Vadászat és halászat. Báró Lazarini Lajostól, fordította Kozocsa Tivadar.
Vadászat és halászat.
Báró Lazarini Lajostól, fordította Kozocsa Tivadar.
Báró Lazarini Lajostól, fordította Kozocsa Tivadar.
Tirol hegyvidéke kiválóan alkalmas a nemesebb vadállomány tenyészetére, s tényleg az előkelő vadászoknak a bajor határ mentén Kufsteintől a bregenzi erdőségig benyúló terjedelmes pagonyaiban igen sok vad talál alkalmas menedéket. E pagonyok kiterjedt állami és koronaerdőket foglalnak magukban, melyek Lajos Viktor főherczeg, II. Ernő szász-koburg-gothai uralkodó herczeg, Ernő szász-altenburgi herczeg, Ágost szász-koburg-gothai herczeg, Hohenlohe-Langenburg Herman herczeg s más, többnyire a főnemességhez tartozó vadászatkedvelők által kibérelve, a szomszéd bajor királyi pagonyokkal egyetemben a legkitűnőbb vadászterületet alkotják. Vorarlbergben kiváló gyárosok vannak, kik a vadászat emelése körűl nagy érdemeket szereztek maguknak.
Ezen gazdag vadászterülethez, mely az Inn-folyó balpartjától határolva, szarvasok, őzek és nagy számú zergék tanyája, csatlakoznak még a Felső-Inn völgyében elterülő herczeg Auersperg-féle, valamint a zillerthali mellékvölgyekben, úgy szintén a Pfunds mellett a Felső-Inn völgyében és a Pusterthalban levő kincstári erdőségek, melyek zergevadászatra szintén kiválóan alkalmasak. Egyéb birtoktestek, jóllehet magasabb fekvésű részeikben az illető birtokosok számára magánvadászatra szolgálnak, sokkal szétdaraboltabbak, hogysem nagyobb vadállomány sikeres tenyészetére alkalmasak lehetnének; annyival kevésbbé, mivel ezt a szomszédos községi vadászterületek, melyek rövid időközökben gyakran változtatják bérlőiket, akadályozzák.
Bregenz-erdővidéki nő régi veseletben; duxi férfi; a Sarn völgyéből való férfi vörös „ing”-ben; Castell tessinai női viselet.
Gabl Alajostól; chromozinkographiáját Angerer és Göschl műintézete készítette.
Vadászat marmotára.
Charlemont Húgótól
Jóllehet csak a föntebb említett területek azok, melyeken a szarvasok, őzek és zergék nagyobb számban élnek és a legjobban tenyésznek, mindazáltal különösen őzek és zergék, továbbá szürke és fehér nyúlak az erre alkalmas területeken kisebb-nagyobb számban majdnem mindenütt találhatók az egész tartományban. Az utóbbi évtizedekben, a földben lakó állatok fészkeinek kiásására vonatkozó tilalom és a vadászati idő korlátozása következtében, az Alpesek stubai és ötzthali hegységeiben a marmoták is tetemesen
megszaporodtak. Mióta a vadkecskék, – Tirolnak ezen eredeti törzsvadjai, melyeknek utolsó példányai a Pusterthalban még 1730 körűl is láthatók voltak, – kiirttattak, a marmota az egyedűli vad, melyből Tirolban többet ejtenek el, mint a többi szomszédos hegyes országokban. A vaddisznók közűl, melyek úgy Vorarlbergben, mint Tirolnak Etsch-menti mocsaraiban oly gyakoriak voltak, az utolsó példányokat 1707-ben a kalterni mocsarakban ejtették el. Az Alsó-Inn-völgyben tenyésző hódak maradványai is a század elején Vilsnél a Lech-völgyben estek a vadászok zsákmányáúl. Tirol délnyugati részeiben most is ejtenek el évenként néhány medvét, a többi nagyobb ragadozók azonban már mind kiirttattak. Az utolsó farkast 1864-ben Schneeberg mellett Passeierben fogták, az utolsó hiúzt 1873-ban Grain mellett lőtték. Borzok, rókák, vidrák, nyusztok, nyestek, görények, hermelinek, menyétek változó mennyiségben az egész országban találhatók. Hogy egykor a vadmacska is élt volna Tirol hegyeiben, erre nézve megbízható adatok nincsenek.
A szárnyas vadak közűl található a siketfajd, nagyobb számmal a nyírfajd és a császármadár, délen gyakoribb a szirti fogoly és a hófajd; mélyebben fekvő lapályokon a közönséges szürke fogoly és a fürj, emez némely évben őszszel nagy csapatokban jelenik meg, a midőn vizslákkal nagyban vadászszák. A folyókat és tavakat, valamint ezek mellékfolyóit és mocsarait az átvonúló vízi madarak népesítik be, melyek gyakran a mellékvölgyekbe, sőt a magasabb fekvésű hegyi vizek völgyecskéibe is be-betévednek, hogy ezeken át a vándorlásuk útjában álló hegygerinczeket megkerűlve, átvezető útakat találjanak. A ragadozó madarak közűl csak egy-egy szakállas keselyűt lőttek 1871-ben és 1881-ben, Pfunds vidékén a Felső-Inn-völgyben; gyakoribb ennél a fakó keselyű; a barna keselyűből ez ideig csak egyetlen példány ismeretes, mely Kirchberger doktor birtokában van Lienzben. Nevezett doktor állítása szerint ez az egyetlen példány, melyet tiroli földön, még pedig Prägraten mellett lőttek. Ellenben sokkal gyakoribb jelenség a kőszáli- vagy arany-sas, melyet minden évben lőnek, vagy pedig fészkét keresik föl és tojásait szedik el. A ritkább ragadozók közé tartoznak: a csonttörő-, a halászó- és a lármás-sas. A kisebb nappali ragadozók közűl leggyakoriabbak a közönséges egerészölyv, a méhész- vagy darázsölyv, a közönséges vércse, a héja és a karvaly. Ritkábban mutatkoznak: a kigyászó-sas (Dél-Tirolban költ), a vörhenyes és a fekete kánya, a vándorsólyom, a pacsirta-sólyom, a törpe sólyom és a vöröslábú sólyom. Az éjjeli ragadozók közűl megemlítendők: a nagy fülesbagoly, a közönséges fülesbagoly, a lángbagoly, a kis fülesbagoly, az erdei bagoly, a Dél-Tirolban egykor madárfogásra használt szirti bagoly („Civetta”), az érdeslábú bagoly, a kis és törpe kuvik.
A különböző vadnemekhez és helyi körűlményekhez képest a vadászat módja is igen különböző. Míg némely vadászok a szarvasok és zergék vadászatára a vadijesztő zsinegeket (Tuchlappen) használják, mások a szabad hajtást kedvelik, vagy cserkészve ejtik el a vadat, vagy pedig cserkésző társaikkal az ismert csapásokra tereltetik azt. Az őzeket, nyúlakat és rókákat legtöbbnyire csaholva hajtó kopók elől lövik le. E kopók könnyed, mozgékony testalkatúak és különböző színekben mindenütt találhatók. Borzebek a vastag hórétegek miatt vadászatra ritkán használhatók. A siket- és nyírfajdokat dürgéskor lövik, a többi szárnyasokat különösen a városok közelében vadászszák szorgalmasan, vizslákkal hajtatják föl, vagy pedig alkalom-adtán puskával ejtik el.
Halászatra alkalmas vizek Tirolban és Vorarlbergben szép számmal vannak s a Rajna, a Duna és az Etsch folyamvidékéhez tartoznak. Az egész tartományban ismeretes 46 halfaj közűl 16 mind a három folyamvidék, vizeiben előfordúl. Ilyenek: a sügér, a kolty vagy kutyahal, a potyka, a czompó vagy czigányhal, a géb, a timalykó, a pisztráng, a galócza, a csuka és a csík. A Rajna vidékének és a Boden-tónak jellemző halai a téli és vad maréna. A Duna folyamvidékének jellemző halai: a dunai galócza (Salmo hucho); a paducz (Chondrostoma Rysela) és ennek egy más változata. A Rajna és Duna folyamvidékének közös halfajai közé tartoznak a menyhal, a márna, a dévérkeszeg (Abramis brama), a vörösszárnyú konczér (Leuciscus rutilus), a szélhajtó küsz (Alburnus lucidus), a pohos keszeg, a paducz. Az Etsch, valamint a Sarca, a Garda-tó és a Brenta jellemző halai közűl nevezetesek: a nyálkáshal (Blennius vulgaris), a tavi márna (Barbus plebejus), a fehéres küsz (Alburnus alborella), a kis aula-konczér vagy „Bruffolo” (Leuciscus aula), a nagy „Pigo”-konczér (Leuciscus pigus), a fekete nagy fejű domolykó vagy „Cavedana” (Squalius cephalus var. cavedanus), a kis „Vairone”-csábak (Telestes muticellus, var. Savignyi), a kis genei paducz vagy „Lasea” (Chondrostoma Genei) és a „Savetta” paducz (Chondrostoma söetta); a Garda-tó jellemző hala: a Carpione (Tario carpio). Az Etsch- és Rajna-vidék közös halfajai: a durbancs és az angolna. A Duna és az Etsch folyamvidékéhez tartozó vizek közös hala az ingola vagy orsóhal.
Jellemző, hogy az éjszaki és déli folyamvidékhez tartozó néhány halfaj sajátságos alak-, szín- és rajzolatbeli eltéréseket mutat. Így pl. a délvidéki pisztrángon héber íráshoz hasonló márványos rajzok vehetők észre, míg az éjszaki vidék pisztrángjainál fehéres, aranysárga, vagy feketés alapszínen oldalt többé-kevésbbé vörhenyes, néha rézvörös, hátukon pedig fekete foltok vannak.
Újabb időben haltenyésztő intézetek, halász-egyesűletek és magánosok sokat fáradoztak azon, hogy az évek hosszú során át űzött rosz gazdálkodás folytán lehanyatlott halászatnak újabb lendűletet adjanak, különösen a Garda-tó melletti Torboléban létesített haltenyésztő-intézet és a Pusterthalban a lienzi halászati társúlat tanúsított elismerésre méltó tevékenységet. A Boden-, Achen- és Garda-tó mellékén a rendes halászokon kivűl számos műkedvelő is hódol a halászati sportnak. Néhány év óta halászati törvény is támogatja a halászat emelését czélzó fáradozásokat.
