I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Az ardennei erdő.
Rozalinda, Celia és Jacques jönnek.
JACQUES.
Kérlek, szép fiú, hadd ismerkedjem meg veled közelebbről.
ROZALINDA.
Azt mondják, mélabús ficzkó vagy.
JACQUES.
Az vagyok; jobb szeretem, mint a nevetést.
ROZALINDA.
Azok, a kik a végleteket keresik, Istentelen ficzkók, s ha tisztességes itéletre kerül a dolog, rosszabbul járnak, mint az iszákok.
JACQUES.
No már pedig jó komornak lenni és hallgatni.
ROZALINDA.
No akkor jó kapufélfának is lenni.
JACQUES.
Az én mélaságom nem a tudós mélasága, mely utánzás; sem a zenészé, mely hóbortos; sem az udvaronczé, mely gőgös; sem a katonáé, mely becsvágyó; sem az ügyvédé, mely szemfüles; sem az asszonyoké, mely zsémbes; sem a szerelmesé, mely mindez összevéve; hanem ez az én saját bús komolyságom, mely több alkatrészből áll, külön tárgyakból van elvonva s valójában útazásaim tapasztalásainak összessége, mely gyakori kérődzés által fölötte kedélyes komorságba borít.
ROZALINDA.
Útazó! hitemre, fontos okos van reá, hogy komor légy. Tartok tőle, eladtad jószágaidat, hogy a máséit láthassad: így aztán sokat látni és semmivel sem bírni annyi, mint gazdag szemekkel, de szegény kezekkel bírni.
JACQUES.
Úgy van, én úgy szereztem meg tapasztalásomat.
Orlando jön.
ROZALINDA.
S tapasztalásod komorrá tett. Jobb szeretném, ha bolondom volna, hogy fölvidítson, mint tapasztalásom, hogy elkomorítson. S még hozzá útazni érte!
ORLANDO.
Szerencsét s jó napot, szép Rozalind!
JACQUES.
No, ha versekben beszéltek, Isten veletek.
(Elmegy.)
ROZALINDA.
Isten veled, monsieur útazó! Légy rajta, hogy suttogj és különcz-ruhában járj; pusztítsd el saját határod minden előnyét; gyűlöld meg szülőföldedet s mindenekfölött szidd Istenedet, hogy olyanra teremtette valaha arczodat, a milyen; különben csak kötve hiszem, hogy eveztél gondolában. Nos, nos, Orlando! hol voltál az egész idő alatt? te szerető! Ha még egy ily csínyt követsz el rajtam, sohse kerülj többé szemem elé.
ORLANDO.
Szép Rozalindám, egy órával sem jövök igéretem után.
ROZALINDA.
Megszegni a szerelem kitűzött óráját! Arról a ki egy perczet ezer részre oszt s szerelem dolgában az ezredrésznek egy részét is megszegi, mondhatni ugyan, hogy Kupido megveregette a vállát, de jót állok érte, hogy szivének nincs hija.
ORLANDO.
Bocsáss meg, édes Rozalind.
ROZALINDA.
Már ha oly késedelmes vagy, ne kerülj többé szemem elé. Ilyen formán akár kérjen meg egy csiga.
ORLANDO.
Csiga?
ROZALINDA.
Csiga bizony: mert bár lomhán jön, de fején hozza házát, mely, azt hiszem, különb hozomány, mint a mit te adhatsz asszonynak. E mellett sorsát is magával hozza.
ORLANDO.
Mi az?
ROZALINDA.
Mi? Hát a szarv, mint a magad fajtafélék feleségöknek szeretnének köszönni; de ő sorsával fölfegyverkezve jön s megelőzi felesége gyalázatát.
ORLANDO.
Az erény nem csinál szarvat, s az én Rozalindám erényes.
ROZALINDA.
És én vagyok a te Rozalindád.
CELIA.
Örömest nevez annak; de az ő Rozalindája különb fajta.
ROZALINDA.
Jer, vallj, vallj szerelmet: mert most ünnepnapi kedvemben vagyok s eléggé olyanban, hogy hallgassalak. Mit mondanál most nekem, ha igazán igazi Rozalindád volnék?
ORLANDO.
Előbb csókolnék, aztán beszélnék.
ROZALINDA.
Jobb lenne előbb beszélned, s ha tárgyad fogyatán megzavarodnál, megragadhatnád az alkalmat a csókra. Valódi jó szónokok köpnek, ha megakadnak; szerelmeseknek, ha kifogynak az anyagból, mitől Isten óvjon, a legjobb fordulat a csók.
ORLANDO.
De ha a csók megtagadtatik?
ROZALINDA.
Akkor kérni készt benneteket, és ismét van anyag.
ORLANDO.
Ki is fogyna ki belőle, ha imádott kedvese előtt áll?
ROZALINDA.
Bizony kifogynál, ha én volnék kedvesed, különben erősebbnek kellene tartanom erényemet, mint élczemet.
ORLANDO.
Mit, a szóból?
ROZALINDA.
A szóból nem, de ki a beszédből. Nem vagyok én a te Rozalindád?
ORLANDO.
Szeretem emlegetni, hogy az vagy: mert örömest beszélek ő róla.
ROZALINDA.
Jó, mondom tehát neked, az ő személyében, hogy nem kellesz.
ORLANDO.
Akkor meghalok saját személyemben.
ROZALINDA.
De már meghalni csak halj meg megbizott által. Ez a szegény világ már közel hat ezer éves, és ez egész idő alatt még senki sem halt meg a maga személyében, t. i. szerelem miatt. Troilus agyvelejét görög buzogány locscsantotta ki, pedig megtette, a mi tőle telt, hogy előbb haljon meg és ő példány szerelem dolgában. Hát Leander! Ő még sok szép esztendőt élhetett volna, bár Héro apáczává lett, ha nem lett volna az a meleg Sz.-Iván éje: mert a jó fiú csak fürödni jött a Hellespontba és a görcs megfogta, belefúlt, s a korabeli bolondos krónikások úgy találták, hogy: sestosi Héro volt. De mindez hazugság: az emberek időnkint meg-meghaltak, a férgek meg is ették őket, de nem szerelemből.
ORLANDO.
Nem szeretném, ha Rozalindám is így gondokoznék, mert esküszöm, engem megölne összeránczolt homloka.
ROZALINDA.
E kézre! egy legyet sem akarok megölni. De jer, most előzékenyebb hangulatu Rozalindád leszek, s kérj tőlem, a mit akarsz, megadom.
ORLANDO.
Úgy hát szeress, Rozalinda.
ROZALINDA.
Jó, szeretni foglak, minden pénteken és kedden s a többin.
ORLANDO.
S akarsz-e engemet?
ROZALINDA.
Akarlak s még húsz ilyet.
ORLANDO.
Mit mondasz?
ROZALINDA.
Nem vagy-e jó?
ORLANDO.
Reménylem, az vagyok.
ROZALINDA.
Nos hát, kivánhat-e az ember eleget a jóból? Gyere, hugom, te légy a pap, adj össze bennünket. Add kezedet, Orlando. Mit szólasz hozzá, hugom?
ORLANDO.
Kérlek, adj össze.
CELIA.
Nem tudom a mondókát.
ROZALINDA.
Úgy kell kezdened, hogy: „Akarod-e, Orlando –”
CELIA.
No gyere. Akarod-e, Orlando, hitves társadul ezt a Rozalindát?
ORLANDO.
Akarom.
ROZALINDA.
Úgy, de mikor?
ORLANDO.
Hát most, a hogy csak össze tud bennünket adni.
ROZALINDA.
Akkor azt kell mondanod: „Én tégedet, Rozalinda, hitves társamul veszlek.”
ORLANDO.
Én tégedet, Rozalinda, hitves társamul veszlek.
ROZALINDA.
Kérhetném tőled házassági engedélyedet; de én Orlando, hozzád megyek: ime egy leány elébe kerül a papnak s valóban az asszonyok gondolatai mindig is megelőzik cselekedeteiket.
ORLANDO.
Minden gondolat úgy van, mert szárnya van.
ROZALINDA.
Most valld meg nekem, meddig akarod őt megtartani, ha már egyszer megszerezted?
ORLANDO.
Örökké és azontul egy nap.
ROZALINDA.
Mondd: egy nap, az örökké nélkül. Nem, nem, Orlando: a férfi április kérő – deczember férj korában; a lány május lány korában, de változik a menny, ha asszony lett. Én szerelemféltőbb leszek rád, mint egy örvös himgalamb nőstényére; rikácsolóbb, mint a papagály, ha esőt érez; hóborkásabb, mint egy majom, és vágyaimban telhetetlenebb, mint egy pávián; sírni fogok semmiért, mint Diána a fürdőben, még pedig akkor, midőn vidámnak lenni volna kedved; kaczagni fogok, mint egy hiéna, még pedig akkor, mikor az álom kerülget.
ORLANDO.
Hét az én Rozalindám így fog-e tenni?
ROZALINDA.
Életemre, ő úgy fog tenni, mint én teszek.
ORLANDO.
Oh, de ő okos.
ROZALINDA.
Különben nem is volna elég esze arra, hogy így tegyen; mentül okosabb, annál nyakasabb. Csukd egy asszony eszére az ajtót, kimegy az ablakon; zárd be ezt, kimegy a kulcslyukon; dugd be ezt, a füsttel is kirepül a kéményen.
ORLANDO.
Ha mely ember feleségének ilyen esze van, az ugyan rámondhatja: „Hol jár az eszed?”
ROZALINDA.
Már ezzel csak akkor állítsd meg feleséged eszét, ha útban találod szomszédod ágyához.
ORLANDO.
S volna-e az észnek annyi esze, hogy erre mentséget találjon?
ROZALINDA.
Volna biz annyi, hogy elmondja, tégedet jött keresni. Sohasem fogod őt felelet nélkül megfogni, kivéve ha nyelv nélkül fogod meg. Oh sohase engedjétek, hogy az az asszony maga szoptassa gyerekét, a ki hibájáért nem tudja férjét okozni, mert bizonyosan bambát nevel belőle.
ORLANDO.
E két órára elhagylak Rozalinda.
ROZALINDA.
Ah, drága szerelmem: nem lehetek két óráig nálad nélkül.
ORLANDO.
A herczeget az ebédhez kell kisérnem; két óra múlva ismét nálad leszek.
ROZALINDA.
Jól van, csak menj, csak menj. Tudtam, hogy ez lesz belőle: barátaim eleget mondták s magam is gondoltam; hanem az a hizelgő nyelved megnyert; de hiszen egy eltaszított nő nem a világ, azért jer, halál! Két órára mondtad?
ORLANDO.
Kettőre, édes Rozalindám.
ROZALINDA.
Hitemre és egészen komolyan, és Isten engem úgy segéljen, és minden tisztességes esküre, mely semmi veszélylyel nem jár: ha csak egy betüjét szeged meg igéretednek, vagy csak egy perczczel jösz később a kitüzött óránál, akkor a legnagyobb száju szószegőnek s a legcsalfább szeretőnek foglak tartani, a kit a hitszegők nagy csapatából kiválaszthatni: a legméltatlanabbnak arra, kit Rozalindádnak hívsz. Azért vigyázz magadra, és tartsd meg, a mit igértél.
ORLANDO.
Megtartom nem kisebb hűséggel, mint ha te valóban Rozalindám volnál; s most Isten veled.
ROZALINDA.
Jó, az idő az a régi biró, ki az efféle bűnösöket megvallatja: hadd próbáljon ki az idő. Adieu!
(Orlando elmegy.)
CELIA.
Te ugyan jól megadtad nemünknek szerelmi szátyárkodásodban. Nadrágodat s kabátodat a fejedre kellene húzni, hadd látná a világ, mit csinált a madár saját fészkével.
ROZALINDA.
Oh hugom, hugom, hugom, kedves piczi hugocskám, ha tudnád, hány ölet estem én a szerelembe. De hisz ez kilábolhatatlan: érzelmeimnek feneke ismeretlen, mint a portugáli öböl.
CELIA.
Vagy inkább feneketlen, hogy a mennyi érzelmet bele öntesz, annyi foly ki.
ROZALINDA.
Itélje meg maga Vénusnak az az istentelen fattya, a kit a gondolat nemzett, ki unalomban fogamzott s kit őrültség szűlt a világra, az a bolond vak fiú, a ki mindenkinek a szemét megcsalja, mivel maga szemtelen: hogy mennyire vagyok a szerelemben. Mondom neked, Aliena, nem lehetek el Orlando látása nélkül. Elmegyek, árnyékot keresek és sohajtok, míg vissza nem jő.
CELIA.
Én meg alszom egyet.(Elmennek.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem