A régi Erdély alkotmányos szervezete. Szádeczky Lajostól
A régi Erdély alkotmányos szervezete.
Szádeczky Lajostól
Szádeczky Lajostól
Erdély, a XVI. évszázad derekán Magyarországtól elszakadva, külön állammá alakúlt. A különválás nem egyszerre, hanem fokozatosan, az események kényszertő hatása alatt ment végbe. Maga a magyar birodalom már előbb, mindjárt a mohácsi vész után, kétfelé vált, miután az ország két királyt választott, a kik közűl Szapolyai János a keleti részeket bírta, de még Budával, mint fővárossal. Erdély különválása a török hódítás következménye volt, miután a török 1541-ben Szapolyai özvegyétől, Izabella királynétól Buda várát elfoglalta, és így fiának, János Zsigmondnak birodalma Erdélyre, a Tiszán-túlra és Kassa vidékére szorúlt össze.
Erre az erdélyi rendek, vagyis a XV. század folyamán kialakúlt három politikai nemzet képviselői 1542-ben Tordán alkotmányozó és államszervező országgyűlést tartottak, melyen Martinuzzit a királyné és fia helytartójának választották és Erdélyt önálló fejedelemséggé szervezték. Meghivásukra Izabella és János Zsigmond székhelyét Gyula-Fehérvárra tette át, a hol számukra a püspöki palotát és uradalmat fejedelmi szállásúl és birtokúl rendelték. Ezen és a következő országgyűléseken szervezték a kormánytanácsot, a törvényszékeket, és szabályozták az adófizetést, a töröknek fizetendő adót, a szabad fejedelemválasztást.
Erdély ugyan rövid időre (1551) visszacsatoltatott Magyarországhoz, de az erdélyi rendek öt év múlva János Zsigmondot ismét fejedelmökké választották. Az ekkor (1556 november) tartott kolozsvári országgyűlésen megállapították Erdély új államformáját.
Innen kezdődik Erdélynek és a hozzá tartozott Tiszán túli vármegyéknek önálló állami élete s független választó fejedelemsége, mely 1690-ig, I. Apafi Mihály fejedelem haláláig fönnállott.
A fejedelemség a magyar királyságtól teljesen független volt, de a török szultánnak fővédnöksége alatt állott. Ezt a viszonyt a nagy Szulejmán szultán 1566-ban János Zsigmondnak adott védlevele (athnaméja) szabályozta, melyben a szultán megfogadta, hogy a fejedelmet és Erdélyt szabadságában megtartja, megoltalmazza, s a szabad fejedelemválasztást biztosítja; a megválasztott fejedelemnek fölszerszámozott lovat, fejedelmi botot, zászlót, kardot és tollas süveget küld a fejedelemségnek ékességére és megerősítésére. Ennek fejében Erdély évenként tíz (később tizenöt) ezer arany adót tartozott fizetni a szultánoknak.
Erdély alkotmányának egyik sarkköve volt a lelkiismereti és vallásszabadság, melynek elvét már 1557-ben törvénybe iktatják, hogy mindenki az a hitet vallja, a mely neki tetszik. Ezen az alapon szervezkedik a katholikus mellett törvényesen bevett vallássá a két protestans vallás, melyhez 1571-ben negyediknek az unitarius czikkelyeztetik be. Erdély alkotmánya így a három nemzet (magyar, székely és szász) unióján és a négy bevett vallás (recepta religio) szabadságán épűlt föl.
A fejedelem alkotmányosan uralkodott. Mellette a három politikai nemzet kebeléből választott tizenkét tanácsúr alkotta az országgyűlésnek felelős államtanácsot, melynek meghallgatása nélkül fontos ügyekben nem lehetett intézkedni. Tagjai közűl választották és nevezték ki az állam és udvar legfőbb tisztviselőit és a külföldre küldött követeket. A fejedelem hívta össze minden évben az országgyűlést, mely az adót megszavazta s a fejedelmi előadások alapján törvényeket hozott, melyeket a fejedelem erősített meg. Az országgyűlés egy kamarából állt, melynek tagjai az országos főméltóságok, a tanács urak, a vármegyék, székek, vidékek és városok főtisztviselői és követei voltak. A törvényeket eleinte latin, 1565-től kezdve magyar nyelven szerkesztették.
A törvényeket II. Rákóczy György fejedelem 1653-ban rendszerbe foglaltatta s a fejedelemtanács és országgyűlés által is megvizsgáltatván, „Approbata Constitutio” czím alatt közre adatta. Apafi Mihály ugyanazt tette 1669-ben a később hozott törvényekkel, melyeket „Compilata Constitutio” név alatt szerkesztettek egybe.
A fejedelem és tanács után a kormányzásnak fő organuma, az állam első tisztsége a kanczellárság volt, melyet 1550-ben állítottak föl. A kanczellár az államtanács elnöke, a fejedelem első tanácsosa, a legfontosabb államügyek intézője; ő olvasta föl az országgyűléseken a fejedelmi előterjesztéseket és a tanács javaslatait; ő képviseli mintegy a fejedelmet és intézi a fejedelmi jogok gyakorlatát: kiadja és ellenjegyzi a fejedelem okleveleit. Külföldi követeknek a fejedelem a kanczellár által adott választ.
A kormány másik fő organuma volt a kincstartó. E hivatalt 1544-ben állították föl s első kincstartóúl Martinuzzit választották meg. A kincstartó kezelte az állam jövedelmeit, miről a fejedelemnek s az országgyűlésnek számadással tartozott. Az 1661-iki országgyűlés végzése szerint a fejedelem és országgyűlés közösen választják a kincstartót az ország főrendei közűl.
Katonai legfőbb méltóságok voltak a főkapitányságok. Egyik az országos főkapitány, az összes haderő feje; külön volt a székelyek főkapitánya s a harmadik a váradi kapitány, a magyarországi Részek hadainak fővezére. Ez utóbbi nemcsak hadi, hanem politikai méltóság is, mintegy a Részek kormányzója s igy a fejedelem után jóformán az első méltóság, melyet sokszor a fejedelmi család tagjai vagy rokonai töltöttek be.
Az udvari tisztviselők között első a főudvarmester, ki a fejedelmi udvartartásra ügyelt. Második az udvari főkapitány és vicekapitány, a kik a testőrség (ruhájuk után, kék és veres darabantok) parancsnokai s a fejedelem személyének, udvarának őrizői. Többnyire más tisztséget is viseltek; országos főkapitányok, székely főkapitányok vagy főispánok voltak. Elsőrangú tisztség volt még a főkomornyiké, a ki a fejedelem házipénztárát, számadásait kezelte, az udvartartás költségeit fizette, s az udvari irodának főnöke volt. Egyéb udvari belső tisztek: a főasztalnok, főétekfogó, főpohárnok, főinnyaadó (főpohárnok) és főkonyhamester, kik a fejedelem asztalára és konyhájára gondot viseltek. Belső személyzet az udvari inasok, azaz nemes apródok, a kik a fejedelem személye mellett végeztek szolgálatokat. A külső udvari tisztségek között nevezetesebbek: a főlovászmester, főszállásmester, főjágermester.
Nagy befolyásuk volt egyes udvari papoknak is, a kik a fejedelmeket nemcsak vallási, hanem gyakran politikai tekintetben is irányították. Így Dávid Ferencz az unitárius vallásra térített János Zsigmond, Carillo Alfonz jezsuita Báthory Zsigmond, a református Alvinczy Péter Bocskay, Geleji Katonai István Bethlen Gábor, Tophaeus Mihály Apafi Mihály udvari papjai kiváló politikai szerepet is vittek.
A vármegyéket, fő- és alispánok, szolgabírák, a magyar vidéket fő- és alkapitányok, a székely és szász székeket fő- és alkirálybírák igazgatták; a szolgabírákat a székelyeknél dulóknak nevezték. A bíráskodást arra rendelt törvényszékek (fiúszék, viceszék, derékszék, közgyűlés), a városokban a tanács intézte. Felsőbb törvényszék volt a királyi tábla; felségsértési és nagyobb perekben maga az országgyűlés.
Az ország külképviseletét a fejedelem és országgyűléstől rendelt követek teljesítették. Állandó követeket Erdély a küludvaroknál nem tartott, de alkalmi követségek sűrűn jártak főkép a portára. Az erdélyi követeknek Konstantinápolyban állandó házuk volt (az ú. n. erdélyi ház). Gyakran járnak követek Erdélyből Bécsbe, Prágába, Krakkóba, a két oláh vajdához, a budai basához, az olasz udvarokba, Francziaországba, Svédországba, stb.
A töröknek Magyarországból kiverése után megszűnvén Erdély önállásának történeti hivatása, Erdély a Habsburg-ház magyar királyságának uralma alá kerűlt. Nem kapcsolják ugyan vissza közvetetlenűl Magyarországhoz, de mint külön tartomány is a magyar szent korona régi jogán lép kapcsolatba az anyaországgal. Ezt a jogviszonyt Erdély rendei a Lipót-féle diplomában állapítják meg Lipót császárral, mint magyar királylyal.
—
