Vorarlberg.
Vorarlberg.
Azon sok ezer embertől eltérőleg, kik az Arlberg-vasút megnyílta óta ennek 10.250 méter hosszú alagútján mennek át Tirolból Vorarlbergbe, mi a hegy hágóján hatolunk át. Az alagút keleti bejáratánál lévő St. Anton helységből nem egészen két óra alatt a régi St. Christof telephez érünk, honnan a csekély emelkedésű úton néhány percz múlva a Duna és a Rajna vízválasztójához s ezzel Tirol és Vorarlberg határához jutunk. Egy magas feszület és a határoszlopok állnak ez 1.797 méternyi magas helyen. Az Arlbergi hágó egy hosszú hegynyereg, mely, mint tájkép, épen nem megnyerő. A tető gyér növényzete s az éjszaki oldala tőszomszédságában 2.800 méternyi magasságig emelkedő kopár dolomit-mészhegységnek hegyóriásai egészben komor, szinte rideg, csaknem sivár tekintetűek, mit csak alig enyhít kevéssé a gneisz-övhöz tartozó déli hegylánczolat erdősége. A nyári napokon is szüntelen fújdogáló csípős szellő sejteti, milyen lehet itt a tél s mit kellett kiállniok azoknak a munkásoknak, kiknek még kevéssel ez előtt is az volt a dolguk, hogy a kocsiútat járható állapotban tartsák.
De nemcsak a vízválasztón és a politikai határvonalon, hanem egy másféle határon is átlépünk itt; ugyanis a bajor törzs területéről az alemannéra jutunk s Tirol után csakhamar tetemes különbséget veszünk itt észre nyelvben, viselet-, építkezés- meg sok más egyébben.
Az út még jó darabig meglehetős egyenesen halad, utóbb aztán, bár alig észrevehetőleg, ereszkedni kezd. A lefelé vezető s nagy kanyarúlatokkal kigyódzó út elejéről a Kloster-völgy nyílik meg előttünk. A kép előterében egy szegényes falucskát látunk az Erzbergről jövő lavina-omlások ellen emelt erős kőgát mögött meghúzódni. Ez Stuben (1.418 méter), melyre a néphumor a „des Kaisers grösste Stuben” (a császár legnagyobb szobája) szójátékot faragta. Nem régiben még nevezetes postaállomás volt, jelenleg azonban rideg környezetében meglehetősen elhagyottan tengődik.
Stubentól egyenest éjszaknak az Erzberg és az Ochsenboden közti hegyláncznak egy bevágása a Lech-völgybe vezet. Ez a Flexen-hágó, melyről szép vízesés ömlik alá. A Stuben-patak mentén fölfelé egy jó, de igen tekervényes kocsiúton a hágó tetejére jutunk, hol (1.761 méter) a kies fenvölgy buja legelőin és rétjein sok marha legelész. A völgy legtágasabb helyén áll a csak nyári időben lakott Zürs alpesi falucska. Odább éjszakra lefelé ereszkedik az út, mely alatt egy vidám hegyi patak csörgedez, mindegyre szűkülő völgyében, míg végre valóságos szorosba jut, melynek oldalában már alig van elég helye a kocsiútnak. De ím egyszerre csak föltárúl előttünk a felső Lech-völgy legszebb medenczéje s benne a kedves kis Lech falu zöldelő rétszőnyegek közepette s hatalmas hegyektől övezve, melyek közül a szép alkotású Omeshorn 2.572 méter magas.
Igazi alpesi fenvölgy létére sem szűkölködik a Lech-völgy legfelső része bizonyos szelídségben, mit gyönyörű alpesi rétjei- és erdős lejtőinek köszönhet. A völgy legvégén a Rothe Wand hatalmas sziklatömege tornyosúl 2.701 méternyire. A legmagasabban fekvő telep a Zug tanya, három kilométernyire Lech falutól s ennél vagy 70 méterrel magasabb ponton. Zugtól délnyugatra a 2.676 méternyi Schafberg emelkedik. Lech alatt a völgy csakhamar ismét összébb szorúl, s a folyó a mésztalajba vájt medrében oly mélyen fut tovább, hogy vize, a mint Warthnál a völgyet elhagyjuk, nem is látható többé. A Lechből Warthba vezető út mentén balkéz felől 1.715 méternyi magasságból Bürstegg, Vorarlberg legmagasb egyházas faluja néz le ránk.
Warth, melynek tőszomszédságában Vorarlberg, Tirol és Bajorország határai érintkeznek, már a Hochkrumbachi fensík egyik lépcső fokán áll. E fensík a Klosterthali, Vorarlbergi és Algäui Alpesek összetorlódásának vaskos csomóján terül el s mind metszik rajta egymást a szomszédos völgyekbe vivő útak. Középpontjában az Aar- és a Warthhorn állanak, éjszaki szélén pedig a kétszarvú Widderstein (2.531 méter) emelkedik merészen ágaskodva, míg a Bregenzi Achétől délre a Mohnenfluhe 2.541 méternyi magas csúcsa látható. A meglehetős forgalmú útak találkozó pontján Hochkrumbach falucska áll, melynek másik, jellemző neve Krumbach ob Holz, vagyis az erdőség határa fölötti Krumbach. E falu télen lakatlan, sőt nyáron át is ritka eset, hogy a korcsma vendégszobájának kályhája fűtetlen állhasson. A roppant hótömegek miatt, melyek itt télen át fölhalmozódnak, az egykor itt fönnállott plébánia lejebb költözött a valamivel alább, egy hóomlások ellen védett hegyfokon épült templomocska mellé, hogy legalább a papot ne zárja el egyházától a nagy havazás, mint az a mindössze 13 házból álló községgel elég gyakran megtörtént már. Jelenleg nyáron is csak 6 háznak van lakója, kik csakis a havasra kihajtott marha őrzésével foglalkoznak.
A Canisfluh.
Lichtenfels Edétől
A Hochkrumbachi fensíktól nyugat felé a Lech zúgó vízétől öntözött Nagy Walser-völgy húzódik, mely az Arlbergi hágótól elágazó Kloster-völgygyel együtt a Klosterthali Alpeseket szegélyezi. Ezen, még a magas hegységhez számítandó mészalpes-lánczolat déli, változatos alakzatokban dús ága szegi be a Kloster-völgy éjszaki oldalát. A Nagy Walser-völgy és a Bregenzi Ache éjszaknyugati irányú völgye közt emelkednek a szorosabb értelemben vett Vorarlbengi Alpesek, melyek legdélibb csúcsaik kivételével már a középhegységhez számítandók. A Bregenzi Achétől keletre eső hegyvidék az Algäui Alpeseknek a legnyugatibb része, melyben a Hoher Ifer (2.227 méter) a legéjszakibb előőrse a vorarlbergi magas hegységnek. A hochkrumbachi hegycsomóból kiágazó völgyek közt legnevezetesebb a Bregenzi Ache völgye. Mielőtt azonban ebbe lépnénk, még egy kisebb völgyre kell irányoznunk figyelmünket, mely a Lech-völgyhöz hasonlóan szintén a Dunába küldi vizeit. E vidék Vorarlberg többi részétől úgy el van bástyázva, hogy erről az oldalról csak egy nehéz járatú ösvényen lehet hozzá férni; ellenben, Bajorország felé nyílt, miért is legutóbbi időben az osztrák vámterületből kiszakították s a németországiba kebelezték be.
A hochkrumbachi korcsmától egy meredek gyalogút visz föl az 1.975 méter magas Gensteljochra, mely a Widderstein és a Gaishorn között emelkedik. Az útat jelző rozsdás kerepelő-készülék, melyet az itt szűntelen fúvó szél örökké forgat, ködös és éjjeli időben nagyon jó szolgálatot tehet az erre járó vándoroknak. De nem ilyen, hanem szép nyári időben kell a hegytetőre mennünk, hogy a szép kilátásban, mely innen élvezhető, fáradságunknak megérdemlett jutalmában részesüljünk. Lábaink alatt az egy órával előbb elhagyott templomocska áll a körötte szerteszórt házakkal, alpesi kunyhókkal, szénás csűrökkel és egy kis tóval a fenvölgyben; e fölé a Klosterthali Alpesek magas csúcsai emelkednek, melyeknek nyugati meredek lejtői az ottani Schröcken völgykatlant védik, kelet felől pedig még a warthi templom tornya csillog föl. Éjszakra a fönséges sziklafalak közé zárt Gensteltobel hegyhasadéka látszik, melyben sokszor szédítő magasban vezet egészen a tátongó mélység szélén lefelé az út. E hatalmas, de már szinte borzalmat keltő alpesi képnek jótékony hatású nyájas ellentéte tárúl elénk, midőn fárasztó vándorlásunk után végül a Kis Walser-völgybe érünk. Bájosan, szinte kecsesen sorakozva állnak a Walser csínos házai zöld mezők közepette, melyeket közepes magasságú, eléggé erdős hegyek körítenek, s az útas szívesen pihen meg a Genstel-völgyből kiérve Mittelberg faluban, melynek hegyes tornyú temploma körűl igen csinos és kényelmes házak állnak elszórtan az Alpes-világ egyik legmosolygóbb kellemű tájékán. A völgy, mely vorarlbergi részében sehol sem száll 1.000 méter alá, jókora magassága mellett is enyhébb természetű, s kiváltképen Mittelberg, Hirschegg és Riezlern faluk házainak jómódra valló takarossága ád neki vonzón kellemes színezetet. A völgynek, mely fő helye (Mittelberg) nevét is viseli, legnagyobb folyója a Breitach, az Iller három forráspatakának egyike, melyek a bajorországi Oberstdorfnál egyesűlnek. A Breitach előre haladtában mindig mélyebbre vájódik be a Flysch-talajba, holott a mentén lévő falvak a völgy magasb lépcsőfokain, vagy, mint Hirschegg, egészen fönt a hegyoldalon is állanak. A patak végűl egy 60 méter mélységű hegyszoroson áttörve hagyja el Vorarlberg területét. A völgyből vissza akár az 1.868 méter magas Starzeljochon át is térhetünk; de, mivel a Bregenzerwald vidékét egészen a legbelső zugáig meg akarjuk ismerni, inkább megint csak a Gensteljochon átkelve kerülünk vissza Hochkrumbachba.
A Gensteljochtól dél felé útunk közben látott kis tó közelében szintén egy kereszt van, mely, mint az Arlberg tetején lévő, a Duna és a Rajna vízválasztóját jelzi. Innen keletnek a Krumbach siet balra a Lechbe, míg nyugat felé jobbra a Seebach folyik le a Bregenzi Ache vizébe s megbízható vezetőnkül szolgál a majdnem 500 méterrel alább fekvő Schröckeni völgykatlanba, mely 1.260 méternyi magas fekvése mellett sem oly vad és zordon jellegű, mint nevéből sejtenők. Sőt ellenkezőleg a fönségesen komor környezetben alant elterülő üde gyepszőnyeg a rajta álló csínos kis templommal és az 1863-i tűzvész után újonnan épült öt-hat házzal oly kedves idylli képet alkot az égig nyúló hatalmas szirtfalak és sziklakúpok közepette, a minőt e magas hegységben épen nem reméltünk láthatni. A Bregenzer-Wald legfelső részének baloldalán számos kimagasló csúcs sorakozik, melyek közűl csak a Juppenspitzét (2.408 méter), a Mohnenfluhét, a Bruadlerspitzét (2.646 méter), a Hochberget (2.324 méter) és a Hochkinzelspitzét (2.307 méter) említjük. Valamennyi zordonúl szaggatott, mint a mészhegység magasabb lánczolatai általában; szakadékaikban a hó helyenként egész éven át is megmarad; sőt a Bruadlerspitze éjszaki lejtőjén egy kis gletcser is látható. Éjszak és kelet felé a további kilátást meredek oldalú hegyek gátolják, melyek lejtőin vannak elszórva az alantabb, egy kis fensíkon álló s a hóomlások ellen mély bevágásokkal védekező község házai.
A Schröckeni völgykatlanba lépve, a Bregenzer-Wald, vagyis a Bregenzer Ache folyó vidékét alkotó hegység legfelső lépcsőfokára értünk. Jóllehet a vorarlbergi völgyek mindenikének megvan a maga sajátszerű szépsége, e tekintetben mégis kétségtelenül fölülmúlja valamennyit a Bregenzi Ache melléke. Ennek oka az, hogy az Ach-völgy a legjellemzőbb világossággal mutatja a harántvölgyek sajátságait. Minthogy ugyanis az Ache a legkülönbözőbb geologiai rétegek érintkezési vonalainak egész során tör keresztűl, a völgyek lejtős oldalai a legváltozatosabb alakúlatokban bővelkednek; minthogy továbbá számtalan kanyarúlattal kénytelen folytatni útját, az egész völgy szakadatlan lánczolatát mutatja a mindúntalan új meg új, sokszor a legmeglepőbb ellentéteket egymás mellett láttató, de mindig szebbnél szebb tájképeknek. Ezeken kivűl nem kevéssé emeli a Bregenzer-Wald szépségeit az a körűlmény, hogy egyes égig tornyosúló hegyormainak netán rideg zordonságát mindénütt enyhítik a tőszomszédságukban levő kisebb hegyeknek részben gyönyörű alpesi legelőkkel, részben sötétlő fenyvesekkel borított szelídebb lejtői. A természeti alakok változatosságától származó kiességét a vidéknek még növeli a benne levő lakhelyeknek rendkivűli takarossága.
Schröckentől lefelé hirtelen megszűkűl a völgy s csak Hopfreben fürdőhelyen alúl, melynek egyetlen épülete mélabúsan áll az út alatti horpadásban, következik két nagyobb tágúlása, melyeken túl megint hosszabb szorossá szűkűl, hol a meredek sziklafalak csak a folyónak, meg a partján haladó útnak engednek helyet. Csak valamivel Schoppernau előtt nyílik megint a völgy kissé tágabbra, újból a mezőség üdítő zöldjével gyönyörködtetve szemünket. Schoppernaunak a falu fölött álló templom melletti temetőjéből az az obeliszk fehérlik le az útra, mely Felder Mihály paraszt rendű író sírját jelöli. Innen már nem messze van az Argen-völgy torkolatánál gyönyörű helyen fekvő Au. A meglehetősen egyhangú Argen-völgyön át a Damüls (1.428 méter ) magaslatra jutunk, honnan hágók vezetnek a Nagy Walser- és a Laternsi-völgybe. Az Ach-völgy azon első kitágúlásánál, hol a folyó – a földmívelés elég nagy kárára – hordalékát egy jókora téres lapályon rakhatja le, Schnepfau fekszik a Canisfluh (2.041 méter) merészen emelkedő falának tövében, melynek meredek oldala a „Wald” egyik legszebb részlete. A két völgy között kikönyöklő hegyfok gyanánt előre tolt Gopfberg innentől fogva nyugati irányba tereli az eddig éjszaknyugatnak tartó folyót mindaddig, míg a Mellau melletti szép medenczébe nem ér. Mellau utóbbi időben eléggé látogatott nyaralóhelylyé fejlődött, miben talán még aczélfürdőjénél is nagyobb része van a fekvésének, a mennyiben a mellaui völgykatlant egész sor hatalmas hegy veszi körűl, melyek közűl a Mörzelspitze (1.827 méter), a Guntenhang, a Hoher Koien (1.673 méter) s az ennek fölébe emelkedő Mittagspitze (2.092 méter), meg a már említett Canisfluh a legkiválóbbak. A délnyugat felől ide nyíló Mellen-völgy legvégén, honnan a Mellenbach számos zuhataggal törtet elő, a Hoher Freschen (2.001 méter) látható, mely a Vorarlbergi Alpesek góczpontja.
Bregenz.
Lichtenfels Edétől
A mellaui medenczénél elbúcsúzunk a „Wald” magasb hegyvidékétől, mert a Guntenhang és a Kopfberg közötti igen festői hegyszoros már meredek falak és bizarr csúcsok helyett sötétlő erdőket és üde réteket láttató, habár még mindig eléggé magas középhegyek ölébe vezet bennünket. A Bizauerbach torkolatánál áll a szintén vasforrással bíró kis Reute, melynek tisztes egyháza a monda szerint a Bregenzer-Wald legrégibb temploma. Nem messze innen, egy tágabb völgyfenék éjszaki szélén a vidék fő helye, Bezau terjeng nagy kényelmesen, hol járásbíróság is székel. Mindjárt Bezautól éjszakra egy alacsony hegyhát húzódik, az 1.867 méter magas Winterstaudéból kiágazó Betzegg. Ennek a tetején állott a század elején történt bajor foglalásig a Bregenzer-Wald belső vidékének tanácsháza. Helyét emléktábla jelöli. A hegyhát éjszaki lejtőjén a bájos Andelsbuch áll, mely már régebb idő óta igen látogatott nyaralóhely. Innen igazán elragadó tájkép tárúl szemünk elé. Balkéz felől egy hegyhát oldalán, melynek legmagasb csúcsa a Hochälpele (1.462 méter), Schwarzenberget látjuk, Kaufmann Angelika szülőhelyét, mely e körűlményen kivűl gyönyörű fekvéséről is nevezetes; előttünk a Bregenzi Ache egy kis völgymedenczéjében a derék Egg helység a Subersach túlsó partján, melynek meredek falak közé zárt medre ősidők óta választó vonal az Elő- és Hátsó-Bregenzer-Wald között; odább egy magas tág síkon Lingenau s ettől keletre Hittisau, e fölött pedig a távolabbi hegyek és dombok hullámvonalai vannak, melyek éjszakkeleten a Hoher Häderichben (1.563 méter) végződnek.
Bezau közelében a Bregenzi Ache megint egy szorosba lép, s innen kezdve a völgy tovább már nem egyéb mély hegytoroknál, melynek meredek oldalait fenyők és cserjék árnyékolják. A falvak mind magasan állnak a folyó színe fölött, többnyire szélesebb lapályokon, melyekről a folyó többé már nem is látható. Ép ezért Eggtől kezdve az út már nem is a folyó mentén halad, hanem Alberschwende falván keresztűl húzódik, mely 5 kilométernyire van délnek az Achétól. Innen két út vezet ki a Rajna-völgy lapályára: az egyik a regényes Schwarzachtobelen át menő, mely Schwarzachnál lép a Rajna-völgybe; a másik csak néhány évvel ez előtt készült a Hochälpele éjszaknyugati lejtője hoszszában, s ez Dornbirnnél juttat ki bennünket a lapályra. Ez útról a Bodeni-tó mellől szép kilátás nyílik a Rajna völgyébe, meg a svájczi Alpesekre.
A Bregenzi Ache, miután keresztűl törtetett 26 kilométer hosszú szorosán s ez útjában az éjszaki szűk völgyekből beléje ömlő mellékpatakokkal, minők a Weissach és a Rothach, gyarapodott, Kennelbach falunál kilép a síkföldre s nem sokkal odább sokágú deltával a Bodeni-tóba ömlik. Itt vezető útján szorosan hozzásimúl a Gebhard-hegy meredek oldalához, melyről legjobb lesz Bregenzet és környékét szemügyre vennünk.
A Gebhard-hegy a Pfänderstock legdélibb nyúlványa. A Rückenbachnak, Vorarlberg éjszaki határának völgyétől az Ach-völgyig húzódik s a Hirschberg 1.088 méternyi csúcsában éri el legnagyobb magasságát. A bregenzi öböl tájképét a hegytörzsnek nyugati meredek oldala jellemzi, hol a Pfänderberg Bregenz közelében 1.056 méternyire emelkedik. Innen a nyugati hegyhát lassacskán lejt éjszak felé, míg a Rückenbachnál hirtelen eséssel véget nem ér. A Gebhard-hegy (201 méter a Bodeni-tó színe fölött) igen alkalmas álláspont Vorarlberg fővárosának, Bregenznek és vidékének áttekintésére.
A tó felé egy, a Gebhard-hegygyel kapcsolatos, a nép ajkán Ölrein nevű fensíkot pillantunk meg, mely az egykori Rajna-gletcsernek a morénája volt. Itt állott hajdan a római Brigantium, melynek helyén ma réteket, szántóföldeket és kerteket, majorságokat és villákat látunk; közepettük áll a protestáns templom. A fensík éjszaki szélén a katholikus plebánia-templom s körötte egy nagyobb házcsoport látható. Egy mély patakárkon túli kis terraszon áll a felső város, a középkori Bregenz, melynek falait ugyancsak megviselte az idő. Egy vaskos négyszögű torony s mellette egy kis templom az ismertető jele. E magaslat alatt terül el az újabbkori városrész, többnyire a tó partjára lemosott iszaplerakódáson, legszélső házsorait egész a tó szelíd kanyarodású vonaláig előre tolva, míg új kikötő-építményei messze benyúlnak a tóba. Éjszak felé a város további terjeszkedésének útját állja a Pfänder meredek hegyfala, mely egész a tóig nyomúl, míg nyugatnak egészen a Bregenzi Ache felé elterülő lapályra kiterjed a város széle. Így áll Bregenz a tó, meg a szomszédos erdőborította hegyoldal között s még mindig elég tere van a tovább-terjeszkedésre, minek az Arlberg-vasút megnyitása, meg az átkelő-hajójáratok óta meglepő gyorsasággal neki is indúlt. Bregenzet ma a kereskedelme teszi fontossá; kereskedésre utasítja már Németórszág és a Svájcz közötti határszéli fekvése. Egyébiránt újabban ipara is tetemes föllendűlést mutat. A középkori város, nemkülönben a római Brigantium nevezetes erősség volt. Ott, a hol nézőpontunkról egy egészen a tó mentén húzódó útig kiszögellő sziklafokot látunk, még ma is áll a hegyoldalnak egy tetemes magaslatán ama három torony egyike, melyek közt régente az út vezetett, minthogy akkor még egészen a tóba nyúlt be a sziklafok, s ez a megerősített útszoros – Klause – volt akkoriban bevehetetlennek tartott védvára a városnak, melyet azon kivűl a déli oldalon még a Hohenbregenz nevű fellegvár is oltalmazott.
Lindaun, a bajor szigetvároson túl a termékeny sváb dombvidéket, meg ennek keleti alján a lassankint mélyedő Leiblach-völgy szelíd hajlású teknőjét pillantjuk meg, melynek folyócskája a tartomány s egyszersmind Ausztria határát jelöli. A völgy rétjei, szántóföldjei, mezői és gyümölcsöskertjei közül Lochau és Herbranz községek templomtornyai emelkednek ki. Lindau közelében, a lapályos tóparton Mererau kolostor terjedelmes épületcsoportja, az Achén túl pedig a nagy kiterjedésű Hard falu fekszik, melynek élénk fakereskedése és ipara van; a Fussach torkolatához közel hasonló nevű falu áll, mely már a középkorban s egész a legújabb időkig is fontos kikötőhely volt, minthogy az árúszállítás útja Lindau felől a tavon keresztül Fussach felé irányúlt s innen indúlt aztán a Rajna mentén tovább. Belebb a Rajna mellett, ott, hol a folyó szorosan a svájczi hegyekhez simúl, Höchst és Lustenau nagy faluk következnek, melyek sok gabnaneműt termesztenek és géphímző-iparral foglalkoznak, de utóbbi időkben a gyakori árvizek miatt csaknem végpusztúlásra jutottak. Végre dél felé a Rajna völgyébe látunk be; a völgy mögött az Alpesek bérczei emelkednek, melyek közt legszembetűnőbb a „Drei Schwestern” szép alakzatú hegytömege.
A Rajna-völgy a svájczi Mayenfeldtől a Bodeni-tóig legnagyobb mélyedése az egész éjszaki Alpes-övnek. A völgy meglehetősen egyenes irányú és nem csekély szélességű levén (hoszsza 58 kilométer, melyből 30 kilométer Vorarlbergre esik; szélessége 2–10 kilométer, általa igen tanúlságos betekintést nyerhetünk az éjszaki öv belső lánczolataira, kezdve a Bodeni-tó keleti partjának neogen-képződményén s a Flysch- és krétaövön áthaladva egész a mészalakúlatokig, melyek délen minden kilátást elzárnak. A mily érdekes azonban e völgy a geologusra nézve s a mennyire gyönyörködtetők még a nem szaktudós útazó szemében is a változatos tájképek: ép oly kevéssé vidámító helyenként, különösen alsó részeiben, magának a Rajna-völgy fenekének a szemlélése. Ez úgyanis nem egyéb lemosott üledéknél, mely évezredek során folyton előbbre nyomúlva, a Bodeni-tavat egész mai délnyugati határáig szorította hátrább. S a ki e vidéket nem csupán a vasúti kocsiból pillantja végig, hanem az országútaktól félreeső gyalogösvényeken járja be, az bizony gyakran messzire terjedő fertőket és morotvákat, másutt meg sovány, egyetlen fától sem árnyékolt réteket, vagy álló vizektől lepett nagy területeket is fog látni útjában.
A Scesaplana.
Lichtenfels Edétől
Bregenztől a Rajna mentén fölfelé az Ölreinen át visz az út. Egy hosszú födött hídon átkelünk az Ache túlsó partjára s nem sokára Lauterachba érünk, honnan Svájczba ágazik el a vasútvonal. Innentől kezdve a völgy összes nagyobb helységei fönn a hegység párkányán állnak, mert alapítóik jól ismerték a folyam ármányosságát, utódaik pedig a hegyekből alázuhogó vizek mozgató erejét igyekeztek lakhelyeik helyzetéből folyólag fölhasználni. Így Schwarzach a már előbb szóba kerűlt Schwarzachtobel torkolatánál áll, s köszörűkő-gyártása miatt említendő. Ezután a terjedelmes és kültelkeivel messze az előhegységig fölnyúló Dornbirn mezőváros következik, mely a tartomány legnagyobb községe s a Vorarlbergben nagyon fejlett pamutszövésnek a fő helye; ezzel az ipárággal innen kezdve a Rajna- és Ill-völgyben egész Bludenzig minden nagyobb helységben és számos külön gyárakban ezer meg ezer szorgos kéz foglalkozik. Dornbirnnél egy szoroson fut át a Dornbirni Ache, mely a Hocher Freschen lábánál ered s alsó folyásában Fussach nevet visel. Dornbirntől kezdve mind közelebb-közelebb nyomúl a folyóhoz a helyenként falszerű, máshol meg szakadékos oldalú hegyláncz, melyben itt a Hohe Kugel 1.643 méternyi csúcsa a legmagasabb. E hegység alatt nyúlik el hosszan Hohenems, mely valaha a hasonló nevű grófság fő helye s az e nevet viselő, hajdan oly hatalmas és nagy tekintélyű grófi család időnkénti székvárosa volt.
A mezővároska fölött meredek sziklafokokon áll Neu-Hohenembs egészen és Alt-Hohenembs félig rombadőlt vára. Kiválóan szép s kies fekvésű Götzis, melynek gyümölcsösei a hegység egy előfoka és a Kummenberg közötti egész területet ellepik. A Kummenberg egy egészen külön álló hegy a Rajna lapályán; 424 méternyire emelkedik a tenger színe fölé, s alighanem az őskorban itt hullámzott tenger egyik szigetének tekintendő. Egészen mellette egy kisebb, ma Schlossberg nevű szirtfok áll, mely fontos szerepet játszott Vorarlberg történetében. E sziklán állott hajdanában Neuburg vára, melyet 1363-ban az alája tartozó kis környékkel egyetemben a Habsburgok megvásároltak, ezzel tévén meg az első lépést egész Vorarlberg megszerzésére. Götzisen felül nem messzire a táj képe hirtelen megváltozik. A hegyoldalak hátrább vonúlnak s nagyobb változatosságot mutatnak. Jól mívelt és sűrűbb lakosságú dombvidék terűl a magasabb hegyek előtt; számos csinos falu és nagyobb község, mindannyi gyümölcsfákkal s termékeny rétek- és földekkel övezve, integet felénk a magaslatokról, így Meschach, Fraxern, Victorsberg, míg mások, mint Klaus, Weiler, Rötis, Sulz a dombsor tövénél fekszenek. E völgytágúlás a szép fekvésű Rankweilnél ér véget, hol egyszersmind a tartománynak egyik nevezetesebb pontja van. Ugyanis e helység közelében, a Müsinen nevű mezőn tartották századokon át Rankweil kerületi törvényszékét.
Rankweilnél a Frutz vize csörtet elő a hegyek közűl; de egy mély és járhatatlan szakadék megközelíthetetlenné teszi e hegyi patakot. Csak egy, innen éjszakra eső meredek úton juthatunk be a völgyébe s így is csak benn a völgy hátsó részében férhetünk hozzá a patakhoz, mely olyan mély és keskeny medret vájt magának, hogy a mellékén levő nehány helység és tanya mind csak az éjszaki hegyoldal egy-egy magasabb lépcsőfokán tudott elhelyezkedni, azért választván az éjszaki oldalt, hogy részük legyen egy kis napvilágban, melyet a déli lejtőktől irígyen elzárnak a délen emelkedő Hochgehrach hegy (1.960 méter) és szomszédai. A völgy alsó részében, mely a benne levő legnagyobb község, Laterns nevét viseli, kényelmes út vezet a Hoher Freschen tetejére, mely bár nem a legmagasb pont, de mindenesetre fő góczpont a Vorarlbergi Alpesekben, és oly szép kilátást nyújt, melynek alig van párja az egész tartományban, s egyúttal igen tanúlságos betekintést enged a körötte lévő hegylánczok alkotásába.
Bludenz és a Rhätikon.
Lichtenfels Edétől
Rankweiltól délre oly messzire nyomúlnak a hegység legszélső előfokai a Rajna völgyébe, hogy ezt az osztrák oldalon majdnem teljesen elzárják. Az ezen előhegyek két keleti tagja közt húzódó keskeny völgyön nem sokára a gyönyörű felevésű Feldkirchbe, a tartomány második városába érünk. Nyugatra tőle az Ardetzenberg szőlőborította oldalai, keleten egy meredek magaslat, melyről álmodozva tekint alá az ódon Schattenburg, délre az Ill, mely ellenállhatatlan erővel tört magának útat a sziklán keresztűl s ekként az Ardetzenberget és keleti szomszédját elszakította a déli hegyektől; az Ill-en túl mindig magasbra emelkedő hegytömegek, a Rhätikon legéjszaknyugatibb előőrsei, s a hegyszorosok és magaslatok közt a kövér zöld rétek és árnyas fáktól övezett városka, melynek épületei még középkori jellegűek. A ki a várost tágas környékével együtt akarja áttekinteni, az ne sajnáljon fölmenni a gyönyörű díszkertté alakított Margarethenkapfra, honnan különösen az osztrák Rajna-völgy legfelső részébe szolgáló kilátás igazán gyönyörű. Ugyaninnen lehet csak az Ill azon két szorosának hatalmas arányait is megítélni, melyek közt Feldkirch áll. Épen a város előtt olyan keskeny a sziklaszoros, hogy az országútat csak bajjal lehetett a sziklájába bevájni, míg a vaspályának már alagútat kellett fúrni a Schattenbergen át. De néhány lépéssel odább már megváltozik a kép; az Innen-Walgauba lépünk, mely az Ill-völgynek Feldkirch és Bludenz közötti része.
A Walgau kétségtelenül egyike az „Arlberg előtti” legszebb vidékeknek. Ha Bregenz a tavával dicsekszik, melynek legszebb öblében fekszik, ha a Bregenzer-Wald folyton változó, szebbnél szebb képeinek dúsgazdag sorozatával gyönyörködteti a vándort: a Walgaunak is megvan az a kivált elsőbbsége, hogy délen ő vele is közös a tartomány két leghatalmasb hegytömegének egyike, a Rhätikon. E mellett a Walgau védett helyzeténél fogva igen enyhe éghajlatú s a Rajna-völgy ködei sem járják, a miért is virágzó földmívelést látunk benne mindenütt s igen sűrű a lakossága. Ugyanazon okból, mint a Laternsi-völgyben, itt is az éjszaki oldalon fekszik a legtöbb helység, főkép a Vorarlbergi Alpesek szelíd elődombjain: így a derék Satteins, aztán Röns, Düns, Schnifis, Thüringen és Ludesch; e két utóbbi közt hömpölygeti vizét a Lutz patak a Nagy Walser-völgyből az Ill-völgybe. A faluk némelyike mellett egy-egy régi hegyi vár omladéka áll, jellemző ellentétben a völgy alján itt-ott látható gyárak épületcsoportjainak csillogó ablaksoraival. Délre a Rhätikon mészkő-lánczolata emelkedik, melynek éjszakra nyomúló ágai egyetlen hosszú s igen magas falnak látszanak. De, ha a keskeny hegyszakadékokból nagy robajjal alácsörtető hegyipatakok mellett fölfelé megyünk, több órányi fáradságos járás után a magas hegység előlépcsőjéree jutunk, hová a Rhätikon-láncz hókoronás csúcsai tekintenek alá fönséges magányukból. Így Frastanznál a Sarcina, melynek ugyan csak az alsó része tartozik Vorarlberghez; míg felső vonala már Liechtenstein herczegségbe esik, s a Rajna-völgygyel a merész alkotású Drei-Schwesternberget (2.124 méter) szegélyezi; Nenzingnél a Mänk magaslik, mely a Gamperthona-völgybe vezet; ez felső részében gyönyörű alpesi rétséggé szélesedik, melynek a nép ajkán „Nenzinger-Himmel” a neve; végűl az Alvier-patak, mely a Brandi-völgyben csörgedez s a Bürserklamm-on át tör magának útat a völgybe. Az Alvier-patak völgyében jó magasan fekszik a hosszú Brand falu, melyről a völgyet is nevezik. A sziklafalak közt porló zuhatagban aláeső Alvier-patak a Lüner-tónak a lefolyása; ez a legmagasb fekvésű nagyobb alpesi tó, mert 1.924 méternyire van a tenger színe fölött. Innen szokás menni a Scesaplana (2.962 méter) fehéren csillogó tetejére, honnan végigjártathatjuk tekintetünket a Monterosától az Adamellóig érő egész Alpes-lánczolaton, éjszak felé pedig messzire belátunk a sváb dombvidékre. A Scesaplana lábánál fekszik a Brandnerferner.
Klösterle és a Wäldlitobel.
Lichtenfels Edétől
Az Inner-Walgau Bludenz-czel, a kis tartomány harmadik városával záródik, mely győnyörű fekvésén kivűl élénk iparáról nevezetes. Bludenztől nem messzire torkollik ki a Nagy Walser-völgy, mely a vele meglehetősen egyközű Kloster-völgygyel együtt a Klosterthali Alpeseket zárja körűl. Alakúlatára nézve a Walser-völgy a Laternsinek tökéletes mása, de majdnem kétszer olyan hosszú, mint ez, s a vele összeszögellő hegyek is jóval magasabbak, meg népessége is sűrűbb. Mint a Laternsi-völgy, a Walser-völgy is mély teknőjű, s helységei majdnem mind az éjszaknyugati oldalaira telepedtek. Ezek közűl St. Gerold, Blons és Sonntag a legnevezetesebbek s az utóbbi a völgy fő helye, honnan a jóval magasabban fekvő Fontanella mellett egy ösvény vezet az 1.500 méternyi Faschina-hágón keresztűl az Argen-völgybe. A völgy legvégén van Buchboden s ennek közelében, egy mellékvölgy kijáratánál a világtól teljesen elzártan a kis Rothenbrunn gyógyfürdő. A völgy legfelső foka üdén zöldelő medenczévé szélesedik ki, s ez már azon magaslatokra támaszkodik, melyek nyugaton a Hochkrumbachnál találkozó hegylánczok góczpontját szegélyezik.
A mint az Ill Feldkirchnél kettős szoroson át tört magának útat a Rajna völgyébe, úgy e folyó középső részét a felsőtől szintén egy völgy hasadék választja el. Az Arlbergről lefutó Alfenz torkolatának épen fölötte a Lorünser és a Davenna merőleges falai oly közel érnek egymáshoz, hogy csupán a folyó meg az út fér el köztük. E szoroson, melynek Stebösi (= via mala) a neve, keresztűl hatolva, a Lorüns tanyánál az Ill-völgynek Montafon nevű felső részébe jutunk, s mindjárt jó nagy részén végig látunk a völgynek, mely St. Anton és Schruns között tárja elénk legszebb képeit. A völgynek közepes szélességű, jól mívelt alja tele van ültetve cseresznyefákkal, melyek főkép virágzáskor gyönyörű látványt nyújtanak. A fák közűl takaros házak kandikálnak ki; a hegyoldalt jókora magasságig szántóföldek és rétek között álló majorságok és tanyák lepik el; a háttérből a Rhätikon-láncz magas csúcsai néznek a nyugat és dél felől nyíló völgyekbe. A Montafon legszebb pontja a Silber-völgy torkolatánál van. Itt fekszik a völgy fő helye, Schruns, mely egész városias építkezésű és marhavásárairól messze vidéken nevezetes. Átellenben az Ill bal partján Tschagguns búcsújáró temploma áll s fölötte a Mittagspitze (2.164 méter) vöröses-sárga csúcsa emelkedik, mely mögött a völgyből nem látható Schwarzhornspitze (2.457 méter) és a még ennél is magasb Sulzfluh (2.804 méter) hatalmas tömege meredez. Tágasabb kilátást csak Ausserbartholomäberg falunál élvezhetünk, mely Schrunstól éjszakra áll a hegyoldalon, honnan nemcsak a völgy nagy részét, hanem a Rhätikon-hegyláncz legvaskosabb tömegeit is láthatni, melyek közűl a Zimberspitze (2.640 méter), a Drusenfluh (2.274 méter) és a Sulzfluh tűnnek ki; a két utóbbi elé gletcserek is rakódtak.
Schrunson felűl mindjárt összébb szorúl a völgy; a Fratte nevű hatalmas görgetegkúp választja el a belső Montafont a külsőtől, melyeket e vidéken Ausserfratte- és Innerfratte-nak neveznek. Az Ausserfrattéban a völgy nagyszerű szabása mellett többnyire nyájas tájképeket látunk; míg az Innerfratte jellege, ha nem épen komor is, de mindenesetre komolyabb és elzártabb. A völgy feneke szűk, helyenkint egészen el-elvész, de felsőbb részei ismét kiszélesednek; a hegyoldalak meredekebbek s nem igen jut rajtuk hely szántóföldek és mezők számára; csak egyetlenegy nagyobb falu alakúlt benne, a St. Gallenkirch, a messzeföldön ismeretes káposztavágók szülőfölde. A völgyben belebb fekvő helységek kicsinyek és szegényesek, így Gurtipol, Gaschurn és Patenen (1.047 méter), a völgy utolsó falva meglehetős tágas, de sovány határral. Patenentől kelet felé eléggé járt ösvény, a Zeinis-hágó, vezet Tirolba; odább délnek a Biller Höhe (2.046 méter) szintén összekötő kapocsúl szolgál a keleti szomszédtartomány felé. Patenennél az Ill-völgy hirtelen délnek kanyarodik, holott eddigi egész vonala délkeleti irányba tartott. E fordúlóval egyszerre a völgy tájjellege is megváltozik. A magas hegység világába érünk, mely állandó emberi lakhelyeket már nem tűr. A gneisz-öv hegyei, melyek közé St. Gallenkirchné1 érünk, nem bővelkednek ugyan a mészkőhegyek sajátszerű alakúlataiban, de viszont zömökebb tömegük és kevésbbé szakadékos voltuk miatt a gletcserképződésre alkalmasabbak. Itt a völgygyel együtt mihamar olyan magasságokba érünk föl, hol a vizek moraja elnémúl az örök jég bilincse alatt, melyből a tartomány legdélibb szélén fönséges csöndben emelkednek ki a sötét hegyóriások. A legdélibb s egyszersmind legmagasb határhegy, a 3.313 méternyi Albuinkopf vagy Piz Buin lábánál jégmezők terülnek, melyekből 2.176 méternyi magasságban az Ill folyó ered.
Bludenztől egyenesen keletnek irányúl a Koster-völgy, mely tájképi szépségek tekintetében talán a tartomány összes völgyei közt a legszegényebb. Bludenz melletti torkolatától egész Braz faluig még meglehetősen széles és nem kietlen, de már itt is erősen emelkedik. Braztól belebb aztán lassankint egészen elszűkül a völgyfenék; az út, mely gyakran kénytelen a folyó egyik partjáról a másikra átkelni, hogy helyet szorítson magának a hegyoldalakon s a lavinák és morénák elől védve legyen, már a völgy magasb fokára emelkedik. Még magasabban húzódik a vaspálya, mely mindjárt Bludenz mögött gyorsan emelkedik s merészen épített vonalon halad a Klosterthali-Alpeseknek sok helyt szédítő szakadékai fölött, melyeknek számtalan hegyipataktól átszeldelt gerinczei fűrészes ormójú falakként merednek a szűk völgy két oldalán. Mélyen a vasútvonal alatt állnak a csekély számú, szegényes falvak, melyek közűl a Wäldlitobel kijáratánál levő Klösterle adta a völgynek a nevét. A déli oldal lejtői többnyire sűrű erdőkkel borítvák s közelségük miatt nem engedik látnunk a mögöttük távolabb emelkedő Verwall-csoport gneiszhegyeit. A hol már az országút is a vaspálya magasságáig emelkedik, hogy Stubenen keresztűl az Arlberg tetejére kapaszkodjék, Langen néhány házacskája áll (1.217 méter) a nagy alagút nyugati bejáratának tőszomszédságában. Nem messziről Stuben falucska int felénk búcsút, a mint ugyancsak ez a falu üdvözölt bennünket a tartományba való beléptünkkor.
Kicsiny a tartomány, melyet ím leirtunk, de mindenütt meglátszik rajta az Isten áldása.
A Starzel-hágó.
Lichtenfels Edétől
