Tengerészet és hajózás. Becher Ernőtől, fordította Kenessey Kálmán
Tengerészet és hajózás.
Becher Ernőtől, fordította Kenessey Kálmán
Becher Ernőtől, fordította Kenessey Kálmán
A Quarnerótól a herczegovinai Fekete-hegységig húzódó keskeny partszegély kiválóan tengerészeti jellegű. A szárazföld előtt gyakran hármas sorokban elszórva fekvő szigetcsoportok egyedűl a tengeri összeköttetésekre vannak szorúlva, de a szárazföldnek sem kevésbbé van erre szüksége, mivel terményeit nem a belfölddel cseréli ki, és szükségleteit sem onnan fedezi. Az éjszakibb országokkal való érintkezést kell keresnie, azokhoz pedig a tengeren át vezet a legrövidebb út. Dalmáczia lakosai épen ezért mindenkor kifelé fordították figyelmüket s a hajózásban találták meg fejlődésük egyik fontos elemét.
Dalmáczia a rómaiak idejében a világbirodalom érdekeinek szolgálatában állott. Róma bukása után szintén ilyes viszonyban maradt a római hatalom örökösei irányában, s mikor aztán századokon át folyt a váltakozó küzdelem kelet és nyugat között, hasonló okokból törekedtek mindkét részről ezen partmellék fontos birtoklására. Úgy a rómaiak, mint minden utódaik előtt világos volt, hogy Dalmáczia birtoklásában az Adria fölött való uralomra nem csekély kezesség rejlik. Ebből eredt e tartománynak viszontagságos sorsa, különösen pedig az emelkedő Velenczének Dalmáczia birtoklására irányúló kitartó igyekezete, mely húzamos küzdelem és sok esetleg után eredményes is lett. Velenczére nézve Dalmáczia ép oly becses volt fekvésénél, mint azon körűlménynél fogva is, hogy kiterjedt vállalataihoz a legderekabb tengerészeti elemeket szolgáltatta. Szent Márk ősi városának Schiavoni-tere (Riva degli Schiavoni) még ma is hirdeti azon számtalan dalmata emlékét, kik a köztársaságnak szentelték szolgálatukat. Épen az a körűlmény, mely szerint Dalmáczia külső hatalmakkal csaknem állandóan szoros viszonyban állott, akadályozta a tartományt abban, hogy nagyobb tengerészeti góczok fejlődjenek ki benne, s okozta azt, hogy, bár a dalmaták serény tengerészet voltak, tulajdonképeni dalmát tengeri hatalom még sem támadt. Csak két esetben fordúlt elő e tekintetben kivétel: a narentaiaknál, meg a ragusai köztársaságnál. Régen ismert és sokszor emlegetett dolog a narentaiak tengerész vakmerősége. A Narenta vidékének a vitorlázásban jártas és ügyes lakosai apró fürge hajóikkal keresztűl-kasúl járták az Adriát és zsákmányra ólálkodtak, melyet azután hazájuk bajosan megközelíthető vizein helyeztek biztonságba. Csak a velenczeiek erélyes föllépése volt képes a narentaiak merész kalandozásainak lassanként és sok fáradság után véget vetni.
Dicséretesen tűnik ki a kis Ragusa, mely, noha minden felől szorongatták, függetlenségét megóvta s falai között szilárd községi életet fejlesztett. Hajói messze távolra jártak s jó hírnek örvendettek. Dalmáczia összes többi része egészen a cattarói öbölig végre Velencze uralma alá kerűlt s a kormányzó-tanács (Signoria) igyekezete itt is, mint mindenütt, arra irányúlt, hogy az önálló fejlődést lenyűgözze s mindent saját városa hasznára és szolgálatára használjon ki.
A Velenczével való összeköttetés azonban tetemesen növelte az élénkséget a tengeren, melylyel most már űzleti viszonyok és személyes kereset szorosan összefűződtek. A tengerész foglalkozás ivadékról-ivadékra öröklődött. Velenczével különösen a gyűlölt törökök elleni nagy küzdelmeiben a dalmaták is együtt harczoltak s kiterjedt kereskedelmi járataikban is élénk részt vettek.
Velencze későbbi hanyatlása Dalmácziában is érezhetővé lett s a tartományra nézve újabb, fölötte fontos korszak csak akkor kezdődött, midőn a köztársaságnak San Marcónál bekövetkezett elbukása után ennek örökét Ausztria vette át. Dalmáczia ez által teljesen új helyzetbe jutott. Ausztria hatalmi állása a tengeren eddigelé szűk korlátok közé volt szorúlva. Kereskedelmi tekintetben nem hiányzottak ugyan a föllendűlés föltételei, de hiányzott a tengeri forgalom fejlesztéséhez szükséges tengerész nép. Erre Ausztria akkor tett szert, mikor Dalmáczia hozzá kerűlt; s minthogy egyidejűleg Velenczének szűkkeblű és minden szabad mozgást fékező uralma megszűnt, a változott helyzetből a dalmát hajótulajdonosok és tengerészek bő hasznot húzhattak. Annál is inkább tehették ezt, mert, midőn Napoleon bukása után, a világbéke helyre állott, Trieszt kereskedelme gyorsan virágzásnak indúlt s az Adrián élénk tengerészeti tevékenység támadt. Dalmáczia azonban már csak saját szükségletei miatt is sűrű érintkezésbe lépett Trieszttel. A kinek csak pénze volt, vagy módjában állott, hogy barátaival társúlva pénzt teremtsen, hajót vásárolt, vagy valamely hazai gyárban építtetett; a hajóra kapitánynak egy-egy kipróbált tengerészt alkalmaztak s kedvökre volt, ha ilyen embert saját családjuk vagy barátaik körében találhattak. A legénység megválasztásánál is saját honfiaikat részesítették elsőbbségben. Törvény szabta meg, hogy az osztrák kereskedelmi hajókon csakis hazai alattvalók szolgálhatnak, s csak későbbi időben engedték meg, hogy a személyzet egy harmadrésze idegen alattvaló is lehessen, míg 1879-ben, a hajózásban beállott nagy változásokra való tekintettel, a hajós személyzet megválasztását ily korlátozó föltételekhez többé nem kötötték. Ha jó összeköttetésekre talált a hajó, hamarosan sokat kereshetett. A tengeri űzletben szerzett tőkét ismét hajókba fektették. Ha módjukban állott, második és harmadik hajót is vásároltak, vagy hajórészt, úgy nevezett parte-t (caratti) szereztek meg. Nem volt szokatlan, hogy valamely kapitány, a ki többnyire a fuvardíjból is kapott bizonyos részt, avagy a kinek pacotigliája, azaz olyan joga volt, hogy a rakomány egy részével saját számlájára űzhetett kereskedést, belépett mint részes gazda az űzletbe. A kapitánynak az űzletben való ily részessége fokozott kezességet nyújtott a felől, hogy a vezetésére bízott hajó kihasználására és fölszerelésére nagy gondot fordít. Ekként a kapitányok idővel hajósgazdákká lettek s hajlott korukban a tényleges szolgálat fáradalmait fiaiknak és rokonaiknak engedvén át, visszatértek hazájukba s kényelmes otthont rendeztek be maguknak. Első föltétel ennél az volt, hogy szabad kilátást élvezhessenek a szeretett és megszokott tengerre. Különösen a cattarói öbölbe benyúló Sabioncello félszigeten szaporodtak el az ily emberek házai; voltak és ma is vannak oly helységek, melyekben kizárólag a hajózás és a hajózási érdekek az uralkodók.
A milyenek a vezetők voltak, olyan volt a hajóslegénység is. A dalmát partvidék lakosai már abban az időben, mikor még a velenczei signoriknál vagy saját patricziusaiknál nagyobb urat nem ismertek, a hajózásra, vagy a hajózásnak előiskolájáúl szolgáló halászatra adták magukat. Valamely más foglalkozást a körűlmények nem is engedtek, hacsak egyik vagy másik bátor, kalandra vágyó ifjú idegen hadiszolgálatban nem próbált szerencsét. Ivadékról-ivadékra öröklődött át ekként a tengerészeti rátermettség; a fiú az apa nyomdokaiba lépett. Ez a hagyomány folyton fenmaradt, a mint a hajózás szabadabb mozgást nyert és veszélyessége csökkent. Sokat javúlt a keresetre való kilátás is. Matrózokban nem volt ugyan hiány, de a nemzeti zászló alatt lehető mozgalmasság, meg az a körűlmény, hogy a haditengerészetnek is szüksége volt legénységre, foglalkozást nyújtott. Idegen hajókra is sokan szegődtek el s könnyen is kaptak szolgálatot, mert derekasságuk híre ép annyira elterjedt, mint a mily megérdemelt volt. Az ezen partvidék szűlte tengerész szorgalmas, kitartó, a munka körűl készséges és alkalmazkodó; szerény követelésű és mértékletes életmódú. Sohasem csökönyös, minden helyzethez könnyen alkalmazkodik s kétséges körűlmények között nem csügged; foglalkozását szereti s hivatása minden részében sok ügyessége van. Azok a kinövések, melyek más országok tengerészeinél oly gyakran kifejlődnek s a hajósgazda és a vezetők gyötrelmévé válnak, ezeknél elő nem fordúlnak. Nem nyersek, sőt a szelídség vonása van bennök, s ha egyszer bizalommal töltek el vezetőjük iránt, ingadozás nélkűl követik őt.
Hasonlóképen, mint Isztriában és a Tengermelléken, a hajóanyag átalakúlása következtében Dalmácziában is nagy mértékben megváltozott a hajózás. A vitorlás hajók fénykora letűnt, s habár a vitorla még bizonyos esetekben helyt áll, a tőke a hajózási űzlet ezen ágától, mely hajdan oly gazdag nyereség forrása volt, mindinkább elfordúl. A vitorlás hajózást azonban nem könnyen lehet hamarosan gőzösökkel pótolni. A kiterjedt járatok ellátására szánt gőzös ugyanis tetemesen nagyobb tőkebefektetést kiván, a tőkének pedig szűkében voltak. Dalmácziában jelenleg épen átmeneti helyzet van, mely csak sulyosbodott az által, hogy a világpiaczon az idegen zászlók alá tartozó nagy hajókészlet miatt a tengeri fuvarok az utóbbi időben kedvezőtlenek. A tapasztalás azonban azt tanítja, hogy a tengeri szállítási üzletben a kedvező és kedvezőtlen időszakok meglehetős szabályosan váltakoznak; miért is nem kell csüggednie azon reménynek, hogy a helyzet javúlni fog.
Dalmát matrózok.
Ruben Ferencz Leótól
Dalmáczia közlekedési állapotai újabb időben kedvezőleg alakúltak. Hajdan az összes közlekedés egészen a vitorlás hajókra volt szorúlva. Gyakran csekély távolságok és több napi időbe kerűltek s a postai szállítmányok nagy késéssel érkeztek rendeltetési helyükre. Tetemes haladás nyilvánúlt, midőn a Lloyd a dalmát tengerpart fontosabb pontjai felé Triesztből kiindúló rendes gőzhajó-járatokat rendezett be. Dalmáczia ezáltal eddigi elzárkózottságából fölszabadult, s a monarchia többi részeihez közelebb jutott. Bízvást állítható, hogy a Lloyd hajójáratainak megindításával Dalmáczia közművelődési fejlődésében újabb korszak kezdődött.
Legújabban a Lloyd járatai mellé még több kisebb gőzhajózási vállalat járatai is sorakoztak, melyek részben Trieszttel, részben a partvidék egyes pontjai között tartják fönn az összeköttetést gyakran a Lloyd járataival kapcsolatosan, vagy azok kiegészítéseképen. Tekintettel azon fontosságra, melylyel ezen kisebb gőzhajó-járatok az ország közlekedési ügyére bírnak, a kormány is készségesen igyekezik ezeket előmozdítani s a közvagyonból támogatni.
Tetemesen gyarapodtak, kivált utóbbi időben, a hajózás segédeszközei, különösen a tengerészeti építkezés terén. Kikötői berendezésekre a század közepe óta nagy összegeket fordítottak, s ma már alig van oly fontosabb helység, mely néhány ilyféle intézménynek ne örvendhetne. Nem is említve oly helyeket, mint Zára, Sebenico, a hol pompás rakpartok és kikötésre alkalmas védgátak vannak, vagy mint Spalato, mely ma Ausztriának kétségen kivűl legelső tengerészeti forgalmi pontja, kikötője tökéletesen be van rendezve és fejlesztésén ma is munkálkodnak: egyes másod és harmad rangú helyek is tanúskodnak a kormány gondoskodásáról; sőt alig van Ausztriában oly kikötőhely, mely ne részesűlt volna valamely előmozdításban. Ha nem teremtettek is díszes mólókat és terjedelmes rakpartokat, a mikre többnyire csak nagyobb forgalomnak van szüksége: de legalább valamely védő töltést emeltek a tenger behatolása ellen; a part mentén járó hajók számára kisebb védhelyet, úgy nevezett mandrachiót építettek, kikötő-czölöpöket alkalmaztak, vagy úszó vasbádog-gömböt helyeztek el a hajók kikötése czéljából; egy szóval a helyi szükségletre lehetőség szerint mindenütt figyelemmel voltak.
Ez a gondoskodás sikeresen is gyümölcsözött, mert a hazai közlekedést tetemesen előmozdította. A kormány gondoskodása azonban nem szorítkozott csupán a tulajdonképeni kikötőhelyekre, hanem a tengerhez vezető vízi útakra is kiterjedt, s e részben különös fontosságú a Narenta szabályozása, mely folyó Herczegovina és Bosznia felé szolgál útjáúl a tengeri forgalomnak. Ez a folyó, mely eddig nagyon is rendetlen folyással mocsaras területen kanyargott át s csupán apró hajókkal s úgy is sok nehézség mellett volt járható, ma már teljesen szabályozva van.
A szabályozással kettős czélra törekedtek, és pedig egy felől, hogy minden partmenti járatú hajónak és közepes gázlású gőzösnek hajózható legyen, s más felől, hogy a mocsarak lassanként kiszáradjanak és a folyó völgye termékenynyé váljék. Ezt a munkálatot hat millió forintnyi költséggel 1881-től 1889-ig végezték. Különösen nagy átvágásokat csináltak, számos mellékágat elzártak, a folyam mentén töltéseket emeltek, az árvizek lefolyásának szabályozása czéljából zsilipeket alkalmaztak, s végűl az opusi és metkovichi erődítvények körűl elégséges rakpartot építettek. A vasút a megszállott tartományokból Metkovichnál torkollik ki, s itt végzik az árúk átrakását. Dalmácziában a partkörnyék megvilágítása is nagyon kifejlett, a minek itt igen nagy fontossága van, minthogy a hajózási út a szigetek és sziklaszirtek által alkotott számos csatorna között vonúl el és gyakran tele van akadályokkal. Gyakran a magános sziklaszirten égő fény az egyedűli irányjel a hajó vezetésére a sötét éjszakában. Szorongva fürkészi a tengerész, kivált ha nem ismeri jól a helyet, a hol jár, s könnyebbűlt szívvel üdvözli a barátságos fény első fölcsillanását.
A jeltüzeknél általában volt tengerészek végzik a szolgálatot, a kik a kereset ezen nemére igen örömest vállalkoznak. Felelősséggel terhes s az éjszakai virasztás miatt megerőltető és gyakran a magánosság miatt társas érintkezés tekintetében nélkűlözéssel jár ugyan ez a szolgálat, de legalább tisztességes lakást ad az őrnek maga és családja számára, s a mellett szerény vágyait kielégitő bére is van. Gyakran kertecskét is ültethet, a hozzá tartozó telken egy-egy barmot tarthat s csaknem mindig a halászat szolgáltatja szórakozását és kedvelt táplálékát. Igazán tengerészi természet kell hozzá, hogy valaki bele szokjék ebbe az életmódba, mely bár nem hajós szolgálat, de mégis a tengerrel van összeköttetésben.
A világító tornyok többnyire benyúló földnyelven, de gyakran a tengerből kimagasló szirten állanak, így példáúl Glavat és Lagosta vagy Pelagosa szigettől délre, Lissától délnyugatra, az Adria közepén. Tél idején bizony hetek múlnak el, míg egyszer-egyszer lehetségessé válik, hogy az őr s a hozzá tartozók kis, vitorlás ladikjokkal a legközelebbi helységhez hajózhassanak, hogy szükségleteiket beszerezzék s a világgal egyszer megint érintkezzenek. És bizonyos szorongató érzés az, ha a vihar által fölkorbácsolt tenger a szikla fölött, melyen a torony áll, magasan összecsap, azt hatalmasan megdöngeti s a tajtékzó hab hébe-korba a legfelső emeletig is fölcsap. Fenséges, de félelmetes látvány!
Bizonyára e tengerészek élénk kötelességérzetének köszönhető, ha ily izgalmas éjszakában a világítási szolgálat nyugodtan folyik, s bár néha úgy tetszik is, mintha minden szétszakadna s összeomlanék, az őr a toronyban félelem nélkűl helyt áll. Nagyobb fontosságú világító-tornyok: a tajeri, lissai, glavati, pelagosai, ragusai (Pettini di Ragusa) s a Punta ď Ostro a cattarói öböl bejáratánál, és még több más.
Ha valamely hajó Punta ď Ostrónál a dalmát part közelébe ér, az ott alkalmazott semaphor segélyével a szárazfölddel azonnal érintkezésbe léphet. A semaphor ugyanis lehetővé teszi, hogy bizonyos jelzőzászlók fölhasználásával, melyeknek mindegyike egy-egy betűt jelez, valamely elhaladó hajóra értesítést adjanak és viszont a hajóról, onnan hasonló módon adott jelek által értesűlést szerezzenek. Ezen közlések képletezésénél a nemzetköz jel-codex szolgál segélyűl, mely több betűjel kombinálása által bizonyos értesítéseket és szólamokat a legrövidebb formában fejez ki. A betűk kombinálása mindig ugyanaz, bármely nyelven van is a codex magyarázó szövege szerkesztve.
A semaphor távíró-állomással van összeköttetésben, mely a kapott közlést tovább adja. Azon esetben, ha a semaphor valamely hajóval közlendő távíratot kap, az illető hajóval abbeli szándékát, hogy vele érintkezésbe akar lépni, akként tudatja, hogy bizonyos külön zászlóösszetétellel képezett jelzést ad. Oly esetekben, mindőn a jelzőzászlókat bármi okból alkalmazásba nem vehetik, optikai jeleket használnak. Ezek függőleges álló rúdra alkalmazott szárny-karok különféle elhelyezéséből állanak.
Dalmáczia hajókészlete főleg partmenti járatú s különösen kisebb útra szánt hajókból áll. Ezen hajóknak az a rendeltetésük, hogy a tengerpart egyes helységei között lássák el az árúcserét. De Albániába és a közel fekvő görög és jóniai kikötőkbe is ellátogatnak.
A kisebb parti hajózáshoz tartozó hajóknál a legszokásosabb hajófaj egy részt a trabakel és a pielego, más részt a brazzera; az előbbieknek két árbocza van egy-egy mozgó vitorlafára illesztett vitorlával és egy ormányvitorlával; az utóbbiak egyárbóczúak. Az építési formák mindannyinál ősi időktől fogva csaknem változatlanúl megmaradtak. Jó, tengerálló hajók, s kezelésökhöz a hazai tengerészek kitűnően értenek. A nagyobb parti hajózáshoz tartozó hajók, melyeknek tevékenységi tere az egész Közép-tengerre s annak mellékvizeire, valamint a Vörös-tengerre is kiterjed, az utóbbi időben mindinkább fogynak. Dalmácziában e hajófajták jelenleg már csak néhány brigg, goelette és schooner által vannak képviselve. A nagy forgalmat ellátó hosszújáratú hajózásnál az összes osztrák kereskedelmi hajórajnak egyharmad része Dalmácziára esik.
Az érdekelt hajósgazdák gyakran a Bocche valamely oly pontján laknak, a hol már a vidék terméketlensége miatt is csaknem teljesen a hajózási keresetre vannak utasítva. A hosszújáratú hajók nem megszabott menetrend szerint közlekednek, hanem az épen kinálkozó tenni valók szerint mozognak a tenger minden tájékán.
A gravosai rév.
Schindler Jakab Emiltől
A helybeli hajósgazdák hajói nem nyújtanak még elegendő keresetet a dalmát tengerészeknek; miért is ezeknek jó nagy része az osztrák zászló alá tartozó egyéb hajókon s különösen a Lloyd gőzösein vállal szolgálatot, avagy idegen zászló alatt keres foglalkozást.
A dalmát tengerészeknek ily sokféle alkalmaztatása e látszólag elzárkózott tartományt a legtávolabb eső vidékekkel juttatja összeköttetésbe, s nem ritkán az Oczeánon túl is találkozhatni e tartomány fiaival, kik hosszas útazásaik után ott telepedtek meg.
