Építés, szobrászat és festészet Dalmácziában. Hauser Alajostól, fordította Pasteiner Gyula
Építés, szobrászat és festészet Dalmácziában.
Hauser Alajostól, fordította Pasteiner Gyula
Hauser Alajostól, fordította Pasteiner Gyula
A Porta aurea Spalatóban.
Bernt Rudolftól
Dalmácziában sok művészeti alkotás van. Különösen a tengerparti városokban és a szigeteken levő építészeti emlékek becses bizonyítékai annak, hogy a műveltség e tartományban jókor meghonosodván, a fejlődésnek magas fokát érte el, és noha többször ismétlődtek a viszontagságos idők, mégis tevékenységre ösztönzé a művészeteket. A milyen változatos a tartomány története, olyan változatosak emlékei is; a sokféle építészeti és egyéb művészeti alkotások a római foglalás idejétől kezdve élénk világot vetnek a tartomány ó-kori, közép- és új-kori történetére. A fejlett partvidékű, könnyen megközelíthető tartomány, melynek természetes és biztos kikötőit a szigetek hosszú sora védi, e helyzeténél fogva mindig kedvezett az idegenek beözönlésének, a mi a művészeti tevékenységen is meglátszik, és pedig akként, hogy az elsajátított idegen formákat hazai erők, kik a művészetben és annak technikáiban járatosak, saját módjuk szerint dolgozzák föl és jellemzően alakítják át. Ez a művészeti tevékenység azonban leginkább a partvidéki városokra és a szigetekre szorítkozott, melyek egyszersmind góczpontjai a kereskedelemnek és a közlekedésnek is, míg a tartomány belsejében, mivel az elmaradottabb volt és az ellenség majdnem állandóan fenyegette, a művészet is kevésbbé fejlődött.
A kiváló emlékek hosszú sora azzal a széles körű építési tevékenységgel kezdődik, melyet a rómaiak a tartomány elfoglalásától fogva gyakoroltak. A partvidéken és a tartományban levő sokféle római épület maradványai azt bizonyítják, hogy a császárság idejében Dalmácziára kellő figyelemmel voltak, azt Rómából segítették és hogy akkoriban, ellenkezőleg a későbbi időkkel, a tartomány belsejére is több gondot fordítottak. A rómaiak után következő időkben a sok háború és egyéb körűlmények a tartomány belsejének építészeti emlékeit még kevésbbé kimélték, mint a partvidékieket, de azért azokat sem szabad egészen figyelmen kivűl hagyni, ha azt akarjuk, hogy a római építészet hatásáról helyes ismeretünk legyen. Igaz, hogy a tartomány belsejében nincsenek jó állapotban levő antik építmények, mindazáltal a városok falainak maradványai és más romok fogalmat nyújtanak arról, a mi egykor volt. Ilyen maradványok Podgradje közelében Asseria város egykori falainak hatalmas faragott kövei, azután Kistagne mellett Burnumban még most is fönálló ívek, melyekről nem tudjuk, mire szolgáltak; ilyenek a Sinj mellett csak nem régen fölásott alapfalak, melyek a mostani Cittluk helyén állott Aequum nevű római telepítvény maradványai; azután az egykori Narona (most Viddo) és Delminium (most Gardun) építményei és egyebek. Ilyféle római maradványokat az egész tartományben le a Boccheig mindenütt találunk.
Zára és Salona tengerparti városok római építményei jó állapotuknál fogva nevezetesebbek. Zárában, a régi Jaderában, a kétségtelenűl terjedelmes és élénk római építkezésnek sok maradványa van. Ámbár a nagyobb rész későbbi építményekben rejlik, a jó szem könnyen észreveszi azon sokféle jelenséget, melyből egy jól gondozott római telepítvény létére lehet következtetést vonni. Ilyen nagy fontosságú emlékkel költik föl figyelmünket a Piazza dell’Erbe és a Piazza della Colonna. E terek mindegyikén egy-egy hatalmas korinthusi oszlop van, melyet a velenczeiek állítottak föl ismét; bizonyos, hogy ez oszlopok valamely kiváló római emlék részei voltak, mely, mint ezekből következtethető, egykor nagy építmény lehetett. A későbbi keletkezésű S. Donato templom alatt egész hosszában római kövezetnek és egy templom lépcsőzetének a maradványai fejlenek; e templom általán római oszlopok dobjainak és faragványokkal gazdagon díszített gerendáknak töredékein épűlt, melyek méreteik és formájuk után itélve több épülethez tartoztak. Zára e fontos maradványokon kivűl a Porta marina falaiban egy diadalív részét bírja, melyet egy római nő emelt férjének, Lapicius Bassusnak. A S. Simeone-téren egy másik diadalív alapfalai kerűltek napvilágra.
Úgy nagyságánál, mint építményeinél fogva Salona volt a legnevezetesebb római város Dalmácziában. Colonia Martia Julia volt a neve; mélyen a szárazföldbe nyúló tengeröböl partján elragadóan feküdt és a római uralomra nézve nagy fontossággal bírt. Az utóbbi évtizedekben fölásott építészeti maradványok és a még mindig eredménynyel járó kutatások tanúskodnak e város egykori fontosságáról. A várost övező hatalmas falak, azoknak tornyai és kapui, egy amphitheatrum és egy színház maradványai, azon kivűl egyéb építmények becses töredékei, sarkophagok, mindenféle faragvány és számos apróbb agyag, üveg és fém tárgy, mind együtt azt bizonyítják, hogy Salona a római uralomnak kivált későbbi idejében igen virágzó város volt. Az utóbbi években Salonában eszközölt ásatások több olyan fontos építményt is födöztek föl, melyek a kereszténység hatása alatt keletkeztek és ismereteinket ez irányban is tetemesen kibővítik. Mielőtt ezekkel foglalkoznánk, szólanunk kell Diocletianus császárnak a mai Spalato helyén állott palotájáról, mely Dalmácziában a római építés legbecsesebb alkotása.
Diocletianus, a ki dalmácziai születésű volt, Salonától nem messze, egészen a tenger partján, pompás fekvésű helyen egy palotát emelt, s 305-ben lemondván, oda vonúlva tölté élete utolsó éveit. E palota lényeges részei ma is állanak, fönmaradásukat azon körűlménynek köszönik, hogy, midőn a VII. században Salona elpusztúlt, ennek menekvő lakosai a palota falai közt kerestek és találtak menedéket úgy, hogy ott lassankint egy új község alakúlt, melyből utóbb Spalato város keletkezett. Diocletianus palotája falakkal körűlvett és védett építmény volt és szükség esetén ellenséges támadásnak is képes volt ellenállni. A tengertől a szárazföld felé emelkedő négyszögű területen áll, hoszsza 215, szélessége 179 méter. Mindegyik oldalon egy-egy kapu vezet a palotába a palotán átmenő és egymást metsző két út irányában. A falak, melyeknek mostani magassága 18–24 méter, tornyokkal vannak megerősítve. Mindegyik sarkon egy-egy hatalmas, négyszögben 12 méter térségű torony állott, melyek közűl három máig fönmaradt; a kapuk mellett két oldalt nyolczszögű tornyok emelkedtek s azon kivűl a palotának a száraz föld felé néző három oldalán még két-két torony emelkedett, melyek négyszögűek voltak, úgy hogy a palotát a szárazföld felől tizenhat torony védelmezte. A palotát övező falakon félköríves nagy ablakok nyílnak. A palota éjszaki oldalán volt a főkapu. A Salona felől érkezőt az úgy nevezett Porta aurea fogadta. Ezt boltíves fülkék tagozzák, annak idején gyámokon álló oszloprendek és alakok gazdagon díszíték; a kapu závárának elrendezése világosan fölismerhető; a kapu mögött egy hozzá tartozó térséges négyszögű szoba van. Innen kilépve, a palota belsejébe jutunk, azonban épen ott, az éjszaki oldalon legkevesebb a római maradvány és valószínű, hogy ott voltak a legalsóbb rendű helyiségek. A palota közepén, ott, hol a két út egymást metszi, egy helyiségbe lépünk, melyet egykor három oldalról boltívek zártak körűl, most azonban szabadon áll és a régi Spalato főteréűl szolgál. Az oszlopokkal övezett, 35 méter hosszú és 15 méter széles tér a palotának főudvara volt. Mellette egy másik hatalmas helyiség van, mely kerek alakú; átmérője 12 méter; kupola födi és négy fülkéje van. Ez lehetett a császári lakás előcsarnoka. Ez és a palotának a tengerre néző déli oldala között a századok folyamán többféle építkezés és rombolás nagy változást idézett elő; a palota déli homloka azonban fönmaradt, s valószínű, hogy ott lehetett a császár lakása. Ajtók vagy ablaknyílások nem szakítják meg az inkább alapépítményhez hasonló földszínt külső falát; mögötte tágas helyiségek vannak, melyeknek hatalmas boltozatai még ma is épek. Az emelet hoszszában pillérek és féloszlopok sorakoznak, melyeket ötven boltív köt össze; középütt és a két szélen gazdagabb alakítású erkélyek vannak. Föltehető, hogy a palotának e déli homloka mögött voltak a császár szobái. A déli fekvés, meg a tengerre és a szigetek szépen tagolt lánczolatára nyíló kilátás támogatják e föltevést. E déli homlok mögött olyan építészeti maradványok vannak, melyekből azt lehet következtetni, hogy itt egykor gazdag és szép szobák voltak, de későbben számos kis házat és szűk útczákat építettek helyökbe, úgy hogy a korábbi elrendezés már nem ismerhető föl.
A spalatói székesegyház oszlopos csarnoka.
Bernt Rudolftól
A palota oszlopos udvara van a legépebb állapotban. Az udvar keleti és nyugati oldalán szintén egy-egy nagyobb udvar van, mindegyiknek közepén templomhoz hasonló és egészen szabadon álló épület emelkedik. A keleti udvarbeli nyolcszögű nagy épületet kupola födi, a nyugati udvar közepét pedig egy négyszögű kisebb épület foglalja el, mely elrendezésére nézve teljesen megegyez az itáliai prostylos épülettel. A kupolás nagy épület, a kisebb templom, a szintén kupolával födött előcsarnok és az oszlopos középső udvar páratlanúl monumentális és festői szépségű egészet alkotnak; elrendezésük együtt véve ép oly hatalmas, a milyen jeles a részletek alakítása. A kupolás épület, melyhez az oszlopos udvar felől szabad lépcső vezetett föl, negyedfél méter magas alapépítményen emelkedik. Belseje kerek, s átmérője 131/2 méter, külső fala azonban nyolcszögű, nemkülönben az épületet kivűlről övező oszlopcsarnok is, melynek 24 oszlopán gerendák nyugosznak és mely rekeszes mennyezetű. Négy félkörű és – az ajtót is oda számítva – ugyanannyi négyszögű fülke, azon kivűl egymás fölött álló oszlopok két rendje tagozza az épület belsejét. A gazdag faragású gerendák kiszökelnek a fülkék közein falpillérek előtt szabadon álló oszlopokra és pedig az alsó gerenda nyolcz hatalmas, egyiptomi gránitból való korinthusi oszlopra, a felső gerenda ugyanannyi alacsonyabb oszlopra, melyek porphyrból és verde antico nevezetű zöld márványból valók. Az épületnek ekként gazdag és élénk tagozatú belsejében az oszlopok felső sora fölött emelkedik a félgömb alakú s egészen zárt kupola. A felső rend gerendái alatt domború műben ábrázolt vadászati jelenetek, álarczok és koszorúk díszítik a falat körös-körűl. Az egész építmény igazi monumentális érzékkel nagy faragott kövekből van megalkotva, csakis a kupola van téglából rakva és pedig legyező alakúlag elrendezett ívekben. Az épületnek 21 1/2 méter magas belseje plasztikus tagozatával, építészeti szép arányaival és sokféle színű anyagával hatalmas, nagyszerű hatású; a szemlélő érzi, hogy ez valóban monumentális alkotás. Az épületbe csak az ajtó nagy nyílásán és a fölötte levő kerek ablakon át jutott be a világosság. Kupolával födött nyolczszögű külseje szintén monumentálisan emelkedik ki a körűlfutó alacsony oszlopcsarnokból, mely a bejárat előtt előcsarnokká alakúl. E nagyszerű építményt, melynek épségre és nevezetességre nézve a római Pantheon kivételével nincsen párja, bizonyára valamely nagy fontosságú czélból emelték; minden arra vall, hogy Diocletianus ezt saját mausoleumáúl építé. A nyugati udvarbeli sokkal kisebb épület magas alapon emelkedő cellából és oszlopcsarnokból áll és római templomhoz hasonlít. A cellát hatalmas kő gerendákból alkotott és gazdag díszű rekeszes dongabolt födi; valamint a mausoleum ajtajának a kerete, úgy ez is igen díszes.
Diocletianus palotája, melynek a körűlmények kedvezéséből több lényeges része fönmaradt, magán viseli annak jeleit, hogy későn keletkezett, a mi azonban nem csökkenti nevezetes voltát, sőt épen azért fontos emlék a római építészet utolsó korszakából. Míg egy részt a római építészet szokásos formáinak minden változatát megtaláljuk rajta, más részt ezek mellett vannak olyanok is, melyek egyebütt ritkák, vagy épen nem fordúlnak elő. Ilyen példáúl az, hogy a szabadon álló oszlopok rendjét mindjárt az oszlopfőkön nyugvó ívek kötik össze, mint ezt a középső udvar két oldalán látjuk; ilyen példáúl az is, hogy az oszlopokon egyenes és hajlított gerendák váltakoznak, mint az előcsarnoknak ugyancsak a középső udvarra szolgáló homlokán és részben a palota déli szárnyának homlokán is. Ezek a római építészet formáinak fölötte nevezetes és különösen a későbbi időkre nézve nagy fontosságú átalakúlásai. Spalato római építményei épen ebből a szempontból rendkivűl becsesek; mert, a mit itt látunk, az olybá veendő, mint első lépés az oszlopos és boltozatos építmény sűrűbb tagozását illetőleg, a mi aztán örökűl átszáll az ó-keresztény, a középkori, sőt az újabb építészeszetre is. A palota részleteinek gazdag formái, nemkülönben építészeti tagozatai nem oly zömökek és nehézkesek, mint az itáliai-római, különösen a késő korbeli emlékeken látjuk, ellenkezőleg ezen a épületen a tagozatok és az ékítmény lapos előállítása bizonyos tekintetben a görög építészethez hasonló és jogosúltnak tűnteti föl azt a véleményt, hogy Diocletianus az építőmestereket, sőt talán a kőműveseket is vagy Görögországból, vagy a keletről hozatta Salonába.
A mausoleum, a templom és az oszlopos udvar fönmaradása annak a szerencsés körűlménynek köszönhető, hogy a palota új lakói isteni tiszteleti czélra használták, s így a mausoleum Spalato székesegyházává lett, a kis templomból keresztelő házat csináltak, az oszlopos udvar pedig mind a kettőnek atriuma gyanánt szolgált. Ravennai János, Spalato első püspöke, a kupolás épületet már a VII. században fölszentelte Mária mennybe menetelének tiszteletére, s habár a pogány épület berendezését eltávolították és az ennek folytán teljesen elpusztúlt, az épület lényeges részei az enyészetet elkerűlték. A római emléknek nagy pompája és méltósága ezentúl a keresztény hitnek szolgált, s miként előbb a római, úgy most a keresztény vallásra és isteni tiszteletre árasztá fényét. Az épületek, úgy látszik, hosszú ideig lényeges átalakítás nélkűl szolgáltak új czéljuknak, de a későbbi századokban toldalékokat építettek hozzájuk és lényeges átalakítást szenvedtek, a mi a maga nemében formai tekintetben nagy fontosságú, más részt azonban kárt tett a régiben. Az átalakításokkal, a mennyiben valóban művészi, vagy művészet-történeti becsűek, későbben foglalkozunk behatóbban.
Nem válhatunk meg Diocletianus palotájától a nélkűl, hogy egy hozzá tartozó közhasználatú épületről is ne szóljunk. Ez a vízvezeték, mely 11 kilométernyi távolságból részint mélyen a földbe ásott aknákon, részint boltozott csatornákon, és hét völgyet áthídaló vezetéken át juttatta a palotába a Mossorban fakadó Jadro forrás vizét. A völgyet áthídaló vezetékek közűl kettő festői romjaiban napjainkig fönmaradt és nehány évvel ez előtt, az egész vízmű helyreállítása alkalmával azokat is kijavították úgy, hogy ismét régi czéljuknak szolgálnak, a mennyiben az államvasútnak és Spalató városnak vizet szolgáltatnak.
Diocletianus palotája, miként láttuk, a IV. század elején épűlt, oly időben, midőn a keresztény tanítás hatása mind inkább erősbödött és a keresztények utolsó véres üldöztetése inkább elősegítette, sem mint akadályozta a korszellem átalakúlását. Hogy Diocletianus maga sem volt képes a keresztény tanítás terjedését tartósan meggátolni, arról itt, a kereszténység üldözőjének tőszomszédságában levő építészeti és egyéb művészeti maradványok tanúskodnak. Az új hit Salonából indulva ki, csakhamar elterjedt Dalmácziában; a 65-dik évben e város Dalmáczia primásának, Szent Domnusnak, lett székhelyévé. Az e városban talált kőkoporsók, sírkövek, fölíratok és egyebek azt bizonyítják, hogy itt gyorsan gyarapodott a keresztény község, s hogy azzal együtt a keresztény eszmék, ha a római művészet gyakorlatát nem is, de a pogány gondolkodást kiszorították. Az itt történt átalakúlásnak legfontosabb bizonyítékáúl egy épület szolgál, melynek maradványai Salonában nehány évvel ez előtt kerűltek napvilágra s mely épület a Diocletianus utáni időből, a VI. századból való. Ez a Bazilika coemeteris, egy keresztény templom a keresztény temetőben. A templom maradványai és alapja után itélve, ó-keresztény bazilika mintájára épűlt; három hosszú hajója, kereszthajója és apsisa volt. A hajókat elválasztó oszlopsor helye, valamint a középhajóba benyúló presbyterium és annak korlátja világosan fölismerhető. Salona falain kivűl, de épen a falak mellett állott e nagy jelentőségű épület, melynek becsét még növeli az a körűlmény, hogy azt már ekkor megnagyobbították, mert a mostaninak alapfala alatt egy még korábbi keresztény épület maradványait találták. A bazilikának több toldaléka van, melyek szintén az isteni tisztelet czéljainak szolgáltak. Hogy itt temető volt, bizonyítják részben a falazott sírok, részben a kőkoporsók, melyek a templomban és annak környékén előkerűltek. Diocletianus palotája az építés története szempontjából egyik legbecsesebb római emlék, viszont a salonai bazilika és környéke a kora keresztény szokásokra és a kora keresztény építészetre vonatkozó ismereteknek gazdag forrása.
A spalatói székesegyház belseje.
Weber Antaltól
A rómaiak dalmácziai építkezéseivel, kivált pedig a halottak iránti tisztelettel kapcsolatban a szobrászatnak is szép föladatok kinálkoztak. Diocletianus mausoleumának belsejében a kupola falán körűlfutó képszék domború művű jelenetei: a gyalog, kocsin és lóháton szarvasra, vadkanra, rókára és zergére vadászó nemtők, e jeleneteket elválasztó alakok, melyek virágfüzéreket és álarczokat tartanak, előállításukra nézve inkább díszítményes jelleműek, s nyilván arra vannak szánva, hogy nagyobb magasságból tegyenek jó hatást. Nagyobb becsük van ama szobrászati műveknek, melyek részint pogányok, részint keresztények kő koporsóit díszítik. Ide tartozik a Meleager vadászatát ábrázoló domború mű egy kő koporsón, mely sokáig a spalatói kis templomban állott, most pedig az ottani múzeumban őriztetik; továbbá Phaedra és Hippolytos keresztény fölfogású ábrázolása, és egy harmadik domború mű, mely a Jó Pásztort ábrázolja, mind a kettő Salonából való és több más kő koporsóval együtt a spalatói múzeumot gazdagítja. Különösen érdekes a spalatói Ferencz-rendű kolostor keresztfolyosójában levő keresztény sarkophag domború műve, mely a zsidóknak a Vörös-tengeren való átkelését ábrázolja. E művek legnagyobb részt a római művészet utolsó századából valók, bizonyára Dalmácziában készűltek és arról tanúskodnak, hogy itt élénk lehetett a tevékenység nemcsak az építés, hanem a szobrászat terén is. Diocletianus palotájában azonban két szobor is volt, melyek kétségtelenűl a legrégiebbek a tartományban és messziről ide szállítva, úgy látszik, a császár mausoleumának szabad lépcsőjét díszítették. Ezek egyiptomi sphinxek, melyek közűl az egyik most a spalatói múzeumban, a másik a dom-tér közelében áll, tehát mindkettőt eltávolították régi helyéről. Az egyik márványhoz hasonló mészkőből van és a fölírat szerint III. Amenophis, a XIX-ik dynastia kilenczedik királyának idejében, tehát 1500 évvel Krisztus előtt készűlt; a másik fekete bazaltból van, fölírat nincsen rajta, úgy látszik, római korból való egyiptomi munka.
Fölötte gyérek a művészeti maradványok a római birodalomn fölbomlásának és az idegen népek betörésének korából, mikor Dalmácziát annyi háború pusztította és részben lakatlanná tette. Azonban az a kevés is, a mi fönmaradt, arról tanúskodik, hogy a tartomány az első évezred második felének ama viszonylag kedvezőtlen és viharos időszakában sem volt egészen tétlen. Itt is, ott is találni faragott díszítményeket és alakokat, melyek kétségtelenűl nem a római korból valók, de nem is a román művészet termékei. Eddig nem tudták, hogy ez érdekes töredékek honnan származnak, sem azt, hogy miféle építményekhez tartoztak; nem régiben azonban oly nyomokat találtak, melyek sikerrel kecsegtetik a behatóbb kutatást. Knin mellett a Kapitul és Biskupje halmokon a múlt években fölásott alapfalakon nyilván fölismerhető a három apsissal biró bazilika elrendezése, a mely apsisok kivűl is, meg belűl is félkör-alakúak. A faragványok töredékei, melyek ugyanitt kerűltek napvilágra, kétségtelenűl ez épülethez valók. A faragványok domború ékítmények; kimunkálásuk és jellemző formáik megegyezők azokkal, melyeket közönségesen longobard műveknek szokás nevezni. Az ékítmény átfűzött és összecsomózott szalagok fonadéka, mely a díszítendő síkot egyenletesen födi, s nem gömbölyített, nem élénk alakítású, hanem éles metszetű és lapos. Az e fajta ékítményt akár a római művészet utolsó hajtásának, akár pedig az utóbbinak hatása alatt dolgozó, s kevésbbé ügyes kézművesek termékének vehetjük.
Domború ábrázolás a Phaedra- és Hippolytos-féle sarkophagon.
Charlemont Húgótól
A most említett helyen kivűl, a hol e maradványok épülethez tartoznak, egyebütt is vannak hasonló töredékek, melyekről azonban nem tudni, honnan valók. Zárába a S. Donato múzeumban az ilyen longobard ékítményeknek egész gyűjteményét őrzik és vannak köztük alakos ábrázolások is, melyek szint’oly éles metszetűek és laposak. Legbecsesebb darabok a képszék alakú domború művek, melyeken a boltívek alatt elrendezett jelenetek a csecsemők meggyilkolását, az Egyiptomba való menekűlést, egy másikon pedig Krisztus születését és a keleti bölcseket ábrázolják. Ugyane múzeumban levő VIII. vagy IX. századbeli egyéb művek közűl ajtókeretek, kő koporsók, keresztelő medenczék, mind azonos vagy rokon jelleműek. Hasonló művészetű későbbi termék a spalatói keresztelő ház medenczéje, mely azonban nyilván töredékekből van összerakva.
A zárai S. Donato templom a legrégibb építmény, mely Dalmácziában a rómaiak utáni időből fönmaradt. Ez kerekalakú épület; mellékhajója, mely gyűrűként övezi, kétemeletes és emeletenként három-három félkörű apsisa van. Kupolája bedűlt és az épületben a múlt század vége óta nem tartanak isteni tiszteletet. A karzatok és az apsisok, az ormótlan pillérek és a faltömegek legutóbb kiigazított állapotában is nagyszerű, méltóságos hatásúvá teszik a belsejét. A IX. században, a Nagy-Károly és Nikephorus császár közötti viszály kiegyenlítése és a 810-ben kötött aacheni béke után, abban az időben építhették a templomot, a mikor Zárára és Dalmácziára jobb napok viradtak. Donatus püspök építé és e sokat útazott, nagyra becsűlt, hazája iránt érdemeket szerzett férfiúnak köszönhető, hogy Zárában olyan templom keletkezett, mely nem sokkal áll hátrább a spalatói székesegyháznál. Donatus látta a ravennai és konstantinápolyi templomokat, az aacheni székesegyházat és valószínű, hogy ő benne támadt e templom építésének eszméje, mely egy részt az ó-keresztény baptisteriumok, más részt a byzanczi kupolás épületek sorában közép helyet foglal el. A templom merész építészi alkotás volt. Tényleg római romokra építették. A falak és a pillérek gerendákon, oszlopok dobjain, fölíratos kődarabokon állanak, melyek találomra oda hengergetve, kötés nélkűl egymásra és egymás mellé rakva szolgálnak az épület alapjáúl. A töredékek most föl vannak tárva; látható a római kövezet is, mely ferdén húzódik végig a templomon és az építőmester vakmerősége vagy bátorsága, hogy ilyen alapra kupolás építményt emelt, bámúlatba ejti az avatatlant is. A templom, mely ma a S. Donato-múzeum helyiségeűl szolgál, és vele együtt a római maradványok kiváló érdekű látványt nyújtanak.
Dalmácziának ezután következő templomai együtt véve arról győznek meg bennünket, hogy a legkülönbözőbb külső hatások alatt keletkeztek. Byzanczi, román, csúcsíves, renaissance és barokk épületek kisebb-nagyobb számban maradtak fönn a partvidéken és a szigeteken s arról tanúskodnak, hogy Dalmáczia, mely a Kelet és Nyugat közötti közlekedés élénk vonalán, időről-időre különböző nemzetek és hatalmak birtokában volt, nem zárkózott el sem a byzanczi, sem a nyugati hatás elől. A dalmácziai épületeken nem találunk valami újszerű művészetet, sem általában valamely határozott, külön sajátságokat; itt nincs egészen eredeti építészeti, vagy művészeti iskola, mely innét szélesebb körben elterjedt, – mindazáltal a hazai kiváló művészek és a sajátos helyi állapotok oly művészetet teremtenek, melyről nem mondható, hogy merő ismétlése a byzanczi, vagy az olasz, névszerint a velenczei művészetnek. Csakis a XV. század elején, midőn Velencze köztársaság az egész tartományt birtokába keríti, honosodik meg a velenczei szellem a kormányzatban, az erkölcsökben és szokásokban, az építészetben és általán a művészetben, de ekkor sem volt hiány hazai erőkben, kik alkotó tevékenységükkel résztvettek az egyházi és a világi czélú pompás művek alkotásában.
A Jó Pásztor sarkophagja.
Charlemont Húgótól
Dalmácziának Byzanczczal való összeköttetésére vall több, ma már használatban nem levő templom; mindegyiknek elrendezése és szerkesztési formái világosan föltűntetik a byzanczi hatást. Miként a byzanczi és a görögországi kisebb templomok, vagy Velenczében a S. Giacomo di Rialto templom: úgy ezek is középponti elrendezésű kúpolás épületek; hajóik dongaboltozata oszlopokon vagy pilléreken nyugszik. Sajnos, hogy e kivétel nélkűl kicsiny, művészettörténeti tekintetben azonban fölötte érdekes templomok ma házak közé vannak ékelve, s raktárakúl vagy egyéb czélokra szolgálnak és menthetetlenűl pusztúlnak. A késő byzanczi művészetet képviselő ilyen fajta építmények a S. Domenica, S. Lorenzo és S. Pietro vechio templomok Zárában, a S. Croce Nonában, a S. Barbara Traůban, továbbá az úgy nevezett Sigurata.
E középponti elrendezésű kisebb épületek után, a középkor kezdetével és a byzanczi hatás végleges megszűntével, a szerzetes rendek hathatós közreműködése mellett, a partvidék városaiban és a szigeteken számos nagyobb templom keletkezett, melyek mind hosszú hajójúak s fényes építészet és művészet tanúi. A második évezredtől kezdve e templomok általában román művészetűek, de oly sokféle hatás érvényesűlt rajtuk, hogy minden nagyobb építményt más-más sajátságok jellemeznek. A román építés Dalmácziában egy részt sokféle idegen hatás alatt, más részt a tartomány római emlékeinek mintáját követve, az egész középkoron át a legújabb időig gyakorlatban volt, s a csúcsíves építés soha sem bírt uralomra vergődni mellette.
A S. Anastasia, Zára főváros székesegyháza, e szép templom, tiszta román, három hajós bazilika; középhajója félkörű apsisszal záródik; oszlopok és pillérek váltakozó rendje választja el a középhajót a mellékhajóktól. Noha a középhajó fa mennyezetét és a galeriák árkádjait később nem egy ízben átalakították, a templom térséges belseje nagyszerű hatású, a mit még fokoznak a főoltár fölött emelkedő, nemes alakítású ciborium és a chorusnak csúcsíves művészetű pompás székei. Az érdekes alsó templomon kivűl egy nyolcszögű keresztelő ház és csúcsíves tágas sekrestye egészítik ki e pompás építményt. A templom homloka és egyik oldala, mely szabadon van, kifejlődött olasz-román művészetű és Pisa, Lucca, Prato, Pistoja épületeivel vetélkedik. A homlokot oszlopocskák és ívek egymás fölé helyezett rendjei tagozzák; a legfölső rend a mellékhajók félereszű tetejének és az ezek fölött kimagasodó középhajó oromfalának vonalát követi. Lőrincz érsek (1247–1287) a byzanczi görögök egy régebbi templomának helyén kezdé építeni a templomot, melyet a XIV. század harmadik tizedében fejeztek be.
Pisa építészetének hatása Zárában a S. Grisogono templomon is meglátszik. E kis épület eredetileg benczés kolostorhoz tartozott; belsejét nagyon átalakították, külseje azonban megőrizte a jól kifejlett román jelleget; különösen a két hosszanti oldalnak és a szentélyzáradéknak nemes díszeűl szolgálnak az oszlopocskák és ívek rendjei, az íves és a szép párkány. E tiszta román épületet csak 1407-ben szentelték föl, a mi annak bizonysága, hogy a román művészet Dalmácziában sokáig dívott.
A zárai székesegyház homlokzata.
Weber Antaltól
Traů pompás székesegyháza a román művészet egy másik alakját mutatja. Ez három hajós, boltozott és pilléres bazilika; előcsarnoka és három apsisa van. A dalmácziai középkori templomok kereszthajója kivétel nélkűl kevéssé van kifejlesztve, vagy csak is a hosszanti hajó fölött magasodik ki. Ilyen a traůi székesegyház kereszthajója is. Külseje és belseje egyaránt kellemes látvány; szépek rajta a szerkezeti és díszítményes formák; eredeti állapota teljesen ép, anyaga szilárd és nemes színezetű kő; mindehhez járúl az egészen szabadon álló épületnek páratlanúl elragadó fekvése. A három hajós elrendezéssel összevág az előcsarnok, melynek kifelé boltíves, széles nyílásai vannak. Az eredeti terv szerint az előcsarnok két sarka fölött egy-egy torony emelkedett volna, de csak az egyik épűlt föl és fejeztetett be. A tágas, nemes tagozatú csarnokban kő padok futnak köröskörűl; az ide nyíló főkapu igazi remeke a középkori faragó művészetnek. A templom falát és apsisát kivűlről lizénák, íves övek és párkányok tagozzák. Belűl és kivűl egyaránt érintetlen az épület anyaga, a kő; nem torzítja sem meszelés, sem egyéb későbbi toldalék, a mi a tartományban oly gyakran zavarja az épületek hatását. Gyönyörködve szemléli az ember a pillérek és az ívek, meg fönt tekintélyes magasságban a közép hajóra borúló keresztboltok vonalát. A keresztboltok élénk tagozatú gerinczei és hevederei nélkűl a falból kiszökő gyámokon nyugosznak és így nem követelik a pilléreknek földig nyúló tagolását. Zavartalan összhang és nemes egyszerűség uralkodik e templom belsejében, a mit a berendezésnek még jó állapotban levő számos részlete még inkább fokoz, ilyenek: a főoltár ciboriuma, a szószék, a chorus székei és egyebek. E román művészetű épület, melynek boltozata már az átmeneti korból való, egészen más hatás alatt és más minták után készűlt, mint azok, melyekről az imént szóltunk. Úgy látszik, hogy építője ismerte az éjszak-olaszországi épületeket és Magyarország egy némely templomát is. Az épületet traůi Treguanus püspök építteté, ki a XII. század végén Magyarországról kerűlt Dalmácziába.
A S. Giovanni Battista templom sokkal kisebb ugyan, de épen oly nemes alakítású, mint a székesegyház, melynek tőszomszédságában áll. Az egyhajójú épületnek derékszögű apsisa és lapos mennyezete volt; sajnos, most romban hever. Bazilikális elrendezésű és kiválóbb nevezetességű román templomok még a S. Giovanni Battista és Arbe szigetének egykori székesegyháza.
A traůi székesegyház.
Weber Antaltól
A templomok mellett a tornyok és a keresztfolyosók is figyelmet érdemelnek. Amazok déli szokás szerint rendesen a templomtól külön állanak. A torony alaprajza alúlról egész föl négyszögű; a tornyot koronázó kősisak négy- vagy nyolczszögű; néha az utolsó emeletnek nyolczszögű lanterna alakja van, mely mintegy átmenetűl szolgál a kősisakhoz. A durva, alig tagolt falak tömegét emeletenként keskeny, többnyire páros ablaknyílások szakítják meg. A tartományban számos ilyen torony van, melyek a városoknak és helységeknek egyik jellemző vonását teszik. Arbe, Cursola, Lesina, Zára, Sebenico, Traů, Spalato, Ragusa tornyai és a többiek, le egész a Boccheig, kivétel nélkűl mind egyformák. De különös nevezetességűek a traůi és a spalatói székesegyházak tornyai. A traůi torony egyike ama keveseknek, melyek a templommal szervesen össze vannak építve. A román művészetű előcsarnok déli sarka fölött emelkedik, alaprajza négyszögű, és magas sisak födi; falai szép és élénk tagoltságúak; a fölső részeiben látható csúcsívek, pálcza-tagok és geometriai díszítmények a velenczei fölfogás szerint nincsenek szerves kapcsolatban az építménynyel, mely 1422-től 1598-ig épűlt. Goycovich Mátyás mester és Stephanus mester építették s Boccanich Triphon mester fejezte be. A spalatói székesegyház tornya Diocletianus mausoleumának lépcsőzetén áll olyképen, hogy a mostani székesegyház följárata átmetszi a torony földszíntjét, mely itt pompás előcsarnokot alkot. Gazdag vízirányos párkányok választják el egymástól a torony hat emeletét s oszlopok, pillérek és ívek rendje szépen tagozza az emeleteket, melyek közűl a négy fölsőt ablaknyílások élénkítik. A közeli Salona szolgáltatta a faragványok töredékeit, a közönséges kőkoczkákat, oszlopdobokat, valamint a márvány legnemesebb fajaiból való épületrészeket e toronyhoz, melynek rendkivűl előkelő alakja és gazdagsága elárúlja a római emlékszerű építészet hatását. Magyarországi Mária, II. Károly szicziliai király neje, a XIV. században folytatta. Hogy több századon át építettek rajta, azt bizonyítják a földszíntnek csúcsíves művészeti támaszpillérei, valamint a legfölső nyolczszögű emelet tiszta renaissance formái. A torony építésével kapcsolatban említett építészek közűl, úgy látszik, Nicolň Tvrdoj spalatói születésű mester az, ki a XV. század folyamán a torony java részét építé.
A tartományban fönmaradt számos kolostor keresztfolyosója rendszerint egyszerű; vannak azonban köztük jelesebb építési művek is, melyek a hozzájuk tartozó kútakkal, síremlékekkel és szép kertekkel festői látványt nyújtanak. Ilyen a ragusai Ferencz-rendi kolostornak egészen román művészetű keresztfolyosója, melynek páros oszlopait félkörű ívek kötik össze, az oszlopfőket pedig fantasztikus alakú állatok díszítik. Petrab Mihály antivarii mesternek a műve és valószínű, hogy a XIV. században épűlt. Szintén ilyen továbbá Ragusában a Domonkos-rendi kolostor keresztfolyosója, mely a román és a csúcsíves művészet keveréke. A Curzola melletti Domonkos-rendi kolostor keresztfolyosója tisztán csúcsíves művészetű, a zárai Ferencz-rendi kolostor keresztfolyosója ellenben dór oszlopos renaissance építmény.
A ragusai Ferencz-rendiek keresztfolyosója.
Weber Antaltól
A dalmát templomokban a középkori művészet emlékeűl számos díszítményes mű és berendezési tárgy is maradt fönn, melyeknek más országban alig akad párjuk. Ezek többnyire kőből vagy fából faragott szobrászati művek; ellenben festmény nem igen találkozik. Különösen szép számmal vannak a mennyezetes vagy úgy nevezett ciboriumos oltárok; Dalmácziában majdnem minden régibb templomnak ilyen a főoltára. Legrégibb az arbei plebánia-templom hatoszlopos ciboriuma. Kora román művészetű díszítményének formái közel állanak a longobárd formákhoz. A zárai székesegyháznak különösen nemes és egyszerű négyoszlopos ciboriuma 1233-ban Johannes de Butouane érsek alatt készűlt. A traůi és a curzolai székesegyház, meg a cattarói Szent Triphon templom ciboriumának szerkesztése elütő az előbbiekétől. A négy oszlopot gerendák kötik össze, s fölöttük kis oszlopokon nyugvó ívek, párkányok és ereszek toronyhoz hasonló, nyolczszögű, több emeletes alkotmányt képeznek. A spalatói székesegyház két mellékoltárának olasz csúcsíves művészetű ciboriumát Gasparo Bonino XV. századbeli milanói szobrász készíté. E ciboriumokon kivűl igen szép szószékek is díszítik a templomokat. Különösen említésre méltó a spalatói és a traůi, továbbá a lesinai székesegyház szószéke, mely az előbbieknél egyszerűbb. Mindegyik hat oszlopon álló, árkádokkal és sokféle színű márványnyal díszített alkotmány; kávájukon egy kiterjesztett szárnyú sas alakja szolgál könyvtartóúl. A templomok páratlanúl szép és becses díszéhez fából faragott számos tárgy járúl, melyek szintén szépek és érdekesek. Rendkivűl becsesek a spalatói székesegyház kapujának szárnyai, melyeket Buvina András mester 1214-ben készített. A dió- és tölgyfából készűlt, 5 méter magas és 3.34 méter széles kapu 28, épszögű mezőjében domború művek Krisztus szenvedésének jeleneteit ábrázolják; a mezők kerete leveles és fonatos díszű, itt-ott még látszanak rajta a festés és az aranyozás nyomai. Ugyan e székesegyháznak szintén román művészetű chorusi székei a kapunál nem sokkal későbbkoriak. A chorust csak a XVII. században építették a templomhoz; tehát kétségtelen, hogy ez egyszerű alkotmányú, de faragványokkal gazdagon díszített székek máshonnan kerültek ide. Minthogy a román művészetű fa tárgyak fölötte ritkák, azért a spalatói székesegyház kapuszárnyainak és chorusi székeinek megbecsűlhetetlen értékük van. A zárai székesegyháznak és S. Francesco templomnak, továbbá a traůi, lesinai és arbei székesegyházaknak csúcsíves művészetű, szép chorusi székei okvetetlenűl Velenczéből származnak, vagy velenczei hatás alatt keletkeztek.
Az egyházi építéssel kapcsolatban a szobrászat terén is élénk tevékenység fejlődött, a mennyiben az uralkodó román művészet, különösen a templomok kapuján, szerette a szobordíszt. Spalato, Sebenico, Curzola és Traů székesegyházainak kapujánál álló, a román művészetet annyira jellemző oroszlánok igen hasonlítanak a közép- és felső-olaszországi templomok kapuőrző oroszlánaihoz. A traůi székesegyház kapuja a román szobrászatnak legkiválóbb műve Dalmácziában. A kapu félkörívű; fölűl orommal végződik, bélését világi és bibliai jeleneteket ábrázoló domború művek díszítik. Az orom mezőjében szintén domború művek Krisztus születését és a keleti bölcsek imádását ábrázolják. A kapu két oldalán a falból nagyon kiszökellő gyámokon egy-egy oroszlán, s ezek egyikén Ádám, másikán pedig Éva alakja áll. 1240-ben készűlt a kapu, s a rajta olvasható fölirat szerint Raduanus mester műve, a ki valószínűleg dalmácziai születésű. A spalatói torony földszíntjének gazdag szobrászati dísze rokonságban van az előbbivel. Elűl román művészetű oroszlánok és vadászati jeleneteket ábrázoló faragványokkal borított tagozat képeznek gazdag keretet, hátúl a székesegyház felé a falba illesztett domború művek az angyali üdvözletet, Krisztus születését, továbbá Szent Anastasiust, Domnust és Pétert ábrázolják. Ez utóbbi, mely bizonyos Ottó mester műve, föltűnően naiv, vidékies fölfogásról tanúskodik. A zárai székesegyházon, Dalmáczia egyéb templomain, nemkülönben a már említett keresztfolyosókon is vannak szobrászati díszítmények, de nem lehet tagadni, hogy ezek korántsem oly jeles alkotások, mint a tartomány e korbeli építményei.
A középkorban Dalmáczia művészete a legkülönbözőbb idegen hatások alatt állott, úgy, hogy minden újabb alkotás, nevezetesen minden nagyobb építmény a román és a csúcsíves művészet más-más változatát tűnteti föl; ellenben, mihelyt a XV. század elején Velencze köztársaság birtokába ejti egész Dalmácziát, nagy fordúlat áll be a művészet terén is, a mennyiben azontúl a parti városokban és a szigeteken csupán Velencze hatása uralkodott. Velencze rá nyomta a dalmát városokra saját művészetének bélyegét, melyet a legújabb időig majdnem változatlanúl megőriztek, sőt a különben független Ragusa sem volt képes magát e hatástól egészen megóvni, miért is bátran együvé foglalhatjuk a tartomány többi városaival.
Ciborium és oltár Arbéban.
Weber Antaltól
Velencze hatása legelőször is a városrendezésben mutatkozik. Igaz, hogy a városok fekvése nem engedte utánozni a Velenczét annyira jellemző csatornákat, mindazáltal a régi városrészek szűk útczái, melyekben kocsik nem járhatnak, egészen olyan szabásúak, mint a köztársaság fővárosának útczái. A késő csúcsíves és a renaissance művészetű kisebb-nagyobb házakon, azok elrendezésén és egész építésén könnyen fölismerhető, hogy a velenczeihez hasonló életviszonyok hatása alatt keletkeztek és a velenczei házakkal mindenben egyezők. Különösen föltűnő a terek elrendezésének hasonlósága. Nincs dalmát város Piazza dei Signori nélkűl, mely lehetőleg a főtemplom mellett van. Itt, e középponton találkoznak a közlekedés vonalai, itt állanak a kormányzat és a közélet egyéb szükségleteinek szolgáló nyilvános épületek. Minden fő tér természetesen a velenczei S. Marco-térnek a körűlményekhez alkalmazott, lehetőleg hű képmása volt. Ott állottak: a főkormányzónak vagy a velenczei grófnak a palotája, a loggia pubblica és az óratorony. Ezek a templommal, a többi palotával, a zászlótartó árboczokkal és több effélével együtt tiszteletet parancsoló és festői csoportozatot alkottak a város középpontján, melyhez többnyire a fő útcza is csatlakozott. Velencze nagy gondot fordított arra is, hogy alkalmas erődítvények védjék a kikötőket az ellenséges támodások ellen. Dalmáczia minden nagyobb városát szintén falak, tornyok és árkok övezték. Ezeknek építésénél is érvényesűlt a velenczeiek gyakorlati és művészi érzéke, mely Veronától Korfuig és Kandiáig a köztársaság minden erődítvényét egyaránt jellemzi.
A velenczei művészet hatása alatt keletkezett eme számos és kiváló építmények kivétel nélkűl velenczei jellegűek. A Velenczében kifejlett nagy mértékű művészeti munkásság Dalmácziára is döntő hatással volt, és úgy a csúcsíves, mint a renaissance formák a velenczei művészet sajátosságait tükrözik vissza. A XV. században dívott csúcsíves építés, miként a lagunák városában, úgy Dalmácziában is inkább díszítő, sem mint szerkezeti fontossággal bír és könnyen összekeveredik a román, a renaissance és az antik formákkal. A szerves szerkezet hiányát változatos részletek sokasága pótolja és emeli az épületek festői hatását.
A sebenicói székesegyház.
Weber Antaltól
Sebenico pompás székesegyháza a legbecsesebb és legnagyobb ez időbeli építmény, mely egyszersmind fényes példáúl szolgál az imént mondottakra. Alapját 1431-ben tették le, azonban csak tíz év múlva. 1441-ben hívták meg Giorgio Orsini építészt, a ki a templom tervét megállapítá és nagyobb részét föl is építé. A nagy érdemű és tekintélyes mestert 1475-ben történt halála után a traůi születésű Nicolo di Giovanni Fiorentino váltotta föl, ki 1517-ig vezette az építést; de még őt is számos építőmester követte 1555-ig, mely évben Giovanni Lucio Stafileo püspök a templomot fölszentelte. A sebenicói székesegyház három hajós, oszlopos bazilika; három apsisa és kereszthajója van; a hajók kereszteződése fölött kupola emelkedik, az oldalhajók fölött alacsony folyosó fut végig. Velencze csúcsíves építészete szerint kezdik a templomot építeni, minden ismertető jelei a kevéssé kiszökellő támaszpillérek és gazdag díszű kapuk. Midőn a templom falai az oldalhajók párkányáig voltak fölépítve, a csúcsíves művészetet még Orsini mester vezetése alatt a renaissance művészet váltotta föl és a templom fölső része, az egész szentély és a kupola az új művészet nemes formáival fejeztetett be. A templom homlokát fölűl egy félkörű és két negyedkörű orom koronázza. A velenczei kora renaissance építészetet jellemző e formák szoros kapcsolatban vannak a közép- és a két mellékhajó mennyezetével, mely hevederek között pikkelyszerűen egymásra rakott hosszú kőlapokból áll. E boltozat fölött, melyről elmondható, hogy a maga nemében páratlan, nincsen födél. Hasonló a kupola és az apsisok boltozata is, úgy hogy az épület külsején a belső elrendezés egészen világosan kifejeződik. A szép oszloprendek, ezek fölött a csúcsos ívek, az összhangzatos arányú és remek berendezésű chorus, abban különösen a kő székek, továbbá az ambók és az oltárok, melyek kivétel nélkűl renaissance művészetűek, pompás festői hatásúvá teszik a templom belsejét.
A curzolai S. Marco templomot, mely a korábbi századokban keletkezett, de belseje a renaissance művészet idejében fejeztetett be, szintén a tartomány kiválóbb egyházi építményei mellé sorolhatjuk.
Ezek után Dalmácziában többé nem építettek nagyobb templomot. A középkor folyamán minden nagyobb városban: Spalato, Traů, Zára és Sebenicóban meg a szigetek városaiban is épűlt egy-egy székesegyház. Részint kisebb templomokra, részint a nagyobbak egyes részeinek díszítésére szorítkozott az építészet; kivételt csupán a később említendő Ragusa tesz. Kora renaissance építmények: Zárában a S. Maria delle monache (madri benedettine) templom homloka, valamint a hozzá nagyon hasonló ragusai S. Salvatore templomé is, továbbá Lesinában a szép tornyú, de romba dűlt S. Marco templom és ugyanott a Ferencz-rendi kolostor templomának homloka, kivált pedig kapuja, mely nemes szobrászati alkotás, 1468-ban kezdették a traůi székesegyházhoz toldalékképen építeni Johannes Ursinus szentnek a kápolnáját, mely Nicolo Fiorentino és Andrea Alecxi építészek műve és melyet szép faragványok díszítenek. Az ezen időben keletkezett renaissance síremlékek között legkiválóbb Sobota Jánosnak 1469-ből való síremléke a traůi Domonkos-rendi templomban; szép sírkövek vannak egyebek között Paludi kolostorban Spalato mellett és a ragusai Domonkos-rendi kolostorban.
A rectori palota Ragusában.
Weber Antaltól
A velenczei művészet még nagyobb hatást gyakorolt a világi építésre. De, miként az egyházi építményeket, úgy a világiakat sem kizárólag velenczeiek alkották; mindazáltal kétségtelen, hogy e téren is a velenczei művészet volt irányadó. Dalmácziában minden tér és minden kis útcza bizonyítja ezt. Akár csúcsíves, akár renaissance művészetűek legyenek a lakóházak és a paloták, elrendezésük, nemkülönben az épületek részletei: a kapuk, az ablakok és az erkélyek, továbbá a lépcsők és az udvarok elrendezése egyaránt a velenczei mintát utánozzák. A hol nem volt alkalom csoportos építmények emelésére, ott a részletekre fordítottak kiváló gondot; a rendkivűli sokaságú kecses ékítmény és egyéb építészeti részlet szemünket gyönyörködtetve ma is bizonyítja, hogy a XV. és XVI. század fínom érzéke megkövetelte, hogy még a legkisebb épület se legyen művészet nélküli. A megmaradt épületek száma oly nagy, hogy velük egyenkint foglalkozni szinte lehetetlen. Önként érthető, hogy legnevezetesebbek a kormány palotái, melyek mindig a főtérhez közel állottak, s a városnak tekintélyt és díszt kölcsönöztek. Még valamennyi megvan, habár nem egészen változatlanúl; nagyobb részök a XV. században keletkezett és keveréke a velenczei csúcsíves és renaissance művészetnek. A földszínt hoszszábban rendszerint oszlopos és boltíves folyosó fut végig, mint példáúl Spalatóban; a folyosóból nyílik a czímerekkel, föliratokkal és a köztársaság jelvényével – a Szent Márk-féle oroszlán alakjával – díszített kapu.
A dogana Ragusában.
Weber Antaltól
De mindez építményeken túltesz az a palota, melyet Ragusa köztársaság dogéi, vagy, a mint nevezték, rectorai számára épített. A rectorok első palotáját még a XIV. században építették, de ez 1435-ben augusztus 9-ikén leégett. Nem sokára Onofrio Onosiforo di La Cava nápolyi építészt bízták meg egy új palota építésével; de 1464-ben ez is leégett, s csak földszínti csarnoka és a baloldali lépcsője maradt meg. A nagy-tanács ezután Michelozzo Michelozzi és Giorgio Orsini építészeket hívta meg. Ez utóbbit, kinek mellékneve Matajević, vagy hazája után Dalmatico, már említettük, mikor a sebenicói székesegyházról beszéltünk. Úgy látszik, Giorgio Orsini építette a homlokát e szép palotának, melyet az 1667-ik évi földrengés annyira megrongált, hogy több része bedűlt. Mindazáltal a ragusai rectorok palotája mai állapotában is gyöngye a csúcsíves elemekkel kevert kora renaissance művészetű világi építésnek. A földszínt útczai folyosója, az emelet csúcsíves ablakai a kétemeletes oszlopos udvar és a festői elrendezésű lépcső páratlanúl remek látvány. E palota a csúcsíves és renaissance keverékű építészet legszebb alkotása, igazi emlékszerű építmény, mely a mily pompás, épen oly érthetően jelzi a ragusai köztársaság egykori tekintélyes voltát.
A rectorok palotájától nem messzire fekszik és azzal együtt a Piazza della Signoria dísze a vámpalota, az úgynevezett Sponza. Formái részben ellenmondásban látszanak lenni azzal, hogy 1520-ban épűlt, sőt azt, hogy egyik emelete renaissance, a másik meg csúcsíves, szintén nem lehetne megérteni, ha nem tudnók, hogy Dalmácziában a XV. és XVI. század folyamán mindenütt karöltve járnak a román, a csúcsíves és a renaissance formák. A Sponza homlokának földszíntjén boltíves oszlopcsarnok van, az első emelet egyik ablakának nyílását két oszlop három részre osztja; a többi ablak egynyílású, de szintén csúcsíves; a második emeletnek szintén egynyílású ablakai renaissance művészetűek; koszorú párkánya fölött pedig karcsú akroteriák vannak. Az udvart pillérek és oszlopok rendjei szegélyezik; ezeknek ívei a földszínten félkörűek, az első emeleten pedig csúcsosak. Ez épület, mely csak űzleti czélokra szolgált, világosan mutatja, hogy Ragusa köztársaság polgárai a velenczei példát követték és az építés ilyen föladatainál sem elégedtek meg az egyszerű, dísztelen megalkotással, hanem minden alkalommal iparkodtak az állam méltóságát kifejezni.
A velenczei-dalmát városok főtereinek a kormánypalotával egütt lényeges épületei voltak a loggia pubblica és az óratorony. A térre nyíló boltíves loggia nyilvános ügyekben tartott gyűlések helyiségeűl szolgált. A Dalmácziában megmaradt loggiák mind a XVI. századból valók. A legrégibb a traůi főtér loggiája. Ez oszlopos és gerendás mennyezetű csarnok volt; a mennyezet és a födél kivételével ma is változatlanúl fönnáll. Megvannak régi kő asztalai és padjai; hátúlsó falának mezőit a könyvet tartó Szent Márk-féle oroszlán olasz renaissance faragású alakja, fölötte Justitia, két oldalt Szent János és Szent Lőrincz és kandelaberszerű gazdag ékítmény foglalja el. Traů főtere, melyet a székesegyház, a palazzo del Conte Veneto, a loggia, a mellette emelkedő óratorony és a gazdag tagozatú palazzo cippico környeznek, Dalmáczia legszebb főtereinek egyike, mely eredeti állapotát változatlanúl megőrizte. Sebenicóban 1522-ben a székesegyházzal szemben egy hosszú loggia épűlt; de ezt, valamint Spalato főterének loggiáját is, későbben átalakították. A zárai loggiának páros dór oszlopokon nyugvó három boltíve van, s ma is egészen ép; ez a szemben fekvő és 1562-ben keletkezett épülettel együtt, mely fölött óratorony emelkedik, jellemző dísze a térnek. Legtekintélyesebb hatású a lesinai kikötő loggiája. Pilléreken nyugvó, kevéssé nyomott hét boltíve van; a pillérek előtt oszlopok állanak; az oszlopokra kiszökellő párkány fölött zápos korlát fut végig, melynek középső részét két Szent Márk-féle oroszlán díszíti; alúl a pillérek közeiben hasonló korlát van. E fejlett renaissance művészetű loggia állítólag Michele Sanmicheli veronai építész műve, a zárai és a sebenicói loggiát is az ő művének tartják.
A lesinai loggia.
Weber Antaltól
Tudjuk, hogy Sanmicheli a velenczei köztársaság szolgálatában állott és többféle elfoglaltsága mellett különösen azzal bízták meg, hogy a köztársaság legtöbb fontos helyének erődítvényeit a velenczei szárazföldön, Dalmácziában és a Keleten az új fegyverek és a hadviselés újabb követelményei szerint alakítsa át. A nagy elfoglaltságú építőmester azonban igazi művész volt, a ki építményeinél nem csupán az erődítés és a védelem biztosságára ügyelt, hanem e föladatot művészien is tudta megoldani. Az ő általa emelt legegyszerűbb falakat és egyéb várépítményeket szép szerkezet és nemes arányok jellemzik, s művészi díszítményűl hozzájuk járúl a velenczei köztársaságnak a legváltozatosabb elrendezésben oly gyakran alkalmazott jelképe, a Szent Márk-féle oroszlán. Különösen a kapukra fordított művészi gondot. Zárában és Sebenicóban ma is vannak ilynemű kiváló művek. Zárában a porta di Terraferma legjelesebb alkotásainak egyike; elrendezésre nézve hasonlít a veronai S. Zenone kapuhoz, építészetileg azonban ennél gazdagabb és összhangzatosabb. Rustica dór oszloprend, triglyphon, szép föliratos táblák, paizsok. lobogó szalagok és a középső kapunyílás fölött a velenczei oroszlán díszítik az olasz fejlett renaissance e nemes alkotását. A sebenicói kikötő bejáratának S. Nicolň nevű erődjét, melynek egynyílású boltíves kapuja van, Michele Sanmicheli terve szerint, ennek unokaöcscse Giovanni Girolamo Sanmicheli, építé 1533-ban. Katonai építményei közűl még megemlítjük a lesinai kikötő melletti nagy Fondacot. Ez egy hatalmas boltozatos helyiség, melybe a tenger felől egy széles nyílású boltíves kapun át jutunk; az 1767-ig itt állomásozó Armada sottile tengerészeti arsenáljáúl szolgált. Továbbá nem szabad hallgatnunk a Sanmicheli által tervezett egy másik nagyszabású építményről, a vízvezetékről sem, melynek Aloisio Grimani provveditore generale idejében 1574 épűlt nagy cisternája látja el Zárát ma is ivóvízzel.
A Mencetta-torony Ragusa kerítésfalában.
Charlemont Húgótól
Ragusa nem maradt versenytársa mögött az erődítvény és az egészségügyi építkezés terén. Ragusa város erődjei, melyek ma is a legépebbek Dalmácziában, nem csupán szilárd és bámúlatos strategiai elrendezésű övet alkotnak, de egyszersmind pompás díszéűl szolgálnak a városnak s úgy a tenger, mint a szárazföld felől egyaránt páratlanúl szép látványt nyújtanak. Michelozzo Michelozzi építé a Mencetta nevű hatalmas tornyot, ezt a kettős fallal kerített kazemattás erődöt, mely a város összes erődítvényei fölött uralkodik. A tengerbe kiszökellő meredek sziklán áll és szintén tronyalakú a S. Lorenzo erőd, mely a várost a tenger és a szárazföld felől védi. A Leverono erőd, melyet 1539-ben Doria mérnök a kikötő és a brenói országút védelmére épített, továbbá a Margheritta erőd, melyet a XVI. században Saporosso Mateucci épített, szintén toronyalakúak. Ezek a többi toronynyal és a falakkal egyetemben szorosan összetartozó egészet alkotnak, melyet csupán a város kapui szakítanak meg és mely javarészben a XVI. században keletkezett. Szent Balázsnak, a köztársaság védszentjének számos szobra díszíti az építményeket. Vízvezeték látja el Ragusát ivóvízzel az Ombla melletti Gionchetto völgyből. Kapcsolatos ezzel a Pille kapu közelében a város fő útczáját díszítő monumentális csurgókút, e tizenhat oldalú kupolás építmény, mely a már említett Onofrio Onosiforo di La Cava nápolyi építész műve és mely 1437 óta teljesíti szolgálatát. Sajnos, hogy az 1667-ik évi földrengés a kupolájának és díszének egy részétől megfosztotta. Állítólag ugyanez a mester építette volna a vámpalota közelében levő díszes kútat is.
A XVI. század utáni időből Dalmácziában kevés a művészettörténeti becscsel bíró nagyobb építmény. Csakis a templomok, kolostorok és magánházak bútorain látszik meg a barokk művészet hatása; maguknak a városoknak korábbi időből származó jelleme nem változott. Egyedűl Ragusában épültek az 1667-ik évi földrengés után barokk izlésű magánházak s templomok is. A S. Ignazio templomnak a római del Gesů templom mintája szerint széles középhajója és mély oldalkápolnái vannak; állítólag a híres Pozzo jezsuita vezetése alatt fejezték be 1725-ben. A középkor elején keletkezett régi székesegyház helyén Andrea Ruffulini urbinói építész terve szerint épűlt és 1713-ben fejeztetett be a S. Maria maggiore, három hajós, barokk művészetű templom. Ennek közelében áll Szent Balázs temploma, mely elrendezésére nézve különbözik az előbbiektől. Középponti épület; alaprajza görög kereszt, s hasonlít a byzanczi elrendezésű renaissance templomokhoz, a milyen példáúl a velenczei S. Salvatore templom. Egyéb figyelemre méltó barokk művészeti építmény nincs Dalmácziában; egy részt a körűlmények sem kedveztek erre nézve, de más részt nem is volt szükség újabb épületekre, minélfogva Dalmácziában az építkezés terén a XVII. és XVIII. században majdnem teljes szünet állott be.
Klissa vára Spalato mellett.
Charlemont Húgótól
Dalmáczia építészetének e vázlata azonban nem volna teljes, ha elmulasztandók legalább nehány szóval megemlíteni azokat az építményeket, melyek a tartomány majdnem minden vidékének egyik jellemző vonását teszik. A tartomány számos magaslatán emelkednek építmények, melyeknek falai és tornyai a völgyekbe és a városokra tekintenek le. Majdnem minden város fölött uralkodik egy-egy várkastély, azonkivűl a szigeteken és a szárazföldön más várak is vannak, melyeknek az a rendeltetésök, hogy őrizzék és védjék a tengeri útakat és a tartomány belsejéből a tengerparthoz vezető szorosokat. A maguk idejében fontos szerepet játszott ezen erődök közűl több ma is fönnáll; egy részük igen régi, más részök későbbi; vannak olyanok is, melyek a franczia uralom idejében épültek, de nehánynak kivételével valamennyi elpusztúlt rom. Ma csak annyiban nevezetesek, hogy a vidék festőiségét emelik; legrégibb elrendezésüket alig lehet fölismerni, a mint hogy elpusztúltan nem is szolgálhatnak többé eredeti rendeltetésüknek.
Mellőzzük déli Dalmáczia újabb várépítményeit, de a régiek közűl meg kell említenünk Klissát, mely ma is jó állapotban levő és teljesen fölszerelt erőd, s azonkivűl helyzeténél és építési módjánál fogva is figyelemre méltó. A Kabana és a Mossor hegyek közötti hágón Salona fölött áll; egykor a Sinjből Spalatóba vezető szorosnak a kulcsa volt; a legrégibb időtől kezdve sokat harczoltak érte, s majd a bosnyákok, majd a velenczeiek, majd a törökök, majd a francziák, majd pedig az angolok tartották megszállva. Három terrászból áll az erőd; a török időkben egy mecset is épűlt benne, melyben ma a lövő szereket tartják. Ez kupolás épület; a kupolát tartó félkörű ívek stalaktit alakú gyámokon nyugszanak. Ugyanebben az épületben van a velenczeiek idejéből való szép fali mosdó medencze, mely fölött egy faragott fegyverekkel, ágyúkkal, paizsokkal, stb. díszített keretű fal-lap van. Dalmácziában a török építmények nagyon ritkák. Az előbbin kivűl még csak egy említésre méltó van: ez Dernisben az egykori mecset nyolczszögű, karcsú minaretjének romja.
Perussić várkastély Benkovać mellett a klissai és a többi erődtől eltérőleg majdnem egészen a völgyben fekszik.
Festészeti művek a renaissance előtti időből nincsenek Dalmácziában; a középkori épületeknek nincs sem festett, sem mozaikkal előállított színes díszük; falképek egyáltalán nem maradtak fönn Dalmácziában. A mi festmény a templomokat és a kolostorokat díszíti, az mind oltárkép, s részben olasz eredetű, részben pedig az olasz iskola hatása alatt keletkezett hazai termék. Önként érthető, hogy e téren is leginkább a velenczei hatás uralkodott, mely lehetetlenné tette a sajátos dalmácziai iskola kifejlődését. Mindazáltal a tartomány nem egy becses festménynyel dicsekedhetik, s vannak köztük olyanok is, melyeken fölismerhető, hogy hazai művész kezéből kerültek ki; a festészet története legalább sok dalmácziai művész nevét említi, de kevesen vannak köztük olyanok, kiket műveik Dalmácziában képviselnének.
A legrégibb festmények azok, melyek a fölfeszített Krisztust ábrázolják és a templom diadalívét díszítik. Ilyen az, mely a ragusai Domonkos-rendi templomban most is eredeti helyén van. E kép fára van festve, a feszület szárainak végét az evangelisták jelképei foglalják el, két oldalt Mária és Szent János állanak. Több ilyféle festményt eredeti helyéről utóbb eltávolították és más templomnak adtak át.
A XV. század végéről és a XVI. századból való számos szabatos rajzú kép maradt fönn és nemes dísze annak a helyiségnek, a melynek számára készűlt. E képek legnagyobb részt Bellini iskolájából valók. Legkiválóbb köztük Vittore Carpaccio allegoriai festménye, a harczoló és a győzedelmes egyházat ábrázoló úgy nevezett Madonna della Misericordia, a zárai Ferencz-rendi templom egyik kápolnájában. Ugyan e festőnek, ki isztriai születésű, több kisebb, de rosz állapotban levő festménye van a zárai székesegyházban. Spalato mellett a festői fekvésű Paludi kolostor templomában van egy képes tábla, mely két sorosan egymás mellé rendezett több festményből áll. Ezeket a fölírás szerint Girolamo da Santa Croce festette 1549-ben. Az alsó sor festményei Szent Ferenczet, Bernátot és Antalt, ezektől jobbra Domniust és Jánost, balra Lajost és Jeromost ábrázolják; a felső sor közepét Madonna alakja foglalja el, melytől jobbra Helena és Katalin, balra Ágnes és Magdolna szent nők vannak. Valamennyi kép szép színezésű. Szép építészeti tagozatú és aranyozott ékítményű a keret is.
Perussić vára Benkovać mellett.
Charlemont Húgótól
Az előbbi mesternek névrokona Francesco da Santa Croce (Rizzo), kinek az előbbiekkel egyenlő értékű festményei a lesinai Ferencz-rendi kolostor templomában vannak. A főoltár képe 1583-ban készűlt és szintén több részre osztva, a Madonnát és több szentet, névszerint Helenát, Luciát, Klárát, Erzsébetet, Istvánt, Pétert, Ferenczet, Antalt, sienai Bernátot és Bonaventurát ábrázolja. Ugyan e mesternek van két más festménye is a templomban, melyek közűl az egyik a hét prófétát, a másik János és Jeromos közt a Madonnát ábrázolja. Ragusában van több régibb becses festmény, melyeken az arany alap, az alakok szabatos rajza, és a kora renaissance keret azt bizonyítják, hogy a festészet régebbi iránya itt soká tartott. Pile külváros delle Dance templomában van egy szép oltárkép, mely közepén a Madonnát a gyermekekkel és Jánost, jobb felől Gergelyt, bal felől Mártont, fölűl félkörű mezőben a keresztre feszítést, alúl három mezőben Szent Györgyöt, egy püspök és egy pápa koronázását ábrázolja. A kép fölírása ez: Nicolaus Rhagusinus Pingebat MCCCCCXVII Mensis Februarii. Tehát ragusai festő műve. Rokon jelleműek és valószínűleg ugyanazon mester művei a Domonkos-rendi templom főoltára melletti két apsisban levő festmények. Ugyan e templom sekrestyéjében van egy kép, mely tíz részből áll, s az alsó sorban egész, a felsőben pedig fél alakok Krisztus megkereszteltetését és a Madonnát, valamint egész sereg szentet ábrázolnak; ugyan ott még egy másik osztatlan kép is van. Mind a két mű deszkára van festve; alapjuk arany és kétségtelenűl olasz iskolából valók. Szintén érdekes és talán még XV. századbeli munka a Ferencz-rendiek sekrestyéjében levő oltár ereklyeszekrénye, melyet kivűl is, bent is képek díszítenek.
A Dalmáczia templomaiban és kolostoraiban található többi kép mind későbbi olasz iskolákból valók, van köztük sok olyan, a mely figyelemre méltó, de sok a selejtesebb munka is, ámbár gyakran a leghíresebb mesterek neve van rajtuk. A sebenicói születésű Andre Schiavone művének tartják a sebenicói székesegyházban azt a festményt, mely a keleti bölcseket ábrázolja; Sebenicóban és Ragusában nem egy festményről mondják, hogy Tiziano műve; a zárai S. Simeone templom egy szép festményét Pordenone festé; a Paludi kolostorban őrzik Tomaso Negris püspöknek Lorenzo Lotto által festett képmását; a lesinai székesegyház sekrestyéjében levő Madonna-kép Castelli festménye, stb. Valamennyit fölűlmúlja a lesinai Ferencz-rendiek refectoriumát díszítő „Utolsó vacsora”. A jó hatású terem e szép díszét Matteo Rosselli (1578–1650) festőnek köszöni, a ki, mint mondják, a szigetre vetődvén, az ott élvezett vendégszeretet viszonzásaúl festé e képet. Élénk, természetes ábrázolása az Utolsó vacsorának; az életnagyságot meghaladó alakok közé a művész saját magát is oda festette.
Meg kell még említeni a ragusai székesegyházban őrzött kis szárnyas képet is, melyet a köztársaság követei magukkal vittek az útra, mikor az adót Konstantinápolyba szállították. Igen gondos kimunkálású kép a flandriai iskolából, a keleti bölcseket és a donatort ábrázolja.
Nagy becsűek és kiválóan érdekesek a fönmaradt ötvösművek, névszerint az egyházi szerek. Dalmáczia számos templomának kincstárában a művészi iparnak nemes fémből készűlt válogatott műveit őrzik, melyek részben zománczos díszűek. Valószínű, hogy egy részük hazai termék, a többit pedig vagy a külföldről szerezték, vagy a tartományban tartózkodó idegen művészek készíték. A fönmaradt művek nagy sokaságából azt lehet következtetni, hogy az ilyféle tárgyak nagyon keresettek voltak és az ötvösművesség terén élénk tevékenység uralkodott.
A zárai székesegyház kincstárából való tárgyak.
Charlemont Húgótól
Az arbei székesegyházban az apostolokat ábrázoló több kis zománczos kép van, melyek eredetileg ereklyeszekrényhez tartoztak. Ugyanitt ezüstből trébelt és aranyozott, XII. vagy XIII. századbeli művészetű, fölötte érdekes domború művekkel díszített koporsó alakú ereklyetartóban őrzik Szent Kristóf fejét. A zárai székesegyház kincstárában többnyire nemes fémből trébelt egyházi szerek és edények gazdag gyűjteménye van, köztük Szent Jakab, továbbá Szent Dömötör és Orontius ereklyetartója. E művek csaknem mind román művészetű alakos, építészeti és ornamentális díszszel vannak ellátva. Ugyan e gyűjteményben csúcsíves művészetű gazdag munka az az 1460-ban készűlt pásztorbot, mely Maffeus Valaressus érseknek az ajándéka, a ki Trevisóból jött Zárába. A S. Donato-múzeum nem sokkal ez előtt gazdagodott egy egyszerű alakú és zománczos díszű román pásztorbottal, melyet a zárai S. Chrisogono templom padlata alatt találtak. A lesinai székesegyháznak igen szép pásztorbotja van a XVI. századból. A cattarói S. Triphon templomban is számos és fölötte érdekes ötvösművet őriznek. Ezek közt legnagyobb a főoltárnak ezüstből trébelt és aranyozott táblája, melyet három sorban elrendezett csúcsíves arkádok alkotnak, az arkádokban szentek alakjai állanak. A kincstár számos ereklyetartója közt van egy csúcsíves capsa, melyben Szent Triphon fejét őrzik, továbbá egy olasz renaissance művészetű, szép szentségtartó és az a történetileg nevezetes kereszt, melylyel Marcus Avianus kapuczinus barát 1683-ban szeptember 12-ikén Bécsnek a török ostrom alól való fölszabadítása előtt a Leopoldsberg magaslatán a szövetséges seregeket megáldotta.
Egyházi szerek tekintetében leggazdagabb a ragusai székesegyház. Első helyen említendő a byzanczi korona alakú, zománczos alakokkal és ékítményekkel díszített ereklyetartó, melyben Szent Biagio fejét őrzik. Van itt azonkivűl byzanczi, román és csúcsíves művészetű számos darab, köztük Szent Balázsnak részint trébelt, részint öntött szobra, mely balkezében Ragusa városnak 1480–1485-ből való plastikai ábrázolását tartja. E balkezet későbben illesztették a régibb korú szoborhoz. Van a székesegyház gyűjteményében egy igen szép töltő-edény és a hozzá tartozó medencze, mind kettő ezüstből, melyet Ragusában XV. századbeli trébelt műnek tartanak és Progonović János oda való ötvösnek tulajdonítanak, de a mely formájánál és a kimunkálás sajátságainál fogva inkább Jamnitzertől származhatott.
Szent Simeon ereklyéinek tartója Zárában.
Siegl Károlytól
Nemcsak Dalmácziában, hanem általában is az ötvösművességnek egyik legnagyobb méretű alkotása Szent Simeon próféta ereklyéinek a tartója a zárai hasonnevű templom főoltárán. Koporsó alakja van; 2 méter hosszú, 1.25 méter magas, 0.80 méter széles és benne őrzik a szentnek földi maradványait, melyekről azt tartják, hogy romlatlan állapotban vannak. A nyeregfödelű ereklyetartó külsejét és belsejét ezüstből trébelt, csavart oszlopok és egyéb építészeti tagozatok több mezőre osztják; a mezőket szintén ezüstből trébelt domború művek borítják, melyek részint a szent életének jeleneteit és csodáit ábrázolják, részint az ereklyetartó készűlésének okára, vagy pedig magára a készítésre vonatkoznak. Hátulsó oldala három mezőre van osztva; a középsőben levő fölírat szerint az ereklyetartót 1380-ban Erzsébet királynénak, Nagy Lajos magyar király nejének megrendelésére Francesco ötvös készíté, a ki Sestóból kerűlt Zárába és ott letelepedett. A két keskeny oldalát szép ékítmények között a király sisakja, meg Magyarország és az Anjou-ház czímere díszíti, alatta pedig egy felől azt a csodát látjuk, mely az ereklyetartó keletkezésére okúl szolgált, más felől azt a jelenetet, a mint Szent Simeon a tengeri vihart lecsillapítja. A födél előlapján a szentnek köpenybe burkolt életnagyságú alakja fekszik. E páratlan ereklyetartó alakos és ékítményes dísze lényegileg megegyezik az olasz csúcsíves művek formáival, de vannak rajta későbbi igazítások is, melyek renaissance művészetűek. Az angyalok alakjai, melyeken az ereklyetartó az előtt nyugodott, elsikkadtak, mivel értékes anyagból voltak; a mostani négy angyalt 1647-ben azokból az ágyúkból öntötték, melyeket a velenczeiek a törököktől zsákmányoltak és Zára városának ajándékoztak.
Azt az élénk tevékenységet, mely a rómaiak korától kezdve annyi századon át megszakítás nélkűl tartott, s mely a tartományt mindenféle építészeti és egyéb művészeti alkotásokkal oly páratlanúl földíszíté, a XVIII. század folyamán szünet váltotta föl, úgy, hogy azontúl a mai napig nem keletkezett kiválóbb művészeti alkotás. A rokokónak meg a franczia császári izlésnek, majd az utána következő száraz klassiczizmusnak nincs nyoma a tartományban. Dalmáczia mostani művészeti tevékenysége első sorban abban nyilvánúl, hogy kezdik méltányolni azt a kincset, a mit a tartomány a régiektől örökségűl kapott. A mint kutatják a régi helységeket és emlékeket, egyúttal gondoskodnak azoknak fönmaradásáról is. A spalatói és zárai múzeumok egy felől fölébresztik a népben a történet és a művészet iránti érzéket, más felől pedig ösztönt adnak az épületek föntartására és helyreállítására s így alkalmúl szolgálnak a művészet gyakorlatára, nemkülönben annak tanúlmányozására.
E tekintetben az utóbbi évtizedek alatt sok történt, a mi a tartományt nem egy emlékének megbecsűlésére tanította. Elmondható ez elsőben is a zárai S. Donato templomról, a IX. század e megbecsűlhetetlen építészeti művéről, mely évekig rakodó helyiség volt, most azonban teljesen helyre állítva a Zára vidékén előkerűlt régiségek múzeumáúl szolgál. Kijavították, vagy részben most javítják a zárai és a sebenicói székesegyházat; nem sokára sorra kerűl a lesinai S. Marco torony és a ragusai Sponza-palota is. Spalato és Traů hatósága kegyelettel áldozik a régi tanácsház helyreállítására, a traůi loggia pubblica, mely legszebb az egész tartományban, eredeti alakjában fog helyreállíttatni és ismét szép dísze lesz a festői dom-térnek. Mindenfelé ébredezik a régi emlékek föntartása iránti érdeklődés, s ekként mindenfelé élénk tevékenység keletkezik, mely a haladás útját egyengeti. Legnagyobb fontosságu azonban Diocletianus spalatói palotájának, a tartomány legnagyszerűbb építészeti művének föntartására irányúló törekvés. E nehéz föladatot az építmény azon részeinél kellett megkezdeni, melyek az isteni tiszteletre szolgálnak, s azért biztonsági tekintetben is azokra kellett a legnagyobb gondot fordítani. A székesegyház, Diocletianus egykori mausoleuma, melynek falai szilárdak, és kupolája jó állapotban van, külső és belső részeiben nagyon megrongálódott. Köröskörűl fölállított faalkotmányú folyosók és egyéb toldalékok megrontották a belseje hatását és sürgőssé tették a helyreállítást, a mi öt évi munka után 1885-ben befejeztetvén, a pompás építményt eredeti állapotában mutatta be és ugyanakkor az isteni tiszteletnek hozzá méltó, nagyszerű hatású és nagy történeti emlékű helyet adott. A helyreállítás munkájával megbízott Hauser Alajos tanár és építészeti tanácsos nem csupán arra törekedett, hogy a római emléket, mint olyant, megtartsa, hanem a későbbi keletkezésű becses berendezési tárgyakra, mint a szószék, oltárok, ajtószárnyak és egyéb effélékre szintén gondot fordított, a mennyiben ezek épen úgy, mint maga az épület, teljes méltánylást követelnek.
A templom belsejének helyreállítása után a torony föntartásáról kellett gondoskodni. Az előbb ismertetett román építmény, mely a székesegyházzal laza kapcsolatban van, többnyire római épületek köveiből épűlt, s habár formára nézve jeles építészeti alkotás, szerkezetileg igen fogyatékos és gondatlanúl van építve. Föntartása csak úgy volt lehetséges, hogy előbb az egész épület megerősíttetett; így a helyreállítás nehéz és hosszas munkával jár. Az ötemeletes épületre, ha a most folyamatban levő helyreállítás befejeztetik, még hatodik emeletet is építenek, mely nyolczszögű és sisak födelű lesz. Ez után következik majd a székesegyház külsejének, az oszlopcsarnoknak és a kupola külsejének helyreállítása, végűl pedig a toldalékok eltávolítása úgy, hogy az épület egészen szabadon fog állani. Sok és nehéz munkát kell végrehajtani, hogy e, saját nemében páratlan épület fönnállása hosszú időre biztosítva legyen és az utódok számára föntartassék az, a mit a rómaiak nagysága és a közép-kor építészeti tevékenysége örökségűl a maiakra bízott, sőt a föladat szemlátomást mind nagyobb arányokat ölt, a mennyiben Spalato újabb fejlődése következtében az egész palota maradványainak föntartásáról kell gondoskodni. De nem szenved kétséget, hogy e pompás építmény további föntartása egyike a jelen kor legszebb és leghálásabb, habár legnehezebb föladatainak. Az építmény föntartására irányuló gondoskodás egyszersmind ébreszteni fogja és előmozdítja a művészeti tevékenységet az egész tartományban, annál is inkább, mert a mint Dalmácziának korábbi századbeli lakossága nem volt, úgy a mai sincs híjával a művészetbeli ügyességnek.
A ragusai székesegyház kincsei közűl való tárgyak.
Charlemont Húgótól
