A lakosság testalkata. Dúbravi Kusý Emánueltől, fordította Katona Lajos
A lakosság testalkata.
Dúbravi Kusý Emánueltől, fordította Katona Lajos
Dúbravi Kusý Emánueltől, fordította Katona Lajos
Pirchan Emiltől
Morvaország lakói testalkatának helyes megítélésére nem elég csak a tartomány népcsoportjai egyes egyéneinek közös testi jellemvonásait megállapítani. Figyelembe veendő még az is, hogy e csoportok az ország egész népességének magasb társadalmi egyéniségévé fűződnek össze, s hogy ennek mint egésznek ismét megvannak a maga sajátszerű testi tulajdonságai, a melyekben e népesség egyetemének a változó természeti és az önalkotta műveltségi tényezőkhöz való alkalmazkodása mutatkozik.
E tekintetben az 1890 deczember 31-én tartott népszámlálás adataiból azt látjuk, hogy a morva őrgrófság népességének száma 2,276.870. E lakosság 2.937 községet alkotó 3.404 helységre oszlik el, úgy, hogy Morvaországnak 22.222 négyszögkilométernyi egész területéhez képest átlag 102 lakos esik egy-egy négyszögkilométernyi területre. E szerint a birodalmi tanácsban képviselt országok közűl csak Csehország és Szilézia, továbbá a Bécsben és Triesztben együvé tódúlt népesség miatt Alsó-Ausztria és a trieszti terület lakossága múlja fölűl Morvaországot aránylagos sűrűség tekintetében.
E népesség félmilliónál több családra és lakófélre oszlik el, s 325.337 házban lakik. A lakóhelyek fekvés, berendezés és fölszerelés tekintetében épen oly változatosak, mint lakóik, a kiknek testalkatára, erkölcseire és jellemére, valamint életmódjára nyilván hatással is vannak.
Míg az ország középrészének termékeny síkságai, a déli vidék bortermő földje és az éjszaknyugati, meg az éjszakkeleti tájak ipari góczpontjainak környékei nagyobb és módosabb helységekben a lakosság sűrűbb és nagyobb csoportjainak mozgalmasabb együttélését teszik lehetövé: addig a cseh-morva fensíknak kevésbbé termékeny felföldjén számos kisebb települést látunk szétszórtan; az éjszaki Szudetek és a keleti Beszkidek hegyvidékein e helységek nagy területen egymástól messze álló egyes majorokból állnak, melyek festői rendetlenségben kapaszkodnak a magaslatok lejtőin. A falvak és mezővárosok közt szórványosan találhatók a nem nagy számmal levő, az éjszaki részen aránylag gyakoribb nagyobb városok, a forgalomnak ezen élénkebb fészkei. A helységek ilyen különféleségét a bennök lakó néptörzsek nemzetiségi sajátszerűsége is okozza.
Ezen általánosságban véve határozottan állandó jellegű lakosság évtizedről évtizedre növekedő sűrűséget mutat, úgy, hogy az 1880-tól 1890-ig lefolyt népszámlálási évtizedben a születéseknek a halálozásokét fölűlmúló számából mintegy 177.500 léleknyi, tehát 8.24 százaléknyi szaporúlat jelentkezik, a mivel szemben évenként jóformán szabályszerű kivándorlási mozgalom mutatkozik; ez azonban az épen említett évtized alatt csak 53.000 emberrel, vagyis 2.48 százalékkal csökkentette a népességet, s így a tényleges szaporúlat az utolsó két népszámlálás közötti tíz év folyamán 124.000 lelket, vagyis 6 százaléknyit, évenként tehát átlag 12.000 főnyit tesz.
E gyarapodás azonban nem egyenletesen mozog az egész népesség egyetemében, hanem főkép az ipari fejlődés, meg a mezőgazdasági jóllét változó mértékével arányban akként alakúl, hogy a népesség legnagyobb sűrűsége két középpont, még pedig egy kisebb és egy nagyobb kerületű góczpont köré tömörűl. Amaz az ország élénk iparú éjszakkeleti kerületeit (Neutitschein, Mistek, Mährisch-Ostrau) foglalja magában, emez pedig a preraui és prossnitzi kerülettől (a Hanna-síkságtól) a Morva mentén föl- és lefelé az ország éjszaknyugati és déli részeibe húzódik s e magtól nyugatnak be, egészen a brünni kerületen túl terjed. Ez utóbbi sűrűségi középponttól kezdve a népesség tömörsége nyugat és kelet felé gyorsabban csökken, mint éjszaknak, úgy, hogy Dačitz és Kromau, valamint Ungarisch-Brod kerületeiben alig félakkora, mint Prerau és Prossnitz, vagy a még sűrűbb lakosságú Neutitschein és Mistek kerületeiben.
Egyéb szempontból tekintvén Morvaország lakosságát, azt találjuk, hogy a férfiak számát a nőké majdnem egy egész százalékkal fölűl múlja (1.000 férfira 1.094 nő), mely arány főleg Ungarisch-Hradisch, Gaya, Wischau, Krenasier, Prerau és Littau, még inkább pedig Mährisch-Trübau, Neutitschein és Weisskirchent kerületeiben kedvez a nők többségének, míg az ország déli és nyugati részeiben (Nikolsburg, Znaim, Dačitz, Iglau, Neustadtl, Trebitsch kerületeiben) jóval kisebb többségben van a nőnemű lakosság.
Schönhengsti férfi.
Charlemont Húgótól
Majdnem azt lehetne ebből következtetni, hogy ugyanazon körűlmények, a melyek a lakosság nagyobb sűrűsége mellett a születések nagyobb számára kedvezőleg hatnak, egyúttal a nőnemű népesség nagyobb többségét is eredményezik, kívéve természetesen ott, a hol, mint Mistek kerületének szénbányászattal és vasiparral foglalkozó népességénél, a bevándorlott férfi munkások nagyobb száma e többséget nem csökkenti.
Morvaország lakóinak testi leírása mellett némely erkölcsi és egyéb szellemi jelenségek is figyelembe veendők, így a lakosság vallásfelekezete. A népességnek ugyanis mintegy 2 százalékát teszik a zsidók, kik leginkább Ungarisch-Hradischban és a többi rendezett tanácsú városokban, aztán pedig Gaya, Göding, Nikolsburg, Ungarisch-Brod, Wischau, Prossnitz, Kromau, Weisskirchen kerületeinek egyes városaiban laknak oly nagyobb számmal, hogy a népesség átlagos képétől elütő csoportként vehetők észre.
További fontos jelenség az országban élő két nemzetiségnek: a németnek és a cseh-szlávnak egymáshoz való aránya, mert az országban mindenütt tapasztalható, évszázadok óta tartó és eredményeiben talán igen üdvös fajkeveredés mellett is még mindig fölismerhetők, legalább a megtelepűlés eredeti területein e két nemzetiség jellemző testi tulajdonságai.
A németek, kik 665.000 lelket számlálva az 1,590.000 főnyi cseh-szláv lakossághoz úgy aránylanak, mint 3: 7, egy erősebb éjszaki és egy gyöngébb déli ágra oszolnak. Amaz a Sziléziából Morvaországba átnyúlló szudeti törzs, emez meg a bajor-osztrák törzsnek Alsó-Ausztriából átterjedő része, mely a határtól Brünn felé csúcsosodó ék alakjában nyomúl előre s majdnem eléri Brünn és környéke német nyelvszigetét.
A szudeti törzs, vagy a mint őket rendesen hívják: a hegylakók (Gebirgler), többnyire középtermetű, szikár, de edzett, kitartó, szorgalmas, komoly és takarékos népesség, mely a Szudetek hegyvidékét s tovább keletnek a festői Kuhländchent s ennek fő helyét, Neutitscheint lakja. Ennek lakói élénk, vállalkozó szellemük s iparra és kereskedelemre való nagy alkalmasságuk miatt messze földön híresek.
A déli német törzs népessége az éjszakitól többnyire zömök, széles vállú, jól táplált termetével üt el, míg szintén komoly és munkás jelleme közös amazéval, csakhogy ehhez itt már nem ritkán némi hetyke önérzet s az élet kényelmének élvezetére való hajlam is járúl.
Látható hatással van a déli lakosság e testi-lelki hajlamának fejlesztésére az, hogy sok helyütt bortermő vidéken lakik, és hogy erősebb hústáplálékkal él, míg az éjszaki hegylakók közűl számosan jobbára zabkenyéren és burgonyán, meg e növényi táplálékon kivűl legfölebb még tejen és sajton élnek.
A déli és az éjszaki német törzs között megannyi összekötő kapocsként a cseh-morva határ mentén a Mährisch-Trübau és Zwittau környékén lakó schönhengstiek nagy német nyelvszigete, majd az Iglau-környéki következik. Amazokat szép növésük mellett arczuk szabályos tojásdad alakja, emezeket pedig sajátszerű nemzeti viseletük jellemzi, melyet kivált a tetszetős termetű és telt idomaikról ismeretes nők tartottak meg eredetiségében. E kapcsokon kivűl még ilyenűl tekintendő az egyes nagyobb városok német polgársága, mely mindenütt serény szorgalmával tűnik ki, nemkülönben a Brünnben és környékén, továbbá Neu-Raussnitz és Wischau közt, meg Deuztsch-Brodek és Wachtel körűl, valamint Olmützben és körötte levő német nyelvszigetelt.
Az ország szláv lakossága a Lundenburg melletti három falu csekély horvát gyarmatának kívételével, mind a cseh-szláv nyelvtörzshöz tartozik; azonban így testi, mint lelki tulajdonaira s ruházatára és nyelvjárására nézve is több különálló csoportra oszlik, melyeknek egyéb közös, nemzeti sajátságaikon kivűl különösen a munkánál s ünneplésnél egyaránt mutatkozó dalos kedvük mondható megegyező tulajdonságuknak.
Schönhengsti nő.
Charlemont Húgótól
A Zwittawa folyóig s még azon túl is terjedő egész nyugati országrész szlávsága keleti Csehország cseh-szláv népességévek folytatásaúl tekinthető. Minthogy a cseh-morva középhegységet és felföldet lakják, horákok vagyis „hegylakók” névvel nevezik őket. Karcsú, gyakran a középtermetűnél valamivel magasabb növésűek s többnyire gyöngébb termésű földjük miatt mértékletesen táplálkozó, de épen ezért dolgos, kevéssel beérő, eleven és tanulékony eszű, e mellett kissé érzékeny lelkületű emberek.
Föltűnő ellentétben áll velük az ország belsejében, a Hanna és a Közép-Morva alföldjein, a Bečva torkolata közelében lakó hanákok erőtől s épségtől duzzadó, többnyire magas és mégis izmos termetű népsége, melynek kivált a női gyakran igen szép s nemes szabású arczukkal tűnnek ki. Arczkifejezésüknek csak javára válik a férfiaknál elől rendesen rövidre nyírt, hátúl ellenben megeresztett síma hajzat, valamint az erős metszésű és sűrű szemöldökkel árnyalt homlok-él alól kivilágló okos szempár; egész megjelenésüket pedig érdekesebbé teszi a némely vidéken még megőrzött takaros népviselet. Jellemzi őket továbbá rendűletlen, egész a közömbösségig nyugodt és szorúlt helyzetben is derűlt egykedvűségük, nem minden ravaszság nélküli jóindúlatuk, vendégszerető voltuk és mulatozásra, sőt fényűzésre is hajló természetük, a mely hagyományos módon kivált számos és szép lovak tartásában nyilvánúl.
Morvaország egész délkeleti részét, ú. m. az alsó Morva termékeny alföldjét le egész a Thaya torkolatáig, a Mars-hegység dombvidékét s a morva Kárpátok lejtőit a tótok kiterjedt néptörzse lakja, melynek fő tömege messzire benyúlik Magyarország éjszaknyugati részébe. Többnyire magas, erős csontú és karcsú növésük szegényes, jórészt növényi s csak juhtejjel és juhsajttal javított táplálékuk mellett is elég izmos, nagyon eleven, a mely tulajdonság különben izgékony, örömben és bánatban túlzásra hajló, a pillanatnyi hangúlatnak engedő, alapjában véve azonban gyermekesen jóindúlatú lelkületüket is jellemzi. Erre a jellemre vall számos népdalukon kivűl vándorösztönük is, a melylyel azért nagyon jól megfér s újra meg újra visszavezérli őket honukba szülőföldjük szeretete. Kitartó, nélkülözéshez szokott és kevéssel beérő természetük miatt ez eleven eszű s ipari munkára igen rátermett népséget munkásokúl mindenütt kedvelik.
Már igen különbözők tőlük Morvaország éjszakkeleti részén lakó szomszédaik, az ú. n. oláhok, kiknek a Beszkidek zöldelő hegyormain juhnyájaikat legeltető szegény, de edzett pásztornépsége már testalkatában is eltér a tótoktól. Gyakran szintén magas termetük zömökebb; bárminő időjárás mellett födetlenűl hagyott mellük már maga is elárúlja nagy edzettségüket, a mit sötétebb hajuk és napbarnította arczuk is tanúsít; s e testi tulajdonokkal jól megegyezik határozott, elégűlt, általán véve derűlt, de hevesebb kitörésre is hajló bátor jellemük. Ugyanehhez szabottak kevésbbé lágy dallamú, vidámabb dalaik is. Közütök kerűlt ki két évszázadnál hosszabb időn át a Morvaország keleti határait védő „Partasch”-csapatok katonasága, a mely szolgálatra harczias természetük igen alkalmasokká tette őket.
Némely tekintetben ugyan már az oláhok is hasonlítanak egyes lengyel néptörzsekhez, nevezetesen az Alsó-Sziléziában is található goralokhoz. De még inkább felötlik ez az átmeneti jelleg az alsó-sziléziai határ közelében, Mistek kerületében lakó lachoknál., kiket a maguk vidékén vízi polyákoknak is neveznek, s annál határozottabban mutatkozik az a hasonlatosság, mennél mélyébben hatolunk be Alsó-Sziléziába.
Hanák férfi.
Kinzel Józseftől
Midőn Morvaország lakosságának ezen népfajokra tagoltságát rövid vázlatban jeleztük, ezzel koránsem akartuk azt mondani, hogy e fajok élesen megkülönböztethetőleg válnak el egymástól. Ellenkezőleg minden irányban átmenetek mutatkoznak, és a népfaji különbségek fészkeiben még észrevehetőbb eltérések a szűntelen keveredés, valamint a lakosság folytonos ki- és bevándorlása, főleg a falusi népességnek az iparűző főbb helyek felé s onnan a városinak a vidékre való visszaözönlése által nagyon elmosódnak, a mi egyáltalán is, de kivált a városi lakosságnál vehető észre nagy mértékben. Sajnosan tapasztalható egyúttal az is, hogy a régebben majdnem kizárólag földmívelési területnek fokozatosan mezőgazdasági, vagy műszaki gyáripar-területté való átalakítása következtében a hajdan őstermelő, ez átalakúlás folytán pedig gyári munkára kényszerűlt lakosság eredeti faji sajátságai elcsenevésznek.
Annál nehezebbé válik aztán ily körűlmények közt a faji jelleget alkotó rejtettebb boncztani és élettani vonások közűl kivált azokat fölkutatni, a melyek már a messze múltban, jórészt alighanem már a mai lakosság őseinek ez országba vándorlása előtt szilárdúltak meg. Nem tévesztendő e helyütt szem elöl az a körűlmény, hogy Morvaország, a melyen három tenger (az Éjszaki, a Keleti és a Fekete tenger) folyamvidékének vízválasztói vonúlnak végig, egyúttal a népvándorlás áradatának is átmeneti területe volt, s még ma is rokon és idegen népfajokat egyaránt összekötő híd gyanánt szolgál.
Szembetűnő faji jellemvonás első sorban a termet, a melyről már az országot lakó fajok általános jellemzése közben is elmondtunk egyetmást. Az évek bizonyos során át szerzett katonaállítási tapasztalatok e részben még jobban tájékoztathatnak bennünket.
E réven azt látjuk, hogy a nyugati országrésznek a cseh törzszsel közelebbről rokon szláv lakossága amazzal magas termetére (átlag 1.66 méter) és mellkasának tetemes kerületére nézve (átlag 0.838, a mi a testmagasság 50.4 százaléka) megegyezik; míg a tótok átlag alacsonyabbak (átlag 1.647 m.), közepes kerületű mellkasúak (0.824 m., a mi a testmagasság felével egyenlő); ellenben a németek az előbbi két faj közt középütt állnak átlag 1.656 méternyi testmagasságukkal és 0.827 méter (50 százalék) kerületű mellkassal. A testi fejlődésnek e méreteivel azonban nem mindig arányos annak az erőssége, legalább a cseh-morva fajnál nem mindig van így (18 százalék alkalmas), míg a tótok közepes méretek mellett is kitűnő szervezetűek (24 százalék válik be), a németek pedig e részben is közép helyet foglalnak el (21 százalék válik be) a csehek és tótok közt. Megemlítendő még, hogy a délvidéki németségből aránylag jóval több válik be, mint az éjszakiból. Általában véve a morvaországi népesség magas termetűekben nem mondható szegénynek, minthogy 1.000 sorozásra kerűlő egyén közűl 200–220 haladja meg az 1.7 métert, a mely aránynál csak Tirol, Karinthia, Krajna, Horvátország és nevezetesen Dalmáczia lakosságáé kedvezőbb. Ellenben a kis termetűeké (vagyis a közepesen alúliaké) a megvizsgáltaknak csak 5–10 százalékát teszi.
További kiváló faji jellemvonás a gyakran már első tekintetre is felötlő arczszabás és az ezzel szorosan összefüggő koponyaalkat. Ha ez utóbbit illetőleg csupán a koponyaalap hosszúságának a szélességéhez való arányára kivánunk is szorítkozni, még akkor is be kell vallanunk, hogy a régibb és újabb időből való morva koponyákon megbízható kutatók részéről végzett mérések még sokkal csekélyebb számúak, hogysem az eredeti faji sajátságok megítélésére kellő alapot nyújthatnának.
Hanák nő.
Kinzel Józseftől
Minthogy az éjszaki germán fajt többnyire dolichokephal, a szlávot ellenben többnyire brachykephal koponyaalkat jellemzi: épen Morvaországban, mint e két faj lakta területen lenne nagyon tanúlságos tudni, mily arányban mutatkozik e kétféle fejalkat a ma élő, s milyenben mutatkozott a régibb lakosságnál. Némi fölvilágosítást nyerhetnénk e kérdésre, ha dr. Weisbach R. cs. és kir. főtörzsorvos, a jeles anthropologus példájára az egyes hadkiegészítő kerületek csapattesteinél olyan szabályszerű koponyaméréseket eszközölnének, a minőket ő kivált az alsó-ausztriai származású csapatokra nézve tett, e mellett a morvaországi znaimi kerület német katonáiról is véve föl összehasonlítás kedvéért méréseket.
Ez úton az az érdekes tény világlott ki, hogy a Dunától éjszakra lévő német területen a brachykephal fejek, a melyek Alsó-Ausztriában a lakosságnak átlag kétharmadát teszik s a hosszúságnak a szélességhez való közepes arányát (1000: 822) mutatják, úgy számra, mint a rövidfejűség erősebb kinyomatára nézve emelkednek a szerint, a mint a Dunától éjszakra haladunk, úgy, hogy a znaimi vidék németjein tett mérések a fej szélességi indexét 846-nak mutatják.
A Gesenke, a Schönhengst-vidék, továbbá az iglaui nyelvsziget németjei között is számosan akadnak a brachykephal fejalkatúak, de mellettük mégis gyakoribbaknak látszanak a dolichoid alkatúak, mint délen. Már uralkodóvá lesz azonban a brachykephal fejalkat a szláv törzseknél, úgy, hogy Weisbach szerint a tótoknál a szélességi index 858, a szorosabb értelemben vett cseheknél pedig 864.
A typikus német férfi-koponya általában könnyű és vékony falú, alacsony, vízszintes átmetszetében hosszúkás-tojásdad, a függőleges homlok széles, a széles és magas nyakszirt erősen domború, az arcz nagy, hosszú, lefelé erősen keskenyedő, a szemüregek magasak, a járomcsontok laposak, a felső állkapocs kissé előre álló, a nagy és erős alsó állkapocs hosszú s az ágai kevéssé hajlottak. Ezzel ellenkezőleg a tótok és a cseh-morva határvidék lakóinak koponyája sulyos és vastag csontú; amazoké magas, ezeké igen alacsony; vízszintes átmetszetében mind a kettő igen hasonlít a körtealakhoz; mind a kettő brachykephal, a cseheké még nagyobb mértékben, mint a tótoké s a koponyaalapnál mind a kettő keskenyűlt. Mind a kettőnek keskeny, függőleges a homloka s messzire szétállók a homlokbábok. Míg azonban a cseheknél a nyakszirt magas és lapos, addig a tótoké nagyon domború. Míg a tótok arcza kicsiny, alacsony, alúl igen széles, szemüregük kicsiny és alacsony, addig a csehek arcza közepes nagyságú, alúl keskeny, szemüregük nagy és magas. A tótok járomcsontjai hosszúságuk és görbűletük miatt előre állóbbak, mint a csehekéi. A felső állkapocs mindkettőnél kissé előre álló, az alsó mindkettőnél erős, csakhogy a tótoknál rövid, kicsiny, a cseheknél meg nagy s mindkettőnél hajlottak az ágai.
A Morvaország keleti és nyugati részén lakó szlávok koponyaalkatának e különbségeit a köztük lévő átmeneti alakúlatok hidalják át, ép úgy, mint éjszakkelet felé a lengyel, typushoz való átmenet tapasztalható.
Tót férfi.
Kinzel Józseftől
Mennyiben hatottak az úgy nevezett „oláhok” testalkotására a Kárpátok vidékére állítólag betelepűlt egyes rumuny népelemek is, az még csak ezután következő vizsgálatokból tűnhetnék ki. Másféle testi sajátságok, nevezetesen a bőr, haj és szemek színe legalább némi következtetést engednek meg ez irányban.
Az imént említett testi sajátságok és egyúttal néprajzi vonások tekintetéből 1880-ban történt vizsgálat Morvaország iskolás gyermekeinek 96 százalékát tanúlmányozta, tehát majdnem valamennyit.
A vizsgálat során kitűnt, hogy a világos bőrszín, szőke haj és kék szem jellemezte szőke typus Morvaország német iskolakerületeiben 34.4 százalékra, a cseh-szláv kerületekben pedig csak 15.2 százalékra, a vegyes lakosságúakban 21 százalékra rúgott; míg a sötét bőrszínű, hajú és barna szemű, úgy nevezett barna typus a cseh-szláv kerületekben 24, a német és vegyes népességűekben pedig 21.8 százalékot tett.
Egyes jellemvonások, főleg a kék, vagy szürke szem különben sokkal gyakoribbak a több typikus vonás nélkűl is, úgy, hogy kék szemű gyermek 16 százalékkal több akadt, mint teljesen szőke typusú, valamint barna szemű is 8.3 százalékkal több, mint egészen barna. Világos (kék, vagy szürke) szemű egyáltalában Morvaország iskolás gyermekeinek több, mint kétharmada.
E mellett figyelmet érdemel, hogy némely vidéken kiváltképen gyakoriak a szürke szemek; így a lachok, (vízi polyákok) és oláhok vidékén a megvizsgált gyermekek 40 százaléka volt szürke szemű, tehát akkora szám, a milyen csak a keleti Galicziában lakó huczuloknál s más kárpáti törzseknél található. A morvaországi oláhok és a huczulok e részben annyiban is egyezést mutatnak, hogy mind amazoknál, mind emezeknél sötét bőr- és hajszín kiséretében mutatkoznak a szürke szemek, a mi talán valami sajátszerű faji vonás.
Az oláhok törzsökös területén, a walachisch-meseritschi kerületben, nemkülönben a Mars-hegység vidékén (Gaya és Hradisch kerületeiben) lakó tótok közt van a legkevesebb szőke s a legtöbb barna; ellenben a trübaui és sternbergi kerület németjeinél a legtöbb szőke s a legkevesebb barna.
Általában véve a világos szemekkel gyakran jár együtt a világosabb haj is, mely az országnak Sziléziával határos vidékein, kivált a gyermekeknél igen gyakran világos aranyszőke. E részben a schönhengsti és iglaui nyelvszigetek népessége is föltűnően elüt a körötte lakóktól. Meg kell azonban említenünk, hogy számos gyermeknek eredetileg szőke haja később megbarnúl.
A mi a bőr színét illeti, a lakosságnak mintegy 70–80 százaléka a világos szín felé hajlik, a német lakosság azonban e részben egyenletesebb jellegű, mint a többi.
Morvaország lakóinak e testi leírása nem lenne teljes, ha keretében még egy némely élettani és pathologiai jelenség is szóba nem kerűlne, a melyek a népesség mivoltának megismerésére nézve fontosak s épen ebben a tartományban sokkal világosabban szemlélhetők, mint a monarchia egyéb részeiben, minthogy az országos egészségügyi tanács 1880 óta szabályszerűen gyűjtött statisztikai adatai e részben teljes áttekintést nyújtanak.
Tót nő.
Kinzel Józseftől
Kiválóan érdekes ez adatok közűl a népességnek korosztályokba való csoportosúlása.
Morvaország 2,276.870 lakója közűl 1890 végén 64.547 volt első életévében, s ezek közűl a fiúk száma még mintegy 200-zal meghaladta a lányokét; 52.448 érte el betöltött hatodik évével az iskolaköteles kort, de ezek közt már ugyanannyival több volt a lány, mint a mennyivel az iméntiek közt a fiú; 47.209 s közöttük 700-zal több lány, mint fiú, került ki 14 éves korában az iskolakötelezettség alól; 40.158, köztük 19.600 legény érte el a 20 éves; 37.660 s ebből 17.507 férfi a 24 esztendős; 35.041 a 30, 20.982 az 50, 14.437, közűlök 6.355 férfi a 60, 8.487 a 70, 2.694 a 80, 332 s közűlök 147 férfi és 185 nő a 90, 29 a 95 és 23, még pedig 6 férfi és 17 nő a 100 éves és ennél magasb kort.
Az összes számból 1,330.661, tehát az egésznek a felénél jóval több nőtlen, vagy hajadon, 792.186 házas, 144.023 pedig özvegy, vagy elvált volt. A mi a hosszúéletűséget illeti, ebben Morvaország ép úgy, mint Csehország és Szilézia is, kivált a férfi lakosságot tekintve az alpesi tartományoknak, főkép pedig Dalmácziának mögötte áll, a mely országokban aránylag több 60 és 100 éves közötti férfi akad, mint Morvaországban, míg a nőnemű lakosságot illetőleg e különbség nem oly tetemes.
A délvidéki znaimi és nikolsburgi kerületben, nemkülönben a cseh-morva Középhegységben és fensíkon, valamint a Szudetekhez tartozó „Gesenke” lejtőin, nevezetesen Römerstadt kerületében a 60 éven felüliek nagyobb számban vannak, mint egyebütt, kivált a walachisch-meseritschi és misteki kerületben, a honnan igen sok munkás kerűl a közeli bányákba és kohókba.
Másként áll az arány a születéseknek a házasságkötésekhez mért számát illetőleg, a melyek épen a keleti és a középső kerületekben, főleg a sűrűbb népességűekben gyakoribbak, de rendesen a gyermekek nagyobb halandóságával is járnak karöltve. A Szudetek vidékén, melynek lakói terméketlen földjük miatt csak nagy nehezen jutnak családalapításhoz, a törvénytelen gyermekek száma e miatt is nagyobb, mint az ország egyéb részeiben.
Morvaország lakóinak halandósága szintén nagyobb az ország közepe tájának sűrűbb népességű síkságain, valamint a morva-magyar határon lévő fogyatékosabb egészségügyi helyzetű hegyvidékeken és a sajátszerű ipari foglalkozású misteki kerületben. Egészben véve pedig az osztrák államterület átlagos halandóságához meglehetősen közel jár s 10 évnyi átlagban 1.000 lakóra 28 halálesettel egyenlő.
A községek egészségügyi szolgálatának 12 év óta fönnálló szervezete mellett a fertőző betegségek leküzdése immár nagyobb sikerrel járván, az ilyekben mutatkozó halandóság s ezzel az általános is csökkent az előző időkhöz képest. Ez úton kétségtelenűl egyéb bajok, mint a gyermekkor némely elhanyagolt betegségeiből származó vakság, süketség és másféle nyomorékság is csökkentek. Ezek tekintetében Morvaország helyzete a többi örökös tartományéhoz mérten kedvezőnek mondható.
A legutóbbi népszámlálás adatai szerint l0.000 lakóra csak 8–9 vak, siketnéma, 16 őrűlt és 6 hülye esett. Míg a vakok általán véve aránylagos ritkasággal oszolnak meg az egész ország lakossága között, habár számuk ott, a hol fertőző betegségek, főleg a himlő gyakoribb, emelkedik addig a siketnémák, hülyék és elmebajosak legnagyobb arányszáma a walachisch-meseritschi és holleschaui kerületben mutatkozik, a honnan nyugati irányban a Szudeteket érintve csökkenőleg a boskovitzi kerületig halad s délnek az ungarisch-brodi kerületbe, éjszaknak pedig a mistekibe csap át. E kerületek némelyikében e testi-lelki fogyatkozások okai közűl a sajnosan elterjedt pálinkaivásnak mind az idegrendszerre gyakorolt közvetetlen, mind az utódok elcsenevészedésében mutatkozó közvetett romboló hatása kétségtelenűl észlelhető.
Ezekben beszámoltunk a nagyobb részt kedvező jelenségek mellett azokról az árnyoldalakról is, a melyek Morvaország lakosságának egyetemén, mint egységes szervezeten tapasztalhatók, s a melyek részben javíthatók lévén, az egészben egészséges népség örvendetes fejlődését komolyan nem is veszélyeztethetik.
