4.
A harmatos reg jól még föl se szikkadt,
S a nyáj alig tért bokrok árnyasára
S Cytherea, ki szerelmébe tikkadt,
Adonisára már epedve vára;
Egy fűz alatt, mely a patakra lengett
Hol Adon’ szokta hűteni hevit.
Hő volt a nap; hőbb az ki rá lesengett
A gyakran meg-megfordulóra itt.
S im végre jön, mezét ledobja – s álla
Az ér zöld partján tiszta meztelen:
Lángot lövelt a nap le a világra,
De nem oly forrót mint e női szem.
S a nyáj alig tért bokrok árnyasára
S Cytherea, ki szerelmébe tikkadt,
Adonisára már epedve vára;
Egy fűz alatt, mely a patakra lengett
Hol Adon’ szokta hűteni hevit.
Hő volt a nap; hőbb az ki rá lesengett
A gyakran meg-megfordulóra itt.
S im végre jön, mezét ledobja – s álla
Az ér zöld partján tiszta meztelen:
Lángot lövelt a nap le a világra,
De nem oly forrót mint e női szem.
| Meglátja az, s mint áll, beugrik. „Oh! |
| Zeusz! – mond a nő – mért nem vagyok folyó!« |
