A POZSONYI NÉMET NYELVŰ ÚJSÁGÍRÁS KEZDETE (1764)
A POZSONYI NÉMET NYELVŰ ÚJSÁGÍRÁS KEZDETE (1764)
Bél Mátyás kezdeményezésének megszűnése után több mint négy évtizeden keresztül nem jelent meg Pozsonyban újság. A politikai életben is tekintélyes szerepet játszó város lakói, a nagyrészt németajkú polgárság, amely azonban, mint a hungarus-polgárság általában, tudott magyarul és szlovákul is, nem maradt teljesen tájékoztató eszközök nélkül, mert Pozsonyban és az észak-magyarországi városokban sokan olvastak külföldi újságokat, elsősorban németországi és bécsi lapokat. A bécsi hatás a városra a század második felében egyre nagyobb méretűvé vált: divatban és szokásokban éppen úgy, mint a bécsi felvilágosodás eszméinek elterjedésében. Nem ok nélkül írta egy Pozsonyban megforduló bécsi író e városról: „Itt minden olyan osztrák, a nyelv, a divat, a szokások. Ahogy a bécsiek Párizst utánozzák, úgy a pozsonyiak a bécsieket.”És ez vonatkoztatható az időszaki sajtóra is, amely szintén főként bécsi minták nyomán fejlődött. Bécs és általában az ausztriai szellemi kezdeményezések hatása különösen a teréziánus korszak második felében meginduló reformmozgalmak nyomán érződik Pozsonyban is. E mozgalmak a 18. század derekán kezdtek kibontakozni. Miként a század elején Halléból, a luteránus pietizmus részéről indult ki az a szellemi irányzat, amelynek hatását Bél Mátyás lapindításával kapcsolatban már láttuk, az ötvenes-hatvanas években ismét egy részben vallási külsőben jelentkező mozgalom bontakozik ki, amely a tudományos életre és a sajtóra is jelentős hatással volt. Mindkettő mögött az erősödő manufaktúrák és a helyi polgári fejlődés rejlik. Az osztrák uralkodók később, hogy e polgári fejlődést lassítsák, és a főleg cseh területeken jelentkező parasztmozgalmakat leszereljék, mindent elkövettek a luteránusok visszaszorítása érdekében. A korai felvilágosodás eszméi azonban – jelentős részben éppen a Leibniz és Wolff befolyása alatt álló folyóiratok révén – egyre inkább behatoltak az osztrák birodalomba is.
A pietizmus mellett, szintén még a 18. század elején, Rómában kifejlődött egy bizonyos reformkatolicizmus is. Ennek az irányzatnak a politikai célzatú felhasználására törekedtek a teréziánus és jozefinista reformok kidolgozói, akik egy megreformált egyházzal, amely tudomást vesz a felvilágosodásnak is bizonyos kezdeti eredményeiről, kívánták a feudalizmus épületét megtámasztani.
Ennek következménye volt, hogy az ötvenes évektől kezdve felélénkült a Habsburg-birodalom területén is a szellemi élet: tudományos társaságok alakulnak, folyóiratok jönnek létre. E szellemi-irodalmi reformmozgalomnak egyik főalakja volt az a Gottsched, aki a század elején Lipcsében lépett fel. Ő a német felvilágosodás fejlődése és különösen Lessing fellépése nyomán, merev, racionalista elvei 57miatt otthon ugyan már népszerűtlenné vált, de Ausztriában, ahol ezek az eszmék még újként hatottak, nagy sikereket ért el.
Annak tehát, hogy időszaki sajtónk fejlődése a 18. század folyamán csaknem fél évszázadon keresztül egy helyben vesztegelt, és hogy a következő jelentős pozsonyi kezdeményezés mögött nagyjából ismét ugyanazokat a mozgatókat találjuk (pietizmus, századeleji racionalizmus), az a legfőbb oka, hogy a Habsburgok a fejlődés visszatartása érdekében sokáig erőszakkal (rekatolizálási mozgalmak, jezsuiták, cenzúra stb.) visszaszorították a felvilágosodás eszméit, majd a század derekán, a katolikus reformmozgalommal igyekeztek szövetkezni. Mivel e mozgalmak is a kezdeti felvilágosodás eszméiből táplálkoztak, azért nagyjából a teréziánus és jozefinista korszak alatt azok az eszmék valósulnak meg, amelyeket már a pietizmus is hirdetett: a skolasztika és a jezsuiták elleni harc, a racionalizmus térhódítása és a laicizált tudományos élet szervezése.
Így érthető, hogy Bél hagyománya miért csak négy évtizeddel később találhatott folytatóra Pozsonyban, noha az újságok iránti érdeklődést már ő meghonosította az evangélikus iskolában. Persze e négy évtized alatt mégis csak történt némi változás is, többek között éppen a hungarus polgáriasság nyelvi-politikai tudatosságán belül. A Pressburger Zeitung példája azt bizonyítja, hogy már az említett hungarus-hagyomány megtörik, módosul, illetve differenciálódik. Bél még latinul írta az újságot, hogy mindhárom nyelvű olvasói megértsék, Windisch azonban már – nem függetlenül szepességi eredetétől, de főleg a gottschedi nyelvi propagandától – már az egyik nemzeti nyelvet, a németet választja lapja nyelvéül, hogy a következő évtizedekben felbukkanjon a magyar és a szlovák nyelvű újság is.
Azok a változások, amelyek a Habsburg birodalom szellemi életében a teréziánus korszaktól kezdve megfigyelhetők, előtérbe állították az időszaki sajtót. A katolikus reformok úttörői, csakúgy, mint a pietisták annakidején, eszméiket folyóiratokon keresztül igyekezték terjeszteni. Gottsched pedig a híres századeleji angol morális folyóiratok mintájára indította meg lapjait.
Az időszaki sajtóval kapcsolatban azonban a felvilágosult abszolutizmusnak éppen úgy kettős arca van, mint társadalmi-politikai téren. Egyrészt ugyanis az a szellemi pezsgés, amely a század derekán megindult, és a hetvenes-nyolcvanas évekre különösen felerősödött, a felvilágosodás eszméinek és a tudományoknak a terjesztése terén kétségkívül ért el eredményeket, de ezeket lerontotta az a szerep, amelyet e reformoknak a feudalizmus megtámasztásában és az összbirodalmi célok érdekében kellett betölteniök. A sajtó is jelentős fejlődésnek indult: számos folyóirat jelent meg Bécsben és nyomában más tartományokban is, de ugyanakkor az abszolutizmus hagyományos eszközeivel őrködtek afelett, hogy a sajtó ne válhasson angol vagy holland mintára, a feltörő polgári erők hatékony fegyverévé, hanem maradjon belül az abszolutizmus által létrehozott határokon. E célt főleg a cenzúra és a különböző újságkiadási privilégiumok segítségével kívánták elérni.
Hogy erre milyen nagy súlyt helyezett a Habsburgok felvilágosult abszolutizmusa is, jól bizonyítja az a mű, amelyet a rendszer egyik fő ideológusa, Sonnenfels dolgozott ki az újságok és általában a publicitás szerepéről. A Grundsätze der Polizey, 59Handlung und Finanzwissenschaft című művében, amely a hatvanas évektől kezdve számos kiadásban látott napvilágot, állandóan vissza-visszatér az a szorongás, amelyet egy esetleges sajtószabadság bevezetésével kapcsolatban érez. „Nincs veszélyesebb – írja –, mint egy általánosan engedélyezett szabadsága annak, hogy a Vallással, az Állammal és az Erkölccsel ellentétes dolgokat meg lehessen írni.” Számos sorában ott szerepel a zendülésektől és a felkelésektől való félelem. A legjobban attól féltek, hogy a tájékoztató eszközök elterjedése révén a parasztság is olyan ismeretek birtokába jut, amelyek elégedetlenségét fokozhatják, és a felkeléseket elősegíthetik.
Így nem csoda, ha az időszaki sajtó éltető elemét, a nyilvánosságot illetően a század végén radikalizálódó íróink és folyóiratszerkesztőink – köztük elsősorban Bessenyei és Batsányi – összeütközésbe kerültek a hivatalos felfogással. Addig azonban sajtónk bizonyos határok közötti, de kétségtelen fejlődését figyelhetjük meg Magyarországon is.
