Karinthia és Krajna népe. Zuckerkandl Emiltől
Karinthia és Krajna népe.
Zuckerkandl Emiltől
Zuckerkandl Emiltől
Charlemont Húgótól
Karinthia korona-tartomány lakosai általában kevéssé jól táplált, szikár testalkatú emberek. Termetre nézve, a menynyire a sorozási lajstromokból kivehető, a karinthiai lakosság a salzburgihoz közelít s körűlbelűl középütt áll az alsóausztriai és krajnai között. A közép termetűek száma csekélyebb, mint a bécsi hadkiegészítő terület lakóié, úgy szintén az alacsonyaké is; ellenben a 170 centiméternél magasabbak a besorozottaknak közel három tizedét teszik. Az, hogy a klagenfurti hadkiegészítő kerület a test magassága tekintetében kedvezőbb eredményeket mutat, mint más német kerületek, nyilván a Klagenfurtban sorozás alá kerűlő szlovének nagy számának tulajdonítható.
A karinthiai németek ép úgy, mint a stiriai németek, keveréknép, a mint az a szem és haj színének s a koponyaalkatnak a vizsgálatából a legvirágosabban kiderűl. A tiszta szőke tipus (a kék szeműek és szőke hajúak) Karinthiában 17.1 százalékkal van képviselve az iskolás gyermekek között, a mi az éjszaki tartományokhoz hasonlítva feltűnően csekély arány. Ha nem tekintjük a tiszta szőke tipust, melyet a régiek a kelták meg a germánok tipusának hirdettek, s csak a szőke hajú, vagy kék szemű egyéneket veszszük, amazok 44,3, ezek 26.6 százalékot tesznek. Ezek az arányok a felnőttekre azonban nem érvényesek, mivel a tapasztalás arra tanít, hogy a világos complexió a test fejlődésével igen sok esetben barnává változik, a mely körűlmény határozottan arra vall, hogy Karinthia német lakói egy sötét complexiójú idegen néppel keveredtek. Hogy a győzelmes germánok fölvették a legyőzöttek vagy legalább beolvasztottak testalkatát, az abból a nagy érzékenységből magyarázható, melyet a festő-anyagban szegény szervezet a festő-anyag iránt tanúsít. A karinthiai németek közt előforduló koponyaalkotások vizsgálata is azt mutatja, hogy itt a tipus tisztaságáról már nem lehet szó; mindenütt, még a legtávolibb helységekben is mindig több tipus fordúlt elő, noha az egyes formák százalékszámai változtak is. A koponya hoszszának a koponya szélességéhez való aránya szerint 1.546 karinthiai koponya között 34 százalék hosszú fejű, e közt 5.7 százalék hyperdolichokephal (hossz : szélesség 100 : 75, vagy még alább), a többi mesokephal (hossz : szélesség = 100 : 75.1 egész 80-ig); 66 százalék pedig rövid fejű, brachykephal s ebből 19 százalék hyperbrachykephal (hossz : szélesség = 100 : 85 s még alább).
Ha Karinthiának kizárólag német kerületeit tekintjük, a dolichokephalok arányszáma 1 százalékkal nő, míg a hyperbrachikephaloké apad. Az ily kerületekből megvizsgált 981 koponya közűl 35 százalék hosszú fejű (dolichokephal és mesokephal), 65 százalék pedig rövid fejű, de ebből csak 17 százalék a hyperbrachykephal. Ha ezt a Stiriában megállapított eredményekkel összevetjük, arra a fölötte figyelemre méltó eredményre jutunk, hogy Karinthiában a hosszú fej formája 10 százalékkal nagyobb arányban fordúl elő, a hyperbrachykephaloké ellenben jelentékenyen csökken. Ezt a jelenséget nem könnyű megmagyarázni, noha némi valószinűséggel föltehetjük, hogy onnan származik, mert a Karinthiába bevándorló germánok között a dolichokephal elem sűrűbben volt képviselve. Gondolhatnánk azonban arra is, hogy Karinthiában még a germán világ előtti időkben letelepűlt dolichokephal nép olvadt bele a lakosságba, a mi meg is egyezne azzal a ténynyel, mely szerint a germán világ előtti korszakból származó azon sírok, melyeket Ausztrián belől tártak föl, többnyire dolichokephal koponyákat tartalmaznak. A kapott számok szerint Karinthia németjeinek csak mintegy két harmadrésze lenne rövid fejű. A hosszú fejűek arányszáma azonban jelentékenyen emelkedik, ha a koponyákat nem a megszokott mesterséges osztályozás szerint sorozzuk, hanem a szemmérték szerinti megitélésnek is tulajdonítunk némi becset. Találunk ugyanis oly koponyaalkatokat, melyek a számszerű osztályozás szerint (hossz: szélesség = 100 : 80–81) a kurtafejűekhez tartoznának ugyan, de a melyek hosszas alkotásuknál fogva több joggal sorozhatók a hosszú fejek közé. A koponyáknak e valószínűleg kevert csoportjához, melynél az eredeti germán tipus még világosan jelentkezik, a brachykephaloknak 15–20 százaléka tartozik. A hosszú fejű tipus tehát tiszta és kevert alakjában még többet tenne ki az esetek felénél, megjegyezvén azonban, hogy a szakszerűleg dolichokephaloknak elismert alakok (5.7 százalék) minden esetben kisebbségben vannak. A hosszú fejűek több változatban vannak képviselve és pedig a soros sírokban talált ama hosszú, keskeny ábrázatú fejek tipusában, melyeknél a koponya magassága annak szélességéhez közel jár, vagy azt fölűl is múlja; továbbá az ehhez hasonló formákban, a hol azonban a koponya szélessége mégis jelentékenyen nagyobb a magasságánál; aztán a mesokephal s általában hosszú (dolichoid) koponyák ugyanily alakjában s végűl a koponyák ama 3.9 százalékában, melyeket ezeken fölűl még különös nagyság jellemez (mesokephal, vagy majdnem brachykephal index).
Az arcz tipusa tekintetében a hosszú fejűek többsége keskeny (leptoprosop) és orthognath arczcsontvázat mutat tágra nyíló szemüregekkel és keskeny orrnyílással. A 26 százaléknyi maradék széles arczformájú (chamaeprosop). A kurta fejűek közt is több változat vagy tipus fordúl elő, melyek között legföltűnőbb a hyperbrachykephaloké. Leggyakoribb a rövidsége- és szélességével föltűnő koponya, gyengén boltozott vagy lapos hátsó részszel. Az arcz száz eset közűl 64-ben keskeny (leptoprosop) és csak 36-ban jelentkezik a nyomott széles arczforma (chamaeprosop). A szemüregek és orrnyílások többnyire olyan alakúak, mint a dolichokephaloknál, vagyis amazok tágak, ezek keskenyek.
Hogy a szem- és haj-szín két főtipusa állandóan együtt járna bizonyos határozott koponya-alakkal, az itt ép oly kevéssé mutatható ki, mint Stiriában. Sőt inkább itt is látható, hogy az említett testi sajátságok össze-vissza keverednek s a testi nagyságtól meglehetősen függetlenűl fordúlnak elő egyik a másik mellett.
Ha fölteszszük, a mint teljes joggal föl is tehetjük, hogy a germán törzsek eredetileg egységesebb, a dolichokephalia felé hajló tipust mutattak: akkor azt, hogy a brachykephal, gyakran barna tipus sűrűn fordúl elő köztük, s hogy a világos complexió az egyéni fejlődés folyamatában barnává változik, alig magyarázhatjuk meg másként, mint úgy, hogy a germánok és valamely barna színű nép között vérvegyűlés történt. E kérdéses nép származása nincs megérve a tisztázásra. A szlávokkal való keveredés, melyről sokszor beszéltek, mikor a mai népek tipikus változatairól volt szó, nem fejti meg a kérdést. Kétségtelen, hogy a szlávok, mint hajdan, úgy ma is egy oly forrás, melyből egy felől tipikus szláv, más felől már maguk a szlávok által beolvasztott szőke és barna idegen elemek csatlakoznak a németséghez, a mint ez, nem is tekintve egyebeket, egyedűl a számos szláv személynévből is kiderűl, melyek Belső-Ausztria németjei közt előfordúlnak. De ez még mind nem elég a németek között előfordúló tipus-változás érthetővé tételére. Olyan nem-szláv néptörzs maradványaira is gondolhatnánk, melyre a germánok Belső-Ausztriába való benyomúlásukkor bukkantak; Belső-Ausztriának a germánok és szlávok előtti korából azonban sokkal kevesebb adatunk maradt fönn, semhogy azokra ítéletet lehetne alapítani. Csaknem úgy látszik azonban, hogy e kérdésnél annak sulypontját nem Belső-Ausztriára kellene helyezni, hanem inkább megengedni azt a föltevést, hogy már az ide bevándorolt germánok között is voltak brachykephal elemek.
Karinthiai német nő-tipus.
Charlemont Húgótól
Krajna csaknem tisztán szlovén tartomány; németek csak Laibach városában, a Gottscheeban s Rudolfswert szomszédos kerületében laknak, 23, 72, illetőleg 11 százalék arányában.
Karinthiai német férfi-tipus.
Charlemont Húgótól
A szlovéneknél hasonló tipikus ellentétek észlelhetők, mint a németeknél. A szlovének között is ott találjuk a barna tipus mellett a szőkét, s mivelhogy a világos complexió a gyermekeknél tömegesebben fordúl elő, mint a felnőtteknél: nem lehet kétség, hogy a szőkék egy részének megbarnúlása itt is előfordúl. Karinthiához képest a szőke tipus csak 1.1 százalékkal csökken, daczára hogy a néprajzi kép jelentékenyen más. A szőke hajnak arányszáma 3 százalékkal csökken, míg a kék szeműeké 2.2 százalékkal nő. A szürke szeműek száma csak kevéssel nő (34.7 százalékról 35.6-ra). A tiszta szőkék és világos hajúak arányszáma egy felől igen nagy s Karinthia szlávjai és németjei között e tekintetben a különbség nagyon is csekély, semhogy a krajnai állapotokról más föltevésben kellene lennünk, mint a minőben a karinthiaiak felől vagyunk. Sőt a krajnai szlovének közt előfordúló hajszínváltozás szintén inkább a mellett szól, hogy a szlovének ép úgy, mint a németek egy eredetileg teljesen szőke fajnak az ivadékai, kik valamely barna fajjal való vérkeverés által jutottak a szóban forgó átalakúláshoz. A krajnai barna complexiójú egyének (barna vagy fekete hajjal, barna szemekkel) száma a karinthiaikéhoz képest, a mi pedig fölötte figyelemre méltó, 2.2 százalékkal, vagyis 27.8 százalékról 25.6 százalékra csökken, míg ellenben a sötét complexiójúak között a különleges barna tipus tetemesen emelkedik. A szlovének tehát, ha szigorúan veszszük, nem sokkal barnábbak, mint a németek, a mi szintén a mellett bizonyít, hogy Karinthia barna németjeinek zöme nem származhatik kizárólag a szlovénekkel való keveredésből.
Krajnai szlovén férfi-tipus.
Charlemont Húgótól
Némileg másként áll a dolog a tiszta barna (fekete hajú, barna szemű) tipus tekintetében, mely a karinthiai 2.8 százalékról Krajnában 4 százalékra emelkedik. Ugyan ezt látjuk, ha, a szem színét mellőzve, csak a fekete hajúakat tekintjük. Ez esetben az arányszámok amott 4.3, emitt 7.6 százalék. A fekete hajú faj hatása tehát itt világosan látható. A szlovének között előfordúló koponya-alakok vizsgálata is egész sorát mutatja a figyelemre méltó tipusoknak. Sehol nincs rá példa, hogy csak egy tipus fordúlna elő. 200 koponya között, melyek többnyire elhagyott csontházakból származnak, 79.7 százalék kurta, s ebből ismét 42.5 százalék hyperbrachykephal és csak 20.3 százalék hosszú fejű (ebből 0.8 százalék tiszta dolichokephal). A brachykephalok között 13 százalék hosszú fejű alkatot mutat úgy, hogy még mindig 33 százalék hosszú fej áll 67 százalék kurta fejjel szemben. Feltűnő a hyperbrachykephalok magas arányszáma, kivált ha Karinthiához hasonlítjuk, hol ez az alak csak 19 százalékot tesz, tehát teljes 23 százalékkal kevesebbet. A szlovének e tekintetben még a hyperbrachykephalok nagy számáról nevezetes Német-Tirolt is fölűlmúlják, mely 33.6 százalék hyperbrachykephalt mutat; valószínű, hogy a hyperbrachykephal elem a barna tipussal legtöbbnyire együtt lépett föl valaha, a mint hogy az is joggal föltehető, hogy a dolichokephalok főként szőkék voltak. A koponyák alkatának változatait tekintve, leggyakoriabbak a mesokephalok 19.5 százalékkal; tiszta dolichokephalok igen ritkán, a soros sírok tipusa pedig nem is fordúl elő. A brachykephalok között először a karinthiai németek között is előjövő leptoprosop kurta fejekre bukkanunk, aztán egy fölötte tipikus formára, végül olyan jelleg nélküli alakokra, melyek gyakran az előbbi típusok egyikéhez, vagy másikához közelednek. A fölötte jellegzőnek mondott tipus (25.5 százalékkal) a következő sajátságok által üt el a többitől: a koponya fölülről tekintve rövid és szélesen tojásdad, arczélben magas, hátúlról széles, magas és lapított.
Krajnai szlovén nő-tipus.
Charlemont Húgótól
Fölötte jellemző vonásokat tűntet föl az arczcsontváz is. A szlovének arcztipusa a németekétől általában a szélességi átmérő uralkodó volta s a járom- és pofacsontok kiszökellése által különbözik. A szlovénok 61.1 százaléka chamaeprosop. Ez a chamaeprosopia 11.1 százalék esetben oly arcz-alakúlással párosúl, mely a fölsorolt sajátságok mellett még az arczcsontváznak élesen haránt állása, a felső állkapocsnak széles, gömbölyded, erősen előre álló folytatása, szűk, alacsony szemüregek, előre rugó, de tövükben nyeregalakúlag mélyített orrgerincz és tág orrnyílások által is kiválik, mind oly sajátságok, melyek az arcznak idegenszerű, sötét és nyers kifejezést kölcsönöznek s nehány mongol származású népnek a jellemző tulajdonai. Tekintettel a koponya-alakra, a mongoloid-arcztipus 5 százalék arányban a mesokephaliával, 6 százaléknyiban a brachykephaliának az imént jellemzett változatával párosúl. Csak ha a teljes combinátiót tekintetbe veszszük, lesz a mongoloid tipus jelentéktelen. De emelkedik, ha egyes járúlékait veszszük számba; a jelleg nélkűli formákban gyakran találkozunk vele. A mongoloid tipus szórványosan Belső-Ausztria németjei között is előjön s talán a szlávokkal való érintkezésből származik.
A leírt alakok közűl melyik tekinthető az eredeti szlovén formának? A soros sírokbeli a szlovéneknél teljesen hiányzik, szélsőségig menő dolichokephalok csak kivételesen találhatók köztük, kisebb fokú hosszú fejek már gyakrabban, de a rövid fejeknél mégis határozottan kisebb számmal. A rövid fejek között az igen széles formák különösen nagy mértékben vannak képviselve, nagyobb mértékben, mint a német osztrákoknál. Egyetlen német faj, még a hyperbrachykephalia által kiváló tirol sem mérkőzhetik e tekintetben a szlovénnal. Ez a mellett szólna, hogy a hyperbrachykephal forma a tipikus szlovén koponyaalak. A történelem előtti s a történelmi időből származó koponyákkal való összehasonlítás is e föltevés mellett szól, mert látjuk, hogy a szlovének beszivárgásával hogyan változnak a krajnaiak természeti testarányai. A krajnai történelem előtti koponyák közt dolichokephal van 41.7, mesokephal 33.3, brachykephal 25.0, hyperbrachykephal 0.0 százalék. Ugyane tartománybeli mai koponyák közt ellenben dolichokephal 0,8, mesokephal 19.5, brachykephal 37.3, hyperbrachykephal 42.5 százalék. E számok igen tanúlságosak; megmutatják, mily jelentékenyen változtak az arányok Krajnában a bronz-korszak óta. Kezdetben számosabbak a hosszú fejek ép úgy, mint Ausztria német tartományaiban, ellenben a hyperbrachykephalok hiányzanak; míg későbben, és ma is a szélsőségig menő rövid koponyák adják a legnagyobb százalékszámot, a hosszú fejek ellenben eltűnnek. Krajna régibb korszakában épen az a koponyaalkat hiányzik, mely a szlovének közt oly gyakori, úgy, hogy némi valószínűséggel vehetjük szlovén tipusnak a hyperbrachykephalt. Ez a nézet lényeges támogatást nyer a népvándorlás korabeli, kétségtelenűl szláv eredetű sírleletekben. Ha mindazonáltal csak habozva vonjuk le ezt a következtetést, az onnan van, hogy ugyanazon korszakbeli sírokban a jellemzőleg szláv járúlékok mellett dolichokephal koponyákat találtak.
A szlovének között tehát három különböző elemet kellene megkülönböztetnünk: a keskeny és széles arczú rövid fejeket, a melyek részben hasonlók a Belső-Ausztria németjei közötti brachykephalokhoz, aztán a mongoloid arcz-alkatú rövid fejeket, melyek avar származásúak lehetnek, végűl a hosszú fejeket, melyek talán a szlávság előtti lakosságból valók.
A testalkatot tekintve, a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a szlovének nagyobb arányát szolgáltatják a magas növésű embereknek, mint a németek. Az 1885-ki évi katonai statisztikai évkönyv ide vágó adatai szerint a sorozás alá állított ezer egyén közűl Krajnára esik a legkevesebb mértéken alúli. Az alacsonyak (160 centiméter alattiak) száma szintén kisebb Krajnában, mint más hadkiegészítő kerületek területén; a közepes magasságúak (160–170 centiméter közöttiek) száma nem különbözik a más kerületekbeliekétől. A magasok (170 centiméteren felűliek) száma ellenben jelentékenyen emelkedik s Krajnát ebben a tekintetben csak az egy Dalmáczia múlja fölűl. Egybehasonlítva az alsó- és felső-ausztriai hadkiegészítő kerületekben talált eredményekkel, Krajnában a magasak számának növekedése teljes 11 százalék. A testi nagyságon kivűl még két formabeli sajátosság tűnik föl, nevezetesen a magas növésű krajnaiaknál: névszerint az inkább szikár, gyöngéd alak, élesen jellegzett arcz-kifejezéssel, és másfelől az erős, esetlen testalkat széles, vastag, durva metszetű arczczal. A zömök termet, mely Belső-Ausztria németjei között oly gyakori, alig tekinthető a szlovénekkel való vérkeveredés eredményének.
A Gottschee-beliek. E német származású sajátságos kis nép természeti alkata nincs még kielégítőleg megvizsgálva. Ez ideig csak a haj és szem színéről vannak adataink, míg ellenben a gottscheeiek között előfordúló koponyatipusokról semmit sem tudunk. A mi a haj és szem színét illeti, a gottschee-beli iskolás gyermekek között 45.3 százalék szőke hajú s e közt 17.6 százalék tiszta szőke tipus, 25.9 százalék barna és 7.6 százalék fekete. A maradék (21.2 százalék) ezek keveréke. A tiszta szőke és szőke hajú tipus tehát valamivel nagyobb arányban van képviselve, mint a krajnai németek között, a barnák száma 2 százalékkal kisebb, a feketéké ellenben tetemesen nagyobb: a krajnai 2.8 százalékkal szemben 7.6 százalék. E tekintetben még a szlovéneket is fölűlmúlják, a kik között csak 4 százalék fekete van. A gottschee-beliek tehát, ezekből következtetve, erősen vannak barna elemekkel vegyűlve, erősebben a szlovéneknél is, a mi határozottan és világosan arra vall, hogy ők boncztani sajátosságukat nem Krajnában szerezték, hanem még eredeti hazájokból hozták ide. Az eddig vizsgálat alá vett, de arra, hogy biztos következtetést vonhassunk, még nem elegendő számú koponyák a gottscheeiek helyét a leptoprosop hosszú fejűek közt fognák kijelölni.
Charlemont Húgótól
