Erdészet és vadászat.
Erdészet és vadászat.
Karinthia a legerdősebb tartománya a monarchiának. 459.408 hektárnyi erdőterületéből 2.710 hektár lombos, a többi meg tűlevelő erdő. Leggyakoribb a lúcz, aztán következik az erdei, a szurkos meg a vörös fenyű; a magas hegység őskőzetein, fájdalom, nagyon megfogyatkozott állabokban és csoportokban a havasi fenyű, míg imitt-amott a tiszafa és feketefenyű tarkítja az erdőt. A fatenyészet határát a Tauern-hegylánczban a vörösfenyű és czirbolya jelöli, a Karavanka-hegységben a vörös és a henyefenyű. A lombos fák között a bükk a túlnyomó, aztán jön a nyír, közben-közben juhar, tölgy és más lombfa. Különösen fölemlítésre méltók az egykori feketefenyű állaboknak a Karavanka vidékén még fölismerhető maradványai, a melyek arra mutatnak, hogy e fanem ez előtt jobban el volt terjedve. A havasi fenyűnek voltaképi tenyésztője a fenyűrigó, mely azzal a sajátságával, hogy e fa magvait a föld fölszíne alá dugdossa, azok csirázását eszközli. Ily módon legtöbbször az ember minden hozzájárúlása nélkűl szaporodik a tűlevelűeknek ez a nemes faja.
A mi az erdőségek kezelését illeti, a 459.408 hektárnyi egész erdőterületből 170.320 hektár rendszeres üzemben, míg a 289.088 hektárnyi többi rész még mindig a régi módon kezeltetik.
Az erdőkből nyert faanyagnak mintegy 20 százaléka haszonfának, a többi tüzelőnek és szénégetésre használtatik. A haszonfa nagyobb részét a fürész-rönkök és az épületfa teszik; de nem jelentéktelen része papiranyagnak dolgoztatik föl. A fűrészelt árú főként az olasz kikötők felé veszi útját, az épületfa nagyobb része pedig Magyarország felé. Az erdőkezelésnél leginkább a tarvágás van szokásban, kisebb birtokoknál azonban rendesen a szálalás; amannál a felújítás ültetés, ennél természetes bevetődés útján történik.
A fának az erdőből való kihozatalára a magas hegységben rendszerint a száraz, ritkábban a vízi csúsztató szolgál, de részben úsztatni is szokás; míg az elő- és középhegységben a tengelyen való szállítás a szokásos. Az erdei termékek továbbítását és értékesítését a tartomány jelentékeny vízereje is előmozdítja.
Az erdőségek állatvilága rendkivűl gazdag és változatos. Karinthiának 473 vadászterületén, a közép- és a magas hegységekben a szőrmés vadak közűl az erdők királya, a szarvas, nagy számú őz, a felsőbb tájakon pedig a zerge az, mely állandóan szaporodik. A mezei nyúl állománya csekély jelentőségű. A szárnyasokból itt találjuk a pompás süket és nyír-fajdot, a magasabb vidékeken a szirti és havasi fajdot, a szelídebb hegylánczokon, kivált a csendes, homályos és vízben gazdag völgyekben a császárfajdot, a síkon pedig a foglyot. A vadkacsa és más vízi szárnyas nagy számú falkái élénkítik a víz-medenczék és vízerek táját s húzás idején az éjszaki és meleg égövi tájak legritkább vendégei is megjelennek Karinthia vidékein. A kártékony szőrmés vadak közűl leginkább a róka és a különféle menyétfajok vannak elterjedve. Nagy ritkán az ordas farkas is elő-előkerűl a szomszéd horvát és krajnai tájakról, még ritkábban mutatkozik a medve. A hiúz és vadmacska már igen nagy ritkaság. Ellenben az elvadúlt házimacska nagy mértékben tizedeli a tyúkféléket s az éneklő madarak fiatal ivadékát is nagyban pusztítja. A kártékony szárnyasok közűl mindenek fölött a különböző sas- és keselyűfajok vannak elterjedve; amazok között kivált a szirti és réti-sas, ez utóbbiak között a barát-keselyű. A sólyomfélék közűl több faj, az éjjeli ragadozók közűl pedig a nagy fülesbagoly is gyakori. Végűl fölemlítjük még a szarkát, varjakat, csókát, gébicseket s a szajkót, melyek nem egy énekes madár fészkét dúlják föl s gyakran a gyámoltalan nyúlfiókot is elhordják.
A vadászat különböző nemei között a rónaságon és középhegységen a kopókkal való hajtatás van leginkább elterjedve, a magas hegyekben pedig a hajtóvadászat, a cserkészet, a les és a vizslával való nyomozás. A legérdekesebb, legizgatóbb és legeredetibb a rókahajtás, mikor is a vigyázatos és nyugodt vadász egy hajtásban több rókát is leteríthet. Példaképen fölemlítjük a klagenfurti vadásztársaság „Nurrenwald” nevű vadászterületén megejtett rókahajtás eredményét, a melynél 1886-ban 30 vadász három hajtásban nem kevesebb, mint 14 rókát ejtett zsákmányúl.
