Árvamegye. Kubinyi Miklóstól
Árvamegye.
Kubinyi Miklóstól
Kubinyi Miklóstól
Magyarország legéjszakibb csúcsán, a szomszéd Galicziába mintegy beékelve, dél felől a Tátra, éjszak és nyugat felől a Beszkid hegyláncz s ezek nyúlványai által bekerítve, fekszik Árvamegye, melynek 2.077.42 négyzet kilométernyi terűlete ekkép éjszakon és keleten Galicziától, délen Liptótól, nyugaton Túrócz és Trencsén megyéktől természetes határokkal elválasztva, egy földrajzilag teljesen elkülönített egészet alkot.
Az említett hegylánczokon kivűl Árvamegyét, délnyugat felől éjszakkelet felé húzódva még egy hegyláncz szeli, a Magura, mely a Kriván-Fátrából kiindúlva a megye közepéig terjed, Szlanicza és Usztye községekig, honnan kelet felé egy nagy kiterjedésű, lankásan emelkedő tőzeges, lápos fensíkban ér véget. S ezen fensíknak a vízválasztó vonala jelöli itt a megye és egyszersmind az ország határát. Ezen földrajzi ketté osztása a megyének, annak éghajlati, víz- és néprajzi sajátságaira nagy hatást gyakorol, s e mellett a közigazgatási beosztásra nézve is irányadó volt. A Magura ugyanis természetes határvonal a megyének magasabb fekvésű éjszak-kelet felé nyílt s azért sokkal zordabb felső, és az általa védett jóval enyhébb alsó vidéke között. E hegyláncz ad irányt a megye egyetlen nagyobb folyójának, a Fehér- és Fekete-Árva egyesűléséből származó Árvának.
Az Árva folyó völgye Kralovánnál.
Cserna Károlytól
Hogy Árvamegye terűlete már a honfoglalás idejében Magyarország alkotórésze volt, erről tanúságot tesznek legrégibb kútfőink, melyekben az ország legéjszakibb határaúl egyaránt a Gora-hegy van megnevezve, s nincs kétség benne, hogy biborban született Konstantin császár „Bagibariá”-ja azonos a megye és az ország legéjszakibb csúcsán emelkedő mai Babia-Gorával, melynek lejtőjén Polhora község lengyeles neve (Polgora = fél erdő) arra mutat, hogy a hatalmas, 1.720 méter magas Bahia Gora-hegy gerincze már akkor is határvonalúl szolgált. Tovább kelet felé, hol az ország határa egy lápos fensíkon húzódik, a határvillongások még a későbbi századokban is napirenden voltak, sőt gyakran véres összeütközésekké is fajúltak; de a Babia-Gora mindenha oly biztos határpontúl szolgált, a milyen maga ezen két országot uraló hegy, melynek szirtfokáról a távol Krakó érczfedelű tornyai látszanak.
Azonban ne véljük, hogy Árvamegye terűlete már abban a régi időben egyszersmind népes telepekkel bírt volna. Képzeljünk inkább egy rengeteg őserdőt, melynek Árvamegye mai terűlete csak egy kis része lehetett. Egy fél ezredév múlt el a honfoglalás óta a nélkűl, hogy kútfőink Árváról csak meg is emlékeznének, s midőn végűl a XIII. század második felében Árva is a történelem színterére lép, akkor még csak mint a nagy Zólyommegye alkotórésze szerepel. A zólyomi és liptói főispánok történelmünkben még sokkal később is csak mint árvai várnagyok említtetnek s Nagy Lajos idejében, a nemesi oklevelek vizsgálata alkalmával, Árva csak mint kerület (districtus) fordúl elő Bebek Imre országbíró híres jegyzőkönyvében. A zord éghajlatú, rengeteg fenyves erdőkkel borított terűlet abban az időben bizonyára csak gyéren lehetett népesítve, s ha védelme tekintetéből Árva vára, mint végvár, már első királyaink idejében is fönnállhatott, tény, hogy az Árpád-házból származó királyok alatt nagyobb fontosságra nem emelkedett. Csak később, az Anjou-házbeli uralkodók s nevezetesen Nagy Lajos alatt kezdődött nagyobb mértékben a telepítés.
Történetíróink sokat foglalkoztak Árva neve eredetének megfejtésével, de a nélkül, hogy kielégítő eredményre jutottak volna. Ha a zord hegyektől keresztűl-kasúl szeldelt erdőborított terűletet tekintjük, legvalószínűbbnek látszik, hogy a név a tót Gorava vagy Horava (erdős) szótól ered, melynek kezdő h hangját elhagyván, „Orava” alakokat kapunk. Így eredhetett a megye mai tót elnevezése, melybűl a magyar Árva lett. Ezt a magyarázatot elfogadva, el kell fogadnunk azt a föltevést is, hogy a név az erdős vidékről az azt hasító folyóra s majd Árva várára is átment s jogosúltnak látszik azon további következtetés is, hogy Árvamegye első telepítvényesei tótok voltak. A megye lakossága – a legújabb népszámlálás szerint 84.820 lélek – ma is csaknem kizárólag tót ajkú. A bebizonyíthatólag német és oláh eredetű telepítvényesek régen elvesztették nemzetiségöket, a magyarság pedig, mely csupán az értelmi osztályra szorítkozik, elenyészőleg csekély. Maga a tótság a megye két vidéke szerint két fő csoportra osztható. Míg ugyanis a námesztói és trsztenai járás lakói a szomszéd gácsországi lengyelekkel mutatnak faji és nyelvi rokonságot: addig az alsó vidékbeliek, az alsó-kubini és vári járásban, nyilván a szomszéd Liptó és Túrócz megyékből ide telepített tótok. Vallásra nézve a megye lakosságának 90 százaléka római katholikus, 9 1/2 százaléka ágostai evangelikus, 1/2 százaléka pedig izraelita.
A népesség 6 mezővárosban és 91 faluban lakik, melyek közűl 1848-ig 82 község tartozott az árvai uradalomhoz s csak 15 község volt egyes nemesi családok kezén. A fekvő birtok ezen sajátszerű fölosztása okozá, hogy Árva, mint megye, a legújabb időkig alig jöhetett számba. Az ősiség eltörlése és a birtokszabályozás végrehajtása óta e tekintetben is tetemes változás állott be. A megyének 350.119 kat. holdat tevő termő földjéből közel 200.000 hold lett szabaddá, s az uradalom birtoka összesen 70.787 holdra szállott alá, melyből 54.794 hold erdő, 11.665 hold legelő és csak 1.304 hold rét és szántóföld; a többi hasznavehetetlen. Ha az árvai uradalom birtokának levonása után fönmaradó termőföldet a megye lakosságának számával felosztjuk, egy-egy lakóra 3.3 kat. hold esik, a mi más felvidéki megyékhez képest még mindig igen kedvező arány. Mind a mellett az árvai ember, ha csak más foglalkozás után nem lát, telkéből meg nem élhet, különösen a felső két járásban, hol gyakran megtörténik, hogy a földmíves silány zabtermését már csak október végén takaríthatja be, s apró burgonyáját a fagyos földből kell kiásnia.
A gazdálkodásban az ugarrendszer dívik. Ily gazdálkodási rendszer mellett az alsó vidéken, főleg a lankásabb földeken a rozs közepes, a burgonya, árpa és zab ellenben kielégítő termést ad. A felső vidéken a rozsvetés már csak kivétel és fényűzés számba megy. A fő termesztmény itt a burgonya, a zab és a káposzta, melyek fő és állandó eledelei a kevéssel megelégedő árvai földmívesnek. Szűk termés idején, a milyen gyakran fordúl elő, kisegítőűl a tengeri szolgál, mely az Alföldről kerűl ide s rendes körűlmények között is nagy keresletnek örvend. Eltérő az itt vázolt gazdálkodási rendszertől az a rendszer, mely a felső vidéknek Galicziával határos községeiben dívik. Itt a falvak házai nem csoportosan épűltek, hanem szerteszét. Ugyanis a határ az egyes birtokosok között úgy nevezett zsinórokra (šnuri) van fölosztva, minden ily zsinór (zóna) a határ egyik szélétől annak másik széleig terjed s a földmíves beltelkét is bele számítva, magában foglalja az összes mívelési ágakat, kivévén természetesen az erdőt. Ezen zónaszerű telkek nagyságát szélességök szerint számítják s az előfordúló adásvételeknél elég sajátságos módon ölszámra adják és veszik.
Az árvai ember a földmívelés mellett a házépítéstől kezdve az utolsó gazdasági eszközig mindent maga csinál s e tekintetben ügyessége valóban bámulatos. Háza népével együtt maga készíti a család ruházatjához szükséges kitűnő minőségű halina-posztót és vásznat, de még a bocskort és halina-botost is. Legáltalánosabb foglalkozása és legjövedelmezőbb mellékkeresetforrása az árvai népnek az erdei munka. A felső vidék egyes községei ezen kivűl gyolcskereskedéssel is foglalkoznak, s az árvamegyei kézi gyolcsárú még ma is messze vidéken igen keresett czikk. Számba vehető gyáripara Árvának nincs. A kisipar és a kereskedelem csak a helyi szükséglet fedezésére szorítkozik, s a kisiparos rendszerint földmíveléssel is foglalkozik.
A mily dúsan meg van rakva a megye hegyekkel: épen oly szegény ásványokban s nevezetesen kőszénben. A felső vidék egyes községeiben, főkép a Fekete-Árva mentén elterűlő neogen képződményben helyenként lignitrétegekre lehet akadni, melyek meglehetős minőségű kőszenet szolgáltatnak; de a rétegek oly csekélyek, hogy a bányaszerű kiaknázás az aránylag olcsó munkabér mellett sem folytatható haszonnal. Nagyobb fontosságúak a megye felső vidékén, nevezetesen a Szlanicza és Usztye községek között elterűlő lapályon, valamint a Jablonka és Chizsne községek mellett található s több négyszög mérföldre terjedő tőzegtelepek; a tőzeget azonban itt csak tüzelőanyagúl s legfölebb még alomnak használják. Több községnél hatalmas rétegekben található a kárpáti homokkő. Ezt helyenként köszörű- és padlókövekké is földolgozzák és külföldre szállítják.
Árvamegye egyetlen nagyobb folyója az Árva, mely nyugaton, Trencsénmegye határszélén 930 méter magasságban ered s onnan Fehér-Árva néven éjszakkeleti irányba foly Szlanicza faluig, hol délkeleti irányt véve, Usztye községénél a Fekete-Árvával egyesűl, mely Árvamegye éjszakkeleti határán egy nagy tőzegtelep közelében 760 méter magasságban ered. A tőzegréteg, a melyen átfoly, vizét barnára festi; ezért nevezik Fekete-Árvának. Az ekkép egyesűlt folyó az itt megszakadó Magura hegylánczot éles szögletben megkerűlve, délnyugatnak fordúl, s azontúl a megye egész terűletét végig hasítva, annak legdélibb csúcsán, Kralován község mellett a Liptó felől erre folyó Vág vizébe szakad.
Oly helyeken, a hol a szeszélyes kanyargású folyó a Tátra, Fátra és a Magura hegylánczok nyulványai között útat tört magának, ma is fölismerhetők az egykori beltavak nyomai, melyeknek lefolyása után a megye alsó részének földmívelésre legalkalmasabb, fájdalom, igen is csekély terjedelmű alluvialis lapályai keletkeztek. A ma aránylag magas dombok hátterében ott láthatjuk a mezozoos és harmadkori lerakodások mögött a magas Tátra és a Fátra granitját, az uralkodó kréta- és eoczén-korú kárpáti homokkő között pedig a szigetszerűen föllépő jura mészkőszirteket sajátos kövűleteikkel.
Azon számos patakok közűl, melyek a Fehér- és Fekete-Árvába, valamint az ezen két folyók egyesűléséből származó Árvába ömlenek, itt csak a főbbeket említjük. Ilyenek a Beszkid hegységben eredő lomnai, novotyi, mutnei, veszelei, polhorai és hrustini patakok, melyek a Fehér-Árvába szakadnak, továbbá a Babia Gora tövében eredő lipniczai és zubriczai patakok, meg a Jelesna patak, melyeket a Fekete-Árva vesz föl. Az egyesűlt Árva folyóba ömlik a Tátra hegységből eredő Oravicza, a Sztudena és számos kisebb patakon kivűl a zázrivai patak, mely a Fátra, a Beszkidek és a Magura hegylánczokat elválasztó Roszudecz hegyből ered.
Tutajozásra csak az Árva folyó alkalmas, de az is inkább csak tavaszszal, mikor a hegyeket lepő hó olvadni kezd, meg nyáron, mikor a gyakori bő esőzéstől a folyó vize megárad. Ezenkivűl mesterséges vízfogók segítségével a Fehér-Árva felső szakasza és a Polhoránka patak vizét használják tutajozásra. Vízerőre berendezett gyártelepek, habár e czélra egy némely patak kiválóan alkalmas volna, – Árvamegyében nincsenek, kivévén a minden faluban található őrlő, fűrész- és csertörő malmokat.
S most áttérünk a megye részletesebb ismertetésére.
Alsó-Árva. A kassa-oderbergi vaspálya Túróczmegyéből egy szűk, a Vág vize által hasított, szeszélyes alakú dolomit sziklacsoportoktól szegélyezett völgybe vezet. Miután itt a két megye határáúl szolgáló, vízeséséről híres, fehér mészsziklán szökdécselő sutói patakot is elhagytuk, még egy alagúton kell áthaladnunk s elértük Árvamegye egyetlen vasúti állomását: Kralovánt. E kis faluban (melynek régi neve Királyháza volt) pihent volna meg a hagyomány szerint a tatárjáráskor bujdosása közben honunk második megalkotója, IV. Béla király. A szűk határú szegényes község lakói leginkább tutajozással foglalkoznak, itt lévén az Árva völgyéből leszállított tutajok fő telepe. Megemlítésre méltó, hogy Kralovánban a hegyek miatt a nap még nyár derekán is csak 10 órakor kél s délután 4 órakor már leáldozik; télben pedig három hónapon át egyáltalában nem látható.
A kralováni állomástól, mely kiindúló pontja az épűlő árvavölgyi helyi érdekű vasútnak, alig egy puskalövésnyire keleti irányban azon ponthoz érünk, hol az Árva folyó a Vágba szakad. E két folyón két híd vezet át innen a szomszéd Liptómegye felé, az Árván át vasúti, az Árvával egyesűlt Vágon át pedig közúti híd. Épen a vasúti híd mellett nyílik éjszak felé az Árva völgye, melynek minden kanyarúlatánál újabb meg újabb természeti szépségei tárúlnak elénk. Jobbról, balról meredek, sziklás hegyoldalak emelkednek lombos cserjékkel vegyes fenyvesektől borítva. Legyezőalakúlag sorakoznak egymás mellé a környező hegycsoportok nyúlványai, melyek fölött éjszaknak hatalmasan kiemelkednek az 1.606 méter magas Roszudecz sziklás ormai. Csakhamar keletnek kanyarodik az út, s aztán nem látjuk többé a fölséges hegyet, mely a Fátra, Magura és Beszkid hegylánczok közé ékelve, ezeket elválasztja s egyúttal Árva és Trencsén megyék közt is határt von.
A kralováni sziklaszorosból kiérve, a völgy kissé tágúl, de még mindig szűkebb, hogysem messzebbre terjedő kilátást engedne; csak az Árva folyón túl emelkedő 1.169 méter magas Sip hegy éjszaki lejtőjének egy katlanszerű mélyedésében tűnik szemünkbe nehány ház. A Zaskó községéhez tartozó Djerova nevű puszta ez, mely kellemes ízű szénsavas vizéről nevezetes. Innen a völgy odábbi fordúlatánál egy félóra alatt Párnicza községbe jutunk. Itt már tágúl a völgy, s kilátás nyílik arra a kis lapályra, mely a falutól keletre Nagyfalu mezővárosáig, sőt még azon is túl szinte Alsó-Kubinig, a megye székvárosáig terjed.
Párniczától éjszak felé egy sziklaszorossá szűkülő völgy nyílik, mely az odább 12 kilométernyi távolságra fekvő Zázriva községébe vezet. A Roszudecz, Pupou és Okruhlicza havasok nyúlványai között szétszórt csoportokban épűlt, 2.696 lakosú szegényes falu már Trencsénmegyével határos. Úgy Zázriva, mint Párnicza község lakói főleg juhtenyésztéssel foglalkoznak s izletes sajtot (oscsipka) készítenek.
Párniczával átellenben, az Árva vizén túl, a már említett Sip hegy keleti lejtőjén egy völgy nyílásánál a bronzkori leleteiről nevezetes Zaskó falu látszik. Lakói szegény földmívesek, kikről azt tartja a hagyomány, hogy német eredetűek; valamint, hogy eredetileg a falu elnevezése is Sachsko (szász hely) lett volna. Párniczától az Árva folyó mentén haladva, egy kis dombon át Isztebne falu határát érjük. Maga a falu, a megye legrégibb nemesi telepeinek egyike, balra egy kis patak által szelt kies völgyben fekszik, melynek közepén dús lombozatú fák közűl csinos urasági kastély fehérlik ki. Az isztebnei patakon túl a Hradek nevű alacsony dombra érünk, melyről a hagyomány azt tartja, hogy egykor váracs állott volna rajta.
A Vág és Árva folyók találkozása Kralovánnál.
báró Mednyánszky Lászlótól
A kilátás, mely e kis dombról nyílik, valóban elragadó. Nem „zabország” az, melyet innen szemlélünk. A meddig a szem ellát az Árva folyó mentén elterűlő lapályon és a távolabbi magas hegyek előtt elhúzódó lankás dombokon, dús kalásztenger hullámzik, pázsitos rétek és legelők díszlenek melyek között az Árva folyón túl az egyes völgynyílásokban kies fekvésű falvak tűnnek föl.
A Hradek hegy túlsó oldalán van Nagyfalu (Velka Vesz) mezőváros, Árvamegye egykori székvárosa, kétségkivűl a megye legrégibb népes telepeinek egyike, mely mint ilyen már 1272-ben említtetik Kun László azon adománylevelében, melylyel Hotimérnek, a Reviczky család ősének a „kies fekvésű” két ekényi Revisnye földjét adományozta. Itt tartotta a kis számú nemesség közgyűléseit egészen 1683-ig, mikor a Bécs alól visszatérő Szobieszki litván hadai a várost földúlták és fölégették. Ekkor pusztúlt el a templomban elhelyezett megyei levéltár is, és azóta Alsó-Kubin lett a megye székhelyévé. Az árvai uradalomnak itt csinos kastélya van.
Nagyfalutól éjszak felé lankás dombok alján fekszik Revisnye falu a Reviczky család ősi fészke; odább kelet felé az Árva folyó partján Kis- és Nagy Biszterecz; az előbbitől éjszakra Benyo-Lehota, mind régi helységek. Nagy-Biszterecz község határában emelkedik a Trnini nevű hegy, mely a történelem előtti időkből származó leleteiről némi hírre tett szert.
A kisded lapályt, mely Nagy-Biszterecz községet környezi, dél és kelet felől az Árva folyó mossa s választja el a szomszéd Alsó-Kubin mezőváros határától. Az újonnan épűlt vashídon áthaladva, az állami út nagyszombat-krakói fővonalát érjük, mely Liptó-Rózsahegy felől jőve, az egész megyét átszeli s annak éjszaki határán Podvilk községen át Galicziába vezet.
Az említett hídról délfelé fordúlva a kubini patak által szelt völgy torkolatában Alsó-Kubinba, Árvamegye jelenlegi székvárosába jutunk. A városnak 1.609 lélekre menő lakossága, az értelmi osztály kivételével, mely magát magyarnak vallja, ma kizárólag tótajkú; azonban több körűlmény arra mutat, hogy a város első telepítvényesei németek voltak. Lakosai, az iparosokat sem véve ki, ma is nagyobbára földmíveléssel foglalkoznak. Alsó-Kubinnak a megye székházán kivűl van járásbírósága, pénzügyigazgatósága, állami építészeti hivatala, középkereskedelmi iskolája, római katholikus és ág. evangelikus temploma, zsinagógája, s itt őriztetik a megyének néhai Csaplovits Lőrincz hagyományából származó s 60.000 kötetre menő könyvtára.
Alsó-Kubin.
báró Mednyánszky Lászlótól
Alsó-Kubintól az 1.613 méter magas Chocs-hegy irányában fölfelé 3 kilométer távolságban Felső-Kubin faluba érünk. A szép fekvésű s őskori lelethelyeiről híres telep a kettős Szkalka (Ostrá és Tupá Szkala = Éles- és Tompakő) tövében, azon a ponton fekszik, hol a völgy a Chocs hegy nyúlványai irányában kelet és nyugat felé ketté oszlik. Mindkét völgyből üde réteket szelve egy-egy hegyi patak csörgedez alá s a falu alsó végén egyesűlve, Kubini patak néven rohan Alsó-Kubin felé. Felső-Kubin már a XIV. század első tizedében jutott a Liptó-Reuchei Hudkonth ivadékok: a Kubinyi és Meskó családok őseinek birtokába s ma is e két család itt a fő birtokos. Felső-Kubintól délnyugat felé alig két kilométernyi távolságra Jaszenova falun át hosszú kanyarúlatokban halad fölfelé a jókarban tartott állami út a 730 méter magas Bresztova nevű hegy tetejére, melyen túl a völgy fordúlatában Oláh-Dubova határszéli falut érjük. Régi oláh telep ez, melynek első nyomait szintén a XIV. század elején találjuk. A falu tót ajkú lakosai rég elfeledték oláh eredetüket, de nem a régi foglalkozást, mely ma is főleg a juhtenyésztés. Innen kerűltek ki a Thurzók idejében igen keresett vallachok (juhászok). Visszatérve Felső-Kubinba, ettől keleti irányban az innen kiágazó megyei úton 3 kilométernyi távolságra Lestin régi telepet érjük, a Sziléziából beszármazott Zmeskal család ősi birtokát.
Árva vára délnyugatról.
Spányi Bélától
Alsó-Kubintól nem messzire, az Árva fő völgyében a folyó jobb partján Zászkal falu látszik. A mint tovább az Árva folyó s vele az út keletnek kanyarodik, rendkivűl nyájas kis lapály terűl, melynek hátterét a Magura hegyláncz legmagasabb csúcsa, az 1.361 méternyi kubini havas és ennek az Árva folyótól nagy félkörívben mosott, messze lenyúló fenyves völgyei alkotják. E völgykatlan legéjszakibb szélén, az Árva folyó bal partján fekszik Mokragy falu, a XVI. századból származó tornyos kastélyával. Keletnek egy szép vas hídon ismét az Árva folyó jobb partjára érünk. Az útba eső Knyazsát és az Árva balpartján fekvő Bezine és Medzibrod régi oláh telepeket elhagyva, egy partot kerűlünk meg, melyen túl a mészkőpala-sziklába vájt út ismét egy szép és termékeny völgykatlanba vezet. Az árvaváralja-sirokai, igen csinos uradalmi majorhoz tartozó mintagazdaság kis birodalma ez. Innen pillantjuk meg először az árvai várat is. De csak rövid ideig gyönyörködhetünk a felséges látványban, mert a sirokai majort és a lapályt elhagyva, a Magurából lenyúló raczibori völgy nyílása fölött emelkedő Szkalka-hegy elzárja a kilátást. Új, az előbbinél még festőibb kép tárúl itt elénk, és ismét új, midőn a völgy legközelebbi elhajlásánál a regényes fekvésű Árva-Váraljá-ra érünk. Itt már egész nagyságában és szépségében előtűnik ős Árva vára, mely a három felé ágazó szűk völgy közepén, az Árva folyó és a racsovai hegyi patak között emelkedő 111 méter magas és meredek mészkőszirt tetején jó karban tartott épületeivel nagyszerű látványúl szolgál.
A vár, melybe a várhegy déli oldalán dús lombozatú fák között fölkanyarodó úton jutunk, három fő részből áll, úgymint: az alsó-, a középső és a felső- vagyis a tulajdonképeni fellegvárból, melyeknek oldalbástyákkal erősített s egykor árkokkal és fölvonó hídakkal is ellátott kapui külön védelmezhetők valának. Ma az árkoknak és fölvonó hídaknak nyomai is alig látszanak már. De az alsó vár délkeleti oldalát övedző hatalmas körbástya a tágas udvarhoz hasonló, mellvéddel és faragott kőből renaissance-izlésben épűlt nyílt gloriettel ellátott bástyafok daczolt az idő viszontagságaival s legújabban aszfalt-burkolattal vonatván be, még sokáig hirdetheti az elmúlt idők dicsőségét. A kilátás, mely a vár sziklafokáról az éjszak felé nyíló sötét fenyvesekkel borított racsovai völgyre és a kék lepelbe burkolt Magas-Tátra hegycsoportjaira nyílik, gyönyörű.
Árva vára éjszak felől.
Rauscher Lajostól
A legrégibb kútfő, mely a vár fönnállásáról tanúskodik, nem vezet vissza tovább, mint a XIII. század második felébe, mikor Árvát Péter, Ottouch és Mikou, Detre ispán fiai, a Balassák ősei bírták. Ezektől váltotta vissza 1267-ben IV. Béla e határszéli várat, melyet innentúl a XIV. század elejéig királyi várnagyok kormányoztak. Az Árpádok kihaltával megindúlt polgárháborúban Árva ismét magán kézre kerűlt, de csak rövid időre, mert Róbert Károly, ki a várat kedvelt hivének, a Bazarád oláhországi vajda elleni hadjáratból híres Danch vagy Domokos mesternek, zólyomi és liptói főispánnak adományozá, már 1320 táján visszaváltá s ismét királyi várnagyokat helyezett Árvába. A megye betelepítése Nagy Lajos uralkodása idejében indúlt meg. Nagy nevű férfiak viselték ez időben a várnagyi tisztet, köztük Ipoly (Hyppolít), körmöczi kamarai gróf, Ilsvay Leustach nádor és mások. Később László oppolyi herczeg és Garai Miklós nádor bírták a várat s viselték a főispáni méltóságot. Azonban mindkettő csak rövid ideig; mert már Zsigmond király idejében Stibor, „az egész Vág ura”, volt a vár tulajdonosa 1434-ig, mikor a Stiborok kihaltával a vár ismét a koronára szállott vissza. A harczi zaj, mely ez idő alatt az országot betölté, nem hatolt el Árváig. Telepei békésen fejlődhettek. A várurak egy ideig még a husziták ismételt betörései ellen is meg tudták védeni Árvát; azt azonban már nem akadályoztathatták meg, hogy a huszitákkal versenyt dúló lengyel és cseh rabló lovagok kalandjaikat idáig ne folytassák. Árvában Komorovszky Péter, a szomszéd lengyelországi Zivjec ura fészkelte meg magát s itt a főispáni tisztet is bitorolta mindaddig, míg Mátyás az egész cseh-lengyel garázdálkodásnak véget nem vetett. Mátyás Corvin János herczegnek adományozta Árva várát. Ekkor történt, hogy Mátyás kegyvesztett kanczellárját, Várday Péter kalocsai érseket örök fogságra itélte s Árva várába záratta. „Árva fuisti Pétre, Árva eris et in Árva morieris.” Állítólag ezen szavakkal adta tudtára a nagy király a kemény itéletet. De jóslata nem teljesűlt, mert az érsek Mátyás halála után szabadon bocsáttatott. Árva várában ma is mutatják az érsek börtönét. Mátyás halála után Árva vára nem sokára a Zápolyák kezére kerűlt (1505). Zápolya János Árvát más felvidéki váraival együtt a lengyel származású Szedleczi Kosztka Miklósra, a gyalogság főkapitányára bízta. De Kosztka később unokaöcscsével, a dúsgazdag Dubovei Jánossal együtt Ferdinánd pártjához szegődött. Jutalmúl a császár azután Árvát, Ljetavát és Sztrecsnót e két hatalmas úrnak adományozá olyformán, hogy Kosztka Ljetavát és Sztrecsnót, Dubovei pedig Árvát bírja; föntartván a rokonok között a kölcsönös örökösödést. Dubovei János 12 évig bírta Árvát, mely idő alatt a várat jó formán újra építtette. Ő emeltette a középső vár legtöbb épületét; családi czímerei itt, de az alsó várban is máig hirdetik jó ízlését és bőkezűségét, melyet az elhanyagolt sziklafészek jó karba hozatalánál tanúsított. Dubovei 1545-ben fiutódok nélkül kimúlván, újra megindúlt a vár birtoklásáért való versengés, mely meg sem szűnt mindaddig, míg 1556-ban Bethlenfalvi Thurzó Ferencz, a protestans hitre tért dúsgazdag nyitrai püspök, Kosztka Miklós leányát, Borbálát, nőűl vevén, Árva várát Ferdinándtól zálogúl nyerte. A vár megerősítésének nagy munkáját Thurzó Ferencz – mondhatni – befejezé azon hatalmas építkezésekkel, melyeket főleg a legfelső várban eszközöltetett. Neki köszönhető a vár ezen részében a vízfogó csatorna, a középső várban a 96 méter mélységű, sziklába vájt kút, az alsó várban a földalatti vízvezeték, melyek hiányában a vár védelmére az előtt hosszabb ideig még csak gondolni sem lehetett. E mellett Thurzó a várhoz tartozó rengeteg uradalom benépesítésére is kiterjeszté figyelmét és számos új telep, főleg a megye felső vidékén, neki köszöni eredetét. Később Thurzó Ferencznek Zrinyi Katalinnal, a szigetvári hős legidősb leányával kötött második házasságából származott egyetlen fia, Thurzó György, kapta Árvát adományúl az örökös főispáni méltósággal együtt Rudolf császár- és királytól, ki egyidejűleg grófi rangra is emelé. Thurzó Imrében, a nádor egyetlen fiában, a család fiágon kihalván, Árva vára a leányágra szállott s azontúl a nemzetség tagjai által választott kormányzók igazgatása alatt állott. Ilyen volt ifj. Thököly István is, id. Thököly Istvánnak Thurzó Katalintól származó fia 1670-ben. Kézsmárki gróf Thököly Istvánt a körűlmények belesodorták abba az összeesküvésbe, melynek Wesselényi Ferencz volt a feje. Zrinyi, Frangepán, Nádasdy már kemény fogságban sinylődtek, midőn Thököly elfogatására s javainak elkobzására is kiadatott a parancs, melynek végrehajtásával Heister és Esterházy Pál bizattak meg. Thököly látva a veszélyt, mely fenyegeti, Árva várába zárkózott s miután fiának, Imrének, menekűléséről még idején gondoskodott, ő maga itt akarta bevárni az utolsó csapást, vagy halálát, melyhez a törődött beteges ember különben is közel volt. Heister 1670 november vége felé zárta körűl a várat, s miután Thököly István deczember elején természetes halállal kimúlt, a várőrség fegyelme fölbomlott, Thököly árván maradt leányai föladták a várat, melylyel Thökölynek milliónyi kincse is zsákmányúl esett.
Két évvel később Felső-Magyarország ismét lángban állott. Ekkor történt, hogy az elégületlenek háta mögött bizonyos Pika Gáspár tót fölkelő vezér Árvába tört, a várat elfoglalta, s csakhamar az egész megyét föllázította. A zendűlés hírére Lipót király Spork tábornokot küldé az országba, ki Árvát csakhamar elfoglalta, s Pikát kegyetlenűl kivégeztette. Nehány évvel később (1678), midőn a még csak 21 éves kurucz vezér, Thököly Imre, idáig lobogtatta a fölkelők diadalmas zászlaját, Árva is megnyitá kapuit ifjú ura előtt, ki nyolcz évvel előbb még mint gyermek itt vett végbúcsút haldokló apjától. De már 1683-ban a Bécs védelmére siető Szobieszky János lengyel király hadai Árva várát is elfoglalták, s a vár ezentúl folyton Lipót király kezén maradt mindaddig, míg II. Rákóczy Ferencz 1703 őszén számos más fölvidéki várral együtt Árvát is ostrommal bevette. Árva vára öt éven át fontos támaszpontúl szolgált a Lengyelországgal folytonos összeköttetésben álló fejedelem hadműveleteinek s gyakran biztos menedéket adott megszorúlt pártfeleinek. De a trencséni szerencsétlen ütközet után újra fordult a koczka. I. József király hadai mind több-több sikert vívtak ki a fölvidéken s 1709 ápril havában Árvát is bevették. Ostromló had nem kisérlé meg többé erejét a hatalmas falakon. De mit annyi ostrom romba nem dönthetett, romba döntötte a tűzvész, mely 1800-ban az egész várat elhamvasztotta. Azóta Árva vára csak egy jó karban tartott rom.
Árva vára és az alatta elterűlő kis falu, Árva-Váralja, azon a ponton fekszik, a hol az Árva folyó kelet felől a sziklás várhegy tövében szinte derékszög alatt dél felé a Kicsera hegynek veszi irányát, s itt egy conglomerát szirten megtörve, éles kanyarúlattal ismét nyugatnak fordúl. Ugyanezen irányban halad itt az országút is, mely a falu éjszaki csúcsán a geologiai szempontból is igen érdekes, jura-korú ammonit kövűletekben gazdag vársziklát megkerűlve, egy hegynyergen át az Árva völgyébe visz.
Árva-Váraljától keletre két kilométer távolságra Alsó-Lehota (Lehotka) kis falut érjük; odább az országút mentén van Felső-Lehota, mely egykor az árvai uradalomhoz tartozott s csak Thurzó György nádor adományából jutott a XVI. században a Gömörmegyéből ide szakadt Abaffy család birtokába, mely ma is bírja. A mint tovább kanyarodik a völgy, az Árva-folyó minden fordúlatánál csekély távolságokban egymást érik Paraszt-Dubova, Dluha, ettől oldalt egy völgyben Chlebnicze, majd ismét az állami út mentén Kriva és Podbjel falvak. Valamennyi régi telep.
Podbjel falutól délkelet felé egy hosszú völgy nyílik, melyben a ragadó sebességű Sztudena patak mentén még három községet érünk, úgymint: a faragásra is alkalmas kitűnő homokkővéről híres Bjelipotokot, tovább Haboukát és végűl már a Tátra hegység éjszaki lejtőjén fekvő Zubereczet. Zuberecz felett emelkednek a megye legmagasabb, a középponti Kárpátok nyugati részéhez tartozó hegycsúcsai: a Bányikov (2.178 méter), a Rohács (2.072 méter), a Szalatin (2.050 méter) és az Oszobita (1.687 méter). Ezen, itt közönségesen Rohácse (szarvasok) néven nevezett hegycsoport égnek meredő sziklacsúcsaival a turistáknak kedvelt kirándulási helye. A táj szépségét emelik a hegyek mélyedéseiben csillogó tengerszemek. Összesen hat ilyen tó van itt, melyek közűl a legnagyobb 1.670 méter tengerfölötti magasságban 10 katasztrális holdnyi; a legkisebb 1.840 méter magasságban 3.4 kat. hold terjedelmű. A kristálytiszta vizű tavak mélységei eddig ismeretlenek. Annyi bizonyos, hogy több közűlök földalatti forrásokból nyeri vizét s ez okozhatta a népnél azt a hitet, hogy e tavak a tengerrel közlekednek, s innen származhatott az a monda, hogy a zöld színben pompázó, Zelene-nek nevezett három középső tóban időnként tengeri tündérek űzik játékaikat. Maga a már említett Sztudena patak, mely vizét a Rohács hegy alatt fekvő tavakból nyeri, egy fél kilométer távolságra a föld alatt folyik s nem messze a falutól egy barlangszerű mészkő üregből tör elő, hol vizének hőmérséklete még nyári időben is alig emelkedik +2 R. foknál fölebb.
Lakodalom Paraszt-Dubován.
Cserna Károlytól
Odább a legközelebbi falu Nizsna, az Árva folyó jobb partján, a pogánykori kettős földsánczczal koronázott Osztrasicza nevű meredek hegy tövében. Ezen túl van egy kis völgynyilásban Nemes-Dedina, majd az ősrégészeti leleteiről híres Krasznahorka. Innen az út az Árva folyón át Thurdossia mezővárosába vezet. Thurdossin is a megye legrégibb telepeihez számítható. Már a közép-korban fontos szerepet vitt. Góczpontja volt a Galicziával folytatott kereskedelemnek s fő raktára a Vielicskából behozott kősónak. A város az Oravicza patak és az Árva folyó összefolyásánál, a két völgy fölött uralkodott, s vámjövedelme a vár uraira nézve sokkal fontosabb volt az úrbéri tartozásoknál, melyek már a XV. században szabályoztatván, a város lakosai különféle kiváltságokban részesíttettek. Hozzá járúlt később a város jóllétéhez még az is, hogy itt volt a megyei harminczad hivatalok és a kamarai sóház fő székhelye. Fölismerte a város fontosságát később II. Rákóczy Ferencz is, ki az Oravicza pataknak az Árva folyóba ömlésénél emelkedő magaslaton sánczokat és hadiszállásokat emeltetett. Ezen csillagrendszer szerint készűlt sánczok nyomai még ma is láthatók s nem egy régi kard, sarkantyú és egyéb hadiszerek, melyek itt találtatnak, tanúságot tesznek arról az ostromról, melynek 1708-ban a sánczok s velök együtt a város áldozatúl estek. A szerény, de tiszta külsejű városnak különben legérdekesebb nevezetessége a ma már használaton kivűl álló régi fa-templom, melynek szép renaissance izlésű, festett mennyezete megtekintésre méltó. Thurdossin lakosai földmíveléssel és tutajozással foglalkoznak. A gyolcskereskedés, mely egykor itt és a közel fekvő falvakban virágzott, ma csaknem teljesen megszűnt.
Felső-Árva. – A mint Thurdossinnál az Oravicza patak mentén elterülő völgylapályt elhagytuk, alig 4 kilométer távolságban egy dolomit szirtfok által alkotott kis szoroshoz érünk, melyen túl a táj képe hirtelen megváltozik. Az érdekes dolomit sziklacsoportokkal tarkázott meredek partok ellapúlnak s egy messze terjedő, kopár dombokkal váltakozó hullámos térség tárúl föl előttünk, melynek közepén magasan emelkednek ki Trsztena mezőváros templomának nyulánk födelű tornya és csekély számú emeletes épületei. Trsztena a járás székhelye csaknem tisztán katholikus lakossággal, Árvamegye legnépesebb községeinek egyike. Van járásbirósága, egy állami algymnasiuma. Lakosai többnyire földmíveléssel foglalkoznak. De sok benne a fazekas is, mert határának hatalmas agyag rétegei igen jó anyagot szolgáltatnak a göröncsér-munkásoknak.
Trsztenán túl az állami út éjszaknak fordúl, míg kelet felé a megyei út ágazik el, mely Ljeszek, Csimhova, Vita nova, Hladouka és Szuchahora községeket érintve 15 kilométer távolságra a galicziai határszélig, azon túl pedig Chocholovra visz. Ezen községek az egy Csimhova kivételével, mind újabb telepek, s eredetök nem nyúlik fölebb, mint a Thurzók koráig, vagyis a XVI. század végeig és a XVII. század elejéig. A telepítvényesek többnyire galicziai származású lengyelek.
Fatemplom Oraukán.
Cserna Károlytól
Trsztenáról az állami út éjszaki irányban Chizsne községen át Jablonkára vezet, s itt elérjük az árvamegyei fensík végét, mely azonban voltaképen nem egyéb, mint a Babia-Gora hegy nyúlványaitól délkeletnek, csaknem a Magas-Tátra tövéig terjedő és éjszakkelet felé nyilt hullámos terűlet. A kilátás, mely a magasabban fekvő Jablonkáról az ezen hullámos fensíkot határoló, szeszélyes alakzatú s gyakran hóval borított Magas-Tátrára nyílik, meglepő s maga a hullámos vidék nagy terjedelme miatt csakugyan olyannak látszik, mintha valósággal lapályos föld terűlne el előttünk.
Jablonka a megye legnépesebb községe. A hosszan elterűlő, hét csoportban épűlt falunak 3.243 lengyel ajkú katholikus lakója földmíveléssel, marhatenyésztéssel, lentermesztéssel és vászonszövéssel foglalkozik. Jól megtermett és értelmes nép ez, mely alkalom adtán a kereskedelemtől sem idegenkedik s főleg a lócsiszársághoz nagyon ért.
Jablonkáról kelet felé egy megyei út ágazik el, mely 5 kilométer távolságra Pekelnik határszéli falut érintve, a galicziai Cserni Dunajeczre visz. Éjszak felé az állami út mentén még Orauaka és az ország határán fekvő Podvilk községeket érjük. Ezek között feküsznek keletre Szárnya, Harkabúz és Bukovina határszéli falvak, éjszak felé pedig már a Babia-Gora és Policze hegyek között nyíló völgyben Alsó- és Felső-Zubricza népes községek.
Jablonkánál a Fekete-Árva vizén át, nyugati irányban hullámos kopár partokon megyei út vezet a legközelebbi faluba, Alsó-Lipniczára s innen a szomszéd Felső-Lipniczára. Alsó-Lipnicza a megye legnépesebb telepeinek egyike, 2.963 lakossal. Ezen falu a Babia-Gorában eredő Lipnicza patak mentén 10 kilométer hosszaságban elszórtan álló házcsoportjaival a zóna rendszer szerint épűlt községek mintájáúl szolgálhat. Innen kerűlt ki egykor a híres árvai gyolcs, s a falu szövői ma is a legjobb vásznat készítik.
Alsó-Lipniczától 8.5 kilométer távolságra esik Bobró mezőváros, 1.512 lakossal. Kőből épűlt városias, de most részben már elhanyagolt házai a gyolcskereskedést űző lakosság egykori jóllétéről tanúskodnak. Különben teljesen hasonlít az ezen vidéki úgy nevezett gyolcsos községekhez, milyenek a szomszédos Usztye, Szlanicza és Zubrohlava.
A Babia-Gora hegy délnyugati lejtőjén fekszik Polhora, melynek házcsoportjai az országút két oldalán csaknem összeérnek a szomszéd Rabcsa községével. Polhorán van az árvai uradalom egyik erdőkerűletének (pagonygondnokságának) székhelye egy gőzfürészszel és két mesterséges vízfogóval, melyeknek segítségével a faúsztatás a Polhoranka patakon nyári apadás idején is eszközölhető. Polhora falutól éjszaknyugati irányban alig 5 kilométerre már az ország határát érjük. Innen az út a Pilszko és a Babia-Gora hegyeket összekötő nyergen át a galicziai Seibusch (Źiviec) és Bielitz-Biala felé vezet.
Árvamegyei gyolcsos tótok.
Jantyik Mátyástól
Polhorának a falutól kelet felé 3 kilométernyire sósfürdője van, jódtartalmú vízzel. A 760 méter magasságban fekvő egyszerű fürdőt kitűnő vízeért a környékbeliek számosan látogatják. Innen szoktak kiindúlni a koronként ide vetődő turisták a Babia-Gorára, melynek csúcsán 1806-ban József nádor is megfordúlt. A fejedelmi kirándúlás emlékére 1848-ban a trsztenai járás akkori főszolgabírája, Iglói Szontagh Dániel, egy fölíratos emlékoszlopot is állított. Ennek, sajnos, ma már nyomai sem látszanak; de a látogatás emlékezetét és az oszlop következő fölíratát híven megőrizte a megye közönsége:
„Hírdesd bátran Babia-Gora
Annak, ki most honunk ura,
Mikép rendíthetlen őre
Voltál s leendsz még jövőre
Kedves magyar hazánknak.”
Annak, ki most honunk ura,
Mikép rendíthetlen őre
Voltál s leendsz még jövőre
Kedves magyar hazánknak.”
Polhoráról visszatérve csakhamar elérjük Szlaniczát, az itt egymást metsző megyei útak találkozó pontján. A Szlanicza és Usztye községek között elterűlő tőzeges lapály Námesztónál végződik, s itt nyílik a Fehér-Árva folyónak a Magura hegy nyúlványai által közrezárt völgye. Námesztó mezőváros a hasonnevű járás székhelye. Telepítése, mint a körűlfekvő községeké általában, a XVI. század második felére esik, a mikor még csak mint falu szerepelt. Egykor híres gyolcskereskedésének ma már csak árnyéka van meg; messze földre járó gyolcsos szekeresei, mint a szomszéd községekéi is, valóságos rabszolgáivá lettek a gyolcsos nagykereskedőknek, kiknek érdekeit szolgálva, elhanyagolják saját kis gazdaságaikat, sőt örökös távollétük miatt még családjaikat is.
Námesztón túl a táj képe némileg változik. A Beszkid és a Magura hegyláncz nyúlványai közelébb nyomúlnak a Fehér-Árvához, mely kopár dombok között folyva, a szintoly kopár mellékvölgyekből lerohanó kisebbnagyobb patakokat magába gyűjti. A legközelebbi falu Lokcza, a Fehér-Árva és a hrustini patak összefolyásánál. A Fehér-Árva völgyén fölfelé haladva, előbb Breza, majd Krusetnicza falut érjük. Innen az út a Lomna felől erre haladó Fehér-Árva völgyét elhagyja s egy meredek parton át Zakamenére, onnan pedig Novoty községen keresztűl Galicziába visz. A zóna rendszer szerint telepített községek határvonalait itt is csak nehezen lehet megkülönböztetni. Az apró völgyek által keresztűlszeldelt hullámos terűletet, a merre a szem ellát, mindenütt különálló házcsoportok tarkázzák, melyek fölött az árvai uradalom által mostanában épített igen csinos kéttornyú zakamenei római katholikus templom uralkodik. Zakamenét a megyei útszakaszból kiágazó mellékút szeli, mely egy parton át ismét a Fehér-Árva völgyébe visz. Itt mindenekelőtt az uradalmi gőzfürész és a főerdészi lak vonják magukra figyelmünket. A pagony, melynek itt székhelyén vagyunk, 12.220 kat. hold s az uradalmi erdők színe-java. A völgy hoszszában, az itt „Oraviczá”-nak nevezett Fehér-Árva jobb partján, lankás dombokon mindenfelé pompás fenyvesek díszlenek a fölebb fekvő Erdődke községig s onnan Trencsénmegye határáig. A 929 méter magasságban fekvő Erdődke Árvamegye legújabb s egyszersmind legszegényebb telepe.
Visszatérve Lokczára, a hrustini patak mentén meg Babin és végűl Hrustin népes falvakat érjük. Hrustin a hasonnevű patak bal partján a Magura-Držatin és Mincsol nevű hegyek egyesűlése által alkotott völgykatlan közepén, 696 méter magasságban fekszik, tehát csaknem 200 méterrel magasabban, mint a szomszéd Árva-Váralja, mely légvonalban innen dél felé csak 8 kilométerre van, s hova a Magura hegyláncznak Priszlop nevű, 817 méter magas hágóján át egy óra alatt jutunk.
A mint a Priszlop legmagasabb pontját átléptük, azonnal más a táj, de más az éghajlat is. A zord éjszaki szél, mely a Magura túloldalán csaknem szakadatlanúl hátunkba fújt, itt megtörik, s mentűl lejebb érünk a Priszlopról a racsovai völgybe vezető útkanyarúlatokon, annál inkább érezhető az Alsó-Árva völgyéből idáig fölható melegebb légáramlat. Jobbról, balról sötét fenyvesek díszlenek; szemben velünk kékes lepelbe burkolva a fölséges Chocs hegy magasan emelkedik ki, tévedésbe ejtve a távolság iránt, melyben az innen valóban fekszik. Később ez a váraljai Szkalka hegy mögött mindinkább eltűnik. Majd a Kicsera hegyet látjuk kiemelkedni s egy kis fordúlónál nem sokára más foglalatban újra megpillantjuk a megye ódon ékszerét és fő díszét, ős Árva várát.
