Új kor.
Új kor.
A franczia háborúk után, melyek alatt Felső-Ausztria háromszor látta az ellenséget, a tartománynak hosszabb békére volt szüksége, hogy ama változó szerencséjű harczoknak és egyszersmind az 1811-ik évi államtönknek következményeit kiheverje. A béke, mely most következett, századunk egész első felén át valóságos nyárspolgári szabású béke volt, művelődésbeli tespedés a művészetek fejlődésének nem kedvező bureaucratizmus uralmával és szinte szerencsének kell tartanunk, hogy e korszak a gazdálkodásra volt szorúlva, mert alig tudta volna, hogy gazdag eszközökkel mibe fogjon. A tartományok természetesen a fővárosnak mögötte maradtak és kivált Felső-Ausztriát alig nehány jelentéktelen emlék díszteleníti ez örömtelen időből.
Valóban nem találunk enyhébb kifejezést, ha tekintjük a két irányt, mely a márcziusi idő előtti építészeti kisérleteket képvsieli: ezek voltak egyrészt még a múlt századból öröklött és mind inkább ellaposodó klassziczizmus, más részt a nemzeti öntudat fölébredésével támadt romantika, mely, a mennyire nem érti a középkort, épen annyira betegesen sentimentális.
A görög templom-alak mintájához, habár faoszlopokat alkalmazva, újra meg újra visszatérő régieskedő építés igazi példaképeit hagyta fenn a magas sivárságának Ischl ivócsarnokában és színházában; míg némely csúcsíves, vörös, kék és sárga üveges ablakú kápolna, példáúl a Lincz melletti Freinberg jezsuita-temploma, a felől ad tájékozást, hogy az ősök miként képzelték a csúcsíves építést.
Az álmatag közszellem és a nagyképű tudóskodás hivalkodása káros volt a szobrászatra és festészetre nézve is. A természet tanúlmányozását és az egyes mesterek iskoláját az akadémiai oktatás, a megjutalmazott iskolai föladat váltotta föl. A festők és szobrászok, kiket Felső-Ausztria Ferencz és Ferdinánd császárok idejéből fölmutathat, majdnem valamennyien a bécsi akadémia melegházi növényei.
Ez intézet legkiválóbb tanítványai közé tartozik Kiesling Lipót cs. kir. udvari szobrász (1770–1827); görög mythologiai tárgyú művei többnyire a bécsi udvari múzeumban vannak; saját hazájában, Felső-Ausztriában csakis Károly főherczegnek St.-Florian apátságban levő mellszobrát ismerjük tőle. Kétségtelen érdeme, hogy a felső-ausztriai márványbányákat a hazai művészet számára megnyitotta. Továbbá fölemlítjük Schneider Ferenczet (meghalt 1847-ben), ki Liebert Ferencz linczi szobrász által támogatva Linczben, Urfahrban, Wilheringben, Gramatstettenben, stb., vallásos tárgyú szobrokat készített; egyik ismertebb műve a vallást ábrázoló óriás szobor Wilheringben a monostor udvarának kútján.
A festők közűl a két Hitzenthaler számos oltárképen még a múlt század fényéből élősködik, melynek utolsó tizedére esik az atya és fia művészi pályájának kezdete. Hitzenthaler Antaltól nyerte az első oktatást Stirnbrand Ferencz (meghalt 1882-ben), ki jó arczképfestővé fejlődött. Fügernek egyik legtehetségesebb tanítványa Abel József (1756– 1818), majdnem kizárólag mythologiai s görög és római történeti tárgyakat ábrázolt; Aschachban a plébánia-templomban van egy oltárképe. Nem lehet tagadni, hogy e művész tanúlt és tehetséggel, bár amaz idők fölfogása iránt elfogúltan szerkesztette festményeit. Ellenben Kastner János, Reitter János, Malzner Pál és Sutter József a legszárazabb akadémikusok. Jótékony kivételként jelenik meg a maga erején tanúlt Kestler Márton (1783– 1752), eredetileg kovácslegény Gmundenben, utóbb Denner modorában találó, egészséges képeket festett.
A művészvilág köszönettel tartozik Pausinger Ferencznek (1794–1850), ki Frankenburgban élt s egyike volt a legelsőknek, kik az üvegfestés fölújítása körűl érdemeket szereztek. Ámbár színei még nem elég erősek, mindamellett a frankenburgi, welsi és schwertbergi plébánia-templomokban levő festett ablakai és a linczi múzeumban őrzött üvegképei előkelőn rajzolvák és bár gyönge, de összhangzatos hatásúak.
Idősb Pausinger Ferencz üvegfestménye a linczi múzeumban.
Siegl Károlytól
Egészben véve a képzőművészet és a népszellem közötti kapcsolat megszakadt; holt művészet volt, mint az antik ablakok, melyeket faragott vagy festett. De csakhamar új életre ébredt. Mert, valamint sok egyéb dolog föllendűlt: úgy a felső-ausztriai nép természet iránti érzékének és gazdag kedélyi életének forrásában megtalálta helyes irányát a megifjodott művészeti tevékenység. Habár Felső-Ausztria helyzete Bécs és München, a művészek és a művészet e két középpontja között kedvezőtlennek mondható, s ezeknek vonzó ereje nem egy művésztől megfosztotta: mégis örömmel látjuk, hogy Felső-Ausztria művész fiai idegen országban is hűek maradnak hazájukhoz, a mennyiben az onnét magukkal hozott hatások szabják meg művészetök irányát, s a mennyiben szívesen visszatérnek hegyekben és tavakban gazdag, virányos honukba, hogy ott új erőt és kedvet keressenek; végűl e hűség legkivált abban nyilvánúl, hogy a külföldön tökéletesített művészetök becses alkotásaival megemlékeznek hazájukról. De a művészek jókora csoportja otthon maradt és ott működik.
A felső-ausztriai művészet és kivált az építés fejlődésére döntő hatással volt egy férfi, a ki korunknak bizonyára egyik legemlékezetesebb jelensége fog maradni, t. i. Rudigier Ferencz József püspök. Vallási eszményének megvalósítására 32 éven át tántoríthatatlanúl törekedve, az egyházi művészetnek hatalmas lendűletet adott és képes volt hazáját rábirni ama nagyszerű építményre, mely méltán foglal helyet a középkor legmerészebb alkotásai mellett. A természet bája, kivált a Salzkammergutban szintén egyik tényező, mely Felső-Ausztriában a művészi tevékenységet elősegítette, mert a föld ez áldott zúgában egymásután számos gazdag és művészetkedvelő család telepedett le, s ezek iparkodtak új lakhelyöket a művészet minden adományával földíszíteni. De egyszersmind hozzájárúlt a művészi alkotás iránti hagyományos érzék is; Felső-Ausztriában úgy, mint Tirolban és Bajorországban, különös kedvvel faragnak szobrokat fából és e művészet az Alpesek csöndes völgyeiben megőrzi egészséges eredetiségét, sok kitűnő művész bölcsőjeűl szolgál és a népies fölfogás üde lehelletével élteti a rokon iparágakat.
