Rozalind öcsémnek megbocsát-e?
Megyek, mert választ várnak otthon arra, hogy Rozalind öcsémnek megbocsát-e?
ROZALINDA.
Majd gondolok ki valamint. De, kérlek, dicsérd neki tettetésemet. Menjünk.
Majd gondolok ki valamint. De, kérlek, dicsérd neki tettetésemet. Menjünk.
| (Elmennek.) |
