VII. SZÍN.
Im, Gloster öcs, Hastings s ti többiek,
Kárpótolást ad eddig hát szerencsém,
S felhí, lesűlyedt sorsom’ fölcseréljem
Henrik királyi díszével megint.
Át- s visszahajóztunk baleset ne’kűl
S megadta Burgund a kívánt segélyt.
Mit van most tennünk, York kapúihoz
Hogy eljutánk Ravensburg réviből,
Mint bevonulnunk min herczeglakunkba.
A kapu zárva! Nem tetszik nekem:
Soknak, ki megbotolt a küszöbön,
Intés ez: ott ben lest áll a veszély.
Eh mit! előjel minket ne ijeszszen:
Kell, hogy bejussunk, szép vagy rossz szerével,
Mert ide gyűlnek hozzánk híveink.
Felhívom őket, ujra kopogok.
York városnagya és tiszttársai a falakon megjelennek.
Urak, előre tudtuk jöttötök’
S kapunk’ bezártuk biztosság okáért:
Henrik királynak hódolunk mi most,
De ha királytok is Henrik: azért
Csak yorki herczeg legalább is Edvárd!
Tudom, mylord, az vagy, nem kevesebb.
’Sz mást nem kivánok, herczegségemet csak,
És ezzel is már megelégszem én.
Ha egyszer orrát bedugá a róka,
Lel módot ő, hogy teste is bejusson.
Városnagy úr, nos, mért állsz oly habozva?
Nyisd fel kapud’: Henrik hivei vagyunk.
Ah! akkor a kaput felnyittatom. (El.)
Bölcs és derék egy hadnagy: szóra hajt.
A jó öregnek mindegy, a dologba
Csak őt ne keverjék. Ám ha ben leszünk,
Nem kétlem én, hogy észre téritettük
Őt csakhamar minden tiszttársival.
A városnagy és két tanácsos visszajő alant.
Igy, mayor úr! bezárva e kapú
Csak éjjel álljon s háborús napokban.
Ne félj, barátom! add át kulcsaid’,
(Átveszi kulcsait.) |
S mindekit, a ki hozzá hű marad.
Induló. Montgomery és hadai jőnek.
Im, Bátya! ez sir John Montgomery,
Ha nem csalódom, hű igaz barátunk.
Isten hozott, sir John! de mért sereggel?
Vészes időkben Edvárdot segítni:
Ezt tegye minden hű alattvaló.
Köszönet! Ám a trónt feledjük el most.
És herczeg-rangunk’ kívánjuk csupán,
Míg kegyes ég a többit is megadja.
Ég veled akkor: ismét indulok:
Nem herczeget, királyt szolgálok én:
Perdüljön a dob, induljunk odább.
(Indulót kezdenek.) |
Várj egy kicsínység, sir John! megvitatjuk,
Miként lehetne a trónt visszanyerni.
Mit szólsz vitáról? Egy szóval, ha most
Ki nem kiáltod magadat királylyá,
Sorsodra hagylak és eltávozom,
Hogy visszatartsam, kik segélyre jőnek.
Mért küzdenénk, ha czímed’ elveted?
Mért, bátya! mind e kétség, habozás?
Ha szilárdul állunk, fellépünk jogunkkal;
Addig is bölcsen czélunk rejtve lesz.
Hiú töprengés! most fegyver határoz!
S trónt vakmerő szív küzd ki előbb!
Bátyám! azonnal itt mi kikiáltunk:
Barátokat gyűjt majd köréd e hír.
Legyen tehát így! mert enyém a jog
S a koronát csak bitorolja Henrik.
Hah! most magához méltón szólt királyom,
S most, Eduárd, én bajnokod leszek!
Szóljon a kürt! Edvárdot kikiáltjuk.
Jer, bajtárs, végezd te a kikiáltást.
(Iratot ád neki. Harsonák.) |
„Negyedik Edvárd, Isten kegyelméből Anglia- és Francziaország királya, Irland ura”, stb.
Edvárd jogát most bárki is tagadja,
Kihívom ezennel páros viadalra. | (Ledobja keztyüjét.) |
Éljen soká negyedik Edvárd!
Montgomery, köszönet! s ti többiek:
Hálás leszek, ha szolgál jó szerencsém.
Itt Yorkban töltjük még ez éjszakát,
S ha szekéren majd a korányi nap
A látkör szélin fölemelkedik,
Föl harczra Warwick s czimborái ellen,
Mert tudva van, Henrik nem katona.
Daczos Clarence! tőled mily nemtelen,
Elhagyva bátyád’ Henriknek hizelgned!
De meglelünk Warwickkel téged is!
Fel, hős hadak! a diadal tiétek,
S bő jutalom vár, azt ha megnyerétek. | (Mind el.) |