Erdészet. Strzemcha Károlytól, fordította Arató Gyula
Erdészet.
Strzemcha Károlytól, fordította Arató Gyula
Strzemcha Károlytól, fordította Arató Gyula
Szilézia egyike Ausztria erdőkben leggazdagabb tartományainak. Az erdők összes területe 174.110 hektár, vagyis a koronaország területének 33.82%-a. A tulajdonképeni erdőkön kivűl azonban különösen Szilézia keleti részén sok nagy kiterjedésű, fával benőtt legelő van, továbbá számos liget a szántóföldek között, s fával szegélyezett mesgye és más egyéb faültetmény az elszórtan fekvő sok tanya közt, minek következtében aztán e tanyák környéke barátságos, parkszerű, és élénkségök Felső-Ausztria dombos vidékeiéhez hasonlít. De az erdőgazdaság szempontjából Sziléziát az osztrák tartományok közt az első sorba nem csupán erdeinek s befásított egyéb területeinek magában véve is nagy százalékaránya helyezi, hanem egyszersmind erdőségei legnagyobb részének kitűnő gazdasági állapota és kezelése is.
A legnagyobb kiterjedésű erdőségek a Szudeteken és a Beszkideken feküsznek, még pedig a két erdővidékre körűlbelűl egyenletesen szétosztva; a mi azonban Szilézia e két erdővidékének természeti sajátságait illeti, igen nagy köztük az eltérés.
A Szudeteknek az ős hegyalakúlatokhoz tartozó, forrásokban gazdag, s leginkább lankás lejtőjű, hosszan elnyúló hegylánczait és szabályos folyamvölgyeit több négyszögmérföldnyi, egész kiterjedésükben folytonos erdőségek borítják. A helységek a völgyekben feküsznek. Az erdőbirtokok helyes tagosítása az erdőkezelést, főképen pedig az erdőőrzést igen megkönnyíti.
A Beszkideket borító erdőségek ellenben nagyobbára kárpáti homokkő alapon terűlnek el, a melynek jellegzetes alakzatai sajátszerű képet adnak a kelet-sziléziai hegyvidéknek. A rövid s igen kanyargós völgyek és lejtők sűrűen váltakoznak meredek hegycsúcsokkal, s kisebb fensíkok éles hegygerinczekkel. E mellett e hegység forrásokban is mindenfelé igen szegény, csak itt-ott akadni egy-egy kis pocsolyára. Az erdők tagosítása nem a legkedvezőbb. Nagy kiterjedésűek ugyanis azok a területek, a melyeket a szolgalom megváltásaúl kellett kihasítani a jogosúltaknak, mihez még az is járúl, hogy a Beszkid-hegységbeli községek nem egységes helységek, hanem a hegységben egyesével vagy csoportosan elszórt tanyákból állanak, s így érezhetőleg hátráltatják s megnehezítik a rendszeres gazdálkodást. A dombos és sík vidékeken legtöbbnyire elszórtan fekvő kisebb erdők vannak, de ugyanott annál több a szántóföld. Az erdőmívelés csak a kevéssé haszonhajtó, vagy a fölszín kedvezőtlen alakúlása miatt mezőgazdasági mívelésre alkalmatlan területekre szorúlt.
Legtöbb erdő – 51.35% – Freiwaldau, legkevesebb pedig – 15.48% – Freistadt közigazgatási kerületekben van. Amaz a kerület a Szudetek hegycsoportjának közepén fekszik, emez pedig a hajdani Teschen kerületnek éjszakkeleti, majdnem sík részén, a karwin-dombrau-ostraui kőszénbányák vidékén.
Fák az Altvateren.
Russ Róberttől
Állami erdő Sziléziában egyáltalán nincs. Az erdőségek legnagyobb része a nagy uradalmak birtokában van, melyeknek összes erdőterülete 134.949 hektár, vagyis az ország összes erdőterűletének 77.51%-a. A városi és községi erdők területe 7.801 hektár, vagyis 4.48%, az egyházi, papi és iskolai erdők területe 579 hektár, vagyis 0.33%, a paraszt gazdák birtokában levő erdők területe 29.164 hektár, vagyis 16.76%, s végűl a közbirtokossági erdők területe 1.617 hektár, vagyis az összes erdőterület 0.92%-a.
A nagy uradalmak erdeit s kivált a legnagyobb erdőbirtokokhoz tartozó erdőket, – a milyen példáúl a boroszlói herczeg-érsekségé, mintegy 20.000 hektárral, a fő- és németrendi mintegy 13.000 hektárral Szilézia nyugati részén (a Szudetekben), a tescheni kamaráé 50.000 hektárral. Szilézia keleti felén (a Beszkidekben) stb., – már évtizedek óta szakszerű gazdasági tervek szerint kezelik.
Az erdők fölméréséhez s a tervszerű erdőhasználathoz különben már a múlt században hozzá kezdtek. Így példáúl a tescheni kamarához tartozó erdőket 1790-től 1800-ig nagyrészt fölmérték, térképeiket elkészítették, s a gazdasági beosztást a tiszta térszakozás alapján megállapítván, a vágások sorrendjét meghatározták. Az erdők gazdasági berendezésének ezt a legelemibb módját utóbb, az osztrák kamarai jövedelem-szabályozás mintájára, azzal a móddal cserélték föl, mely nem a vágásterűleteknek, hanem az évi fatermésnek egyenlőségére van alapítva.
Legújabban ez a berendezési mód sem elégíti ki a gyakorlati követelményeket, s ezért az uradalmi erdők rendszeres gazdasági beosztását a vágássorozatok fölosztásának elve szerint egészen átalakították s az évente levágható fatermést a terület és fatömeg együttes számbavételével állapítják meg. Egyidejűleg erdőgondnoksági kerületeket alakítottak, melyeknek élén a kezelés tekintetében önálló hatáskörrel főerdészek és erdészek állanak, legtöbbnyire egyenesen a középponti igazgatásnak alárendelve. Ezek után már szinte fölösleges csak említeni is, hogy a sziléziai uradalmi erdők tiszti kara mind akadémiai képzettséggel bíró egyénekből áll.
A nagy uradalmak erdei legnagyobb részt a folyók forrásvidékén, csupán erdőnek való talajon állanak s annak védelmére szolgálnak, egyszersmind azonban Szilézia faiparának szükségletét is fedezik.
A paraszt és közbirtokossági erdők, – melyeknek kezelése, a rendszeres gazdálkodással használt városi erdőket kivéve, gyakran csak a birtokos józan eszére van bízva, – kevés kivétellel czélszerű ápolásban részesűlnek, gazdasági állapotuk azonban természetesen koránsem olyan kedvező, mint a minő kevés kivétellel a nagyuradalmi erdőségeké.
Erdőrészlet a Lysá-Horá-n alúl.
Russ Róberttől
Az éghajlat, a talaj s így a termőhelyi körűlmények az erdőmívelésre általában véve kedvezők. Nyugat-Szilézia erdőtalaját az Altvater-hegység tömegében a csillámpala, gránit, gneisz és kristályos mész málladékai alkotják; a keletről és délkeletről határos előhegység és dombvidék pedig kovakő, keselykő, szürke keselykőpala és agyagpala alkotórészekből áll.
Keleti-Szilézia erdőtalaját a hegységekben majdnem mindenütt az elmállott kárpáti homokkő, a dombvidéken a tescheni pala s a krétaalakúlatokhoz tartozó valamely mészfajnak málladéka, a síkföldön pedig alluvium és szürke agyag alkotja.
Az aránylag kis kiterjedéssel előfordúló igen köves és sziklás meredek helyek, meg az elmocsarasodott lapályok kivételével Szilézia erdei részben közepes, részben igen jó termőföldön állanak. Teljesen hasznavehetetlen terűletnek a tulajdonképeni erdőterűletből semmit sem lehet mondani. A fatenyészetnek a nedves éghajlat, s nevezetesen a hegységekben a gazdag tavaszi és nyári esőzés szemlátomást kedvez.
Általában véve az erdőket 100–120 éves vágás-korral (forda) kezelik a hegységekben, s nagyobbára 80 éves vágás-korral a dombos és sík vidéken. A 80 éves vágás-kor alkalmazását néhol a termőhely, másutt a gyöngébb épületi és bányafára való nagy szükség okozza. Szálerdőkezelés alatt áll 166.916 hektár, vagyis az összes erdőterületnek 95.87%-a (s ebből 4.431 hektár véderdő); míg a közép- és sarjerdőkűl kezelt erdők kiterjedése csak 7.194 hektár, vagyis az összes erdőterületnek 4.13%-a.
Az erdőfölújítás a tarvágással kiirtott területeken vetés, vagy ültetés útján, más erdőkben a fokozatos fölújítás elvei szerint eszközölt vágások útján, vagy végűl a szálaló mód alkalmazásával történik. A tarvágást a reá következő mesterséges fölújítással főkép a tiszta lúcz- és erdei fenyvesekben, a fokozatosan fölújító vágásokat a tiszta jegenyefenyű- és bükkerdőkben, valamint ennek a két fanemnek keveredése útján létrejött vegyes erdőkben s végűl a szálaló gazdálkodást a véderdőkben fönt a legmagasabb hegységeken (Altvater, Lysá-Hora stb.), valamint a legtöbb paraszt erdőben alkalmazzák.
A tömegesebben előfordúló fanemek: a lúcz-, a jegenyefenyű, a bükk és erdei fenyű. Kisebb mennyiségben találhatók: a tölgy, a vörösfenyű, s általában véve az európai lombos fanemek. Legelterjedtebb fanem ott a lúczfenyű, mely az összes erdőterűletnek mintegy harmadrészét elfoglalja, s uralkodó faneme a síkföldi és hegységi erdőknek egyaránt. Fölhatol a fatenyészetnek legfelső határáig, a mi itt körűlbelűl 1.300 méternyire emelkedik a tenger színe fölé, míg a jegenyefenyű és a bükk tenyészetének már 900–950 méter tengerszínt fölöttimagasság határt szab.
Sziléziának kemény hideggel és bőséges havazásokkal járó éghajlata következtében a lúczfenyű a hó okozta törésektől sokkal gyakrabban és többet szenved, mint a többi fanem, kivált ott, a hol a bükk és jegenyefenyű kivágása után jó termő erejű talajon mesterséges úton telepítették meg. Azokból a nagy károkból, melyeket a hó törése Sziléziában a 70-es és 80-as évek alatt többször is okozott, világosan kiderűlt, hogy a természetes fölújítás útján létrejött lúczfenyvesek kevesebb kárt szenvedtek. Ezért most már a mesterséges fölújítással egybekötött tarvágást kevésbbé alkalmazzák, s a fölújításnak természetes úton való foganatosítására törekesznek.
A lúczfenyű után a sziléziai erdők legelterjedtebb és szintén fontos faneme a jegenyefenyű, meg a bükk. Ez a két fanem hol külön-külön, hol egymással elegyűlten tenyészik, főkép a Szudetek és a Beszkidek előhegységein. Kisebb terűleteket elfoglalva azonban előfordúlnak a dombvidéken, sőt magas hegységek őserdeiben is, de ott már a lúczfenyű társaságában. A bükk- és jegenyefenyűerdők kiterjedése ezelőtt jóval nagyobb volt, mint ma, csakhogy a jelen század közepe óta nagyon sokat levágtak közülök, s helyöket lúczczal újították föl. Ma azonban alapos gazdasági okokból megint több figyelemben részesűlnek.
A már említett fanemeken kivűl előfordúl még az erdei fenyű, mely, bár csak kis terűleteken vagy magában, vagy a közibe elegyedő lúczfenyűvel együtt tenyészik. A hegységeket kivéve mindenfelé található. Nagyobb fontossága azonban csupán a porosz-sziléziai határon, a bielitzi kerületben, elnyúló síkság erdei fenyveseinek van. Itt az erdei fenyű nagy kiterjedésű erdőket alkotva borítja a mocsárosodásra hajlandó, nehéz, agyagos talajt, s erre a termőhelyre a legalkalmasabb fanemnek mutatkozik.
Még csekélyebb mértékben elterjedt fanemek: a tölgy és a vörös fenyű, melyek csak a tenyészetükre alkalmas földű kisebb terűleteken alkotnak erdőket. Említést érdemel végűl a törpe fenyű (Pinus mughus), a mely fanemet legújabban több helyen, így példáúl a boroszlói herczeg-érsekség erdőbirtokán magas fekvésű legelők beerdősítése czéljából telepítgetik, arra törekedvén, hogy a művelt terűletek fölé védő övet teremtsenek belőle, s ekként egyszersmind magasabbra is terjeszszék az erdőtenyészet felső határát.
Az erdőnevelést s az erdőápolást illetőleg Sziléziát azok közé az osztrák tartományok közé kell sorozni, melyek az erdőgazdaság fejlődése terén úttörők voltak. Már a jelen század elején számos erdőrendtartást alkottak, térképeket, gazdasági terveket készítettek Sziléziában is, s körűlbelűl ugyan arra az időre esnek a magvetés és csemeteültetés útján való mesterséges erdőfölújításnak az első kisérletei.
A mesterséges erdősítés elterjedésével s tökéletesedésével együtt megkezdődött lassanként az erdők helyesebb ápolása is, különösen azok gyérítése és áterdőlése, noha ebben az irányban, ha a magas hegységi erdőket is figyelembe veszszük, nagyobb haladás csak mostanában történt, mivel azelőtt az áterdőlés útján nyert faanyagot értékesíteni nem lehetett. Ma már az évek során át sikeresen folytatott erdőápolásról ezer meg ezer hektárnyi mesterségesen telepített középkorú, rudas és fiatalos erdő tanúskodik.
Az erdőápolásról való gondoskodás nehány fontos erdészeti kérdés fejtegetésére adott okot. Ilyen kérdés példáúl, hogy a gyérítés, meg az áterdőlés megkezdésének, gyakoribb vagy ritkább megismétlésének s mértékének milyen hatása van; mely kérdéssel Szilézia nagyobb uradalmai igen élénk érdeklődéssel foglalkoztak. Így a fő- és németrend erdőtanácsosa, forstheimi Pfeifer János, az ötvenes években beható s igen érdekes vizsgálódásokat folytatott abban az irányban, hogy az áterdőlések alkalmazása mily hatással van az erdőjövedelmezésére. Napjainkban a mariabrunni cs. k. erdészeti fő kisérletező állomással karöltve s ennek munkaterve szerint Sziléziában több uradalomnál s főként és legkiterjedtebb mértékben a tescheni kamaraerdőkben az áterdőlés és gyérítés kérdését illetőleg a kisérletezést egészen rendszeresen folytatják.
Noha az épületi és tüzifa értékesítésére a körűlmények már jó idő óta egészen kedvezőek, mindamellett Szilézia erdőgazdasága állandóan a takarékoskodás rendszerét követte s követi maig. Fakészlet pedig kellő mennyiségben van, s a Szudetek és Beszkidek gyönyörű völgyeiben néhol olyan hatalmas és szép erdőket lát az ember, hogy szíve-lelke megörűl.
A termőhely jóságának különféle fokához, a fanemek különféleségéhez, valamint az erdőfölújításnak és ápolásnak más-más módjához képest az erdők fatermése igen különböző. Nyugat-Sziléziában a százéves erdők fakészlete hektáronként 300 és 1.000 tömör-köbméter közt ingadozik; Kelet-Sziléziában a hegységekben és előhegységekben 300 és 900, s a síksági erdőkben 300 és 800 tömör tömör-köbméter. A sziléziai erdőknek hektáronkénti fatermését átlagosan 500–600 tömör-köbméterre lehet tenni a 100 éves vágás-korral kezelt fenyűerdőkben, és 400–500 tömör-köbméterre a 100 éves vágás-korral kezelt bükkösökben.
A vasútvonalak gyors kiépűlése, valamint az ipar élénk föllendűlése következtében a legutolsó két évtized alatt Szilézia hajdani erdőgazdasága tökéletesen átalakúlt, mihez a kőszénbányászat rendkivűl nagy fejlődése is hozzájárúlt, a mennyiben a kőszéntermelés a hatvanas évek óta az akkorinak hatszorosára emelkedett. Még a jelen század közepén túl is az volt a sziléziai erdőgazdáknak főfő czéljuk, hogy mennél több tűzifát termeljenek, melynek mint tüzelő anyagnak a sűrű népességű tartomány minden részén s mint szénfának a Szudetek és Beszkidek nagy részében elszórt vaskohóknál nagy kelete volt. Az épületi és műfa fogyasztása ellenben igen csekély vala s jórészt csak a helyi szükséglet kielégítésére szorítkozott. Manapság az olcsóbb kőszén a tűzifát majdnem mindenfelé kiszorítja a használatból; ellenben a nagyobb építkezések s a bányamívelés czéljaira szükséges faanyagok fogyasztása hirtelen magasra szökkent. E mellett élénk fakiviteli forgalom fejlett ki Németország felé, a kereskedelem fejlődésével kapcsolatosan pedig a faipar is tetemessé lett. A gazdasági állapotoknak ezen teljes átalakúlása következtében ma már az erdőgazdák fő törekvése épületi és műfát szolgáltató erdők nevelésére s ilyen faanyagok előállítására irányúl, míg tűzifáúl majdnem pusztán a hulladékfát használják. Abban a mértékben, a mint a fenyűerdők új modú mívelése terjed s mind nagyobb terűleteket foglal el, a manapság is már 60%-ot tevő haszonra való fa lassanként még magasabb százalékra fog emelkedni. A sziléziai folyók felső szakaszain fölhasználható nagy vízerő számos faiparvállalat keletkezését tette lehetővé. Keletkeztek is mindenfelé, és kivált a művelődés terén gyorsan előre haladt Nyugati-Sziléziában létesűlt számos kis fűrésztelep, farost-malom, szénégető telep, faszeg-, káva- és zsindelygyártó telep, melyeket jelenleg Sziléziában is, hol arra a kiterjedt vasúthálózat s az olcsó kőszén igen kedvező hatással volt, több nagy gőzfűrésztelep, celulose-gyár, épületasztalos műhely, fapároló meg páczoló telep és bútorgyár követett.
Szénégetés, faúsztatás és faraktár a Řečica pataknak az Ostravica folyóba való torkolatánál.
Russ Róberttől
A tűzi és szénnek való fa, a bányafának nagyobb része s az épületfának és a fűrészelt árúknak mintegy harmadrésze magában Sziléziában fogy el, míg a fűrészelt árúnak mintegy kétharmada, némi bányafa, a farostanyag legnagyobb része, a fa száraz lepárlása útján nyert termékek és a hajlított fából készűlt bútorok is majdnem mind kiviteli czikkek. Így tehát a szálfa kivitele sekélyebb, de annál nagyobb a félgyártmányoknak s a teljesen földolgozott fának a kivitele, még pedig természetesen leginkább Kelet- és Éjszak-Németország felé. A kitűnőbb minőségű lúczfenyű fűrészelt árút éjszak-nyugati Németországba, Hollandiába, Belgiumba és Francziaországba is, a farostanyagot s a hajlított fabútorokat pedig majdnem minden európai államba, sőt még a tengeren túli államokba is szállítják.
A fa szállítására Sziléziában kedvezők a körűlmények. Az erdők legbelsejébe minden irányban számos jó karban tartott köz- és magán út vezet, összekötvén azokat a jól kiépített vasúthálózattal. A fa lehordása a hegytetőkről a völgyekben vezető útakig leginkább télen történik az úgy nevezett vontató és csúsztató útakon. A nehezebb épületi és műfát tengelyen, a tűzifát főképen kézi szánakon szállítják. Az ezer meg ezer favágó, a kik nyáron át a fadöntéssel és a fa erdei földolgozásával foglalkoznak, télen át a fa szállításánál talál jövedelmező foglalatosságot. S bár a fának ez a szállítása télen a hófedte meredek hegyhátakon, melyekről a munkások jól megrakott szánjaikkal úgy siklanak le a völgybe, terhes és veszedelmes munka, mégis szívesen végzik a hegylakók, mert jó keresetet nyújt s épen télen, mikor más egyéb keresetforrásuk nem igen akad.
A vízen való szállítás Sziléziában csak a tűzifa úsztatására szorítkozik. Azelőtt a szállításnak e módját a sziléziai hegységekben majdnem mindenfelé gyakorolták s akkoriban a szükséghez képest csúsztatókat, gerebeket, gátakat és csatornákat is építettek s tartottak jó karban. A mint azonban az útak építése javúlt, s másfelől a tűzifával űzött kereskedés mind többet-többet veszítet korábbi fontosságából, a fának vízen való szállítása is hanyatlott, sőt a legtöbb vidéken teljesen abba is hagyták. A tűzifa úsztatását manapság már csak Kelet-Szilézia nehány folyóján, a tescheni kamarai erdőkben gyakorolják, honnan a tavaszi hóolvadáskor megduzzadó Moravka, Olsa és Visztula folyókon mintegy 100.000 méter tűzi és szénnek való fát úsztatnak Friedekbe, Teschenbe, Trzyniece és Ustrońba, hol a fát és szenet leginkább a vaskohókban használják föl. Itt az úsztatás egészen czélszerű, a mennyiben az itteni körűlmények közt ez a legolcsóbb és leggyorsabb módja a szállításnak.
Sziléziában az erdőgazdaság nemcsak az erdőbirtokosok számára biztosít tartós és tetemes jövedelmet, hanem a nép sok ezrének is állandó és sokféle foglalkozást nyújt, s a hegylakók nagy részének megélhetése egyenesen az erdőkben való foglalkozástól függ. Azelőtt Szilézia több hegyvidékének betelepítését is csupán az erdőkre alapították. A telepeseknek csekély viszonszolgálat fejében bizonyos kiterjedésű erdőt engedtek át, hogy azt szántónak s legelőnek kiirtsák, a fából házat építsenek, s megengedték nekik, hogy a hulladékfát tüzelőűl összeszedhessék, az erdőkben legeltethessenek s barmaik számára almot szedhessenek. Ezekből az engedményekből idők folytán, főként a kelet-sziléziai hegységekben, számos és tetemes szolgalomjog fejlődött ki, melyeknek megváltása s szolgalommal terhelt erdők birtokosainak az ötvenes és hatvanas évek folyamán nagy pénzáldozatok árán s jókora birtokrészek odaengedése útján sikerűlt. Így jutottak a legeltetésre jogosúlt hegyvidéki községek Teschen és Bielitz kerületekben jogosúltságuk megváltása fejében mintegy 12.000 hektár terűlet birtokába, melyet a tescheni kamarauradalomnak szolgalommal terhelt erdeiből és legelőiből számtalan részletben hasítottak ki s adtak át a jogosúltak tulajdonába. ezeknek az erdő- és legelő-illetőségeken, a mennyiben azok közlegelőknek maradtak, ma is gyakorolják még az alpesi legelőgazdaságnak egyik módját, az ú. n. „Sallaschwirthschaft”-ot, mely abból áll, hogy a barmot (juhot, kecskét s marhát) egész nyáron át künn tartják, az éjjeleket az ú. n. „szállás”-okban töltvén.
A legelőhasználatnak ez a módja a kárpáthegységi vidékek egyik különlegessége. Ezelőtt a sziléziai Beszkidekben, nagy kárára a szolgalommal terhelt erdőknek, sokkalta nagyobb mértékben gyakorolták, mint a szolgalmak megváltása után, ma. A fák „lenyesegetése”, s „meggyűrűzése”, az erdőégés, vagy a fiatal csemetések tönkre tétele is napirenden voltak. A legelő terűletek gyarapításának érdekében az erdőket kiméletlenűl pusztították, ámbár az a haszon, a melyet a legelőgazdaság javára nyertek, meg sem közelítette azt a kárt, a melyet az erdőgazdaságnak okoztak. A szomorú állapotoknak a szolgalmak megváltása vetett véget, úgy, hogy azokat az erdőterűleteket, melyek a szolgalmak megváltása fejében kihasított területek elkülönítése után megmaradtak s melyek kiterjedése a hajdani összes terület felére rúg, most már a legeltetés okozta károsításoktól megszabadítva rendszeres erdőgazdálkodás alá lehet vonni. Az ilyen erdők fatermése jövőben több lesz, mint a mekkora azelőtt az összes terűleté volt, s azért a szolgalom-megváltását közgazdasági szempontból fontos lépésnek lehet mondani. A korábbi mértéktelen legelőhasználat káros következményei természetesen ma is meglátszanak még, sőt nyomaik még nehány évtizedig nem is fognak teljesen eltűnni.
Hogy Szilézia erdészete, kivált egyes alpesi tartományok erdőgazdaságához hasonlítva, mégis oly előkelő helyet foglal el Ausztriában, annak okát a kiválóan kedvező egyéb körűlményekben lehet találni.
Így igen kedvező dolog, hogy a nagy uradalmaknak a szolgalmak káros hatása alól fölszabadított erdei szakszerű kezelésben és gondos ápolásban részesűlnek. A föld termő ereje nagyobb, az időjárás káros hatása kevésbbé érezhető, s a szállítás jóval kedvezőbb, mint az alpesi tartományokban. S ha még azt is figyelembe veszszük, hogy a sűrű népességnek és szerfölött kifejlődött iparnak fa-fogyasztása nagyobb, s hogy a monarchia éjszaki határa a kivitel szempontjából a legkedvezőbb helyzetben van, s végűl hogy Sziléziában az értékes épűleti és mű-fa termelése 60%-ra rúg, míg az alpesi erdőkben az ilyen anyag alig éri el a 25%-ot: a sziléziai erdészetnek kiválóan örvendetes állapota egészen megvilágítva áll előttünk.
Szilézia erdőségeinek nagy közgazdasági fontossága pedig kiviláglik abból, hogy az évi fatermés értéke körűlbelűl négy millióra emelkedik s ebből mintegy két millió forint az erdőmunkások díjazására esik, a kik e mellett ingyen vagy csekély áron kapnak hulladékfát tüzelőnek s olcsó pénzen jutnak szénához, alomhoz és mindenféle mellékhaszonvételhez.
A mint az erdőgazdaság az időközi haszonvételeknek gyarapodása, a haszonra való fa termelésének emelkedése s a közlekedési eszközöknek további tökéletesbítése következtében mind gyümölcsözőbbé válik: abban a mértékben fognak szaporodni azok a jövedelmek és szolgálatok is, melyeket a nemzet jóllétének ez a nevezetes forrása, az erdőgazdaság nyújt.
Szilézia erdőségeinek mai gazdasági állapota s az erdőbirtokosoknak konzervativ gazdasági elvei a jövőre nézve is biztosítják az erdőgazdaságnak azt az áldásos hatását, a melynek minden ország örvend, a hol az erdők szeretetét azok közgazdasági fontosságának teljes fölfogásával párosítják.
