Őstörténet. Kulka Richárdtól és Makowsky Sándortól, fordította Boncz Ödön
Őstörténet.
Kulka Richárdtól és Makowsky Sándortól, fordította Boncz Ödön
Kulka Richárdtól és Makowsky Sándortól, fordította Boncz Ödön
Míg a szomszédos Morvaországban az őskori ember nyomai olyan távoli korból is kimutathatók, a mely ahhoz az időhöz, midőn az ember az eddigi kutatások szerint egyáltalán Európában megjelenhetett, nagyon közel lehet: addig Sziléziában még előbb egy nagy geologiai korszak tűnt le és mérhetetlen idő telt el, mielőtt az ember itt is megjelent és állandóan megtelepedett. Ennek okát azokban az állapotokban kell keresnünk, melyeket Sziléziában az éjszaki jégkorszak még hosszú időre is érezhetőleg maga után hagyott. Európa fejlődésének ebben az időszakában ugyanis özönvízi jégkéreg borította el földrészünk egész éjszaki részét a Szudet-hegység éjszaki határáig, a mely ezen hegységnek jégtakarójával egyesűlve, Sziléziáig ért, és a Mährisch-Weisskirchennél (Morva-Fehértemplom) levő vízválasztót alkotva, belőle özönlött az a jeges folyam, a mely Szilézián át az Odera völgyének szélességében messzire beáradt Morvaország belsejébe. Ettől a mindent megdermesztő jégvilágtól egyedűl a tescheni s részben még a troppaui terület volt megkimélve. Hanem azért ezek a vidékek a szomszédos jégárak okozta zord éghajlatukkal és számos gletschervízzel áztatott mocsarukkal emberi tartózkodás helyéűl szintén alig voltak alkalmatosak, úgy, hogy még az újabb özönvízi kort jellemző állatok közűl is pusztán egy-két mammut és rhinoceros tichorhinus tévedt erre a barátságtalan vidékre. Ekként magyarázhatjuk egyrészt ezeknek az állatóriásoknak Troppau, Freistadt és Friedek környékén lőszbe és gletscher-iszapba ágyazott maradványait, valamint másrészt mindazoknak a bizonyítékoknak hiányát is, melyekkel Morvaországban, Alsó-Ausztriában, éjszaki Csehországban, Bajorországban, Belgiumban és Francziaországban az ember egykorú ott létezése igazolást nyert.
Szilézia lakhatóságára kedvezőbb állapotok, úgy látszik, csak abban az időben következtek be, midőn már Közép-Európa emberi művelődése annak a fokozatnak a vége felé jutott, melyet újabb kőkorszaknak (neolith-kornak) szoktak nevezni. De még ebben s az ezt követő őstörténeti korszakokban is csak nagyon szórványosak lehettek itten az emberi lakóhelyek. Nyugatról a Szudet-hegység, keletről pedig a Beszkidek az országnak csaknem egész szélességében elágazván, egyedűl az éjszak felé levő keskeny lejtő volt a letelepedésre alkalmas. Itt is eddig az őskorszakbeli helyek legtöbbjére az Odera bal partján akadtak, míg a jobb parton eső országrészben csak egyetlen lakóhelyre leltek (Gross-Ellgoth), s ez is aránylag késő korból való. Ennek oka kétségkivűl jórészt abban is keresendő, hogy az őstörténeti kutatás eddig kevésbbé foglalkozott Szilézia keleti részével, mint a nyugatival.
A természet szabta körűlmények között jóformán önként érthető az, hogy az első őskorbeli lakóhelyekre az Oppa partjain akadunk. Korra nézve legidősebbnek tartható közűlök a kreuzendorfi (holasovitzi). Ez, a falu közepén, a herczeg Lichtenstein-féle gazdasági udvar helyén volt késő neolith-kori település azóta maig csak nem szakadatlanúl lakóhelyűl szolgált. Az itteni magas partok lehetségessé tették, hogy az épen mellettük elfutó Oppa folyóhoz közelebb férkőzhessenek, mint bárhol egyebütt, a nélkül, hogy a lakosokat, a még ma is nagy árvizek veszélylyel fenyegették volna. Az esetleges talajalakúlás a sík föld felé is elégséges óltalmat nyújtott, mert ezt a telepűlő helyett több szakadás által erről a részről is elzárta. A művelődésnek az a képe, melyet az itten gyűjtött tárgyakból alkothatunk, olyan népességet mutat, a mely kivált földmíveléssel és marhatenyésztéssel foglalkozott, de némi vadászatot és halászatot is űzött. Lakóhelyűl sárral kitapasztott sövénykunyhó szolgált, melyet néha egy-egy alatta ásott gödörrel is bővítettek. A kunyhón kivűl mély, zsákszerű gödröket ástak, melyek nagy kavicsokkal megtöltve, tűzhelyekűl szolgáltak. Ezekben találhatók föl tarka össze-visszaságban a történetesen elhányódott vagy hasznavehetetlenekké vált s így eldobált mindenféle házi eszközök és ételmaradékok. Számtalan edénycserepen kivűl többnyire állati csontok töltik be ezeket a gödröket. Ezek a csontok tizenegyféle szelíd és hétféle vad állatnak maradványai. Leggyakoribb a szarvasmarha (4 fajban: a bos primigenius Boj., a bos taurus L. egy gyöngébb és egy erősebb faja s a bos brachyceros Rütim.), a házi disznó, és egy formás juh fajta; ritkább a kecske, ló, a kis tőzegi eb, a tyúk és a kacsa. A vadállatok közűl a gímszarvas, őz, nyúl, vidra, barna medve és hód fordúl elő. Kivéve a lovat és tyúkot, ezeket az állatokat mind főzve, ritkábban sülve lakmározták föl. A feltört velős csontokból következtethetjük, hogy a lakosok szívesen fogyasztották a csontvelőt is.
Kreuzendorfi, kathreini és jägerndorfi (schellenburgi) leletek.
Charlemont Húgótól
A cseréptárgyak legtöbbje használati edény, tiszta, vagy homokkal és kövecscsel kevert agyagból szabad kézzel gyúrva és szabad tűznél kiégetve. Az agyagnak ekként támadó kormosodását fölhasználván, simítás által grafitszerű fényt adtak az edényeknek. Formákra nézve kevés a változatosság: mindössze kevéssé öblös, vagy erősen hajlott oldalú, egyenesen vagy kúposan kinyúló s karima nélkűli nyakú, fül gyanánt dudorokkal, vagy zsinórakasztókkal ellátott fazekak, hasonló módon készített vedrek, magasan ívezett fülű csuprocskák, grafittal festett félgömb alakú, befelé hajló karimával ellátott csészék és tálak azok, a miket találtak. Megemlítésre méltó még néhány korsószerű edény és két, tölcsérszerű eszköz, mely edénylábazat lehetett.
Az alakok egyneműsége mellett az edények díszítése is nagyon silány. A vastag falú, üstszerű fazekaknak a szája körűl párkányormára alakított szög- és újjbenyomások, a kisebb bögrék oldalain pedig azokat elborító bevágások láthatók. Kiváltképen a csészéken és csuprocskákon találjuk ezeket, melyeken többé-kevésbbé fölismerhető, pont-sorokkal élénkített, durva vonalcsoportokban bekarczolt háromszögű szalag-ékítés van. Olykor egy-egy növényminta is vegyűl közéjük. Az edények egyike azért fontos, mert ez a kreuzendorfi művelődési körön belűl már a fémkorszakba tartozó dudoros veder-typust mutatja s így arra vall, hogy ez a telepűlés sokkal újabb korból való, mint általános jelenségeiből következtethetnők.
Bronz leletek: övlemez, stb.
Charlemont Húgótól
Krezuzendorf lakosai békés foglalkozásukhoz képest pusztán a házi használati eszközöket ismerték, így kovakést, fűrészt és kaparót, melyekhez a Troppau melletti diluvium-kori kavicszátonyokról szerezték a kovakövet, aztán átfúrt amphibolit, diorit és szerpentin kalapácsokat, melyek közűl az utóbbiakat, mint kész árút, a porosz-sziléziai Zobten hegy vidékéről és, a mennyire egy hajlott baltatöredék alakjából következtethetjük, részben Magyarországból is szerezhették, továbbá a tűzkőszilánkoknak lepattogtatására szolgáló ütőköveket, lapos és kerek árakat, véső- és ékalakú csonteszközöket, melyek bizonyára szintén arra valók voltak, mint az ütőkövek, marhaszarvból és szarvasagancsból készűlt átfúrt baltákat, agyag szövőnehezékeket és orsókat, a gabona darálására való, simára egyengetett gránitköveket, továbbá csont- és kőszerszámaiknak köszörűlésére szolgáló grauwakke- és homok-darabokat. Az, hogy a szoros értelemben vett fegyverek hiányzanak – mindössze csakis egyetlen 1.5 centiméter hosszú kova nyilhegyet találtak – arra mutat, hogy a nagy állatokat veremben foghatták s ezenkivűl zsákmányukat lándzsákkal és nyilakkal teríthették le, mi végből a kerek, fínomra hegyesített csont-árak pompásan beválhattak.
Egy másik, egykorú neolith-kori telepedés, melynek azonban csak kevés nyoma maradt, a Jägerndorf melletti Burgbergen volt. Még jelen századunk közepén túl is látható volt a keleti részén egy salaksáncz is, mint ennek a csodálatos védelmi építménynek, mely egyébként Morva-, Cseh- és Szászország, Lausitz, a rajnai tartományok és Skóczia felé volt elterjedve, monarchiánkban kelet felé bizonyára legszélső példája. Vajon ennek létesítése még az újabb kőkorszaki települőknek tulajdonítandók-e, kétséges; nagyobb valószinűséggel tehető a későbbi hallstatti korszakba.
Már a bronzkorszakba tartozik, habár sokban újabb kőkorszakbeli a szemközt fekvő, Gilschwitztől éjszakkeletre eső magaslatokon levő lakóhelyek csoportja, melyekhez a Troppau és Kreuzendorf közti úgy nevezett Hraballában talált magános lelőhely is sorakozik. Lakó- és tűzhelygödrökre, tűzkő, amphibolit és szerpentin szerszámokra, szövő-sulyokra és orsókra találtak itten is. Csonteszközök azonban már nincsenek a szerszámok között és állati csontok sem, a mi azt bizonyítja, hogy a lakosok egyedűl földmíveléssel foglalkoztak. A csont helyébe újabb művelődési elem gyanánt a bronz lép, de a nélkűl, hogy annak nagy szerepét egészen átvenné. Minden bizonnyal az Alpeseken túlról szerezték a bronzot; mindössze egy sima, egymásra hajlított végű karpereczet, egy markolati lap nélküli tőrt, több hajra való tekercset, egy csavart nyelű és alsó részén legyező formára díszített kanálkát, továbbá egy újjra való tekercset találtak. Mindezt, valamint egy átfúrt szerpentinbaltát két, guggoló helyzetben eltemetett egyénnek a temető helyéről szedték föl Kathreinban.
Ezen lelőhelyek cserépedényei igen különszerűek Sziléziában. Az itt talált gyümölcstál alakú, magas és üres talpazattal bíró edények ugyanis igen hasonlók déliebb vidékek edényeihez, főképen a híres délmagyarországi lengyeli sáncznak a bronzkorszak kezdetéről származó, teljesen azonos formájú fazekas munkáihoz. Hasonló fontosságúaknak látszanak azok az itt és amott talált, formára nézve edényfülhöz hasonlító cserépkészítmények, melyeket az edények alakításánál és simításánál használtak. Délkeleti európai minták távoli hatására mutat az edények gömbszerű, kurta nyakú alakja is. Ezek az edények többnyire fületlenek és csücskeik, vagy keresztben álló dudoraik vannak. Több fazekacskán fül helyett hosszúkás, kampószerűen görbített markolat van. Mindamellett, hogy az edénytöredékek számosak, díszítésre alig találhatunk, mindössze egy fenékdarabon van négyszögletes tagozás, melyet belékarczolt vonalak töltenek be; egy másik cserépdarabon pedig a díszítés keskeny, hosszanti irányú sorokban álló benyomatokból áll.
Alkalmasint újabb bronzkori s magyar földről származik a Friedeberg melletti Gurschdorfban talált kis raktári lelet (sarló, vékony oldallapokkal bíró karimás véső, két tokos véső és egy újjra való tekercs).
Gross-ellgothi leletek.
Charlemont Húgótól
A vasat Sziléziában már igen korán önállóan állították elő; ennek használatával kezdődik ez országban a hallstatti korszak, az a fontos művelődési fokozat, mely legtökéletesebb fejlődését a Dunától délre eső tartományokban érte el, s melyet a vasnak általános elterjedése jellemez. E korszak kezdetén a vasat a bronzzal egyenlő értékre becsűlték s ezért ezzel együtt szintén földolgozták ékszerekké is. Így kerűlt elő két vas hajtű, egy-egy bronz fülönfüggő karikával, újjra való tekercscsel és egy csavart, valamint több sima karperecz-töredékével együtt a Kreuzendorf mellett nem régen fölfedezett lapos sírokban, melyekre nézve a jellegzetes az, hogy két egymásra borított tál, vagy az újabb kőkorszakbeliekhez hasonló és tállal födött hamvveder foglalta magában az elhúnytnak hamvait, a hamvvedret pedig három-négy egyfülű csészével rakták körűl. Érdekes az egyik tálnak karimatöredéke, melybe mäandervonal van bekarczolva, s ezen kivűl még a háromszögű szalagnak és zeg-zugos vonalnak egyébként is használt díszítését is alkalmazták. A régibb hallstatti művelődési korszak hasonló sírjaiból származhatik a Teschen melletti Gross-Ellgothból való nehány edény is.
Valamivel újabb hallstatti korszakból, talán a Kr. előtti VI. és V. századból való lehet Jägerndorf közelében az egykor nagy kiterjedésű, de most már földúlt temetkező hely a Schellenburg (Burg Lobenstein) keleti oldalán, melynek erődítése részben egy sajátságos, fagerendákból és agyagtömésből álló, a temetővel már korán összefüggött őskori sánczon épűlt. Régibb tudósítások szerint ezek a sírok alacsony, dombszerű földtöltések voltak, melyek alatt kővel kirakott fenéken csonthamuval megtöltött edények (hamvveder, tál, korsó) körűl számosabb más edény csoportosúlt, melyek közűl gyakran több is volt egymásba rakva. Ezek a többnyire grafittal feketített edények sokszor kőlappal vagy közönként átfúrt kerek agyagkorongokkal voltak befödve. A megmaradt edények közűl sajátságos formájánál fogva kiváltképen a bütykös hamvveder érdemel említést, melyet azért nevezünk így, mert hasának közepén állandó számban három vagy öt, félkörökkel körűlfogott bütyök áll ki. Egy más, hasonló alapformájú, alacsony, egyfülű csészével együtt Sziléziára és Lausitzra nézve jellemzetes mellékágát alkotja ez az alak annak a fejlődési sorozatnak, a mely délről kiindúlva a nyugati alpesi tartományokban, Alsó-Ausztriában, Morvaországban (Müglitz, Trschitz), éjszaki és keleti Csehországban terjedt el. A milyen gonddal állították elő ezeket az edényeket, épen oly figyelmet fordítottak azok díszítésére is. Ennek alapgondolatát még most is kiváltképen a háromszög-szalag ábrázolja. Mindamellett azáltal, hogy azt több vonalnyalábra bontották föl, közéjük pontozott sorokat és gödrös benyomatokat iktattak, valamint hogy az edénynek nyakát körűlvont körökkel rajzolták meg, ez a díszítés immár változatosságot és kecsességet nyert, és művészi értékről is tesz bizonyságot.
Az edényekben való bőségtől elütő az, hogy ezek a sírok mennyire szegények egyébként. Nem ritkán még pusztán kő- és csonteszközök, ezenkivűl egyes, kőből és csontból való fityegők, azután orsók, kőgyűrűcskék, kis, kerek csiszolt cserépdarabok jönnek elő. Bronz a sírokba többnyire csak mint apró eszköz (haj- és ruhatűk, kések, karra való tekercsek) kerűlt. Egyes sírmellékletek pompájáról tanúskodhatik a képen ábrázolt, dúsan vésett övlemez, mely most a troppaui múzeum ékessége. Ennek a díszítő lapnak, mely fővonásaiban az osztrák alpesi lakosok derékövein most is fönmaradt, hasonló példáira éjszaki olaszországi és euobäai sírokban találtak, úgy szintén ehhez hasonlítható egy, a porosz-sziléziai Schweidnitzből való kapocs is. Nehány öntő-minta, köztük egy füles tokosvésőnek, továbbá egy úgy nevezett „karikapénz”-nek a mintája arra mutat, hogy e kis bronz tárgyakat itt helyben készítették. Vas leletekről nem tesznek a tudósítások említést; mindamellett azok is kerülhettek elő és csak a korábbi évtizedek hiányos megfigyeléseinek kell tulajdonítanunk, hogy észrevétlenűl maradtak.
A hallstatti korszakkal a kutatások eddigi eredményei szerint Szilézia őstörténete megszakad. Jóval későbbi korból említik római írók a marsignoknak, buroknak, gothinoknak és osoknak, mint Szilézia részint suév, részint gall és pannon törzsből származó lakosainak neveit. Általánosságban véve ezek a népségek az újabb kőkorszak óta változatlan lakosságnak utódai lehettek. A Kr. utáni VI. századdal kezdődik a szláv népeknek Sziléziába való vándorlása, egyúttal azonban már a történelmi idő is, melyben ismét Kreuzendorfot veszik birtokba. Ebből a korból való már az alt-bielitzi Heidenwall is, melyet eddig őstörténeti alkotásnak tartottak.
