Arad és Temes megyék hegyes részei s Krassó-Szörénymegye. Jancsó Benedektől
Arad és Temes megyék hegyes részei s Krassó-Szörénymegye.
Jancsó Benedektől
Jancsó Benedektől
Bihar-hegységtől délnyugatra, a Fekete- és a Fehér-Körős között, húzódik keletről nyugatra a Béli hegység, vagy másként a Moma Kodru, mely a Menyháza és Nadalbest aradmegyei községeknél kezdődő s jóformán különálló Izoi gerinczczel hirtelen emelkedik ki a Fekete-Körős völgyéből. Legmagasabb csúcsai Arad- és Biharmegye határán a Nagy-Arad (1141 méter) és a Merisóra (1099 méter). Az Izoi gerincznek a Moma Kodruval való összekötő része a Punkoj csúcstól délkeletre fordúló gerincz, mely a Momáig 930 méter magasságban húzódik s mely egyúttal a Moma Kodru tulajdonképi fő gerinczenék is tekinthető.
E hegység völgyeiben fekszenek Aradmegye éjszakkeleti részének románoktól lakott apró községei, melyek között legtekintélyesebb a régen Deszninek nevezett Dézna, egykor mezőváros, egy Boros-Sebestől éjszakkeletre fekvő kies völgyben. A község fölötti erdős hegy tetejét régi vár romjai koronázzák. Környéke igen gazdag vaskövekben, melyeknek bányászása és kiolvasztása még nem régiben is a lakosság egyik fő foglalkozása volt. Déznától keletre és éjszakra, föl egészen Menyházáig lépten-nyomon olvasztó kemenczékre bukkanunk a völgyekben. Menyháza a déznai völgynek éjszaki irányban legvégső községe, mely nemcsak a környékén folytatott vas- és vörös márványkőbányászat miatt érdemel említést, hanem kitűnő hévizeiért is. Nem régiben még kezdetleges fürdője gróf Wenckheim Frigyes birtokába jutván, a tulajdonos bőkezűségéből ma egyike a vidék legjobb berendezésű fürdőhelyeinek.
A Béli hegység vidékét a tőle délre eső Hegyes-Drócsa hegységtől a Fehér-Körös völgye választja el, mely nyugaton Buttyin községnél az Alföldre torkollik. Buttyintól délkeletre, a Fehér-Körös balpartján fekszik Al-Csill község s ettől távolabb délkeletre a hegyek közt Solymos-Bucsáva, melynek határában a kilenczvenes évek elejéig egy barnakő-telepet bányásztak. Al-Csilltől kelet felé összébb szorúl a Fehér-Körös völgye s a folyó mentén haladó körösvölgyi vasút helyenként csak átvágások és alagútak segítségével tud belebb hatolnia hegyek közé. E vasút mentén a leggyönyörűbb tájképi szépségek váltakoznak. Majd meredek sziklafalak között, majd pedig támasztó falakkal megerősített töltéseken robogunk mindenütt a Fehér-Körös haragos habjai mellett. A mint a kanyargó vasúton kelet felé tovább haladunk, egyszerre terjedelmes medenczévé szélesűl a szűk völgy s a járás székhelyére, az 1100 főnyi lakosságú Nagy-Halmágyra érkezünk. A nagyhalmágyi medencze keleti szélén lép a Fehér-Körös Aradmegye terűletére, hol nagy változás történik vele, a mennyiben Leásza községtől nyugatra kikerűli a könnyebben átvágható pontusi agyaglerakodásokat és neki megy a nehezebben áttörhető kemény rétegnek s andezit-lávarétegekbe mélyedő szűk völgyben kanyarog éjszaknyugati irányban Csucsig.
A Fehér-Köröstől délre a Marosig a Hegyes-Drócsa nevű hegység vonúl; nyugat felé messzire kinyúlva az Alföldre, melynek átlag 119 méter tengerszín fölötti lapályából meredeken emelkedik ki az Aradi Hegyaljával. A hegység e végének keresztgerincze Gyorok táján éri el legnagyobb magasságát az 573 méter magas Hidegkút tetőben, míg éjszakra Pankota felé egyre alacsonyodik.
Az Aradi Hegyalja mögött emelkedő magaslatokat a hegyi patakok mentén lenyúló völgyek több csoportra szakgatják. Ilyen a hegység éjszaknyugati vonúlatában a Csigér völgye, délen pedig a kladovai völgy. E választó vonalon emelkedik a Hegyes-Drócsa egyik felének legmagasabb csúcsa, a 800 méter magas Hegyes, mely fő gerinczével a Maros felé húzódik s egészen a Debella-Goráig megtartja a 800 méter magasságot. Itt 300–350 méterre csökkenő nyergek keletkeznek, melyek két részre (Hegyesre és Drócsára) osztják a hegységet. A két gerinczet elválasztó nyereg a 350 méter magasságot megtartja egészen a nádas-berzovai nyeregig. Innen azonban folyvást egyenletesen emelkedik a Drócsa nevű fő csúcsig, melynek magassága 37 méterrel múlja fölűl a Hegyesét. Ez a gerincz alkotja a Drócsa hegység zömét, melyből Vaszoja felé egy vonúlat ágazik ki, míg a fő gerincz Szlatina-Madrizest felé terjed.
A Hegyes-Drócsától a délmagyarországi hegyvidéket a Maros választja el, mely Zámnál lép Aradmegye terűletére. A Maros völgye néhol oly szűkre szorúl, hogy a rajta végig futó vaspálya és országút alig férnek el benne. Aradmegyének a Maros völgyében s az ebbe torkolló mellékvölgyekben 32 községe van. A Maros jobbpartján a Hegyes-Drócsa oldalait sűrű lomberdők födik, melyek azonban a helységek körűl egyre gyérűlnek. Az első folyóvíz, mely a megye terűletén a Marosba ömlik, a szelistyei patak. Ettől nyugatra, a toki, kujási és soborsini patakok beömlésénél ki-kitágúl a Maros völgye. Batucza és Kaprucza között újra megszűkűl a völgy. E szorostól nyugatra következik a berzovai völgytágúlat, mely a Maros völgyének második és legszélesebb kitágúlása. E széles völgyön halad tovább a folyó, útjában mintegy tíz patakot véve föl, egészen Solymosig, hol a völgy legfestőibb szurdoka, a radna-lippai szoros kezdődik. Itt a Maros jobb oldalán meredek sziklák, baloldalán pedig erdős hegyhátak húzódnak és annyira összeszorítják a völgyet, hogy a most romjaiban heverő solymosi vár annak idején egyaránt kulcsa lehetett úgy a Maros völgyének, mint Erdély déli részének.
A Maros völgyében fekvő községek közűl alig egy-kettő érdemli meg az útas bővebb figyelmét. Ilyen mindjárt a völgy kezdetén Radna, melyet az átellenben fekvő Lippával a Maros fölött áthajló hatalmas fahíd köt össze. Mikor Lippa a törökök kezébe kerűlt, a kapisztráni Ferencz-rendi szerzetesek a Maros jobb partján emelkedő hegyek erdőségeibe menekűltek s ott fából egy kis kápolnát építettek. A XVII. század vége felé egy bosnyák ember egy Szűz Mária-képet ajándékozott a kis templomnak. A kép csodatevő hire csakhamar szárnyra kelt és a templom búcsújáró helylyé lett. A mai elég díszes két tornyú templom és kolostor 1760-ban épűlt. A kolostor mögött emelkedő hegytetőn porladozó kő-obeliszk áll, melyet a barátok II. József császár 1768-iki látogatásának emlékére állítottak.
Radnával kelet felé tőszomszédos Solymos, román lakosságú kisközség, mely fölött egy kúpalakú hegyfokon régi vár omladozó maradványai láthatók. Solymos vára már 1278-ban fönnállott, s nagynevű birtokosai között találjuk a gúti Országhokat, Hunyadi Jánost, Mátyás királyt, Giskrát, a Bánfiakat és Korvin Jánost. A várhegy egészen a Maros fölött emelkedik s a folyó felé néző déli oldala sziklás és szédítően meredek. Keleti oldala szintén meredek, a nyugatin pedig mély völgynyílás van, melynek fenekén egy hegyi patak csörgedez. A várat három oldalról a hegyen körűlfutó sáncz övezi. A nyugati oldalon a fölvonóhíd hármas pillére s a külső bástya alapzata még jól fölismerhetők. A hatszögletű várudvaron még három csonkatorony emelkedik, s az egykori termek és szobák helyei is jól látszanak.
A Maros völgyében említést érdemlő helység még Tótvárad, mely régebben tekintélyesebb és népesebb mezőváros volt. Hajdani erős várának, mely a község fölött emelkedő meredek sziklaháton állott, ma már alapfalai is alig látszanak. Tótváradtól keletre, egy czukorsüveg alakú hegy alján fekszik Soborsin, hol egyetlen nevezetesség egy urasági kastély, melyet a XVIII. században Forray András báró építtetett. Az elhagyott állapotban levő kastélyt szép díszkert veszi körűl.
A Délmagyarországi hegyvidék a Marostól délre egészen az Al-Dunáig terjed; nyugati oldalán már a nagy Alföld síksága terűl, keleti határa pedig Hunyadmegyével és Romániával éríntkezik.
A délmagyarországi hegyvidék az egyes önálló hegységek szerint a következően tagolódik. Éjszaki részét a Béga; Temes és Bisztra folyók között a Ruszka-Pojána hegycsoport foglalja el, melynek legmagasabb csúcsai középrészei táján a Bágyes (1380 méter) és a Ruszka (1359 méter). E hegységből a Béga és Maros közt egy hosszabb mellékág nyúlik ki nyugat felé, melynek magassága a 440 métert sehol sem haladja meg. A Temes felső völgyétől. nyugatra a Szemenyik-Plesuva emelkedik, mely éjszakkeletről délnyugat felé vonúlva, éjszaki részében a Szemenyik (1447 méter) és a Piatra Nedeiben. (1438 méter); délen pedig a Plesuva (1159 méter) csúcsban éri el a legnagyobb magasságot. E hegységhez nyugaton a Délmagyarországi Érczhegység csatlakozik, melynek tagjai a Karas és Berzava folyók közti dognácskaihegység (809 méter) és a még alacsonyabb Aranyos hegység. A Néra völgyétől délre, egészen a Dunáig terjedő hegységek három csoportra oszthatók úgymint nyugaton a Lokva hegység közepén az Almás hegység és keleten az Orsova-Mehádiai hegység. Ez utóbbiban, mely a szerb hegyekkel együtt a Klisszura és a Kazán szorosokat alkotja, legmagasabb csúcs a Szvinjácsamáre (1226 méter). Végűl a Temes és a Cserna völgyeitől keletre eső vidéknek, a krassó-szörénymegyei havasoknak legmagasabb hegytömege a Godján-Szárkó, melynek legkiválóbb emelkedései a Hunyadmegye felőli határon a Gugu (2229 méter) és egészen a romániai határon a Murariu (2231 méter), s végűl a Cserna völgyétől keletre az 1190 méter magas Domogled.
E terűlet folyóvizekben is igen gazdag. A Szemenyik hegység éjszaki részén ered a Temes, mely a Szárkó hegységből fakadó Hideg folyóval egyesülve, éjszaki, majd éjszaknyugati irányban hasítja át e hegyvidéket. Legnagyobb mellékvize a vele egy vidéken eredő s majdnem egyközűen folyó Poganis, mely azonban csak Temesmegye síkságán egyesűl vele. A Ruszka-Pojánában ered a Béga. Eleintén éjszakra folyik, de Marzsinánál nyugatra fordúl. A Temessel két csatorna köti össze. A Berzava a Szemenyik hegységben fakad és mélyre vágódott völgyében éjszak felé halad, majd pedig éjszaknyugat félé fordúlva, Német-Bogsánnál eléri a síkságot. A Délmagyarországi Érczhegységben ered a Karas vagy Krassó vize és Krassováig keskeny völgyben foly, de ott délnyugati irányt véve, a délmagyarországi síkságra siet ki. A Néra a Szemenyik déli aljában fakad s eleinte délre, majd pedig miután a tágas almási medenczén végig folyt, nagy kanyargásokkal, több szurdokon keresztűl nyugat felé tárt s a hegyvidék nyugati sarkában a Dunába ömlik, ép úgy mint a Godján hegységben – már román terűleten – fakadó Cserna vize is.
Éghajlata e vidéknek déli fekvésénél fogva melegebb volna, ha a magas hegyek hatása le nem hűtené; igy kellemesen mérsékelt. Az évi közép hőmérséklet a síksághoz közelebb eső Lugoson 11.5° C, míg a hegyek között, a Berzava felső völgyében fekvő Ferenczfalván 7.5° C. Orsova és Mehádia délibb fekvésök következtében melegebbek; amott a középhőmérsék 10.8° C, itt pedig 11.5° C. Az augusztusi átlagos hőfok Lugoson és Orsován 21.9° C, mig Ferenczfalván csak 16.5° C. A januári közép hőmérséklet Lugoson – 1.1° C; Ferenczfalván pedig – 2.8° C. A csapadék a lapályról belebb, a hegyek közt tetemesen gyarapodik. Mig a síkság szélén fekvő Lugoson az évi átlagos csapadék mennyisége csak 653, addig Ferenczfalván 1106 milliméter.
A délmagyarországi hegyvidékhez Temesmegyének csak az a hosszú keskeny vidéké tartozik, mely a Lippától Báziásig húzott egyenes vonaltól keletre fekszik. E keskeny szalagként éjszakról dél felé húzódó földön az említést érdemlő temesmegyei helységék sorát a Radnával átellenben fekvő s mintegy 7000 főnyi lakosságú Lippa mezőváros nyitja meg. Hajdan Aradmegyéhez tartozott s erős régi vára a szemközt emelkedő Solymos várral együtt a Maros völgyének valóságos kulcsa volt. Lippától délre egyetlen nagyobb helység a temesvár–karánsebesi vasútvonal mentén, a Béga mellett a közel 4000 főnyi román és német lakosságú Rékas, mélytől délnyugatra, a Temes balpartjától dél félé húzódó szép dombos vidék egyik völgyében a harmadfél ezer lakosú Buziás fekszik. Kiváló nevezetessége a helység keleti oldalán fakadó öt vasas savanyúvíz forrás, melyek a hírneves buziási fürdő keletkezésére adtak alkalmat. A mintaszerűen épített s fölszerelt fürdőházakat és vendéglőket gyönyörű nagy park veszi körűl, melyben árnyas fasorok, zöldélő ligetek, pázsitos gyeptérségek, pompás virágágyak és szökőkútak nyújtanak enyhűlést a fűrdő látogatóinak. A fürdő vasas vize igén hatásos különösen női bajokban. A telepen hideg víz-gyógyintézet is van.
A buziási völgyet dél felől a Dimbu Szkamuje hegysor szegi be. E hegysor déli oldalán van Végvár (Rittberg) község, melynek csak a neve német, de harmadfél ezernyi lakossága tiszta magyar és református. A csínos község lakosai legnagyobb részt szorgalmas és jómódú földmívelők. Végvártól délre a délvidéki síkságig nyomúló Kudricz hegysor aljában, a temesvár–báziási vasút mentén fékszik Versecz szabad királyi város. Lakosainak száma 30.000. Részint dombos, részint lapályos határa 33.000 hold terjedelmű. A lapályon nemcsak kitűnő búza és kukoricza, hanem igen jó minőségű fehér bor is terem, míg a dombokon inkább vörös bort szűrnek. A fillokszera pusztítása, különösen az 1882-ki nagy árvíz előtt, mely a szőlők legnagyobb részét teljesen tönkre tette, Versecz bortermesztése évenként átlag 350–400.000 hektoliterre rúgott. A főbb útczáiban elég csinosan épűlt város székhelye egy görög-keleti szerb püspökségnek, több állami és kincstári hivatalnak s egy állami főreáliskolának. Épületei közűl kiválóbbak a csúcsíves stilban épűlt római katholikus templom, továbbá a görög-keleti székesegyház és püspöki palota, a városháza és a főreáliskola épűlete. Igen szép a százévesnél régibb alapítású városi park is.
Versecztől délre a vasút mellett s a Nérához közel fekszik Fehértemplom 10.000 főnyi, nagyobbrészt német ajkú lakossággal. Régebben a határőrvidék egyik gyalogezredének székhelye volt. A lakosság élénk kereskedést űz borral és gabonaneműekkel. Az egyre emelkedő csinos városnak királyi törvényszéke és állami főgyinnasiuma is van. A megyének legdélkeletibb községe Palánka, most kis falu, de hajdan virágzó város volt.
